Kisebbségkutatás -  12. évf. 2003. 1. szám

 

Kisebbségvédelem a pluralista demokráciában

 Göllner, Ralf Thomas: Pluralistische Demokratie und Minderheitenschutz. = Südosteuropa. 50. Jg. 2001. 7-9. H. 386-402. p.

 A szerző a posztszocialista fiatal, törékeny demokráciák adottságaira tekintettel gondolja át a kisebbségvédelem kérdését, két állam kisebbségi politikáján illusztrálva a kívánalmakat és lehetőségeket. Ez a két állam: Németország és Románia; előbbit nyilván nem az új demokráciák közé kell számítani, még ha integrált is egy rendszerváltó alakulatot, hiszen a régi NSZK  hagyományosan fejlettebb gyakorlatát adaptálta a német keleti tartományokra. Kiinduló tétele egyébként: a polgári demokráciának mint uralmi formának sem "veleszületett" gyakorlata a kisebbségvédelem, az új demokráciáknak tehát van mit tanulniuk a régebbiektől. Ami nem jelenti azt, hogy a régi, fejlettebb demokráciáktól ezen a téren mindazt eltanulhatnák, "átvehetnék", amire adott, saját kisebbségi viszonyaik kezeléséhez ténylegesen szükségük van. A kisebbségi politika demokrácia-elemeit minden esetben az adott környezet termeli ki az igények megjelenítése és érdekérvényesítése útján. Ezt a környezetet az igencsak kevert népességű újdemokratikus övezetben a rendszerváltás pillanatában eléggé sajátosnak, helyenként  problematikusnak és robbanékonynak ismertük meg.

            Az ellentmondás gyökere: a "demokrácia" keret-jellegű történeti fogalma, amit működtetése érdekében mindenkor először fel kell tölteni valódi tartalommal. Az etimológiai fogalmában ("a nép uralma") bennefoglaltatott "többségi" elv (és a közfelfogás általában idáig jut el): verbálisan éppenséggel minden kisebbségi szempont tagadása, gépies rendszer, mint a piacgazdaság "szabad" működése, amin felül a társadalom boldogulásához még sok más finom eszköz szükséges. A demokrácia-felfogás kapcsán is  többre van szükség, s ebben segít a demokrácia-elmélet. Tudni kell: a demokratikus "többség" az egynemű tömeg irányítását érintő, technikai közeg, amely közömbösíti a partikularitást. Az irányítás során, miután a számaránya e szerepbe juttatta (mely akár elenyésző is lehet), a politikai "igazságosság" jegyében a "kisebbség" minden, nem-partikuláris érdekét is képviselnie kell, amennyiben nem a többség diktatúrájában gondolkodik (amivel megszünteti önmagát mint "demokráciát"). A demokrácia "üzemmódja" ilyen szempontból : az érdekegyeztetés, a részt vevő felek jóhiszemű együttműködésével.  Hatványozottan áll ez az etnikai-kulturális tekintetben különnemű tömeg kisebbségi környezetére. Kulcsszó: az együttműködés. Célszerű tisztázni ennek főbb - (1) "viszonylati", illetőleg (2) "szerkezeti" (relácionális, strukturális) - feltételeit:

-         (1): teljes körű részvétel az alapfunkciókban (vélemény-, akaratnyilvánítás); esélyegyenlőség a részvétel lehetőségét tekintve akármely szintű funkcióban; az egyéni szabadságjogok érvényesülési esélye - hozzárendelt önkorlátozással;

-         (2): csoporttudatú, artikulációképes közösség megléte (területi vagy hagyományelven); kollektív önszerveződés.

E feltételek biztosítása sok elemében az informális, öntevékeny állampolgári, honfitársi aktivitás szintjén is megközelíthető. De nélkülözhetetlen ez az aktivitás a jogi szabályozások megalapozásához is. Mindkét szinten a demokratikus viszonyok elemi morális felelőssége, hogy a normarendszer kialakuljon és folyamatosan fejlődjék. A szerző elhárítja, hogy tanulmányát a kisebbségi vonatkozású demokrácia-elmélethez való hozzájárulásként értelmezzük, bőséggel hivatkozik más, avatott forrásokra, ugyanakkor a tárgyban ritka lényegre törő és világos eszmemenetet kapunk. De nézzük, hogy is alakul a kisebbségi jogi helyzet példának okáért a keleti tartományokkal kibővült Német Szövetségi Köztársaságban, valamint Romániában.

            Az NSZK a maga föderális felállásával (ami a névadó etnikum eltérő területi hagyományainak ápolását is messzemenően segíti) igen szerencsés adottság a kisebbségvédelem regionális szintű (tartományi), egyedi kisebbségekre szabott, a gyakorlati érvényesülés szempontjából előnyös szabályozása számára. A kérdésben három tartomány érdekelt: Schleswig-Holstein (ez a régi NSZK szempontunkból hagyományosan rendezett övezete), illetőleg Szászország és Brandenburg (egy-egy volt keleti tartomány). Schleswig-Holstein tartományi kormánya a roppant kényelmetlen kétoldali villongások, határmódosítási követelőzések lezárásaképpen eredetileg 1949-ben ismerte el a dél-schleswigi dán kisebbség jogait. Úgyszintén, viszonosan Koppenhága a dán határ menti németekét; az egyezséget német részről természetesen a szövetségi kormány tárgyalta és garantálta. Ezt követően célirányos belpolitikai erőként léphetett fel a dán kisebbségi pártalakulat, méginkább a Dél-schleswigi Választási Szövetség, amely a dán kisebbség mellett a frízeket is képviseli máig. Az alkotó politikai részvételt elősegítette a választási küszöb feloldása 1955-ben. Az 1990-es tartományi alkotmány szögezi le érdemben a két kisebbségi csoport védelmét (anyanyelvhasználat, oktatás, kulturális intézmények) és többségi támogatását, amikor garantálja részvételük lehetőségét a helyi önkormányzatok, önkormányzati szövetségek szintjén, illetve a tartományi parlamentben. Szászország, illetve Brandenburg a két tartományra kiterjedő szorb kisebbség (Felső- és Alsó-Lausitz) körében látja el kisebbségvédelmi feladatait, felváltva a volt NDK központi formális politikáját, 1990 óta. Tevékenységében a schleswigi mintát követhették, mindenekelőtt az alkotmányozásban (1992). A brandenburgi cikkelyek kitérnek a nyilvános feliratok kérdésére is, rögzítik a szorb zászló (!) használatának jogát. A szász alkotmányban (ugyancsak 1992-ből) szót kap a szorbok tartományközi kapcsolatrendszere. Az új tartományokban még fejlődőben van a napi kisebbségvédelmi gyakorlat. A schleswig-holsteini példa azonban szemlélteti a "pozitív egyenlőtlenség" és "pozitív diszkrimináció" lehetőségét és hatékony működését, amire a plurális "többségi" demokrácia az etnikai kisebbségek szempontjából módot ad, és csakis a plurális demokrácia adhat módot.

            A román kisebbségi politika a némettel szemben a központosító, egyszersmind hajthatatlanul az etnonemzeti elgondoláshoz kötődő demokrácia-törekvés példája, nagy közegellenállással a kisebbségvédelemben. A többségi elv keretszerű felfogása, tekintet nélkül az etnikai megoszlásra, hasonló az 1918 előtti "natio hungarica" elvhez a magyar demokrácia idején, amit akkor támadtak, és azóta is ezt emlegetik fel. Amit a kisebbségek formailag elértek a rendszerváltással: a nyílt diszkrimináció felszámolása és a parlamenti, illetve helyi, körzeti politikai képviselet kiépülése. Megszerveződött etnikumonként 1-1 képviselőnek a választási küszöbtől függetlenül jut hely a parlamentben. Ez sem jelentene keveset, ha a kisebbségeket érintő ügyekben e képviselők álláspontját vennék alapul, ám korántsem ez a helyzet. A többségi politikai közvélemény és pártképviseletei egyaránt zömmel a személyi jogok körében pártfogolják (ha egyáltalán) a jogi kodifikálást, ami távlatban egyenlő a csoportidentitás létezésének tagadásával, hallgatólagos törvényen kívüli helyezésével. A demokrácia elve e tekintetben azzal sérül (s a demokráciaelmélet ma ezt már világosan látja), hogy a többség a személyi "szabadságot" nem bontja le az identitások szintjére ("identitási függetlenség"). Ehelyett igyekszik a kisebbségi sajátosságot a magánéleti "szokások", az egyéni "hobbi" társadalmilag közömbös, jogfüggetlen privát szférájába bezárni. Romániában érdemben hiányzik (még) a többség és a kisebbségek társadalmi kooperációja. Remélhetőleg ez a jövőben fokozatosan megszűnő hiányossága az ország társadalmi-politikai életének.

Komáromi Sándor

 

Vissza