Keresztyén–muzulmán kulturális kölcsönhatás a litvániai tatároknál

Dufala, K.: Legenda o św. Grzegorzu w kitabie Tatarów-muzułmanów Wielkiego Księstwa Litewskiego. =

Dni Adama Mickeviča v Krymu – Dni Adama Mickiewicza na Krymie – Dnì Adama Mìckevyča u Krymu, Simferopol’, Universum, 2004 (= Krymsko-pol’skij sbornik naučnyh rabot – Krymsko-polskie zeszyty naukowe – Kryms’ko-pol’s’kyj zbìrnyk naukovyh prac’, t. 1). 255–265. p.

Az egykori Litván Nagyfejedelemségben a XIV–XVI. század során letelepedett és az utódállamokban (Litvánia, Lengyelország, Fehéroroszország) mohamedán vallását máig őrző tatár népesség [1] a keresztyén–muzulmán kulturális kölcsönhatás érdekes példáit mutatja. A litvániai tatárok török nyelvüket hamar felcserélték környezetük szláv (fehérorosz és/vagy lengyel) nyelvére, azonban írásbeliségük a vallási szertartásokban használt arab hatására arab betűs maradt, így arab betűkkel írt fehérorosz és lengyel szövegeket örökítettek ránk. Az arab ’könyv’ jelentésű szóval kitab-nak nevezett vallásos könyveik muzulmán imádságokat, keleti legendákat, a muzulmán szertartások leírásait tartalmazzák lengyel/fehérorosz fordításban (a két nyelv ezekben a kéziratokban gyakran összemosódik). A litvániai tatárok kéziratainak tanulmányozása ezért szlavisztikai és orientalisztikai felkészültséget egyaránt igényel, és így ez a kulturális hagyomány elsősorban a szláv országok orientalistáinak a kutatási területét alkotja. Az utóbbi években azonban örvendetes módon fiatal magyar kutatója is támadt ennek a szerteágazó témának a budapesti Dufala Krisztina személyében, akinek néhány rövidebb korábbi hazai, de máris nemzetközi figyelmet keltő közleménye [2] után most a litvániai tatárok „őshazájában”, a Krímben megjelent nemzetközi tudományos kiadványban látott napvilágot jelentős tanulmánya.

Dufala Krisztina egy 1840-ben készült kéziratos kitab elemzése közben figyelt fel arra, hogy az iszlám kultúrkörbe tartozó szövegeken kívül ez a könyv a keresztyén hagyományból kölcsönzött történeteket is tartalmaz. A keresztyének között, velük állandó érintkezésben élő tatárok nem zárkóztak el érdekesnek és iszlám szempontból is hasznosnak és erkölcsösnek tartott keresztyén legendák átvételétől. Így került be a jámbor keleti legendák mellé a Jakub Chasienowicz-féle kitabba a Szent Gergelyről szóló katolikus legenda (Isten csodálatos kegyelméről és a boldog Gergely pápa születéséről), amely a Gesta Romanorum című középkori legendagyűjtemény révén terjedt el Európában (nálunk Sziklához láncolt Gergely néven népmesévé is vált, modern irodalmi feldolgozása Thomas Mann A kiválasztott című regénye). Persze, ha figyelembe vesszük, hogy a történet végső soron valószínűleg keleti eredetű, [3] akkor mindjárt érthetőbbé válik, hogy miért éppen ez a katolikus történet tetszett meg a kegyes muzulmán gyűjtemény összeállítójának. A történet cselekménye röviden az, hogy egy királyi testvérpár vérfertőző nászából gyermek születik. Apja vezeklésül a Szentföldre megy, elesik. A gyermeket ládában tengerre teszik egy táblával együtt, amely tudatja származását. Egy halász kimenti, felneveli. Gergely, amikor megtudja származását, zarándokútra indul. Anyja városába téved, amelyet az ellenségtől megszabadít. Anyjával házasságot köt. Amikor fény derül kilétükre, vezekelni megy. Egy halász sziklához láncolja. Tizenhét év múlva, pápaválasztáskor szózat jelzi, hogy Sziklához láncolt Gergely legyen a pápa. Felkutatják, Gergely pápa lesz, anyja meggyónik nála. Dufala Krisztina szerint az iszlámban is fontos szerepet játszó vezeklés motívuma lehetett az, amely felkeltette a mohamedán litvániai tatárok érdeklődését a moralizáló történet iránt.

Maga a szöveg már régóta rendelkezésre állt lengyel nyelven, a Gesta Romanorum első lengyel nyelvű fordítása 1543-ban jelent meg Krakkóban, 1566-ban már másodszor adták ki ugyanott. Ezek szövege elég közel áll egymáshoz, és mivel ugyanannak a krakkói nyomdász­dinasztiának (a Szarfenberg-háznak) a tagjai adták ki őket, valószínű, hogy a későbbi nem önálló új fordítás, hanem az előbbinek az enyhén átdolgozott szövegváltozata. A XVIII. században megjelent viszont egy valóban új, a XVI. századiaktól független lengyel fordítás Ilyvóban (Lemberg/Lwów), és – amint ez a szerző textológiai kutatásai tükrében nyilvánvalóvá válik – ezt az 1752. évi szöveget használta forrásként a litvániai tatár szerző a kéziratos kitab összeállításakor. Mindazonáltal a mohamedán átdolgozó nem elégedett meg a lengyel szöveg arab betűs átírásával, hanem a standard lengyel szöveget a fehérorosz szubsztrátum által erősen befolyásolt északkelet-lengyel (vilnai lengyel) regionális köz­nyelvhez igazította, mégpedig valószínűleg tudatosan. A nyelvi szerkesztés mellett természetesen tartalmi változtatásokon is átesett a szöveg: a mohamedán szerző tudatosan törölt a szövegből minden olyan utalást, amely az „igazhívők” előtt leleplezhette volna annak keresztyén eredetét. A tudatos változtatásokon kívül a fennmaradt 1840. évi szöveg számos olyan szövegromlást is tartalmaz, amely nem értelmezhető tudatos szerkesztői beavat­kozásnak. Ezek az értelemzavaró hibák valószínűleg azzal magyarázhatók, hogy Jakub Chasienowicz kitabja sokadik másolat lehet abban a sorban, amely a ránk hagyományozott szöveget az 1752 után keletkezett eredeti változattól elválasztják.

Dufala Krisztina dolgozata jól példázza egy jellegzetes európai muzulmán etno­konfesszionális kisebbség kulturális kölcsönhatását a többségi keresztyén kultúrával. E közösség nyelvi és irodalmi emlékeinek feldolgozása nélkül nem lehet teljes az egykori Litván Nagyfejedelemség soknyelvű kultúrájáról az utóbbi évek kutatásai [4] eredményeképpen egyre jobban kirajzolódó kép.

Zoltán András



[1] Erről a népcsoportról vö. Kisebbségkutatás 10/4 (2001), 167–168, 11/3 (2002), 785–787.

[2] Vö. többek között: Dufala, Krisztina, Ze skarbów kultury tatarskiej. – In: Studia Russica XVIII. Adiuvante B. Tatár redigit A. Zoltán. Budapest: ELTE, 2000, 59–64. Forrásként idézi: Вяч. Вс. Иванов, Славянские диалекты в соотношении с другими языками Великого княжества Литовского. – In: Славянское языкознание. ХІІІ Международный съезд славистов, Любляна, 2003 г., Доклады российской делегации. Москва: «Индрик», 2003, 276 (http://kogni.narod.ru/gediminas.htm).

[3] Vö. Magyar néprajzi lexikon I–V. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest, 1977–1982, 5: 31–32.

[4] Vö. ismertetéseinket: Kisebbségkutatás 10/3 (2001), 486–491, 12/4 (2003), 817–819. A legújabb áttekintés: Speculum Slaviae Orientalis: Muscovy, Ruthenia and Lithuania in the Late Middle Ages. Edited by Vyacheslav V. Ivanov, Julia Verkholantsev. Moscow, 2005 (= UCLA Slavic Studies, New Series, Vol. IV).