Kisebbségkutatás - 11. évf. 2002. 1. szám

 

Biczó Krisztina: Latin-Amerika etnikai konfliktusai

Cleary, Matthew R.: Democracy and indigenous rebellion in Latin America. = Comparative Political Studies, 33. vol. 2000. 9. no. 1123–1153. p.

A tanulmány az etnikai konfliktusok nézőpontjából kevésbé elemzett Latin-Amerikával foglalkozik. Szakértők a térség problémái között inkább a társadalmi csoportok közötti ellentéteket és a gazdasági gondokat említik, az etnikai alapokat kevésbé. Pedig Latin-Amerika kisebbségei is éppen olyan nehéz helyzetben vannak, mint más népcsoportok a világ többi részén. Az összehasonlító vizsgálatok mégis azt mutatják, hogy kevesebb etnikai konfliktus zavarja meg a térség békéjét, mint Nyugat-Európa kivételével bárhol máshol a világon.

Ilyen konfliktus fordult elő például Brazíliában, az amazóniai indiánok és a telepesek között, amikor a bennszülöttek 20 telepest öltek meg 1980-ban. Nicaraguában és Guatemalában a bennszülöttek évekig vívtak gerillaháborút a kormány ellen az 1970-es, 1980-as években. (A formális békét 1994-ben kötötték meg.) A témával foglalkozó tanulmányok azonban nem hangsúlyozták ki, hogy a gerillák között azonos identitásuk volt a valódi összetartó erő. A két említett cselekményt azért kell elkülöníteni egymástól, mert az első egyszeri eset volt, elszigetelt jelentés, míg a második hosszú időn keresztül tartó, szervezett akció a kormányzat ellen, amit a tanulmány „zendülésnek, felkelésnek" nevez, és ennek okait keresi.

A szerző hat lehetséges területen keresi az okokat: demográfia, politika, hadsereg, jóléti helyzet, tiltakozási lehetőségek és a kormányrendszer.

1. Demográfia, népesség: A feltételezés szerint a területi elkülönültség és az etnikumon belüli erős összetartás megnöveli a konfliktus kitörésének veszélyét.

2. Politika: A hipotézis itt arról szól, hogy az állam esetleges gyengesége azt a képzetet kelti a kisebbségi vezetők körében, hogy a konfliktus kirobbantásával nagyobb érdekérvényesítő képességhez jutnak.

3. Hadsereg: Latin-Amerikában nagy szerepe van a hadseregnek, amelyen belül mindenki katonai kiképzést kaphat. A feltételezés szerint azok a zendülések, amelyeknek résztvevői ezen túlestek, és harci tapasztalattal rendelkeznek, sikeresebbek, mint amelyeknek résztvevői katonailag képzetlenek.

4. Jólét, gazdagság: A kisebbségi jogok biztosítása – anyanyelvi oktatás, kultúra, kisebbségi önrendelkezés stb. – az államnak nagyon sok pénzébe kerül. Ezt a gazdagabb országok, a jóléti társadalmak képesek előteremteni. A feltételezés szerint tehát a gazdagabb államokban kisebb az esélye a konfliktus kirobbanásának, hiszen ott jobban biztosítottak a kisebbségi jogok.

5. Tiltakozási lehetőségek megléte: A hipotézis szerint azokban az országokban, ahol ennek létezik fóruma, tehát a kisebbségek az őket ért sérelem esetén a hatóságokhoz fordulhatnak, kisebb az esély az erőszakos cselekmények kitörésének, mert a problémák békés eszközökkel megoldhatók, nem kell erőszakosabb eszközökhöz nyúlni.

6. Kormányrendszer: A feltételezés itt arról szól, hogy a demokratikus államrendben megfelelő intézményrendszer áll a kisebbségek rendelkezésére problémáik kezelésére, nincs szükség erőszakra.

Latin-Amerikában e hipotézisek vizsgálata érdekében adatokat gyűjtöttek, és statisztikai elemzésnek vetették alá azokat. A hat feltételezett ok kapcsán az alábbi következtetések születtek.

Nem támasztják alá adatok azt a feltételezést, miszerint a jobban összetartó kisebbségi népcsoportok között nagyobb a lehetősége a fegyveres etnikai konfliktusok kirobbanásának, mint a kevésbé összetartók között. A statisztikai adatok szerint a megengedett tiltakozás keretei között kevesebb erőszakba torkolló etnikai konfliktus fordul elő, mint tiltás esetén. Ezzel összefüggésben természetesen a demokratikus államrendszer esetében is hasonló adatokat kaptunk, míg az egyeduralmi rendszerekben több „zendülést", harcot regisztráltak: a vizsgált antidemokratikus országok egyharmadában fajult erőszakossá az etnikai konfliktus.

Bebizonyosodott a hadsereg szerepének fontossága is: csak azok a „zendülő" csoportok voltak sikeresek, ahol katonailag képzett emberek harcoltak, terveket készítettek, és azokat meg is valósították.

A térségben összegyűjtött statisztikai adatok nem támasztották alá azt a feltételezést, hogy a gazdagabb államokban kisebb az etnikai konfliktus kitörésének veszélye. Ez a kutatókat nagyon meglepte, hiszen világméretekben több vizsgálatban is bebizonyosodott ez a hipotézis.

Végül a szerző a vizsgálatban azt a következtetést vonta le, hogy az etnikai problémák rendezésének legjobb terepe egy demokratikus jogállam, ahol a kisebbségek jogait törvények biztosítják, és a felmerülő kérdések békés megoldására bejáratott intézményrendszer szolgál, nincs szükség erőszakra.

Biczó Krisztina

Vissza