Kisebbségkutatás -  12. évf. 2003. 1. szám

 Mai házasságkötés egy bánáti szlovák faluban

 Stoličná, Rastislava: Súčasná podoba svadby v obci Jánošík v Juhoslávii. = Slovenský národopis, 50. roč. 2002. 1. no. 79-85. p.

 A dél-európai szlovák kisebbségek hagyományos kultúráját feltáró VEGA-projekt keretében került sor a bánáti szlovák Jánošík falu mai házasságkötési szokásainak feltárására. A helyszín kiválasztását indokolta, hogy a falu viszonylag zárt, s így kevésbé és csak újabban érintik a hagyományos szokásokat elsorvasztó változások.

            Jánošík szlovák falut magyar telepesek alapították gróf Sándor Fülöp salétrom-kitermelő bérlőiként 1810-ben. Ekkor Sándorfalvának hívták. 1823-ban Nyitra és Nógrád megyéből evangélikus szlovákok is megtelepedtek a faluban, akiket 1841-ben - másodlagos áttelepüléssel Romániából - katolikus szlovákok követtek. A századfordulón kb. ezer fős településből lassan elköltöztek a magyarok, úgyhogy 1921-re már majdnem tisztán szlovák falu lett belőle. Ekkor Slovenský Alexandrovacnak nevezték, 1947-ben lett Jánošík. A falu szocialista modernizációja a 60-as és 80-as évek között ment végbe.

            A házasságkötés a faluban a legfontosabb szertartások egyike volt és maradt. Az esküvők napja a szombat (korábban szerda vagy csütörtök volt). Két-két vőfély járja a falut, és a népet pálinkával kínálja. A 200 fős lagzi egyáltalán nem ritkaság. Pénteken hordják össze a két lakodalmas házba a másnapi ételt-italt vagy annak nyersanyagát. A szombati lakodalmi ebéd mind a vőlegény, mind a menyasszony otthonában egyforma ételekből áll. A menü: tyúkhúsleves grízgaluskával, főtt tyúkhús paradicsom mártással és rizzsel (macsanka), rántott csirke dinsztelt burgonyával és főtt aszaltszilvával, rántott sertéskaraj kenyérrel és káposzta salátával, édességek. Aperitifként pálinkával koccintanak, közben bort vagy inkább sört isznak (ez újabb divat). Minden fogás előtt a vőfély (aki nő is lehet) rigmussal kedveskedik.

            Ebéd után a menyasszony vőfélyei - rigmus kíséretében - egy tollat adnak át a vőlegénynek, majd a községházára indul a menet a vőlegény otthonából. Ott már a menyasszony és lakodalmas népe vár rá. A polgári esküvő után következik a templomi, ahonnan az ifjú pár mindkét tagja saját otthonába megy vissza. Ezt követően a vőlegény násznagya a násznép (az anyós) ajándékozó kíséretében elmegy a menyasszonyért, majd a "kétoldali" társaság egyesülve a vőlegény házába indul nagy hejehujával. A menyasszony násznagya karácsonyfa-szerűen feldíszített zöld fácskát tart a kezében és rigmussal köszönt. Megint ajándékozásra kerül sor, minek utána leülnek vacsorázni. Általában (új divatként) szármát (káposztalevélbe burkolt darált húst és paradicsommártást), valamint csuftát (fasírtot) szolgálnak fel. Az édességek asztalra tétele után kezdődik a tánc. 1995-ig a falunak saját tamburásai voltak, olykor pedig a szomszéd falu magyar fúvósai szolgáltatták a talpalávalót. Mostanában a gépzene járja.

            Zeneszünetben a lagzi főzőasszonyai gyűjtenek a maguk számára, bepólyázott kezükre mutatván: leforráztuk a kezünket. Éjfél tájban a menyasszony főkötő alá kerülését megelőzően három gyertyát tartva a menyasszony vőfélye táncot jár, és az elvesztett pártáról énekel. A menyasszonyi csokrot a lányok közé dobja, hogy mielőbb ők is férjhez menjenek. Mihelyst befejezte, a menyasszonyt egy másik szobába vezetik, ahol szalagos főkötőt kap. A menyasszony az anyós ajándékozta ruhába öltözik át. Következik (az újabban mindinkább) pénzért vagy (az öregek szokása szerinti) ajándékért járt menyasszonytánc, amelynek végeztével az ifjú pár eltávozik. A menyasszonyt közben hátba veregetik, hogy fiút szűljön majd. A násznép táncol tovább, hajnal felé pedig "gácsérezni" kezd, ami utalás a nászra. A kulturáltabb családoknál rendszerint eltekintenek ettől.

            Egy hétre rá vasárnap az ifiasszony rokonsága az ifjú férj otthonában, majd további egy hét múlva az ifjú férj rokonsága az ifiasszony családjánál ebédel, ahol - többek között - elfogyasztják a lagzi maradékait.

            A szerző többször megemlíti, hogy az esküvői "koreográfia" bizonyos pontjain az elmúlt egy-két évtizedben kisebb-nagyobb módosulások mentek végbe. Ennek ellenére mindmáig fennmaradt a szertartásrend java része. Különösen örvendetes, hogy ma is "élnek" a régi rigmusok, versek és énekek, holott többségük eleddig nem is volt lejegyezve. Kétségtelen, hogy ez a hagyomány a nyelv mellett a Jánošíkban élő szlovákok legfontosabb nemzetazonosító tulajdona.

 Futala Tibor

Vissza