stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

Saagpakk, Maris

A balti-német lakosság áttelepítése (1939/41) civil önéletrajzok tükrében

Die Umsiedlung in deutschbaltischen Autobiographien. = Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung. Jg. 2007. No. 1. p. 50-67.

A történeti feldolgozás hézagait segít pótolni a szerző vállalkozása a 20. századi balti-német privát önéletrajzok, visszaemlékezések feltárására, melyből először ad ízelítőt az itt ismertetett közlemény. A zömmel kéziratos formában fennmaradt önéletrajzok az észt- és lettországi németség kései, lezáró időszakát idézik, amely a Molotov-Ribbentropp-paktum (1939. augusztus 23.) titkos záradéka alapján napirendre került kivonással ért véget. A balti-németek már közvetlenül az első világháború után, a független észt és lett állam létrejöttével megéltek egy nehéz váltást, amikor a régió nagy múltú, domináns gazdasági, politikai és kulturális (demográfiai többséget soha nem képviselő) elitjéből egyszerű etnikai kisebbsége lett. A folyóiratközlemény kereteiben az exodusz-téma kerül előtérbe.

Lengyelország német megtámadásával 1939 szeptember 1-jén kezdetét veszi a második világháború. Szeptember-október fordulóján Németország megállapodik Észtországgal és Lettországgal a német lakosság kivonásáról, és erre vonatkozó, elterelő indoklást tartalmazó felhívást intéz a lakossághoz ( a Führer hív… ). A felhívás a maga szóvirágaival itt is, mint ugyanebben az időben Galíciában, Besszarábiában stb.), lényegében nemzetegyesítést, új népiségi feladatokra szóló elvárást emleget. Valamivel több mint 100 ezer személy indul útnak. Jó negyedrészük egyébként nem is német, vagy addig nem vallotta magát annak; bizonyára a befejezett asszimilációt képviselő hányadról volt szó. 1941-ben az első lehetőséggel nem élő 11 ezer személy kimentésére is sor kerül, miután a Szovjetunióval harcba lépő Németország bevette a területeket. 1939-ben rövid néhány nap áll rendelkezésre a felhívás kibocsátásától az indulásig, attól is függően, hogy a távolabb eső vidékeket mikorra éri el a felhívás. Hajók várják a házat, földet, ingóságaik nagynrészét hátrahagyó kitelepülőket a kikötőkben, és a Warthegau nevű lengyel foglalási zóna irányába szállítják őket. Itt, valami jobbra várva (csak sejtetik velük, hogy a győzelem után a keleti hódítási területek új kolonizálásában lenne szerepük), ideiglenes táborokban kell eltölteniük éveket, míg az ellenkező irányba forduló front elől tovább nem kell menekülniük Németország belső határai mögé, ahol a háború befejezése után találnak, szükségképpen szétszóródva, végleges letelepedést.

Az életrajzok körülbelül az 1880 és 1920 közötti évjáratok tollából íródtak, kinek-kinek az életidejében, mintegy az 1980-as évekkel bezárólag. A régebbi korosztályok általában a két világháború közötti időszak tapasztalatáról is beszámolnak (birtok-kisajátítások, hivatalnokcserék, ingatlanszerzés korlátozása stb.), a számvetések súlypontjába azonban részükről is a nekilódult háborús események közepette váratlan módon napirendre került lakosságkivonás kaotikus napjainak traumája és a rákövetkező bizonytalan évek csüggedése áll. A tárgyalt műfaji körben íródott beszámolók dokumentumértékét természetesen nem az eseménytörténeti vonatkozások, hanem a sorsfordulókkal és elsősorban is az exodusz traumájával, az otthon, a szűlőtáj és az évszázados beidegződésekkel otthonos életkörnyezet elvesztésével történő számvetés adja. A régebbi korosztályok mintegy az Éden elvesztéseként idézik az evakuációt. Az első háború után hátrébb sorolt, végeredményben sértett balti németség nagy hányada tulajdonképp rokonszenvezett a határokon túli néptársak sorsáért síkraszálló náci Németországgal, titokban a pozíciói visszanyerését is remélte Hitlertől, a fiatalság ráállt a nemzetiszocialista ébredés hullámhosszára, az átmeneti intézkedésnek gondolt evakuációt pedig, bár furcsállva és félelmek között, de ellenvetés nélkül fogadta el. A kivonással való külsődleges azonosulás kincstári optimizmusát sugározták az 1942-ben Der Führer ruft címmel kiadott gyűjtemény megrendelésre készült vallomásai . Németország végső veresége, a háborús bűnök és a kalandorpolitika később feltáruló arányainak ismeretében diferenciálódik a kép a sorsszerű tragédia fájdalma és a megcsalatás haragja között. A szovjet állam egykorú és későbbi viselt dolgainak lelepleződése nyomán számosan felismerték azt is, hogy 1939/41-ben valójában nem lehetett volna más választás, mint az elköltözés Szibéria helyett, azaz, hogy a balti-német létezés még sokkal tragikusabb véget érhetett volna. A kivonulásba való gyors beletörődést és a csatlakozás fegyelmezett készségét tudat alatt valójában a bolsevizmustól való félelem motiválta elsősorban. Az elemző reflexiók eltérő irányaitól függetlenül az életrajzok szövegén egységesen vonul végig 1939-es kollektív kivonulás elementáris fájdalma, amelyben az életek az azt megelőző boldog és az utána következő, gyötrelemmel telt,mkésőbb rezignált szakaszra választódnak szét.

Komáromi Sándor


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.