stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

Crowther, William E. - Matonyte, Irmina

Parlamenti elitek a demokrácia hőmérőjeként: Észtország, Litvánia és Moldova összehasonlítása

Parliamentary elites as a democratic thermometer: Estonia, Lithuania and Moldova compared. = Communist and Post-Communists Studies, vol. 40. 2007. 3. no. 281-299. p.

A politikai elitek könnyebben vizsgálhatóak, mint az egész társadalmak, ezért egyfajta barométerként szolgálhatnak. A Szovjetunió széthullása utáni demokratikus átmenetet tehát jól lehet vizsgálni a parlamenti elitek összetételén keresztül. A három vizsgált ország, Észtország, Litvánia és Moldova mindegyike a Szovjetunió széthullásával lett független parlamentáris köztársaság, amelyek méretük alapján is összevethetőek. A három ország között bizonyos különbségeket is felfedezhetünk: Litvániában nagyobb az elnök hatalma, mint a másik két országban, és mind a három állam különböző elv alapján működteti választási rendszerét. Litvániában viszonylag alacsony a nem litvánok aránya (15%), Észtországban a lakosság harmadát oroszok teszik ki, akik több jogukban korlátozva vannak, míg Moldovában egyenesen polgárháborúhoz vezetett az etnikai ellentét a moldávok, illetve az oroszok és ukránok között a Dnyeszteren túli régióban. A balti államok határozott oroszellenes politikát folytatva beléptek a NATO-ba és az EU-ba, Moldova viszont megmaradt az orosz befolyás övezetében. A legnagyobb eltérés az átmenet jellegében van: míg a balti államok gyors és radikális rendszerváltáson mentek keresztül, Moldova lassan váltott rendszert, mivel nem volt komoly alapja a szovjetellenességnek.

Az átmenet jellege jól megfogható a politikai elitek változásában. Három tényezőt mutatunk be: a politikai elit cseréjét, hogyan változott a politikai elit egyes csoportok javára vagy kárára (különös tekintettel a nemzeti kisebbségekre, a nőkre és az életkori csoportokra), illetve a politikai szakma professzionalizálódását.

A volt kommunista nómenklatúra részvétele az új demokráciák parlamentjeiben mindenképpen a nyugati államoktól eltérő helyzetet teremt. Nem volt egyértelmű a kommunista politikusok szereplése a demokráciában: egyes kutatók szerint minél több volt kommunista kap szerepet az új parlamentekben, annál kevésbé sikeres a rendszerváltás; más társadalomtudósok viszont úgy vélik, hogy a nómenklatúra tagjainak kulturális és társadalmi tőkéje sok hasznot hozhat a demokratikus berendezkedés konyhájára.

Mindhárom országban jellemző, hogy a parlament tagjai között magasabb arányban találhatóak volt párttagok, mint az egész lakosságban. Litvániában 1990-ben és 1992-ben a volt párttagok aránya a parlamentben majdnem elérte a 30 százalékot, és még 2004-ben is 14 százalékra rúgott. Szerepüket nem lehet egységesen megítélni, a demokratikus átalakulást mindenestre nem tudták, nem akarták megállítani.

Észtországban hasonló a helyzet. 1990-ben az észt parlament tagjainak 60 százaléka párttag, és arányuk még 2003-ban is meghaladja az egyötödöt. A magasabb arány oka egyes kutatók szerint az, hogy az észt politika első célja nem is a kommunisták, hanem az oroszok megfosztása volt a hatalomtól. A volt kommunisták mindenestre a legtöbb pártban megtalálhatóak, bár legtöbben a baloldali Centrum Pártba léptek be.

A három vizsgált ország közül egyértelműen Moldovában a legsúlyosabb a múlt öröksége. Moldovában az 1990-es választás sokkal kevésbé jelentette egy új korszak nyitányát, mint inkább egy átmeneti rezsimet, amelynek tagjai között természetesen a kommunisták voltak abszolút többségben (87%). A kilencvenes évtizedben a volt kommunisták aránya ugyan folyamatosan csökkent, de még mindig igen magas maradt. 2005-ben a vezető posztokat betöltő politikusok 23 százaléka még mindig a nómenklatúrából került ki.

A politikai képviselet jellege az adott ország etnikai viszonyainak hű tükre. Litvánia alkotmánya ugyan elég kisebbség-barát, a parlamentben azonban a nem litván etnikumok mindig alul voltak képviselve. A litvániai oroszok képviselete valamivel javult a balti állam önállósága óta, bár az orosz mozgalomra rányomja bélyegét, hogy 1991-ben a függetlenség ellen léptek fel. A lengyel nemzeti mozgalom parlamenti mandátumainak száma 1992 és 2004 között a harmadára csökkent (hatról kettőre). Helyi választásokon azonban jól szerepelnek a lengyelek. A többi nemzetiség nem próbálkozott saját pártok alapításával, hanem a többségi pártok színeiben indultak.

Észtországban sokkal inkább a többségi nemzet kezében van a politika irányítása, mint Litvániában. Az észt parlamenti képviselők több mint 90 százaléka észt. 1992-ben csupán egy nemzetiségi programmal megválasztott képviselő ült a parlamentben, míg 2003-ben hét, közülük öt orosz.

A két balti állammal szemben Moldovában a kisebbségek nem voltak alulreprezentálva. A kisebbségek aránya jelentősen csökkent 1990 óta, elsősorban persze a transznyisztriai terület elszakadása miatt. A parlamentben a legalacsonyabb arányban 1998-ban jutottak be nem moldávok (17%), a legmagasabb arányban pedig a kommunista választási győzelem idején, 2001-ben (43%). A kommunista pártban az átlagon felüli számban találhatóak oroszok, míg a jobboldali kereszténydemokratáknál kevesebben vannak.

A nők képviseletében hasonló trendeket lehet megállapítani mindhárom vizsgált országban. A kommunista időszakban igen magas volt a női képviselők aránya, de ez nem valós folyamatokat tükrözött, hanem ideológiai okokra vezethető vissza. A rendszerváltás során radikálisan csökkent a nők aránya a választott képviseletekben, majd szép lassan elkezdett emelkedni a számuk.

A parlamenti elit cseréje kétoldalú jelenség. egyrészt a régi elit szakértelme sokat segíthet az átmenet tapasztalatlan politikusain, másrészt viszont a magas fokú elitcsere a rendszerváltás biztosítéka. A nemzetközi szakirodalom szerint az európai demokráciákban 30-40 százalékban változik meg a parlamenti képviselők aránya választásonként. A három vizsgált állam eltér ettől az ideális aránytól, mivel az 1990 és 2004 közötti választásokon az új képviselők aránya mindig jóval meghaladta az 50 százalékot. A kérdés tehát az, hogy a parlamenti elitbe újonnan bekerülők valami újat és eredetit hoznak-e, vagy csupán újratermelik az előző ciklus sajátosságait.

Litvániában az újonnan bekerültek között több fiatalt és nőt találunk, mint a már hivatalban lévő társaik, de nemzetiségi tekintetben nincs különbség a csoportok között. Az újonnan érkezők korábban inkább az üzleti szférában tevékenykedtek, ellentétben a tapasztaltabb képviselőkkel.

Észtországban az első szabad parlament képviselőinek nagy többsége új volt a politikai életben. A későbbi választásokon aztán egyre kevesebb olyan jelölt szerzett mandátumot, aki nem volt korábban képviselő, de 2003-ban egy új párt, a Res Publica hirtelen győzelmével sok tapasztalatlan politikus is helyet kapott a törvényhozó testületben. Mivel Észtországban általában a jobboldali pártok győztek a választásokon, képviselőik között természetesen kevesebb tapasztalt akadt, ezáltal a három vizsgált ország közül az észt politikai elit a legfiatalabb.

A képviselők legnagyobb arányú cseréje Moldovában volt megfigyelhető, ahol általában a parlament tagjainak kétharmada kicserélődött. Az új képviselők azonban nem fiatalabbak, és foglalkozási hátterük is hasonló a régi képviselőkéhez. Változást ebben a trendben csupán a 2005-ös választások hoztak, amikor az új képviselők átlagéletkora már tíz évvel alacsonyabb volt az előző ciklusénál, és jóval több nő szerzett mandátumot, mint korábban.

Az új képviselők azonban nem szükségszerűen tapasztalatlanok a politika világában, ugyanis sokan közülük helyi vagy regionális önkormányzatokban, illetve a pártpolitikában dolgoztak korábban.

Az új képviselők növelhetik a társadalom reprezentálását a parlamentben és hozzájárulhatnak a politikai újításokhoz. A tapasztalt képviselők pedig a politikai professzionalizmust és a törvényhozó tapasztalatot adják. Érdemes tehát megvizsgálni, milyen szerepet töltenek be azok a képviselők, akik legalább három cikluson keresztül jelen voltak a parlamentben.

Litvániában 22, illetve 30 ilyen képviselőt találunk, akiknek a többsége idősebb pártvezető. A tapasztalt politikusok azonban – a logikus várakozás ellenére – nem töltenek be magasabb pozíciókat, mint kevésbé tapasztalt társaik.

Az 53 tapasztalt képviselő Észtországban is valamivel idősebb, de egyebekben nem különbözik a többi politikustól. Akárcsak Litvániában, a tapasztalt képviselők a tallinni parlamentben sem töltenek be jobb pozíciókat, mint kevésbé rutinos társaik.

Moldovában értelemszerűen kevesebb olyan politikus van, aki képes volt három ciklust eltölteni a parlamentben (16 fő). A chişinăui parlamentben viszont ez a kis csoport kulcspozíciókban van.

A politikai rendszerváltozások az elit kicserélődésével járnak együtt. Az első parlamenti ciklusban a nagyfokú csere tehát természetes. A további magas fluktuáció azonban azt mutatja, hogy a vizsgált államokban még nem fejeződött be a rendszerváltás, sőt a politikai elit professzionalizálódását is megkérdőjelezi. A politikailag motivált amatőrök számára tehát viszonylag könnyű a bejutás a parlamentbe mindhárom országban, annak ellenére, hogy egy tapasztalt és professzionális törvényhozói mag kezd kikristályosodni. A fluktuáció alacsonyobb foka azt mutatja, hogy Litvánia és Észtország is jobban működő demokráciák, mint Moldova – ahogy ezt a tanulmány hipotézise is előrejelezte.

Varga Bálint


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.