A csehországi johannita rend vagyoni helyzete a huszita korban

(Luxemburgi Zsigmond szerepe az egyházi vagyon likvidálásában)

 

Svoboda, M.: Majetek řádu johanitů v Čechách v husitské dobĕ. = Český časopis historický, 2005. 2. no. 269–305. p.

 

            Luxemburgi Zsigmond 1420–1436 közötti cseh- és morvaországi zálogosítási politikájának következtében teljesen átalakult a társadalom szerkezete. A tanulmány a johannita rend szempontjából mutatja be az egyházi vagyon szekularizációjának következményeit a huszita háború előtti és az azt követő időszakban, illetve feltárja Zsigmond király szerepét ebben a folyamatban.

            A jeruzsálemi Szent János lovagrendje a 15. századig jelentős birtokvagyonnal rendelkezett. Perjelségéhez tartoztak a kommendák és a rendházak. A főperjel Prágában, majd Strakonicében székelt, innen továbbították Rodoszba a rend központjának járó illetéket és a cseh királynak fizetendő adót. A johanniták elsődleges feladata az volt, hogy gondoskodjanak a rájuk bízott vagyonról, és folyamatosan küldjék a hasznot a Földközi-tengerre a hitetlenek elleni harchoz.

            A johanniták jelentősége nem csupán földbirtokaik nagyságában, hanem presztízsükben is rejlett, melyet a fehérkeresztes lovagok soraiba tartozó főnemesi családok tagjai emeltek. A 13. és 14. század fordulóján gyakran álltak az uralkodó szolgálatában, és diplomáciai feladatokat is teljesítettek. A 15. század kezdetétől Strakonice vált a főperjel székhelyévé, majd a strakonicei vár válik a dél-csehországi katolikusok támaszává. A főperjel maga látogatta a kostnicei zsinatot, ahol a rend nagymesterével (Philibert de Naillac) is találkozott, és befizette a kötelező illetékeket.

            Az utrakvisták pusztításainak első hulláma elkerülte a Malá Strana-i Szűz Mária Templom johannita kolostorát, ám a johanniták a fenyegető veszély miatt kimenekítették Prágából az értékeiket és a rend archívumát. A Malá Strana-i johanniták menedékévé a strakonicei vár vált. A Malá Strana-i kolostor elleni első támadás 1419. november 4-én és 5-én következett be, de nem követelt emberéletet. A husziták 1420 májusában azonban felégették palotáival, templomaival és kolostoraival együtt az egész Malá Straná-t, ezáltal a johanniták elveszítették a kolostorukat, az egész ottani rendi területüket, ebből eredően a lakosságtól bejövő fizetségeket és kötelezettségeket is. Mivel a prágai konventben megszűnt a rendi élet, megszűnt a vagyon kezelése is. A rend elzálogosítását Zsigmond király 1420 őszén kezdi el.

            A rend egyetlen nagyobb harci fellépése a radikális reformátorok ellen 1420 márciusában történt a sudomĕři csatában, ahol a johanniták vereséget szenvedtek, és a főperjel Jindřich z Hradce belehalt sérüléseibe. A strakonicei várat a husziták sosem vették be. Zsigmond, IV. Vencel öccse, a vrastislavi birodalmi gyűlésen 1420-ban megpróbálta megoldani a helyzetet. A katolikus cseh nemesek elismerték a királyság örökösének. A husziták ellen vezetett harc nem volt olcsó mulatság. A Vrastislavban kihirdetett keresztes hadjárat finanszírozásán kívül meg kellett jutalmaznia a cseh feudálisoknak az utrakvisták elleni példás helytállását, akik saját költségeiken tartották fenn fegyveres csapataikat. Zsigmond a híveinek honorálását a királyi vagyon elzálogosításával oldotta meg. A király zálogosító politikája elől egyetlen egyházi intézmény sem menekülhetett, ha birtokuk a cseh uralkodótól vagy feudális uraktól származott. Gyakran előfordult, hogy utólag kiadott záloglevéllel legalizálta a korábban erőszakkal lefoglalt koronabirtokot, és ezáltal gyakorlatilag lehetetlenné tette annak későbbi restitúcióját. Az egyházi vagyon szekularizációja már IV. Vencel idején elkezdődött. A szekularizáció összefügg az uralkodónak az adott egyházi intézményhez kapcsolódó alapítójog birtoklásával, amely lehetővé tette, hogy kedve szerint rendelkezzék az egyházi vagyonnal. Ezt a kanonikus jog elfogadhatatlannak tartotta, de az egyház rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyekkel változtathatott volna az adott helyzeten. Az egyházi intézmények gazdasági problémái összefüggésben álltak az alapítói jogok birtoklójának aktuális szükségleteivel. Strakonice kivételével az összes csehországi johannita rendházat az elzálogosítás fenyegette. A nemesség gyakran erőszakosan foglalta le az egyházi vagyont. Az első kikényszerített elzálogosításra 1420 őszén került sor, amikor a johanniták Zsigmond királynak köszönhetően elveszítették Zdĕtinyt, Pochvalyt, Smolnicát, Brlohot és Lešanyt. Majd Český Dub és Manĕtín következett, kettő a négy leggazdagabb rendház közül. Valójában rendházak megoltalmazása ürügyén már korábban lefoglalták őket a nemesek (Jan z Vartenberka és Bohuslav ze Švamberka). 1420-ban Zsigmond tovább folytatta a zálogosítást, ezáltal az egyház a huszita időszak előtti vagyonának 90%-át, ezen belül a johannita rend tulajdonának 40%-át veszítette el. 1422-ben a választófejedelmek bírálták Zsigmondot, aki szerintük nem lépett fel elég erélyesen az eretnekekkel szemben. A király szövetségesévé az egyház vált, ezért Zsigmond hozzájárult az egyházi vagyon zálogának részleges visszavonásához. E tette csupán szimbolikus jelentőségű volt, mert egyetlen rend sem volt képes ismét birtokba venni vagyonát a zálog birtokosainak akarata ellenére.

            1424-ben a husziták lerombolták Chomutovban és Kadaňban a johannita plébániákat. Végül csak Strakonice maradt a johanniták birtokában. 1421-ben meghalt Jindřich z Hradce főperjel. Utóda Ruprecht z Lehnice halála után (1432) a perjelség Václav z Michalovicot választotta meg, ám a rodoszi nagymester a ciprusi Hermann Obbot nevezte ki cseh főperjelnek. Két évig tartó vita után a perjelséget Václavnak ítélték, de a titulus Obbot illette.

            Két évtizedes hadi állapot után Zsigmond király nem volt egyszerű helyzetben: el kellett nyernie az utrakvista nemesség hűségét, és ki kellett békítenie a feleket, és ez nagy összegeket követelt, amely újabb, az előzőt is felülmúló zálogosítást vont maga után. A király tömegesen adta ki az egyházi vagyonra a zálogleveleket, mindezzel legalizálta a korábban lefoglalt, a katolikus és a huszita világi hívek által jogtalanul bitorolt tulajdonokat. Zsigmondnak már nem csupán a hozzá hűséges nemeseket kellett megjutalmaznia, hanem a népes utrakvista ellenséget is a saját oldalára kellett fordítania. 1420-ban a zálogosítást az elmaradt zsold megtérítésére használta fel, később azonban az adósságok és a kölcsönök visszafizetésére. Zsigmond nem csak az uralkodói eredetű vagyont zálogosította el, hanem azokat a tulajdonokat is, melyeket a johanniták nemesi földbirtokosoktól kaptak.

            A csehországi johannita rend vagyonának megcsappanásában döntő szerepe volt Luxemburgi Zsigmond cseh királynak. Neki köszönhető, hogy a johanniták 102 falut teljesen, kettőt pedig részben, földbirtokuknak pedig 54%-át veszítették el.

            A huszita háborúk következményeként a cseh királyi kincstár teljesen kiürült. 1453-ban a rendkívüli rendi gyűlés egy olyan bizottság felállítását szavazta meg, amely felülvizsgálta az elzálogosított vagyonok érvényességét. Ha a záloglevélen szereplő összeg megegyezett a regiszterben bejegyzett összeggel, a zálogot érvényesnek tekintették.  Amennyiben a birtoklók nem mutatnak be érvényes bejegyzést, akkor a tulajdont visszakapja az eredeti tulajdonos. A bizottság munkája azonban jelképesnek bizonyult, a johanniták egyetlen tulajdonukat sem kapták vissza.

            A rend egyedüli épen maradt csehországi birtoka Strakonice maradt, itt székelt az ország legmagasabb rendi tisztviselője, e szilárd bástyának köszönhetően maradt fenn Keresztelő Szent János lovagjainak jelenléte Csehország területén. A strakonicei várból végre elkezdődhetett a rend elzálogosított vagyonának a visszaszerzése.

            A rend szilárd szerkezetét és működését megbontotta rendházaik elvesztése. Felborult a rend gazdasága is. A főperjel már nem tudta rendszeresen küldeni a pénzt Rodoszra, és a királyi adókat sem bírták fizetni 1420 és 1436 között. A legsúlyosabb terhet a response, a törökök elleni harc támogatását szolgáló illeték előteremtése jelentette. 1434-ben a csehországi főperjelség körüli vitának köszönhetően a rendi vizitátor beszámolt a nagymesternek és a rodoszi konventnek az itteni helyzetről, akik engedélyezték Václavnak, hogy használatba vegyen három osztrák kommendát és az ehhez tartozó birtokgazdaságokat. 1448-ban a tartományi káptalan jóváhagyásával eltekintettek a response befizetésétől, a kiváltságokat pedig tovább bővítették, amikor az új perjel (Jošt z Rožmberka) számára meghagytak 100 magyar aranyat Strakonice védelmére. Jošt perjel fokozatosan javított a rend gazdasági helyzetén, a prágai préposti hivatal segítségével megpróbálta az elzálogosított birtokaik egy részét visszaszerezni, és jelentősen megnövelte a perjelség anyagi fondját. Bár a rend vagyona egyre nőtt, sosem sikerült visszaszerezniük az összes elveszített tulajdonukat.

            A ciszterciták, a bencések és a premontreiek nagyobb veszteségeket szenvedtek el, mint a johanniták, ám a legrosszabbul a német lovagok jártak, akiknek rendje teljesen megszűnt Csehország területén.

            1420 és 1436 között a johanniták sorsán jól tükröződik a többi egyházi intézmény sorsa Csehországban. A káptalanok, a földesúri kolostorok, a püspökségek és a prágai érsekség a 15. század végére megváltozott anyagi helyzettel néztek szembe. Minden egyes egyházi intézményben a közös pont az 1420-as év volt, amikor a husziták vagy felégették és lerombolták a tulajdonaikat, vagy a katolikus nemesség érdekeinek áldozatává vált a birtokuk, hiszen Zsigmond kedve szerint rendelkezhetett a koronabirtokkal, ahová az egyházi intézmények is tartoztak. A végeredmény: az egyházi vagyon két hullámban történő elzálogosítása. 1420 és 1436 között az egyházi vagyonnak a 80%-a, a királyi doméniumnak csaknem a 100%-a került idegen kézre. Hatalmas változások következtek be a középkori Csehország szociális és vagyoni felépítésében is. A szekularizáció az egyházi intézmények gazdasági hatalmi bázisát rengette meg, e folyamat jelentősége a hosszú távú következményekben rejlik.

            Zsigmond bánásmódja a cseh- és morvaországi egyházi vagyonnal éles ellentétben állt a birodalmi egyházpolitikájával, amelynek színterén képes volt két jelentős zsinatot kibékíteni és az egyház megreformálása és a korlátlan pápai univerzalizmus híveként fellépni.

            A johannita rend már soha nem nyerte vissza a huszita harcok előtti gazdasági bázisát, mindazonáltal keresett renddé vált.

 

Császári Éva