Új szomszédok: zsidók, lengyelek és ukránok a lengyel kisvárosokban

Gabert, Karen: New Neighbours: Jews, Poles and Ukrainians in Small Town Poland. = East European Quarterly, XXXVIII, 2. no. 2004. June. 205–214. p

A zsidó holokauszt tanulmányozása természetszerűleg elvezet a zsidók és szomszédaik háború előtti kapcsolatának vizsgálatához. Az, hogy a holokauszt egy hosszú ideig lappangó gyűlölet megtestesülése vagy egyedülálló történelmi esemény, a témát övező tanulmányok vitáinak egyik központi kérdése. Egyes történészek a háború előtti antiszemitizmusban leltek magyarázatot, és úgy érvelnek, hogy az európai antiszemitizmus a keresztény egyházban gyökerezik, és története egy idős a kereszténység történetével.

Mások megkülönböztetett figyelmet szenteltek a lengyel antiszemitizmusnak mint különösen nagy mértékben elterjedt jelenségnek. Sem Lehmann, sem Redlich nem foglalkozik behatóan a német vagy európai antiszemitizmus általános kérdéseivel, mindketten a lengyelországi eseményekre koncentrálnak, mivel a világ zsidóinak nagy többsége itt élt a háború előtt, és ahol a legtöbb európai zsidó halt meg. Lehmann szerint a lengyel kollaboráció elengedhetetlen volt a holokauszt létrejöttéhez, és hogy ez a zsidók iránti gyűlölet hosszú időre visszatekintő tradíciójából táplálkozott. Majd ezt a nézőpontot szembeállítja a zsidók azon történelmi szerepével, hogy a feudalizmusban a birtokosok ügynökei voltak, pénzkölcsönzők és kereskedők. Ezek a szerepek szoros, mondhatni, szimbiotikus kapcsolatot alkottak a zsidók és szomszédaik között. Josliskában például, amely egy kisváros, a szomszédok többsége lengyel volt, de a környező vidéket ukrán parasztok, földművesek lakták. Az egyszerre ellenséges és hálás lengyel szemléletet jól illusztrálja egy lengyel közmondás: „Ha a szegénység sújt, keress fel egy zsidót!” A lengyelek mindaddig, míg lehetséges volt, igyekeztek elkerülni a függőségi viszonyt, de örömmel húztak hasznot szükség idején a nekik nyújtott segítségből.

Általában szólva a zsidók egy különálló társadalmi, gazdasági és politikai egységet alkottak, és csak akkor kerültek érintkezésbe nem zsidókkal, amikor az már elkerülhetetlen volt. Ez általában gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat eredményezett, de elősegítette hamis sztereotípiák terjedését is, amelyek gyakorta ellentmondásba kerültek személyes tapasztalatokkal. Lehmann szerint a kooperáció és az ambivalens konfliktusok, melyeket Jan Gross ír körül és hasonló érvek ahhoz a következtetéshez vezetnek, hogy amikor a nácik lehetőséget adtak rá, az előzőleg elfojtott zsidógyűlölet elszabadult. Ezen érvelések szerint létezik egy egyedülállóan lengyel mechanizmus, amely ilyen válaszreakciót váltott ki. Ezt akár úgy is érthetjük, hogy a történelem során gazdaságilag elnyomott csoport szállt szembe elnyomóival, vagy a motiváció a vallási küldetéstudaton, esetleg egy általános xenofóbián alapult. Számos hipotézis látott napvilágot, mely megkísérelt magyarázatot találni arra, hogy miért működtek együtt a lengyelek oly sok zsidó meggyilkolásában.

Ezek a viták félrevezetők abból a szempontból, hogy a „lengyelt” mint egy politikai identitást kezeli, amely feltételezi, hogy itt egy történelmi és kulturális szempontból egységes közösségről van szó. Látásmódjuk szerint a lengyel nép egy egységes testület közös történelemmel és hasonló társadalmi értékekkel, nem pedig egyének csoportja, akik ugyanannak a terrorapparátusnak az elnyomása alatt élnek, amely mindenkit más válaszreakcióra sarkallt. Sok lengyel tényleg közreműködött zsidók meggyilkolásában, de még többen voltak, akik csak álltak, és végignézték a történéseket. Mások az életüket kockáztatták, hogy szembeszegüljenek olyan cselekedetekkel, melyeket teljes környezetük támogatott. Valójában értelmetlen általános motivációt keresni a „lengyelek” tetteinek magyarázatára, mikor ez a fogalom olyan képzeletbeli koncepciókból áll össze, mint nemzet és közösség. Az egyes személy morálja nem ismert ilyen megkülönböztetéseket.

A holokauszt körüli viták nagyrészt morális kérdésekből és a felelősség átruházásának szükségéből fakadnak. Abszolút következtetések nem valószínűek a közeljövőben. A legtöbb komplikáció abból a tendenciából származik, hogy egyes csoportokat egységesen kezeljenek, és hogy egyéneket nemzetiségi vagy vallási hovatartozásuk alapján ítéljenek meg.

Gyakran feledésbe merül az a tény, hogy a háború által támasztott körülményekre adott igen változatos egyéni válaszlépések születtek. Az éhezéstől egyesek kapzsivá váltak, míg mások különösen nagylelkűvé. Az intézményesített terror egyeseket visszavonulásra, másokat ellenállásra késztetett. Egyes lengyelek feljelentették a zsidókat, mások bújtatták őket. Egyes ukránok gyilkolták a lengyeleket, míg mások etették őket. Egyes zsidók együttműködtek a nácikkal, míg mások kijátszották őket. A lényeg, hogy a nemzeti hovatartozás egyáltalán nem határozta meg a szörnyű helyzetekre adott válaszreakciót, ezért a háborús időkben tanúsított magatartás megítélése, ha egyáltalán szükséges, kizárólag egyéni alapon képzelhető el.

A holokauszt története milliók története. Képtelenség felfogni ilyen tömegű brutalitást és szenvedést. Az azóta eltelt 60 évben rengeteg kutatást folytattak, melyben megkísérelték megérteni, hogy mi és miért történt. Ezeknek a kutatásoknak jelentős hányada egyben kísérlet is a felelősség megállapítására és megítélésére a XX. század legnagyobb bűntettére vonatkozóan. A holokauszt tanulmányozásánál rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy a háború és az azzal járó rendellenes körülményeket egyének élték meg, ezáltal válik Redlich és Lehmann munkája különösen értékessé. Ha nagy gonddal rakosgatjuk össze a történet elemeit egy-egy közösségre vonatkozóan, betekintést nyerhetünk a szélesebb általános emberi vetületekbe is.

Bosznay Csaba