stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

Csernicskó István

UKRAJNA ÖSSZHANGRA TÖREKSZIK

Az ukrajnai oktatáspolitika nyelvi vonatkozásai

1. Ukrajna Alkotmánya és a nyelvtörvénye értelmében, azaz de jure egynyelvű állam (lásd Beregszászi–Csernicskó 2003, 2004b, 2007). Az ország azonban de facto többnyelvű. Ezt a többnyelvűséget a legtöbb ukrajnai elemző elismeri, ám problémaként értékeli (lásd pl. Lozinskyi 2006: 217). Az alábbiakban ennek az ukrajnai többnyelvűségnek mutatjuk be néhány sajátosságát, majd azt próbáljuk érzékeltetni, hogyan törekszik a hatalmon lévő ukrajnai elit a nyelvi sokszínűség feloldására, a de jure és a de facto helyzet közötti összhang megteremtésére, s ebben milyen szerepet kap az oktatás.

2. Egyes szakértők szerint (pl. Arel–Khmelko 1996, Gritsenko ed. 2001, Khmelko 2004) Ukrajna lakossága három nagy nyelvi-etnikai csoportra (lingua-ethnic groups) oszlik:

  1. ukránul beszélő ukránok (az ország lakosságának kb. 40–45%-a);

  2. oroszul beszélő ukránok (az ország lakosságának kb. 30–34%-a);

  3. oroszul beszélő oroszok (kb. 20%).

Ha azonban nemcsak az ukránokat és az oroszokat vesszük figyelembe, hanem a kisebb nyelvi csoportokkal is foglalkozunk, akkor a 2001. népszámlálás adatai alapján Ukrajna lakosságát anyanyelv szerint a következő csoportokra oszthatjuk (Beregszászi–Csernicskó 2004a: 12–13, Lozinskyi 2006):

a) ukrán anyanyelvűek; ezen belül:

ukrán nemzetiségű ukrán anyanyelvűek (a magukat ukrán nemzetiségűnek vallók 85%-a);

orosz nemzetiségű ukrán anyanyelvűek (a magukat orosz nemzetiségűnek vallók 4%-a);

ukrán anyanyelvű nemzeti kisebbségek (pl. az ukrajnai lengyelek 71%-a, szlovákok 42%-a stb.);

b) orosz anyanyelvűek; ezen belül:

orosz nemzetiségű orosz anyanyelvűek (a magukat orosz nemzetiségűnek vallók 96%-a);

ukrán nemzetiségű orosz anyanyelvűek (az ukrán nemzetiségűek 15%-a);

orosz anyanyelvű nemzeti kisebbségek (pl. az ukrajnai belaruszok 62%-a, tatárok 59%-a stb.);

c) kisebbségek, akiknek anyanyelve és nemzetisége megegyezik (pl. a magyarok 95%-a, a románok és krími tatárok 92%-a stb.);

d) kisebbségek, akik valamely más nemzeti kisebbség nyelvét tekintik anyanyelvüknek (pl. a kárpátaljai cigányok 62%-a a magyart tekinti anyanyelvének, lásd Molnár 2004: 120–121; ez az ukrajnai cigány nemzetiségűek 18%-a; lásd az 1. táblázatot).

1. táblázat. Ukrajna lakossága anyanyelv és nemzetiség szerint a 2001. népszámlálás adatai alapján

NEMZETISÉG ÉS ANYANYELV

%

ukrán nemzetiségű ukrán anyanyelvűek

31970728

66,27

orosz nemzetiségű ukrán anyanyelvűek

328152

0,68

ukrán anyanyelvű nemzeti kisebbségek

278588

0,58

UKRÁN ANYANYELVŰ ÖSSZESEN

32577468

67,53

orosz nemzetiségű orosz anyanyelvűek

7993832

16,57

ukrán nemzetiségű orosz anyanyelvűek

5544729

11,49

orosz anyanyelvű nemzeti kisebbségek

735109

1,52

OROSZ ANYANYELVŰ ÖSSZESEN

14273670

29,59

kisebbségek, akiknek anyanyelve és nemzetisége megegyezik

1129397

2,34

kisebbségek, akik valamely más kisebbség nyelvét tekintik anyanyelvüknek

260367

0,54

KISEBBSÉGI ANYANYELVŰ ÖSSZESEN

1389764

2,88

UKRAJNA ÖSSZESEN

48240902

100

A független Ukrajna történetének 2001-ben rendezett első népszámlálása adatai szerint az ország lakosságának nemzetiségi és anyanyelvi összetétele között jelentős különbség figyelhető meg:

a) nemzetiségi szempontból a lakosság 77,82%-a ukrán, 17,28%-a orosz, 4,90%-a pedig egyéb nemzetiségű;

b) ezzel szemben anyanyelv alapján Ukrajna lakosainak kétharmada (67,53%-a) ukrán, csaknem harmada (29,59%-a) orosz, 2,88%-a pedig egyéb anyanyelvű (lásd a 2001. cenzus hivatalos adatait a http://www.ukrstat.gov.ua honlapon).

Ha összevetjük a nemzetiségi és az anyanyelvi adatokat (1. ábra), akkor a következőket láthatjuk:

  1. az ukrán nemzetiségűek aránya jelentősen meghaladja az ukrán anyanyelvűekét;

  2. az orosz anyanyelvűek számottevően nagyobb arányt képviselnek, mint az orosz nemzetiségűek;

  3. a nyelvi sokszínűség jóval kisebb, mint a nemzetiségi változatosság, mert sok kisebbségi közösség orosz vagy (ritkábban) ukrán anyanyelvű.

Ha a nemzetiségi és anyanyelvi adatok mellé még egy mutatót figyelembe veszünk, akkor tovább árnyalódik Ukrajna nyelvi képe. Ez az adat az országban különböző nyelveken tanulók aránya. A 2003/2004. tanévben az ukrajnai iskolások 75,05%-a tanul ukrán nyelven, 23,89%-a orosz nyelven, s mindössze 1,06% azok aránya, akik egyéb nyelven sajátíthatják el a tananyagot (lásd Csernicskó–Melnyk 2007). Vagyis:

a) többen tanulnak ukránul, mint amennyi ukrán anyanyelvű polgára van Ukrajnának, de kevesebben, mint amennyien ukrán nemzetiségűnek vallották magukat;

b) kevesebben tanulhatnak oroszul, mint amekkora az orosz anyanyelvűek aránya az országban, ám jóval többen, mint amennyi az orosz nemzetiségű lakosok aránya;

c) bár a nem ukrán/orosz nemzetiségűek aránya közel öt százalék, a kisebbségi nyelveket anyanyelvként beszélőké pedig csaknem három százalék, mindössze minden századik gyerek (az iskolások egy százaléka) tanulhat nem ukrán/orosz nyelven Ukrajnában (lásd az 1. ábrát).

1. ábra. Nemzetiség, anyanyelv és tannyelv összefüggései Ukrajna lakosságának körében a 2001. évi népszámlálás adatai alapján

Általános vélemény azonban, hogy a népszámlálási adatok jelentősen leegyszerűsítik Ukrajna valós nyelvi képét (lásd pl. Kotygorenko 2007). Ha nem kizárólag a népszámlálási adatokat vesszük figyelembe, hanem egy országos reprezentatív mintán végzett szociológiai kutatás eredményeit is, akkor Ukrajna lakosságának nyelvi összetétele gyökeresen eltérő. Panina (2005) a 18 éven felüli ukrajnai lakosság 1800 fős reprezentatív mintáján végzett szociológiai kutatásokat 1994 és 2005 között. 2005-ben a minta 64,3%-a vallotta ukrán, 34,1%-a orosz, 1,5%-a egyéb anyanyelvűnek magát (Panina 2005: 68).

Egy másik szociológiai kutatás 1991 és 2003 között folyamatosan vizsgálta összesen közel 173 ezer azonos szempontok alapján készített szociológiai interjú révén Ukrajna lakosságának nyelvhasználatát a 18 éven felüli felnőtt lakosság reprezentatív mintája alapján (vö. Khmelko 2004). A vizsgálat eredményei szerint Ukrajna különböző régióiban más-más nyelvi helyzetet találunk a nemzetiség és az anyanyelv alapján. A szerző által megkülönböztetett öt nagy régióban jelentősen eltérő azok aránya, akik anyanyelvként az ukránt és az oroszt, illetve a két nyelv kontaktusváltozatát, az ún. szurzsikot használják (lásd 2. táblázat). A szurzsik1 az ukrán és orosz kontaktusváltozata (lásd pl. Lenets 2000, Bilaniuk 2003, 2004, 2005), melynek presztízse alacsony, a purista ukrán nyelvművelők kedvelt célpontja, használóival rendszerint alacsony iskolázottságot, műveletlenséget, bizonytalan identitást társítanak (Bilaniuk 2004). Ezt tükrözi az ukrán nyelv enciklopédiájának szurzsik szócikke és számos, az ország nyelvi helyzetét bemutató/elemző írás egyaránt (lásd Lenets 2000, ill. pl. Lozinskyi 2006: 225–226).

2. táblázat. Ukrajna felnőtt lakosságának nemzetiség és anyanyelv szerinti megoszlása 2003-ban régiónként %-ban (N=22.462)

Forrás: Khmelko (2004)

Nyelvi-etnikai csoport

Régió

Összesen

Nyugat

Közép-Nyugat

Közép-Kelet

Dél

Kelet

Ukrán nyelvű ukránok

91,7

59,3

30,8

5,3

3,6

38,5

Szurzsik nyelvű ukránok

1,5

13,0

20,6

11,3

8,3

10,7

Orosz nyelvű ukránok

1,3

17,2

33,5

40,0

48,6

28,0

Orosz nyelvű oroszok

1,5

5,8

11,1

31,1

34,1

16,9

Egyéb

4,0

4,7

4,0

12,2

5,4

6,0

Nyugat: Voliny, Rivne, Lviv (Lemberg), Ivano-Frankivszk, Ternopil, Csernyivci megye és Kárpátalja. Közép-Nyugat: Hmelnyicki, Zsitomir, Vinnyica, Kirovohrád, Cserkasszi és Kijev megye, valamint Kijev városa. Közép-Kelet: Dnyipropetrovszk, Poltava, Szumi és Csernyihiv megye. Dél: Odessza, Mikolajiv, Herszon és Zaporizsja megye, valamint a Krími Autonóm Köztársaság Szevasztopol városával egyetemben. Kelet: Harkiv, Donyeck és Luhanszk megye.

Ezen modell szerint tehát Ukrajnában nem három nyelvi csoporttal kell számolnunk, mint ahogyan az a 2001. évi cenzus alapján látszik (ukrán anyanyelvűek, orosz anyanyelvűek, más kisebbségi nyelvet anyanyelvként beszélők), hanem néggyel: ukrán nyelvűek, orosz nyelvűek, kisebbségi nyelvűek (bár ez a kutatás sem szentel különösebb figyelmet ennek a csoportnak) és szurzsik nyelvűek. S ha a szociológiai felmérések alapján kialakult nyelvi képet tekintjük, akkor Ukrajnában nem az ukrán anyanyelvűek, hanem valójában az orosz ajkúak alkotják a relatív többséget (lásd a 2. ábrát).

2. ábra. Ukrajna felnőtt lakosságának anyanyelv szerinti megoszlása 2003-ban egy szociológiai kutatás adatai alapján (N=22.462)

Forrás: Khmelko (2004)

A fentiek alapján nem meglepő, hogy egyes elemzők szerint Ukrajnában valójában nem két nyelv (az ukrán és az orosz), hanem valójában három: az államnyelvi státusú ukrán, az államhatalom és néhány elemző által a posztkoloniális örökség nyelveként aposztrofált orosz (lásd pl. Masenko 2004) és a két nyelv kontaktusváltozataként kialakult szurzsik szolgálja ki a beszélőket és verseng egymással a virtuális nyelvi piacon (lásd pl. Berezovenko 2002). Bilaniuk (2004) a szurzsik nyelv/nyelvváltozat tipológiáját is kidolgozta, történelmi, társadalmi és ideológiai tényezők alapján elkülönítve: a) az urbanizált földműves, b) a vidéki nyelvjárási, c) a szovjet-ukrán, d) a városi kétnyelvű és e) a függetlenség utáni szurzsikot.

Radchuk (2002a, 2002b) úgy látja, hogy az ukrán és az orosz standard között a lexikont (szókészletet) tekintve mindössze tíz százaléknyi eltérés van. Miután ezt a két standardot összeveti a szurzsik szókészletével, úgy véli, ez a lexikon megközelítőleg tíz–tíz százalékban tér el mind az ukrán, mind az orosz standard szókészletétől, vagyis akár önálló nyelvvé is alakulhat. Bár a szurzsik alapos nyelvészeti leírása még várat magára, a kontaktusváltozat jól példázza a szoros ukrán–orosz nyelvi kapcsolatok történetiségét, intenzitását és kiterjedését.

Mindehhez érdemes figyelembe vennünk a Khmelko (2004: 3–15) által bemutatott szociológiai vizsgálat azon eredményét is, mely szerint a 2001-ben megkérdezett 5226 tizennyolc éven felüli ukrán állampolgár 12,4%-a úgy vélte, hogy két anyanyelve van: egyidejűleg tekinti anyanyelvének az ukránt és az oroszt.

3. A de jure egynyelvű, illetve a de facto két- vagy többnyelvű szituáció között feszülő ellentétet az ukrán állami nyelvpolitika szeretné úgy feloldani, hogy az ország nyelvi képét összhangba hozza a kodifikált jogi helyzettel. Vagyis kimondatlanul az a cél, hogy Ukrajna középtávon gyakorlatilag egynyelvű, mégpedig de facto ukrán nyelvű állammá váljék. Ezen cél eléréséhez pedig ideális eszközt látnak az oktatásban. Az alábbi néhány példa legalábbis véleményünk szerint azt igazolja, hogy az oktatáspolitikát ilyen nemzet- és nyelvpolitikai célok érdekében aktivizálták.

3.1. Az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumában szervezett azon tanácskozás nyilatkozatában, melynek témája az államnyelv oktatásának alacsony színvonala volt a nemzetiségi tannyelvű iskolákban, a pozitív nyelvi jelenségek között első helyen azt emelik ki, hogy örvendetesen nő az országban az ukrán nyelven oktató iskolák száma.2 Egyetlen szó sem esik azonban arról, hogy erősíteni kellene a kisebbségek anyanyelvének vagy a kisebbségek nyelvén való oktatást. Ugyanezt, vagyis az ukrán nyelven oktató intézmények számának emelkedését tekinti pozitív változásnak az ukrán nyelv oktatásának színvonalát emelni hivatott állami program is.3

3.2. Ukrajna elnöke 2008. március 20-án N 244/2008 számmal kiadott, az ukrajnai oktatás minőségének javítását célzó rendelete 8. pontja értelmében többek között úgy kell kielégíteni a nemzeti kisebbségek oktatási igényeit, hogy a kisebbségi nyelven oktató iskolákban bizonyos tárgyakat ukrán nyelven kell oktatni. Ebben a dokumentumban sem merül fel azonban a kisebbségek anyanyelvi oktatásának helyzete.

3.3. Az oktatási tárca vezetőjének, Ivan Vakarcsuknak 2008. május 26-án kiadott 461. számú rendelete hatályba helyezte a nemzetiségi iskolák számára az ukrán nyelv oktatásának javítása céljából kidolgozott ágazati programot, mely a 2008–2011. közötti évekre érvényes.4 A cselekvési terv alapján 2008. szeptember 1-től a nemzetiségi nyelven oktató iskolák 5. osztályaiban Ukrajna történetét két nyelven kell oktatni: anyanyelven, illetve ukránul (a fakultatív órák terhére). A 6. osztályban (2009. szeptember 1-től) már csak ukrán nyelven kell oktatni ezt a tárgyat. A 6. osztályban a földrajzot kell két nyelven oktatni, a 7.-ben matematikát, majd a következő osztályban teljesen át kell állni ezen tantárgyak államnyelven történő oktatására.

A miniszteri rendelettel megerősített program az úgynevezett átirányítási (tranzitív) oktatási modell bevezetését irányozza elő a nem ukrán tannyelvű iskolák számára. Az asszimilációt, a fokozatos nyelvi beolvadást célzó oktatási program lényege, hogy az iskola első szakaszában (az elemi osztályokban) a kisebbségi gyerekek anyanyelvükön kezdenek el tanulni, és anyanyelvük mellett a többségi nyelvet is oktatják számukra. A következő szakaszban, amikor a kisebbségi tanulók másodnyelvi készségeit megfelelőnek tartják arra, hogy a többség nyelvét tanulásra, ismeretszerzésre használják, a tanulókat fokozatosan átirányítják a többségi nyelven való tanulásra, s az utolsó fázisban már gyakorlatilag minden tárgyat államnyelven tanítanak. Ennek az oktatási modellnek a célja hosszú távon többségi egynyelvűség kialakítása az oktatás révén. A programban a kisebbségi nyelv szerepe arra korlátozódik, hogy segítse a második nyelv elsajátítását, megerősítését, s ezzel a többségi nyelven való oktatásra való átirányítást, hosszú távon az integráció helyett az asszimilációt (vö. Göncz 1985, 1995: 68, 1999, 2004, Lesznyák 1996: 26, Kontra 1997: 77, Skutnabb-Kangas 1990, 1997: 25, Csernicskó szerk. 2003: 49–54).

3.4. Miközben az oktatási minisztérium az egyik legfontosabb oktatási problémának épp azt nevezte meg, hogy a nemzetiségi nyelven oktató iskolákban nagyon alacsony az államnyelv oktatásának színvonala és hatásfoka5, 2008-ban kötelezővé tették az ukrán nyelv és irodalom tantárgyat mint érettségi és felvételi vizsgát. A tesztvizsga követelményei teljesen azonosak voltak az ukrán tannyelvű iskolákban érettségizők és a nem államnyelven tanulók számára egyaránt. A 2009/2010. tanévtől kezdve minden érettségi és egyben felvételi vizsgát ukrán nyelven kell tenni Ukrajnában.

3.5. Az oktatási miniszter 2008. március 21-én az ország felsőoktatási intézményeinek vezetőivel tartott találkozón elmondott beszédében kijelentette: „Az oktatási és tudományos minisztérium egyik legkiemeltebb feladata az oktatás teljes mértékben államnyelven történő bevezetése a felsőoktatási intézményekben.”6 A tárca április 30-ig a tulajdonformától függetlenül valamennyi felsőoktatási intézménytől olyan statisztikai adatsor leadását követelte meg, melyben fel kellett tüntetni, hogy tudományáganként hány tantárgyat oktatnak összesen az intézményben, s ezen belül hányat ukránul, ill. nem államnyelven. Amennyiben vannak tárgyak, melyeket nem ukránul oktatnak az intézményben, ennek okát indokolni kellett. Hasonló statisztikát kért a minisztérium a főállású oktatók vonatkozásában is, ahol fel kellett tüntetni, hány tanár ad elő nem államnyelven és miért.7

4. Nem állíthatjuk azonban, hogy a kisebbségi nyelven folyó oktatási rendszer szűkítésére való törekvés új jelenség Ukrajnában. Az ukrán oktatási tárca már 1997-ben is kidolgozott egy koncepciót a kisebbségi oktatás átalakítására. A több (legalább négy) változatot megért koncepció szintén az átirányítási (tranzitív) modellt, illetve az úgynevezett polikulturális oktatást kínálta a kisebbségeknek (lásd Csernicsó 1998: 182–185, Beregszászi–Csernicskó–Orosz 2001: 97–100), ám az erőteljes tiltakozási hullám után visszalépett annak bevezetésétől (lásd Orosz 2005: 47–49).

Szintén a kisebbségi oktatással szembeni törekvésekre utalnak a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának Ukrajna által 1999-ben, illetve 2003-ban ratifikált változata közötti különbségek (lásd a 3. táblázatot).8 Míg az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett 1999-es törvényben az oktatás valamennyi szintjén a lehető legkedvezőbb bekezdések alkalmazását vállalta az ország (biztosítva, hogy a kisebbség nyelve tannyelv lehessen), 2003-ban már csak azt a lehetőséget biztosítja, hogy tantárgyként tanulható legyen a kisebbségi közösség nyelve.

3. táblázat. A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai Kartája oktatási cikkelyéből Ukrajna által alkalmazni kívánt pontok és bekezdések az 1999. és 2003. évi ratifikációs törvényben

 

N 1350-XIV. sz. törvény (1999)

(ha a kisebbség aránya eléri a 20%-ot)

N 802-IV. számú (2003) törvény

1. Pont

a) óvodai nevelés

a (i), a (ii), a (iii)

a (iii)

b) általános iskolai oktatás

b (i), b (ii), b (iii)

b (iv)

c) középiskolai oktatás

c (i), c (ii), c (iii)

c (iv)

d) szakmunkásképzés

d (i), d (ii), d (iii)

e) felsőoktatás

e (i), e (ii)

e (iii)

f) felnőttoktatás

f (i), f (ii)

f (iii)

g)

g

g

h)

h

h

i)

i

i

2. pont

2. pont

2. pont

5. Az ukrán nyelv fejlesztésének 2004–2010. évekre kidogozott és a kormány által jóváhagyott állami program a következőképpen fogalmaz: „Az államalkotási folyamatban az ukrán nyelvnek vezető szerepe van”.9 Hogy az oktatásnak, illetve az oktatás nyelvének miért van fontos szerepe az ukrán nemzettudat formálásában, az egységesnek megálmodott Ukrajna kialakításában, jól mutatja néhány statisztikai adat.

A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája Ukrajna által 2003-ban ratifikált törvénye értelmében az ország 13 nemzeti kisebbségének nyelve esik a Karta védelme alá (lásd Beregszászi–Csernicskó 2004b, 2007). A 4. táblázatban a többségiek (ukránok) mellett ezen 13 közösség és nyelv vonatkozásában mutatjuk be, milyen összefüggés látszik a nyelvi identitás, a nyelvmegtartás, illetve az oktatás nyelve között.

4. táblázat. Nemzetiségi, anyanyelvi és tannyelvi adatok Ukrajna nagyobb nemzeti közösségei vonatkozásában

 

Számuk

Arányuk az ország lakosságán belül

Anyanyelvük és nemzetiségük megegyezik

Anyanyelvén tanul

az összes iskolás %-ában

Ukrán

37541693

77,82

85,16

4379675

75,05

Orosz

8334141

17,28

95,92

1394331

23,89

Belarusz

275763

0,57

19,79

Moldáv

258619

0,54

70,04

6508

0,11

Krími tatár

248193

0,51

92,01

5945

0,10

Bolgár

204574

0,42

64,15

120

0,00

Magyar

156566

0,32

95,44

20229

0,35

Román

150989

0,31

91,74

27471

0,47

Lengyel

144130

0,30

12,95

1404

0,02

Zsidó

103591

0,21

3,10

Görög

91548

0,19

6,37

Német

33302

0,07

12,18

Gagauz

31923

0,07

71,49

Szlovák

6397

0,01

41,16

97

0,00

A táblázatból látszik, hogy azon közösségek esetében előrehaladott a nyelvcsere, amelyek nem rendelkeznek anyanyelvi iskolákkal. Hiába alkotják például az oroszok után a legnagyobb ukrajnai kisebbséget a belaruszok, nincsenek belarusz nyelven oktató iskoláik, és mindössze 19,79%-uk vallja anyanyelvének nemzetisége nyelvét. Ezzel szemben például a románok és a magyarok ragaszkodnak nyelvükhöz és iskoláikhoz egyaránt. Azt persze nem könnyű eldönteni, hogy körükben azért olyan magas a saját nyelvüket megőrzők aránya, mert saját nyelvükön tanulhatnak, vagy esetleg azért ragaszkodnak iskoláikhoz, mert erősek a nyelvmegtartásra irányuló törekvéseik, ám az valószínűsíthető, hogy a két mutató kapcsolatban van és erősíti egymást.

Az 5. táblázat azt mutatja be (Ukrajnának a Karta alkalmazásáról 2007. április 20-án készített első jelentése alapján10), hogy a Karta hatálya alá eső 13 ukrajnai kisebbségi nyelv hogyan jelenik meg az oktatás különböző szintjein. Ez az adatsor is arra világít rá, hogy azoknak a közösségeknek a nyelve van jelen markánsan az oktatás különböző szintjein, melyek körében a nyelvmegtartás a jellemző, illetve ellenkezőleg: a teljes nyelvcsere irányába haladó közösségek nyelve alig van jelen az oktatásban (esetleg csak a nemzeti kultúrát, hagyományokat oktatják számukra, vagy fakultatíve, esetleg tantárgyként tanulhatják közösségük nyelvét).

5. táblázat. Ukrajna 13 nemzeti kisebbségének nyelve az oktatás különböző szintjein

Kisebbségi nyelv

Óvodai nevelés nyelve

Nemzeti kultúra, hagyományok

Fakultatív tárgy

Tantárgyként oktatják

Tannyelv (1–4. oszt.)

Tannyelv (5–11. oszt.)

Szakoktatásban tannyelv

Oktatják a felsőoktatásban

Belarusz

   

+

         

Bolgár

 

+

+

+

+

+

 

+

Gagauz

 

+

+

+

       

Görög

 

+

+

+

     

+

Jiddis

 

+

+

+

     

+

Krími tatár

 

+

+

+

+

+

 

+

Lengyel

+

+

+

+

+

+

 

+

Magyar

+

+

+

+

+

+

+

+

Moldáv

+

+

+

+

+

+

 

+

Német

*

 

*

*

*

*

*

*

Orosz

+

+

+

+

+

+

+

+

Román

 

+

+

+

+

+

 

+

Szlovák

 

+

+

+

+

   

+

* Idegen nyelvként oktatják.

A fenti adatok ismeretében nem meglepő tehát, hogy az ukrán állam úgy véli: a nemzetiségi nyelven folyó oktatás visszafejlesztésével, az ukrán nyelven tanulók számának folyamatos emelésével el lehet érni az ország állampolgárainak ukrán nyelvűvé formálását. Ezen törekvés elsősorban az abszolút az orosz dominanciáját mutató keleti és déli országrész ukránosítását célozza meg. S ha figyelembe vesszük, hogy az ország nyelvi és nemzetiségi alapon való kettészakadása egyben politikai törésvonalat is jelent (lásd pl. Csernicskó 2006), akkor érthetővé válik az oktatás- és nyelvpolitikai igyekezet. Azokban a keleti és déli régiókban ugyanis, ahol az orosz anyanyelvűek alkotnak többséget, a parlamenti és elnökválasztásokon rendre az Oroszországgal való kapcsolatok erősítését támogató, a NATO-csatlakozást elvető erők gyűjtik be a voksok túlnyomó többségét, míg a dominánsan ukrán nyelvű északi és nyugati megyékben a magukat demokratikusnak valló, az európai és auroatlanti integrációt hirdető politikusok tarolnak.

Az oktatáspolitika asszimilációs célokra fordítását az ukrán nemzet saját tapasztalatai erősítik. A Szovjetunió fennállása idején az akkori Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság déli és keleti régióiban alig működött ukrán tannyelvű iskola, ukrán gyerekek tömegei tanultak orosz iskolában. Részben ez is magyarázza, miért tekinti a krími ukrán nemzetiségűeknek csak 40%-a, a donyeck megyeieknek 41%-a, a luhanszk megyeieknek 50%-a anyanyelvének az ukránt.11

6. A közelmúlt ukrajnai oktatás-, nyelv- és nemzetiségpolitikai eseményeit tekintve egyértelműen úgy tűnik, hogy az 1991-ben kisebbségiből többségi pozícióba került ukrán elit Ukrajna számára a Szovjetuniótól örökölt lenini nemzetiségi politika elveit és módszereit tekinti követendőnek. Ennek a politikának a lényege, hogy a felszínen széles jogokat biztosítanak a kisebbségeknek. Ám közben azt sugallják számukra, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, csak akkor érvényesülhetnek, ha az ukrán tannyelvű iskolákat választják, és hosszú távon feladják nyelvüket, ukrán nyelvűvé válnak. Vagyis az állam a kisebbségi integráció útjaként az asszimilációt jelöli meg. Ebben a rendszerben a kisebbségek szerepe az, hogy folklórfesztiválokon felvehetik népviseletüket, elénekelhetik saját dalaikat, eltáncolhatják hagyományos táncaikat, esetleg látogathatják saját templomaikat, elkészíthetik nemzeti ételeiket, de amint belépnek egy állami hivatalba vagy a munkahelyükre, esetleg az iskolába, lehetőleg önként és dalolva váltsanak át az ukrán nyelv használatára.

Ukrajna tehát a mai nemzetiségi és nyelvi sokszínűség helyett inkább a nemzetiségi szempontból színes, ámde nyelvileg homogén (mégpedig ukrán egynyelvű) állam modelljét tekinti mintának. A szovjet internacionalizmus köntösébe bújtatott oroszosítás után tehát a demokratikus multikulturalizmusnak álcázott ukránosítás következik.

A tanulmányban közölt adatok arra is rávilágítanak, hogy nekünk, kárpátaljai magyaroknak nem kis vesztenivalónk van.

Irodalom

Arel, D. – Khmelko, V. 1996. The Russian Factor and Territorial Polarization in Ukraine. The Harriman Review. Vol 9, no 1–2.

Beregszászi A. – Csernicskó I. 2003. A magyar nyelv használatának lehetőségei Kárpátalján de jure és de facto. In: Nádor Orsolya és Szarka László szerk., Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában, 110–122. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Beregszászi A. – Csernicskó I. 2004a. A kárpátaljai magyarok demográfiai helyzete a nyelvcsere/nyelvmegtartás szemszögéből. In: Beregszászi A. és Csernicskó I.: …itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról, 10–22. Ungvár: PoliPrint.

Beregszászi A. – Csernicskó I. 2004b. Az anyanyelvet nem megőrizni, hanem használni kell! A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a kárpátaljai magyarság. In: Beregszászi A. és Csernicskó I.: …itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról, 24–34. Ungvár: PoliPrint.

Beregszászi A. – Csernicskó I. 2007. A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája – ukrajnai módra. Kisebbségkutatás 2007/2: 251–261.

Beregszászi A. – Csernicskó I. – Orosz I. 2001. Nyelv, oktatás, politika. Beregszász: Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola.

Berezovenko, A. 2002. Between nation and state: Ukrainian identití in today’s language reality. In: R. Göbner and A. Kratochvil eds., Ukrainische Kultur im europäischen Kontext, 143–144. Greifswald.

Bilaniuk, L. 2003. Gender, language attitudes, and language status in Ukraine. Language in Society 32: 47–78.

Bilaniuk, L. 2004. A typology of surzhyk: Mixed Ukrainian-Russian language. International Journal of Bilingualism Vol 8, Number 4: 409–425.

Bilaniuk, L. 2005. Contested Tongues: Language Politics and Cultural Correction in Ukraine. Ithaca and London: Cornell University Press.

Csernicskó I. 1998. A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest: Osiris Kiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely.

Csernicskó I. szerk. 2003. A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhasználatba. Beregszász: Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola.

Csernicskó I. 2006. Az ukrán–orosz nyelvi háború és a kárpátaljai magyarság. Kisebbségkutatás 2006/4: 764–769.

Csernicskó I. – Melnyk, S. 2007. Az ukrajnai kisebbségek és a nyelvi oktatás. In: Orosz I. szerk.: Magyarok a Tisza-forrás környékén. A felső-Tisza-vidéki magyarok anyanyelvi-oktatási helyzete egy kutatás tükrében, 120–148. Ungvár: PoliPrint.

Göncz L. 1985. A kétnyelvűség pszichológiája. A magyar–szerbhorvát kétnyelvűség lélektani vizsgálata. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Göncz L. 1995. A tannyelv hatása a tanulók személyiségfejlődésére többnyelvű környezetben. In: Kassai Ilona szerk., Kétnyelvűség és magyar nyelvhasználat, 65–81. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet.

Göncz L. 1999. A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest–Újvidék: Osiris Kiadó–Forum Könyvkiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely.

Göncz L. 2004. A vajdasági magyarság kétnyelvűsége. Szabadka–Budapest: Magyarságkutató Tudományos Társaság – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet.

Gritsenko, O. ed. 2001. Multiculturalism and Education: Perspectives for introduction of multicultural principles int he system of secondary education in Ukraine. Analytic review and recommendations. Kiev: Ucrainian Center for Cultural Studies.

Khmelko, V. 2004. Lingvo-etnichna struktura Ukrainy: regionalni osoblyvosti i tendencii zmin za roky nezalezhnosti. Naukovi zapysky NaUKMA 32. Socioligichni nauky, 3–15. http://www.kiis.com.ua

Kontra M. 1997b. Kell-e félnünk a „kétnyelvű oktatástól”? Korunk 1997/1: 75–79.

Kotygorenko, V. 2007. Movnyj aspekt derzhavnoi etnopolityky v Ukraini. Strategichni priorytety 2007/3(3): 137–146.

Lenets, K. 2000. Surzhyk. In: Rusanivskyi V. et al eds., Ukrainska mova. Enciklopedia, 616. Kyiv: Vydavnyctvo im. M. P. Bazhana.

Lesznyák M. 1996. Kétnyelvűség és kéttannyelvű oktatás. Magyar Pedagógia 1996/3: 217–230.

Lozinskyi, R. 2006. Tendencii movnoi sytuacii s Ukraini. Visnyk L’vivskoho universytetu. Seria geografichna 33: 217–227.

Masenko, L. 2004. Mova i suspilstvo. Postkolonialnyj vymyr. Kyiv: Vydavnychyj dim „KM Akademija”.

Molnár J. 2004. Kárpátalja lakosságának nyelvi összetétele a 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai alapján. In: Beregszászi A. és Csernicskó I. szerk., Tanulmányok a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról, 119–130. Ungvár: PoliPrint.

Orosz I. 2005. A magyar nyelvű oktatás helyzete Kárpátalján az ukrán államiság kialakulásának első évtizedében (1989–1999). Ungvár: PoliPrint.

Panina, N. 2005. Ukrainske suspilstvo 1994–2005: sociologichnyj monitoring. Kyiv: Institut siciologii NAN Ukrainy – Fond „Demokratychni iniciatyvy”.

Radchuk, V. 2002a. Mova v Ukraini: stan, funkcii, perspektyvy. Dyvoslovo 2(540): 2–5.

Radchuk, V. 2002b. Mova v Ukraini: stan, funkcii, perspektyvy. Movoznavstvo 2–3: 39–45.

Skutnabb-Kangas, T. 1990. Language, Literacy and Minorities. A Minority Rights Group Report. London: The Minority Rights Group.

Skutnabb-Kangas, T. 1997. Nyelv, oktatás és a kisebbségek. Budapest: Teleki László Alapítvány.

1 A szó rozs és a búza vagy árpa és zab keverékét jelenti (Lenets 2000: 616).

2 A tanácskozás által elfogadott nyilatkozatot lásd Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma honlapján (http://www.mon.gov.ua).

3 Az Az ukrán nyelv oktatásának a nemzetiségi nyelven oktató iskolákban történő javítását célzó állami ágazati program a 2008–2011. évekre c. dokumentum ukrán nyelven megtalálható Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma honlapján: http://www.mon.gov.ua

4 Lásd Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma honlapján: http://www.mon.gov.ua

5 Az oktatási miniszter egyenesen így fogalmazott 2008. március 4-én megtartott beszédében: „Kiderült, hogy az ukrán nyelv oktatása helyett nem ritkán ezt csak imitálják, a bizonyítványokba pedig a legmagasabb osztályzatok kerülnek.” http://www.mon.gov.ua/newstmp/2008/05_03/doc.doc

6 A beszéd ukrán nyelven megtalálható: http://www.mon.gov.ua/main.php?query=newstmp/2008/21_03

7 Lásd az oktatási minisztérium 1/9-189. számú (2008. március 27-én kelt) és 1/9-201. számú (2008. április 2-i keltezésű) levelét a minisztérium honlapján (http://www.mon.gov.ua).

8 A Karta Ukrajna által ratifikált két változatáról lásd Beregszászi–Csernicskó 2004b, 2007.

9 Az ukrán nyelv fejlesztésének és funkcionálásának állami programja a 2004–2010. évekre. Jóváhagyta Ukrajna Kormánya 2003. október 2-án kiadott 1546. számú rendelete (http://www.naiau.kiev.ua/tslc/pages/zakon/p_1546.htm).

10 A jelentés anyagát lásd az alábbi honlapon: http://www.minjust.gov.ua/files/dopovid_20_04_2007.zip

11 Lásd a népszámlálás adatait a http://www.ukrcenzus.gov.ua honlapon.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.