Kisebbségkutatás -  10. évf. 2001. 1. szám

Az egyesült Európa kezdetei és a lengyelek

Rostworowski, Stanisław J.: Polacy a poczštki zjednoczenej Europy. = Więż, 43. r. 2000. 11. no. 145-157. p.

A második világháború befejezését követő években, 1946 és 1949 között Európában - nyugati részeit sem kivéve - vigasztalan volt az élet. A gazdaság romokban hevert, kulminált a nyomor és a munkanélküliség, és a húst még Nagy-Britanniában is jegyre mérték. Engedély nélkül a nemzeti valutákat nem lehetett külföldre vinni, beváltani.

A kedvezőtlen körülmények miatt több országban, így mindenekelőtt Németországban, Franciaországban és Olaszországban terjedőben voltak a kommunista eszmék, az őket hirdető pártok pedig kormányzati szereplővé erősödtek. Európa súlya és szerepe az USA és a Szovjetunió súlyához és szerepéhez képest igencsak lecsökkent. Nem lehetett tudni, hogy a hatalmas katonai erővel rendelkező Szovjetunió meddig elégszik meg Európa Elbától keletre eső részének meghódításával, s mikor nyomul tovább az Atlanti-óceánig.

A szovjet mohóság és aknamunka veszélyeire elsőször Winston Churchill hívta fel a figyelmet fultoni beszédében (1946. március 5-én). Szavait sokan értetlenkedve fogadták, mert a hős Szovjetunióba vetett hitük megcsúfolását vélték felfedezni bennük. Jellemző, hogy 105 brit munkáspárti képviselő nyilvánította ki rosszallását és elutasítását a beszéddel kapcsolatban.

Ám 1947 táján kezdtek felnyílni a nyugat-európai szemek, majd a szovjetek által megcsonkított földrész sorra-rendre hozta létre, illetve számos változaton át tökéletesítette-erősítette-bővítette a maga védelmi és gazdasági intézményeit. A folyamat az "ötöktől", az Európai Közösség megalakulásától indult el, s torkollott a mai integrált uniós bővülésbe.

1948. március 17-re esik az "ötök" paktumának megkötése, Anglia, Franciaország és a Benelux-államok részvételével. Ez fejlődik azután egy sokkal szélesebb körű szervezetté, a NATO-vá (1949. április 4.). A gazdasági egymást segítés első szervezete a Gazdasági Együttműködés Független Ligája lett.

A mind több országban sokasodó együttműködési szervezetek összefogására megalakult a Nemzetközi Mozgalmak Koordinációs Bizottsága, amely Hágában 1948. május 8. és 10. között monstre kongresszust tartott - egyebek között 18 volt miniszterelnök és 28 volt miniszter mint civil személyiség részvételével. Itt egyhangú határozat született az egyesült Európa megvalósításának szándékáról.

A lengyelek ott álltak a legkülönfélébb szervezetek és mozgalmak bölcsőjénél, ui. belátták: hazájuknak a szovjet blokkba történő betagosítását csak az egyesült Európa gazdasági és katonai tekintélye szüntetheti meg (valamikor). E kezdetek legaktívabb és legfontosabb lengyel nemzetiségű közreműködője Józef Retinger volt, aki a Független Liga és a Koordinációs Bizottság egyik fő szervezőjeként és vezetőjeként ért el fontos eredményeket.

A hágai kongresszuson az Elbától keletre elterülő államokból legálisan már senki sem vehetett részt. Ezért a lengyel színeket két emigráns képviselte, nevezetesen Edward Raczyński és az alighogy disszidált Stanisław Mikolajczyk. Ők azt javasolták határozatba venni, hogy az Egységes Európa Mozgalmába hívjanak meg képviselőket a kelet-európai országokból is, ám ezt a kongresszus - nehogy túlságosan ingerelje a szovjeteket - akkor még nem merte elfogadni. Ehelyett Retinger kezdeményezéseként bizottság alakult a kelet-európai ügyek vitelére.

Lengyelországban -Łukasz Ciepliński vezetésével - a kommunistaellenes oppozíció a Szabadság és Függetlenség nevű, lengyelül "WiN" rövidítéssel emlegetett szövetség égisze alatt tette a dolgát (még illegalitásba szorulva is). Tagjaikból a vezetőség 5 emisszáriust küldött ki Nyugatra. Belőlük szerveződött a WiN Külföldi Delegatúrája, fedőnevén a Dardanellák, azzal a céllal, hogy a leigázott ország és az emigráció között tartsa a kapcsolatot, közvetítse a nyugati országokhoz a lengyel kívánságokat, és képviselje a lengyel érdekeket a mindinkább kiépülő európai szervezetekben.

A delegatúra egy idő elteltével - az elnöki utódlás mikéntje miatt - mély válságot élt át, amelynek folyományaként kivált belőle, és új szervezetté formálta a Szuverenitás és Demokrácia (lengyel rövidítésben a "NiD"-nek titulált) szárny. Ennek keretében szerzett érdemeket többek között Rowmund Piłsudski, Jerzy Jankowski, Tadeusz Parczewski, Zbigniew Rapacki és Stanisław Grocholski. Egyébként: válságát leküzdve a delegatúra is fennmaradt. Képviselői (Stefan és Jerzy Rostworowski és mások) leginkább Rettinger segítségével jutottak pozíciókhoz a különféle európai szervezetekben.

Bár a tárgyalt lengyel csoportosulásokban korántsem honolt mindig a béke, és bár sok volt e keretekben a személyi ellentét és torzsalkodás, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Nyugatra szakadt lengyelek már ezekben az első egységesülési években is intenzíven munkálkodtak azon, hogy az ország (valamikor) ismét visszanyerje függetlenségét, majd jó kilátásokkal integrálódjék az európai struktúrákba.

Futala Tibor

Vissza