Kisebbségkutatás - 11. évf. 2002. 1. szám

 

Egy új európai kelet-politika

A new Ostpolitik – Strategies for a United Europe. Ed.: Weidenfeld, Werner. Gütersloh: Bertelsmann Foundation Publishers, 1997.

Az 1989-es történelmi változások óta eltelt már pár év, de Európa jövője még mindig kiszámíthatatlan. Kelet-Európa országaiban megkezdődtek a politikai és gazdasági változások, de ez a térség még nagyon messze van attól, hogy felzárkózzon Európa szerencsésebb feléhez. Az átalakulási folyamatot felgyorsíthatja az Európai Unióba való felvétel, ebben azonban a közeljövőben nem sok országnak lesz része. A nyugati államok a felzárkózáshoz nem adnak annyi segítséget, mint amennyit ők kaptak a második világháború utáni talpra álláshoz.

A könyv célja, hogy részleteiben megvizsgálja, miképp lehet minden európait egyesíteni az Európai Unió vezetése alatt, vagyis mi szükséges ahhoz, hogy Kelet-Európa posztkommunista államai megfelelő gazdasági és társadalmi átalakulás után „csatlakozzanak Európához". Kelet-politikáról, Kelet-Európáról beszélve el kell mondanunk, hogy ez sem egységes térség: másféle segítségre van szüksége Kelet-Közép-Európának, mások a problémák a Balkánon, és más a szituáció Oroszországban és a volt Szovjetunió területén. A könyv is eszerint tagol, először bemutatja ezt a három térséget, majd felvázolja külön-külön a problémákat, a kockázati tényezőket, a célokat. Végül szintén a három elkülönülő térségre lebontva felvázolja az új kelet-politika stratégiáját.

Kelet-Közép-Európa problémái között első helyen a modernizáció és a társadalmi átalakulás lassulását említi. Az átalakult politikai rendszer még nem igazán stabil, ez maga után vonja a gazdasági reform ütemének csökkenését és a társadalmi destabilitást. Ez utóbbi pedig a szélsőségeknek kedvez, főleg a nacionalista erőknek.

További megoldandó gond ebben a térségben a környezetvédelem és növekvő bűnözés ügye. A környezetszennyezés itt nem számít olyan nagy vétségnek, mint a fejlettebb államokban, ám ezen a területen nem lehet pusztán az adott állam intézkedésére hagyatkozni, hanem világméretű összefogás szükséges. Ezért adnak Kelet-Közép-Európának elég jelentős összegeket a környezetvédelmi problémák megoldására. Megpróbálják a nyugati államok azt is elérni, hogy a térségben zárják be a nem biztonságos atomerőműveket: Litvániában például még működik egy Csernobilhoz hasonló rendszerű erőmű.

1989 után Kelet-Közép-Európában megsokszorozódott a bűncselekmények száma. Ez a Nyugatnak azért okoz gondot, mert ma már nem olyan zártak a határok, mint a kommunista érában, könnyebb az átjárás a két régió között.

A kelet-közép-európai országoknál az Európai Unió kimondott célja a tagfelvétel. A mostani 15 tagállam mellé 12 másik kerül majd be idővel, a 27 tagországú EU azonban nem igazán tud majd működni a jelenlegi intézményrendszerrel: az Európai Uniónak magának is át kell alakulnia, hogy végbemehessen a bővítés. Az intézményi reform a könyv megjelenésével egy időben kezdődött el, és még most sem (2001 májusában) látjuk a folyamat végét.

A könyv szerzői megoldatlan problémának tekintik a térség biztonságát. Ez részben rendeződni látszik a három kelet-közép-európai ország – Lengyelország, Csehország és Magyarország – NATO-csatlakozásával és a Békepartnerség intézményének létrehozásával.

A Balkánon természetesen a fő probléma Jugoszlávia szétesése, az etnikai tisztogatások és a háborúk kitörése.

Oroszországgal és a volt Szovjetunió területének államaival kapcsolatban a gazdasági és biztonságpolitikai problémákat emeli ki a kötet, legfőképpen persze azt, hogyan lehet kezelni egy olyan országot, amelyik szuperhatalomból rövid időn belül gazdasági és politikai problémákkal küszködő állam lett. Figyelmeztetnek arra is, hogy ebben a térségben rengeteg fegyver, nukleáris erő van, amelynek nem szabad illetéktelen kezekbe kerülnie.

A három térséggel kapcsolatban Nyugat-Európának a következő céljai vannak. Mindenekelőtt – mint láttuk –, Kelet-Közép-Európát be akarják tagolni az Európai Unióba, mégpedig akkor (jelen tervek szerint 2004-ben), amikor az érintett országok és az EU erre egyaránt felkészültek. Ehhez a térség országainak demokratikus államszervezettel, stabil jogállammal és működő piacgazdasággal kell rendelkezniük, az EU-nak pedig új intézményi struktúrával. A Balkánon a cél szintén világos: béke és stabilitás megteremtése. Erre a könyv írásakor még csak erőfeszítéseket tettek, ma már látjuk ennek az eredményét is: Jugoszláviában Miloševic bukását, a békefenntartók folyamatos és határozott kiállását a krízisövezetekben, valamint a pénzügyi segélyprogramot Délkelet-Európa stabilizációjához. Oroszországgal és a volt szovjet tagköztársaságokkal pedig Európa együttműködést szeretne: „stratégiai partnerséget". Kelet-Közép-Európa integrációjához szükség van arra, hogy Oroszország ne ellenezze, ne lásson ellene irányuló támadást a csatlakozásban.

Az új kelet-politika Kelet-Közép-Európa vonatkozásában egyértelműen az integrációs folyamat szorgalmazását jelenti: a könyv szerzői a kelet-politika stratégiájának bemutatásakor az EU-bővítési és a NATO-bővítési célokat és lebonyolítási tervet ismertették az 1997-es állapot szerint. Mint tudjuk, azóta a NATO-bővítés első köre megtörtént, az EU-csatlakozás viszont egyre késik, elsősorban az Európai Unió belső reformjának elhúzódása és a tagállamok eltérő jövőképei miatt.

A Balkánnal kapcsolatos kelet-politika stratégiája is egyértelmű: a béke és biztonság megteremtése érdekében politikai, gazdasági és katonai eszközök széles skáláját kell felvonultatni. Az itt leírt elképzeléseket – azaz: erősíteni a civil társadalmat, elősegíteni a gazdasági fejlődést, kezelni a kisebbségi kérdést – nem olyan régtől kezdték megvalósítani, hiszen háborús időkben nemigen lehet jóléti-jogi kérdésekkel foglalkozni. Mint tudjuk, az 1997-es terveket nagyon gyorsan elsöpörte a fegyverek ereje, a NATO Jugoszlávia területén nem a Békepartnerség kiterjesztésével foglalkozott – ahogy a könyvben javasolták –, hanem bombázásokkal. A fegyveres konfliktusok azonban remélhetőleg végképp befejeződtek ebben a régióban, és a Miloševic-rezsim bukásával megteremtődtek a demokratizálódás és a békés egymás mellett élés alapfeltételei.

A volt Szovjetunió utódállamaival kialakítandó stratégiai partnerség legfontosabb feladata az új Európa keleti határainak biztosítása. Ezért nagyon lényeges a kelet-európai országok gazdasági és társadalmi stabilizációjának megteremtése, amihez elég sok nyugati segítségre lesz szükség. Ezzel a térséggel kapcsolatban csak hosszú távú terveket szabad kialakítani és lépésről lépésre megvalósítani, hiszen illúzió az, hogy rövid időn belül meg lehet teremteni itt a jóléti társadalmakat és a demokratikus jogállamokat. Oroszország ugyan már az Európa Tanács tagja, mégsem tartja be maradéktalanul az ET ajánlásait, gondoljunk csak az emberi jogok kérdésére vagy a csecsenföldi háborúra. A nyugat-európai országoknak jelentős segítséget kell abban is nyújtaniuk – saját biztonságuk érdekében –, hogy megtörténjen a nukleáris fegyverek megsemmisítése, a veszélyes atomerőművek bezárása. Erre a könyv említ kidolgozott programokat, látványos eredmények azonban azóta sem születtek.

Összefoglalásul elmondható, hogy a könyv térségekre lebontva felvázolja Kelet-Európa problémáit, és mindegyikre megpróbál megoldást javasolni, összhangban az európai integráció kereteivel. A leírtak közül sajnos még most, 2001-ben is nagyon sok kérdés megoldatlan, vagyis az utóbbi négy évben a gondoknak csak töredékét sikerült orvosolni.

Biczó Krisztina

Vissza