Pozsonyi zsidó írók, vészkorszak, emigráció, német és héber irodalom

Tischler, Paul: Von Pressburg ins Gelobte Land – Tuvia Rübner 80. = Südostdeutsche Vierteljahresblätter, 53. Jg. 2004. 3. H. 206–214. p.

A Habsburg-monarchia felbomlásával nemcsak Prágában, de Pozsonyban sem szűnt meg egy csapásra a német nyelvű kultúra jelenléte, s leghívebben talán éppen zsidó származású alkotó értelmiségiek tartottak ki mellette. A folytonosság legismertebb képviselője Oskar Neumann (1894 – 1981) költő és publicista, aki ugyan Prágából kerül ide, de 1920-tól hosszabb időn át itt adja ki Jüdische Wochenzeitung (’Zsidó heti újság’)-ját , és itt jelenteti meg több kötetét is. Ennek a kultúrának valamivel az 1930-as évek végétől itt is a hitleri fenyegetéshez, illetve behatoláshoz, majd ugyanúgy a visszaveréséhez fűződő üldöztetések és tisztogatások vetettek véget. 1945 előtt a zsidók s rajtuk kívül általában a baloldali alkotók, utána az „árják”, illetve bármely nációból vagy pártirányzatból a humanisták szenvedték ezt meg. A szerző, Tischler mint későbbi disszidens maga is a szétszóródott vagy elszigetelődött szlovákiai német örökség letéteményese és egyúttal kiváló ismerője. Ezúttal a pozsonyi gyökérből kinövő német irodalom zsidó identitású képviselőire irányítja a figyelmet, éspedig a 81 esztendős Tuvia Rübner kapcsán, az Izraelben új hazára lelt alkotók körébe vezet.

Szerzőnk több mint 160 (!) német anyanyelvű írót, költőt számlál, akik Kelet-Közép-Európából (számosan Bukovinából) vagy magából Németországból is mint a náci faji üldöztetés menekültjei és túlélői Palesztinában, illetve az ott megalapított új zsidó államban kerestek és találtak menedéket, és – részben vagy egészen a héber nyelvre váltva – az új Izrael nemzeti irodalmát megalapították. Az 1924-ben született, pozsonyi Rübner művelt és tehetős polgári szülők gyermeke, német tannyelvű iskolába járatják, amíg a zsidótörvények ezt engedik. 1941-ben zsidó ifjúsági csoporttal utazik Palesztinába kibuc-munkára. Távolléte alatt családjának valamennyi tagja elpusztul Auschwitzban. A szentföldi jövevény dolgozik, továbbtanul, s folytatja Pozsonyban már elkezdett költői kísérleteit is. Az újhéber művelődés áramkörére rákapcsolódva végül kiemelkedő egyetemi karriert fut be: a ’70-es évektől a haifai egyetem összehasonlító irodalomtudományi professzora, később vendégprofesszor a Harvardon és több nyugat-európai egyetemen. Egyúttal megszólal költőként a másik nyelven. Rübner 1957-től máig hét héber verseskötetet tett közzé, és az új izraeli líra vezető reprezentánsa lett. Eredeti munkái mellett rendszeresen fordít németből héberre.

Témája a holokauszt és a zsidó népirtás kortapasztalatával kitágított biblikus élmény. Költői nyelve a fájdalom, a döbbenet és a kétség hiteles szaváért folytatott küzdelem ritmusát képezi le, verssorai szinte „szavanként” épülnek fel (képi értelemben). Valójában „kísérleti” nyelvet hoz létre, ami valósággal újrateremti a hébert mint költői eszközt, beépítve a kívülről érkező egyszeri tapasztalatát a nyelvváltásban, a nyelvi „hazatalálásban”. Prózaíróknál és kevésbé eredeti költőknél inkább elsikkad ez a folyamat. Rübner rendkívüli erudíciója kell ahhoz, hogy a nyelvváltás mint költői módszer gyümölcsözhessék. Így válhatott belőle az új héber líra nagy tekintélyű, világirodalmi rangú képviselője.

Rübner azonban a nyelvváltással sem lesz hűtlen az anyanyelvéhez. Héber költői műveiből maga fordít németre, és alkotói fejlődésének csúcsán áll elébe annak a kihívásnak is, hogy héber nyelven kiformált világához utóbb eredeti német változatokat társítson, azaz visszaadja különös módszerét a német költői nyelvnek. Korai német verseit egyébként közreadta 1995-ben. Olvasói és az irodalomtörténeti szakma egyként izgalommal várja készülő önéletrajzi művét, amely az életút és a pálya részletesebb kortörténetét ígéri. A tanulmány hosszabban idéz a már elkészült részek kéziratából. Például a gyermek Rübner német identitású (árja!) népiskolai tanítójának esetét, aki a pozsonyi hitleráj első órájában önként válik meg az állásától.

Komáromi Sándor