stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

3


A kisebbségek Kelet-Európája a diktatúrák lebomlása után - konfliktus és integráció

Minderheiten in Osteuropa. Ansprüche, Rechte, Konflikte. Hrsg.: Manfred Sapper, Volker Weichsel, Andrea Huterer, Achim Güssgen = Osteuropa. Jg. 2007. H. 11. 280pp. (tematikus szám)

A Deutsche Gesellschaft für Osteuropakunde (Német Kelet-Európa-kutató Társaság) égisze alatt Berlinben megjelenő folyóirat és a Hessische Landeszentrale für politische Bildung (Hessen-tartományi Politikai Oktatási Központ) 2006 novemberében tartott közös konferenciát, melynek a folyóiratkülönszámban közölt 16 előadása összesítő képet ad a posztkommunista országok etnikai kisebbségi és kisebbségjogi viszonyairól. Elöljáróban a szerkesztők rámutatnak: a valós kép éppen a demokratikus átalakulás folyamatában, az érdekek szabad artikulációja nyomán tárul fel valódi arányaiban. Ugyanők a témák előadóival együtt, az exjugoszláv vagy a kaukázusi térség drámai fejleményeitől eltekintve, viszonylag elégedettek a kisebbségi politikákban a konfliktuskezelés és feszültségoldás terén felmutatott eredményekkel.

Kelet-Európa államhatárokkal átszabdalt etnikai térképén nem található olyan állam, legyen az a legkisebb területtel bíró szuverenitás is, amely ne dicsekedhetnék valamely közelebbi vagy távolabbi szomszédjának kisebb-nagyobb etnikai nyúlványával, autochton vagy valamely időpontban betelepült szigetével, illetve diaszporájával. Ezek többnyire a korábbi birodalmi dimenziók - egyes utódállamok előnyére, mások hátrányára történő - nemzeti leosztásának termékei, adott egykorú történet-politikai konstellációk szerint. Magyarország az első világháborút követő, később újra megerősített területi csonkításaival és több milliós etnikai magyarság kisebbséggé válásával kétségkívül az utóbbiak közé tartozik, így nem véletlen, hogy az érdekükben folytatott anyaországi politizálás – az utazások megkönnyítését vagy a kettős állampolgárság felvetését is beleértve - a prioritások sorába emelkedett. Egy másik szélsőséges helyzet túsza a Szovjetunióból történt kiválás után Észt- és Lettország - a szovjetizálás során (főképp az ipari központokban) nagyobb teret nyert orosz kisebbség ca. 30 %-on álló arányával, melynek állampolgári befogadását egyebek mellett a nem könnyű nyelvvizsga letételétől is függővé tették. A legsajátságosabb az Orosz Föderáció, egyes határ-autonómiákat kivéve, zömmel enklávé helyzetű autochton etnikai színfoltjainak láncolata. A létszámbeli adottságok szerint egyébként Magyarország negyedmagával (Csehország, Lengyelország, Szlovénia) a 10 százalék alatt részesedő kisebbségek országa, szemben az összes többivel, ahol ez az arány 10, sőt akár 20 százalék feletti.

A nemzeti-etnikai többségek és kisebbségek összefonódását egy szövetségi államon belül reprezentáló Jugoszlávia felbomlása véres és hosszan tartó etnikumközi hadjáratok, nem egyszer kölcsönös népirtás közepette ment végbe a nagyszerb nacionalizmus mentén. Katonai és politikai vezetők feleltek (ha csak még nem most is körözés alatt állnak) háborús bűneikért. Bosznia-Hercegovina daytoni béke-konstrukciója recseg-ropog. A Szerbia megfenyítésével egybekötött koszovói békéltetési menetrendje egy autonómia szintű entitás precedens nélküli kiválása felé halad, ami az ENSZ BT-vel is szembe megy. Hasonló folyamatnak az Orosz Föderáció Csecsenföldön ismételt katonai fellépéssel igyekszik útját állni. (A Koszovó-tanulmány szerzője 2006-ban a tartomány státuszára vonatkozó döntés minél távolabbi időpontra halasztását ajálja.) A Hegyi-Karabah körüli azeri-örmény összeütközés, az Abházia és Dél-Oszétia miatt állandósult grúz-orosz-ingus vita vagy a moldvai-orosz patthelyzet Transznisztriában, mint egyelőre a csecsenkérdés is, a jegelt konfliktus állapotát vette fel, melynek végső kimenetele tulajdonképp nyitott. A tizenhatból hat előadó foglalkozik ezekkel az etnopolitikai konfliktusövezetekkel.

Egyebekben a demokratikus konszolidáció körülményei között intézményesülő kisebbségi státuszformákról, a jogintézményi építkezés tágabb társadalmi-politikai összefüggéseiről, pozitív eredményeiről vagy deficitjeiről van szó – elméleti és gyakorlati megközelítésben. Egbert Jahn (Európai Társadalomkutató Központ, Mannheim) sorra veszi azokat a tényezőket, amelyek egy-egy kisebbség sorsát (főként együttes hatással) alakítják: létszámarány, települési helyzet, társkisebbségek jelenléte, történelmileg meggyökeresedett identitástudat foka, a többségi társadalom demokráciakultúrája, a többségi állam és az anyaország közötti viszony stb. Integratív nemzetiségi politikára törekvő vagy késztethető nemzeti politika mindenekelőtt államalkotó tényezőnek ismeri el kisebbségeit, szervesen ebből vezetve le az egyezményes jogosítványokat. Ellenkező esetben represszív, kiközösítő vagy homogenizáló szándékú politika lép előtérbe, a többségi állam szempontjából is ritkán üdvözítő következményekkel. (A lojalitást erősítő integratív politika előbb fejthet ki asszimiláló hatást.) A kisebbségi szeparatizmus valós vagy képzelt veszélyére hivatkozó többségi politika gyakran önnön szűkkeblűségének elleplezésére szolgál. Thomas von Ahn (Hungarológiai Központ, Hamburg) Magyarország-tanulmányában utal arra: a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében néhány éve kiírt referendum negatív eredménye remélhetőleg végképp kihúzta a talajt a szomszéd-államokban a szeparatizmust illető vélelmezések és vádaskodások alól.

Pozitív példák a kisebbségi viszonyok konszolidációjára, a tényezők megfelelő együttállásával: az amúgy szerény létszámú szorbság nyelvi-kulturális pozitív diszkriminációja két német keleti (volt NDK-) tartományban, a kasuboké Lengyelországban. (A két témát egy-egy önálló referátum képviseli.) Kevésbé megnyugtató a kelet-európai társadalmak számára szinte átfogó kihívást jelentő roma-integráció állása, amelynek súlyponti eleme nem is az etnikai-kulturális tényező, hanem a szociális felzárkóztatás és társadalmi elfogadtatás. J. Krauss (Berlin: Humboldt-Egyetem) minderről a legnagyobb számú roma lakossággal bíró európai állam, Románia példáján ad számot.

Megfogható, érdemleges jogosítványokat az autonómia-státuszok és/vagy a parlamenti képviselet biztosítanak. A konferencia-előadók sincsenek azonos állásponton atekintetben, hogy a térben lehatároló területi vagy a területiségtől elvonatkoztatott, tehát a célterületen kívül települt egyéneket is lefedő perszonális autonómia lehet-e inkább üdvözítő. Az instruktív jogosítványokkal bíró fórumok (EBESZ, ET) aszimmetrikus szisztémáját elemző tanulmány (S. Riedel, Berlin: Nemzetközi Politikatudományi és Biztonságpolitika-kutató Intézet) akármelyikkel szemben bizalmatlan, utalva az igények végtelen sokszorozódásának veszélyére. A mozaikelvű svájci kantonrendszer, amely történelmileg csiszolódott össze fokozatosan, B. Schoch (Hessen-tartományi Béke- és Konfliktuskutatási Alapítványi Központ) szerint, ha ihlette is a Bosznia-Hercegovina számára kimódolt daytoni tervet, receptszerűen nem utánozható; a megegyezésre kész partnerek egyetértése és együttműködése nélkül nem működik.

A svájci struktúra lényege a föderalizmus. A föderalizmus újabb keletű kísérlete, jóllehet eltérő keretekben, az az oroszországi kisebbségi föderalizmus, amely a szuverenitás-szintű és belső autonómiák rendszerét, valamelyest ez esetben is történelmi előzményekre visszanyúlva, az orosz óriás-nemzet mellé rendeli, és emellett perszonális autonómiát kínál az ezeken belül koncentrált települtséget nélkülöző, további etnikumoknak. A. Heinemann-Grüder (jeles föderalizmus-kutató, Humboldt-Egyetem, Berlin; szentelt könyvterjedelmű munkája ugyanebben a témában: Der heterogene Staat, Berlin, 2000) plasztikus rajza az etnikai területi autonómiákkal szervesített Orosz Föderációról, egyben a jogosítványok putyini leszűkítéséről tanulságos általában az autonómiák hasznát és egyidejű rizikóit illetően is (gyakorló szeparatizmus, lásd Csecsenföld, etnobiznisz).

M. Edinger és M. Kuklys (Halle – Jena) kiemelten Bulgária, Románia, Szlovákia példáján meggyőzően érvelnek a kisebbségi parlamenti képviselet gyakorlatának konfliktus-fékező, konfliktus-megelőző ereje mellett, ami a kisebbségi pozíció országos politikai megmérettetésében, a többségi előítéletességet visszaszorító hatásában áll. Az előadók külön kiemelik a romániai és szlovákiai magyar pártok sok ellenállást legyűrő, sikeres szereplését, több cikluson át megvalósult kormányzati szerepét, ami a lélekszámában, persze, imponáló kisebbség államalkotó tényezőként való jelenlétét is demonstrálja az össztársadalom előtt. Demokráciagyakorlat ez a javából, még ha folyamatában viták kereszttüzébe is kerül. Jelentősebb létszámhányadú kisebbség számára, reprezentativitás mértékében párttörvénytől, választási törvénytől és a kisebbségi társadalom aktivitásától függően, valódi lehetőség a parlamenti küldöttállítás, akár etnikai, akár – adott választókörzetből - világnézeti párttalajon, vagy pedig kisebbségek számára megnyitott kiegészítő választókerületi jelöltállítással (utóbbit lásd például Horvátországban).

Komáromi Sándor

3



stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.