Az indiánok jogi státusza az USA-ban

 

Avtonomov, A. S.: Pravovoj status indejcev v SŠA. = SZSA, 2004. 11. no. 86-92. p.

 

80 éve, 1924-ben az USA-ban törvényt fogadtak el, amely deklarálta az ország indián lakossága egyenrangú jogait. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az ország őslakói jogi helyzetük szerint nem különböztek a hatalmas ország többi etnikumától. Az indiánok jogi státusza mind a mai napig speciális sajátosságokkal rendelkezik. Az orosz nyelvű szakirodalom – mint a szerző megjegyzi – nem foglalkozott napjainkig kellő mértékben az indián-kérdéssel. Az indiánok polgári jogi mozgalma jelentősen különbözik a négerek, ill. más etnikai és faji kisebbségek hasonló megmozdulásaitól. Az indiánok sajátos helyzetét főként azok a történelmi folyamatok alakították, amelyek a jogi státuszukat is meghatározták, így tehát a kutatónak a történelemhez kell fordulnia.

            A jogi státusz jelentős mértékben függött (és függ) az USA időszakosan változó politikájától, továbbá az igen nagyszámú normatív rendelkezésektől, így például az 1970-es években több mint 5 ezer törvényhozási, 2 ezer bírósági, 500 legfőbb ügyészi és 33 kötet egyéb, belügyminisztériumi intézkedés illetve rendelet volt érvényben. Összehasonlításul érdemes megemlíteni, hogy az USA története kezdeti periódusában, tehát 1778 és 1868 között az indián törzsekkel kötött szerződések száma mindössze 371 volt. Az indiánok státusza nem faji, hanem törzsi vonatkozásban került annak idején meghatározásra, és ez a továbbiakban is rányomta bélyegét a sorsukra. Az amerikai kormányzati politika az indiánok vonatkozásában lényegében nem változott az idők folyamán, azaz igyekeztek kikerülni az un. „indián”-kérdést. A 19. században a kikerülés az indiánok fizikai megsemmisítése vagy kiűzése volt, az utóbbit szolgálta az 1830-as kongresszusi törvény is (vö. Indian Removal Act), amely a Missisipi-től keletre élő indiánok nyugatra telepítését írta elő. Kb. 100 ezer embert telepítettek ki ekkor.

            A fent említet politika következményeként az indián etnikum kezdett kihalni. Csak jóval később (1930-től) stabilizálódott, majd kezdett növekedni az indiánok száma. Igaz ugyan, hogy 1965-től bevezették az indián nők sterilizációját beleegyezésük nélkül, így a 80-as évek közepére az indián nők egynegyede terméketlen lett, de ezt a durva módszert később kezdte felváltani az asszimiláció. Az új eljárás ellen is felléptek természetesen az indiánok, de rajtuk kívül a törvényhozásban működő politikai vezetők is. Az USA alkotmányában azonban mindössze egyetlen említés tétetik „az indiánokkal való kereskedelem rendezéséről”. Kétségtelen, hogy az USA az indiánokkal még a Függetlenségi Háború idején kezdett szerződéseket kötni. Ezt követően ún. Indiánügyi Irodát hoztak létre (Bureau of Indian Affairs), amely később a Belügyminisztérium hatáskörébe került. 1871-ben külön kongresszusi törvényt hoztak, amely az indián önkormányzatot a kegyetlen Indiánügyi Iroda ellenőrzése alá helyezte.

            1934-ben F. Roosevelt politikája szellemében fogadták el az ún. „Indian Reorganization Act” törvényt, amely elismerte az indiánok belső önkormányzati jogát. Így bizonyos rendeleteket szavazati úton az indiánok is alkothattak, de törvényerőre csak a Belügyminisztérium jóváhagyása emelte a határozatokat. Az indián rezervátum legfelső szerve a Tanács, amelynek tagjait a 21 éven felüli, szavazati joggal rendelkező indiánok választják. A Tanácsot az elnök vezeti, aki egyúttal az adminisztrációt is irányítja. A rezervátumban saját rendőrség működik. A törvényre az indiánok nem egységesen reagáltak. Egy részük tiltakozott ellene, mások elfogadták. 263 törzsből 192 (azaz több mint kétharmad) fogadta el. A törvény támogatói az asszimiláció szükségességéről beszéltek, bár elismerték, hogy erőltetése nehezíti a végrehajtását. Az idők során azonban kiderült, hogy ez a törvény sem jelent megoldást. A történelem, különösen a II. világháború, konszolidálta az indiánokat. 1946-tól, de különösen az 50-es években még egy kísérlet történt a tényleges asszimiláció megvalósítása érdekében. 1953-ban a képviselőház határozatot hozott a rezervátumok megszüntetéséről; itt ekkor még az indián népesség 40%-a élt. Az ún. indián-áttelepítési program keretében jelentős számú rezervátum szűnt meg. Az 1975-ben elfogadott újabb törvény a Belügyminisztérium hatáskörébe utalta, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak az indián kezdeményezéseknek gazdasági és politikai helyzetük javítása érdekében. Sok indián törzs különleges jogi státuszt élvez és realizál is, egyúttal igyekszik megőrizni önállóságát és nem beolvadni az amerikai társadalomba.

            Meg kell említeni, hogy az indián törzsek jogi és társadalmi státusza teljes feltárása további kutatást igényel.

 

Wernke Géza