stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

Bénalo, Thomas

Törökország: az átalakulások részegsége

Turquie: livresse des métamorphoses. = Politique étrangère, 2007, 4, 829-850. p.

(A cikk szerzője, Thomas Bénalo hosszasan tartózkodott Isztambulban, ahol különböző egyetemeken volt lektor. Ma független újságíró, s ugyancsak gyakran keresi fel Törökországot.)

Az AKP (Fejlődés és Igazság Pártjának) elsöprő győzelme a kemalisták régi és csalóka politikai meghatározását a laikusságról végül is megcáfolták: ez ugyanis nem számított ajánlólevélnek a választások során. A 2007. április-májusi válságban kifejeződő feszültség nem annyira tűnt el, és az új kormánynak egy sor nehézséggel kell szembenéznie: az alkotmányos felfordulással, a hadsereghez való viszonnyal, a kurd kérdés kezelésével, általánosabban, a reformok folytatásával.

2005. október 3-án Törökország megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A politikai elkötelezettségnek hívei és ellenzői egyaránt akadnak az országon belül. Így a 2007. évi események: egy örmény származású értelmiségi (Hrant Dink) meggyilkolása, majd három protestáns misszionárius lemészárlása a szkeptikusokat igazolják annyiban, hogy ez az ország nem képes európai normákat teljesíteni. Ugyanakkor a csatlakozás hívei éppen annak bizonyítékát látják, hogy túlságosan is meg akar felelni a török társadalom, ezért van benne túlzott feszültség, ami a status quo elleni szélsőségekben nyilvánul meg.

2007-ben Törökországban kétszer választottak, először az elnök személyéről (áprilisban), majd a helyhatóság összetételéről döntöttek. A parlamentben többségben vannak a Fejlődés és Igazság Pártjának képviselői (550-ből 350 szék az övék). A kemalista párt (CHP = Köztársasági Néppárt) ezért jobbnak látta a laikusság kérdését a választási harc középpontjába helyezni.

A laikusok ugyanis tényleg ellenzik az alkohol árusítását az AKP által irányított egyes körzetekben, ugyanígy a kreacionista nézetek iskolai terjesztését is kifogásolják, és természetesen az AKP aktivistáinak a közigazgatásba történő beépülését is.

A miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan szándékosan támasztott kétségeket saját elnökjelöltsége felöl. Csak három nappal az első forduló előtt mutatta be „jobbkezét”, a miniszterelnök-helyettest, egyúttal külügyminiszter Abdullah Gült. Az első fordulón nem vett részt az ellenzéki képviselők nagy része. A kemalisták szinte futtában szerezték meg a törvényhozást. A hadsereg még aznap (április 27.) este közleményt adott ki, amely végleg pálcát tört a laikusság fölött, az első forduló eredményének megsemmisítését, valamint megismételt választásokat írtak ki.

Augusztus 28-án, logikusan Abdüllah Gül került a köztársasági elnöki székbe. Az AKP széleskörű, öt év alatt 34 százalékról 47 százalékra növelt győzelmét közvetve elősegítették azok a tömegmegmozdulások Törökország nagyvárosaiban, amelyeket a laikusság védelmében, egyszersmind az európai csatlakozás ellenében rendeztek az ultranacionalisták. Az AKP ugyanis stabil, eredményes gazdasági mutatókat tudott fölmutatni, ezek a jövőt is előrevetítették, ráadásul az egész ország területét bevonni látszottak a közeljövőben. E programmal a török középpártokat sikerült megnyerni.

1982 óta, azaz húsz éve vitatkozik Törökország egy új alkotmányon; akkor írták alá ugyanis az utolsót, némi katonai erőszak hatására. Erdogan még a választási kampány előtt fölkérte Ergun Özbudun liberális alkotmányjogászt, hogy egy egyetemi munkacsoporttal közösen végezzen előmunkálatokat a változtatásra. A munkamódszert azóta is egyfolytában támadások érik, a túlzott titkolózás vádja, illetve a túl rövid határidő miatt, amely szerint 2008-ban már népszavazásra kellene bocsátani a lényeges pontokat. Tartalom tekintetében számos nyitást felvetnek Özbudun javaslatai, ám a laikusok pártja az egyetemi kendőviselet kérdésében mutatkozó engedékenységet kifogásolja leginkább.

A kendőviselet tárgyában folytatott politikai vita valóságos tengeri kígyóként húzódik. A kemalisták az AKP háttér-gondolatainak szimbólumaként értékelik. Az AKP továbbutalta annak az egyetemista nőnek az esetét az Európai Emberi Jogok Bíróságára, akit kendőviselete miatt marasztaltak el az ankarai egyetemen. Egyéves várakozás után, 2004-ben természetesen felmentő ítéletet hozott a Bíróság Strasbourgban, igaz, azzal a politikailag semleges indoklással, hogy a kendő viselete nincs ellentétben az egyetemes emberi jogokkal. Az ügy paradox háttere az, hogy a török társadalom engedékenynek mutatkozik az egyetemi kendőviselet dolgában. Pikáns, hogy Gül miniszterelnök felesége is általában kendőben mutatkozik.

A kemalisták számára a turbán-viselet jelenti az igazi problémát, mert úgy hiszik, ebben bigottnak és keletinek látszanak. Főként 1995 óta, amikor is a Prosperitás Pártja aratott politikai győzelmet, melynek tagjai előszeretettel hordanak turbánt. Kétségkívül a kendő viselete feltűnőbb, egyebek közt azért is, mert korábban a török nők kevésbé mutatkoztak nyilvánosan. A kemalisták attól tartanak, hogy olyan nyomást gyakorol majd a kendőt nem viselőkre a liberalizálás, hogy az iránihoz hasonló helyzet állhat elő. Valóban, komoly társadalmi vita zajlik a távolsági buszokról, amelyeket rendre megállítanak az utasok, hogy imájukat elvégezhessék; a boltokról, amelyekben fátyollal takarják el a sört és más alkoholt tartalmazó polcokat; a dobosok újra „üzembe helyezéséről”, akik a böjt idején a hajnali utcákat járva emlékeztetik a híveket az evés lehetőségére.

Nyilvánvaló, hogy a tradíciók fölelevenítése vallási, esetleg nemzeti érzékenységet is érint, s így éppúgy az értelmiségiek, mint a társadalom többi rétegének is az ügye. Az AKP-nek az új alkotmányban ezekre az érzékenységekre is érdemes odafigyelnie.

A hadsereg bekapcsolódása a választási küzdelmekbe két tanulsággal is járt. Egyrészt minden beavatkozásuk 1980 óta egyre bonyolultabb következményekkel jár. Másrészt minden beavatkozásuk első látásra sikeresnek tűnik (így a kendő-ügy is), de később kiderül, hogy valamelyik vele szembenálló oldal profitál a fellépéséből. Eddigi beavatkozásaik (1960, 1971, 1980, 1997) a közvélemény rokonszenvével, elfogadásával jártak, most azonban még a liberális sajtó egy része is vétkesnek minősítette. Ráadásul a kormány is szembeszegült a hadsereggel.

Ennek ellenére a legkülönfélébb közvéleménykutatások szerint a hadsereg a legnépszerűbb intézmény az országban. Mindenki tudja, hogy botrányos történetek, korrupciók zajlanak a színfalak mögött, mégis a személyes biztonság zálogának a hadsereget érzik, amely ezért maradhat a politikai vita résztvevője.

A július 22-i választások egy kicsit megint új politikai erővonalakat hívtak elő. Tizenöt év után a kurdok ismét visszatérhettek 20 fővel a parlamentbe, ami az őket érintő kérdések szempontjából jelentős. Az új alkotmánynak tekintettel kell lennie kulturális jogaikra. Sajnos, maga a képviselőcsoport sem egységes: egy részük kerüli a provokációkat, mások viszont az első perctől fogva követelik Abdullah Öcalan szabadon bocsátását. Különösen az ország délkeleti részében van befolyásuk, de itt az AKP is újabban jó eséllyel indul, a lakosok jelentős része ez utóbbiaktól várja hétköznapi problémáira a megoldást. A közeljövőben tehát az AKP vagy rákényszerül, hogy a kurd pártokat elszigetelje, úgy hogy radikalizálja őket, vagy - egy optimistább forgatókönyv szerint – a kurd demokraták ráveszik a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), hogy politikai párbeszédet folytassanak az AKP-vel, amely így kénytelen lesz egy-két ígéretét beváltani.

Továbbra is az AKP tevékenységét kell figyelemmel kísérni tehát. A kemalisták bebizonyították, hogy nem dobták ki végleg az iszlám naptárjukat, hanem a liberálisokkal együtt az európai normáknak megfelelő új alkotmányba próbálnak beépíteni a nacionalistáknak is megfelelő elemeket. Az AKP a 301-es büntető törvény nem egyértelmű voltára hívta fel a figyelmet a Hrant Dink-gyilkosság kapcsán. Ez a törvény elítéli „a török identitást sértő” tevékenységet (ezáltal az elítélteket kiszolgáltatja a török nacionalistáknak). Erdogan pártja, öt évvel megalakulása után ezért is nehezen skatulyázható be, hiszen minek is lehetne titulálni: "ex-iszlámistának"? "Mérsékelt iszlámistának"? "Poszt iszlámistának"? Avagy "konzervatív demokratának", ahogyan a párt némely ideológusa sugallja?

Erdogan és Gül is változtak az idők folyamán. Erdogan, aki maga is hónapokat töltött börtönben, 1998-ban elismerte, hogy a török iszlám-politika szükségképpen változáson megy át, s nem kell szembeszegülnie a kemalista hagyományok könyörtelenségével. Szakított Erbakannal, ezután hozta létre az AKP-t; kissé eltávolodott a liberalizmustól, majd előkészítette az Európai Közösségekhez csatlakozási tárgyalásokat. Pragmatikusan viszonyult a hosszú ideje veszteglő ciprusi kérdéshez, valamint a kurdok ügyéhez és a tabunak számító örmény problémához.

Nem annyira a kereszténydemokratákhoz hasonlatosak, mint akikhez általában viszonyítják őket, mint inkább az amerikai republikánusokhoz (a jelenlegi konzervatív változatukhoz) sokszor bigott reakciósságukkal (pl. kreacionizmus ellenességükkel), szociális konzervativizmusukkal (noha az abortuszkérdést még nem tárgyalták újra), és gazdasági liberalizmusukkal. Az AKP-n kívül gyakorlatilag nincs párt, amely az európai csatlakozást keresztül tudná vinni. A kemalisták balra tolódtak, képtelenek a megújulásra, belecsontosodtak az identitás-központú és nacionalista retorikába, nyíltan Európa-ellenesek. Határozott intellektuális erők kellenének ahhoz, hogy túllendüljenek mostani mélypontjukon.

Mégsem lehet állítani, hogy az AKP klasszikusan jobbközép párt. Hónapok kellenek ahhoz, hogy bebizonyosodjék, képesek mindazokat a politikai problémákat enyhíteni, várakozást betölteni, amit az elmúlt ötven évben a különféle politikusok okoztak, fölvetettek és ígértek.

Törökország rendkívül képlékeny állapotban van. Egy év alatt is sokkal áttekinthetőbbé vált és kiszámíthatóbbá. Feltételezhető, hogy az elmúlt hónapokban lezajlott kisebb válságok együttesen egy nagyobb válságba torkolló feszültséget akartak levezetni. Bizonyos, hogy Európának az a része, amely szívesen látná a törököket az Unióban, még sosem volt róluk ilyen jó véleménnyel.

Kakasy Judit


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.