Kisebbségkutatás -  12. évf. 2003. 1. szám

A ruszin történelemről - ruszinul

Š. Benedek, Andraš: Rusiny, gens fidelissima. Užgorod, PolìPrìnt, 2002. 176 p.

S. Benedek András ruszinul, Igor Kercsa szakavatott fordításában megjelent könyve röviden, népszerűen tekinti át a kárpátaljai ruszinság egész történetét a kezdetektől napjainkig, kitérve művelődéstörténetükre is. Előszavában a szerző megállapítja, hogy a magyarokkal sok évszázadon keresztül együtt élő ruszinok sosem alkottak államot. Nemzeti identitásukat görög katolikus vallásuk, egymáshoz közelálló nyelvjárásaik, néprajzi egységük, valamint a magyar-ruszin együttélésben gyökerező történeti tudatuk határozza meg. Sorsukat nagymértékben befolyásolta az a nagyorosz birodalmi törekvés, amely a kisebb-nagyobb szláv népeket a pánszlávizmus ideológiájával orosz érdekkörbe kívánta vonni. A nemzetté válás folyamatát az orosz befolyás hamar megakasztotta, a szovjet ideológia pedig még meglévő elemeit is lerombolta, mivel a ruszin nép létét egyenesen tagadta. Ma Kijev vonja kétségbe a ruszin entitás tényét. A kis ruszin népnek most vissza kell találnia hagyományaihoz, gyökereihez - véli a szerző, s nyilván e cél érdekében született meg a könyv is.

A kárpátaljai ruszin nép lakhelyének, természetföldrajzi viszonyainak bemutatásával indítja munkáját a szerző, majd áttér a ruszin etnogenezis problémájára. E téren történetileg három koncepció vitázott egymással, nem mindig tudományos igénnyel. Az egyik elmélet szerint a ruszinok alkotják e terület autochton lakosságát. Ez Anatolij Kralickij 1863-ban megjelent romantikus legendájában öltött testet először, amely arról szól, hogy a magyar honfoglalás előtt egy Laborec nevű ruszin fejedelem székelt Ungvár várában, akit a beözönlő magyarok legyőztek, majd menekülés közben egy folyó mellett megöltek, s a folyó róla kapta Laborec (magyarul Laborc) nevét. Ezen az ártatlan koholmányon kívül azonban politikai indíttatásból is állítják egyesek mind a mai napig, hogy az itteni lakosság a kijevi székhelyű keleti szláv állam (a Kijevi Rusz) része volt. Ezt az államot a honfoglaló magyarok megkerülték, majd később, amikor megerősödtek, a XII. században elhódították a kijevi államtól ezt a területet. Megjegyzem, hogy a 2002-ben kiadott orosz középiskolás történelmi atlasz Kárpátalját - Uzsgorod székhellyel - a Kijevi Rusz XI. századi határain belül ábrázolja. A másik romantikus elmélet szerint a ruszinok a honfoglaló magyarokkal együtt érkeztek, és a középkorban valamiféle külön őrgrófságuk is volt. Mindez azonban önkényesen kiragadott adatokra épülő, könnyen cáfolható kombináció. A harmadik koncepció - a későbbi betelepülés - felel meg a történelmi tényeknek, bár ennek is vannak romantikus hajtásai, elsősorban a Korjátovics Tódor litván eredetű podóliai fejedelem kultusza, amely bármennyire nélkülöz is minden reális alapot, a ruszin legendárium szerves része lett. (A szerző a 30. lapon valamilyen okból pogánynak nevezi Korjátovicsot, ami már csak a neve miatt - Fedor - sem lehet igaz.) A tudományos kutatás is a későbbi betelepülés mellett foglal állást (Hodinka Antal, Bonkáló Sándor és mások munkáiban), csak azt nem egyszeri akciónak tekinti, hanem a gyepűrendszer felszámolása után megindult folyamatnak, amelynek eredményeképpen a Kárpátok túloldaláról érkező telepesek kezdték benépesíteni a korábban tudatosan lakatlanul hagyott gyepűvidéket.

A romantikusok hiába próbálták hősökkel ékesíteni a ruszin történelmet, azt lényegében a falusi lakosság társadalom- és gazdaságtörténete alkotja. Ezért ezt tárgyalja a szerző részletesen a "Ruszin évszázadok" című hosszabb fejezetben. Külön fejezet foglalkozik az egyháztörténettel. Az eredetileg ortodox vallású ruszinok 1646-ban léptek unióra a római egyházzal, s görög katolikus vallásuk nemzeti jeggyé vált.

Az egyházzal szoros összefüggésben alakult a ruszin művelődés: egyházi jellegű volt kezdetben az irodalom, de papok művelték többnyire a ruszin nyelvű hivatalos írásbeliséget is. A felvilágosodás és a reformkor a ruszin művelődésben is fellendülést hozott, megindult a ruszin irodalmi nyelv kialakulásának a folyamata, amely azonban hamar meg is akad, mert a XIX. század második felében a russzofil irányzat kerekedik felül, amely a ruszin népnyelvvel szemben a nagyorosz irodalmi nyelvet használta és terjesztette. A XIX. század végén azonban megkezdődik a folklór gyűjtése és a népi kultúra felfedezése.

A könyv utolsó fejezetei a XX. századi történelemmel foglalkoznak, amely a ruszinok számára különösen mozgalmasnak bizonyult, mert sokszor kerültek más ország fennhatósága alá. A ruszin nyelv és művelődés szempontjából különösen termékenynek bizonyult az 1938-1944 közötti időszak, amikor a terület ismét Magyarországhoz került. A szovjet korszak nem ismerte el a ruszin etnikumot, a görög katolikus egyházat üldözte, így 1989 után, amikor szabadabb szelek kezdtek fújni Kárpátalján is, sok mindent újra kellett kezdeni, például a ruszin irodalmi nyelv kodifikálását is. A ruszinság eme legújabb nemzeti újjászületése már napjainkban zajlik.

Zoltán András

 

Vissza