stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

Hadler, Frank - Franke, Steffi - Hídvégi Mária - Lemmen, Sarah - Mesenhöller, Mathias

Kelet-Közép-Európa transznacionális perspektívából

Stratégiák a globalizáció keltette kihívások értékelésére a XIX. század végétől napjainkig

East Central Europe in a Transnational Perspective. Strategies to Assess the Challenges of Globalization from the late 19th Century to the Present = Intellectual and Cultural Change in Central and Eastern Europe, 146-161. p.

A lipcsei egyetem Kelet-Európai Történelem és Kultúra Központja (GWZO) Frank Hadler és Matthias Middell vezetésével 2006 januárjától indította útjára a közép-európai térségre jellemző modernitást a transznacionalitás szempontjából újraértékelő kutatási programját. A transznacionális történetírás egy relatíve új megközelítés, amely a globalizáció mint történelmi jelenség vizsgálatát tekinti elsőrendű céljának. A kutatási projekt kiindulópontja, hogy a XIX. század végétől a térségben két, egymással párhuzamos folyamat ment végbe egyre erősődő mértékben: a nemzetépítés mint a makroszintű társadalmi szerveződés domináns formájának elterjedése, illetve a nemzeti(esedett) aktorok közötti kölcsönhatások drámai mértékű növekedése. A projekt előfeltevése szerint a nemzetiesedés (a nemzetállamért folytatott küzdelem korlátozása) és a transznacionalizálódás (a növekvő mértékben összekapcsolódó világ körülhatárolása) egyazon érme két oldalának tekinthető. A XIX. század végi és XX. századi transznacionalizmus alapvetően négy összetevőből áll:

  1. a globalizálódó gazdaságba való fokozódó betagozódás;

  2. a világ különböző kulturális fogalmainak létrehozása és összeegyeztetése a nemzeti piacokkal;

  3. jól látható diaszpóracsoportok létrejötte és nemzetiesítő kategóriák fényében való értelmezése;

  4. a határok és - határzónák- feletti nemzeti és transznacionális igények keltette feszültségek és viták kialakulása. A projekt a fentebbi problémákat egy-egy közép-kelet- európai ország példáján keresztül, interdiszciplináris keretben, de alapvetően történészi megközelítésben vizsgálja négy alprojekt formájában.

Magyarország a globalizálódó gazdaságban - a magyar vállalatok külföldi marketingstratégiái (1867- 1948)

A Hídvégi Mária által kutatott alprojekt egyfelől az 1867 és 1948 közötti magyarországi gazdasági és politikai elit által a magyar gazdaságnak a világgazdaságban elfoglalt helyéről folytatott vitáit elemzi, másfelől négy, Magyarországon - ugyanezen periódusban - piacvezető és még ma is létező, különböző gazdasági területen működő nagyvállalat (a Tungsram, Ganz, Chinoin és Zsolnay Porcelánmanufaktúra) stratégiáit tanulmányozza, amelyek segítségével ezek a nagyvállalatok sikeresen tudtak bekapcsolódni a világpiac vérkeringésébe és ott hosszú távon is képesek voltak megőrizni a pozícióikat. A vizsgálat időintervallumát természetesen vízválasztó jelleggel bontja két részre a történelmi Magyarországot feldaraboló és felmérhetetlen gazdasági károkat okozó trianoni békeszerződés, majd zárja le az államszocialista tervgazdálkodás bevezetésének a kezdete.

A kutatás forrásául két periodikában (a nagy múltú és az MTA által kiadott, majd felügyelt Közgazdasági Szemlében és az 1911 és 1948 között az Országos Iparegyesület közlönyeként szolgáló Magyar Iparban) megjelent írások, illetve a vizsgált nagyvállalatok irattárából származó (különösen az igazgatótanácsok, valamint az export-, marketing- és kutatórészlegek által előállított) dokumentumok szolgálnak, amelyeket a különböző bankok és gazdasági minisztériumok archívumainak az iratai egészítenek ki. A forrásokban az alprojekt alapvetően hat fő kérdésre keres választ, nevezetesen:

  1. a vállalkozók miként ítélték meg saját helyzetüket a világpiacon és milyen segítséget kértek a magyar gazdaságpolitika irányítóitól annak javítására;

  2. milyen forrásokból és hogyan tettek szert a piacaikkal kapcsolatos információkra;

  3. milyen stratégiai eladási terveket dolgoztak ki, és milyen szerepet játszott ezekben a vállalati menedzsment;

  4. hogyan igazították marktingstratégiáikat a különböző piacok támasztotta követeményekhez és az miben különbözött más országokétól;

  5. milyen módon és eszközökkel segítette az állam és a bankok ezen vállalatok külföldi eladási stratégiáit;

  6. milyen eredménnyel jártak az alkalmazott stratégiák, hogyan értékelték és alakították át őket a visszajelzések fényében?

Az Európán kívüli világ reprezentációja és a cseh társadalom önmagáról

kialakított képe (1890- 1938)

A Sarah Lemmen kutatta alprojekt két célt tűz maga elé. Egyfelől annak kérdését vizsgálja, hogy egy nem gyarmatosító nemzet a gyarmattartókhoz képest mennyiben viszonyult másképpen az Európán kívüli világhoz, másfelől pedig, hogy az Európán kívüli világgal kapcsolatosan létrejött Nemzeti és etnikai kisebbségek története diskurzusoknak a cseh társadalom önképére gyakorolt hatását elemezve milyen tanulságokat lehet leszűrni a globalizálódó világban átalakuló kelet-közép-európai nemzeti identitásokra vonatkoztatva.

Az 1890 és 1938 közötti cseh társadalom életében - a fentebbi alprojekt kronológiájához hasonlóan - szintén az első világháborút követő (nemzet)államalapítás időszaka von éles cezúrát, amely egyben új dimenzióba helyezi a magát korábban a - Habsburg Birodalom indiánjaiként- láttató cseh önképnek az uralkodók-uraltak, civilizáltak-barbárok dichotómiáihoz képest történő öndefiniálását. A kutatás elméleti hátterében azon visszatükröző hatásnak a feltételezése áll, amelyet a kulturális és antropológiai értelemben vett - mássághoz- való viszonyulás gyakorol az adott társadalmak önreprezentációjára. A kutatás kérdésfeltevései három csomópont köré szerveződnek:

  1. az Európán kívüli világgal való kapcsolattartás formái;

  2. az Európán kívüli világ reprezentációjának témái és módozatai a nyomtatott médiában;

  3. az önreprezentáció és a másik reprezentációjának kölcsönös függése egymástól és annak időbeli változásai (különös tekintettel Csehszlovákia 1918-as megalakulásával bekövetkező alapvető fordulatra és perspektívaváltásra).

A kutatás forrásait az intézményes gyakorlatok és aktorok által létrehozott és írásban publikált anyagok jelentik, kiváltképp három forrástípus:

az úti beszámolók, a folyóiratszerűen megjelenő utazási magazinok és kulturális szemlék, valamint az Európán kívüli térségekről szóló hírlapi tudósítások vizsgálata.

Az alprojekt emellett külön figyelmet szentel az Európán kívüli térségekkel kulturális, gazdasági vagy tudományos kapcsolatokat ápoló intézmények tanulmányozására is.

A diaszpóra mint erőforrás: az emigráció és a száműzetés fogalma a - Lengyelország- és a világ kapcsolatáról folyó interpretatív küzdelemben (1918- 2004)

A közlekedési és kommunikációs eszközök robbanásszerű elterjedése következtében létrejövő tömeges népességmozgások és jól látható diaszpóraközösségek kialakulása a modern, globalizálódó világ egyik leginkább szembetűnő jellegzetessége. A diaszpóracsoportok és az őket kibocsátó - anyaországok- önképe kölcsönös függésben, kölcsönhatásban és komplex dialógusban van egymással. Ebből az alapállásból kiindulva Mathias Mesenhöller kutatásai a XX. század globalizálódó kontextusában kialakuló nemzetállam talapzatán álló lengyelországi és Lengyelországgal kapcsolatos kulturális és társadalmi-politikai elképzelésekhez kapcsolódó, alapjaiban transznacionális nemzetdiskurzus vizsgálatára irányulnak. Ahelyett, hogy a problémát a megszokott, egymástól jól elkülöníthető kollektív kulturális-politikai egységek közötti viszonyrendszer vagy kulturális transzfer és adaptáció relációiban elemezné, inkább a lokálisan elképzelt közösségek (nemzetek) globális viszonyok közé ágyazott létrejöttét és interaktív változásait vizsgálja a világ számos pontján élő és rendkívül heterogén összetételű lengyel diaszpórák és a Lengyelország- és lengyelségprojekt létrehozásában megnyilvánuló dinamikus interakció példáján keresztül.

A kérdésfeltevés alapvetően öt fő problematika köré csoportosul:

  1. a lengyelországi tudományos élet és publicisztika által a különböző lengyel diaszpórák iránti figyelem felmérésének a kvantifikálása;

  2. néhány kiválasztott diaszpóracsoport reprezentációinak az elemzése (különös tekintettel az egyesült államokbeli, német- és franciaországi diaszpórára);

  3. a diaszpóracsoportok mint hivatkozási pontok vizsgálata a lengyel nemzettel és állammal kapcsolatos viták során;

  4. Lengyelország és a - lengyelség - kapcsolatba hozásának problémái egyes kulturális kontextusokkal, szemben más, figyelmen kívül hagyott kulturális kontextusokkal;

  5. a lengyel emigránsszervezetek által a róluk szóló lengyelországi diskurzusra gyakorolt hatásának a felmérése.

A kutatás terjedelmes forráskorpusza négy fő csoportba sorolható:

a külföldi lengyel intézetek által publikált tudományos kiadványoknak, a lengyel média vonatkozó tömegtermékeinek, a különféle lengyel diaszpórába tartozó személyek által jegyzett tudományos írásoknak, valamint egyéb sajtómegnyilvánulásoknak (mint például a Szabad Európa Rádió különféle vonatkozó adásainak) a tanulmányozása.

Az Európai Unió keleti határvidékének transznacionális dinamikája:

a 2004-es lengyel-ukrán és az 1990-es német-lengyel határ összehasonlító vizsgálata

Végül a Steffi Franke által kutatott negyedik alprojekt a kizárás és befogadás versengő logikáihoz kötődő politikai és térbeli identitáskoncepciók változásait, valamint az egyszerre nemzeti és nemzetekfeletti határok támasztotta kihívásoknak történő helyi szintű, regionális, nemzeti, nemzetekfeletti vagy nemzetközi szereplői és stratégiái közötti feszültségeket és összefüggéseket veszi górcső alá. Kiindulópontjául az Európai Unió keleti határainak a dinamikus átalakulása szolgál, amelynek során az az 1990 és az Unió keleti kibővítése közötti időben hermetikusan elzárt határvonalból messzemenően integrált határzónává alakult át (többek között a német-lengyel határ esetén), mialatt a régi és az új tagállamok közötti merev határrendszer funkcióját az újonnan csatlakozott tagállamok keleti határai vették át (így a mai lengyel-ukrán is).

Nemzeti és etnikai kisebbségek története

A kutatás a lengyel-(kelet)német határ és a lengyel-(szovjet)ukrán határrendszer XX. századi - sok szempontból látványosan aszimmetrikus - történetének a felvázolása után a jelenlegi határrendszereket működtető (politikai és intézményi) aktorok strukturális hálóját térképezi fel, és mutatja be különböző térbeli és intézményes szinteken, különös tekintettel az uniós, kormányzati és nem kormányzati szervek tevékenységére. A kutatás forrásbázisát elsősorban olyan poltikai természetű dokumentumok, mint különféle stratégiai tervek, politikai deklarációk, projektjavaslatok és -értékelések, másodsorban pedig szakértői jelentések és irányított interjúk jelentik, amelyek mindenekelőtt a határokon átnyúló regionális együttműködésre és a schengeni határőrizettel kapcsolatos infrastrukturális, vízum és bevándorlási politikára fókuszálnak.

A kutatás az alábbi főbb kérdésekre keres választ:

  1. miképpen változott az Európai Unió keleti határának a képe és struktúrája az Unió keleti bővítési folyamata során;

  2. ehhez milyen konfliktusok, történelmi konnotációk és jövőbeli kilátások kapcsolódtak;

  3. kik vettek vészt ezen folyamatban és a különböző regionális, nemzeti és nemzetekfeletti szintek miképpen léptek kapcsolatba egymással, és milyen politikai paradigmákat dolgoztak ki a határok vonatkozásában;

  4. a korábbi keleti határral kapcsolatos tapasztalatokat miképpen alkalmazzák az új határok esetében, és milyen értelemben alakult át vagy ismételte önmagát ezen folyamat az új geopolitikai, történelmi, kulturális és területi kontextusok vonatkozásában?

Lajtai L. László


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.