Kisebbségkutatás -  9. évf. 2000. 3. szám

Osztrák-Galícia (1772-1918) "statisztikai-topográfiai" viszonyai korai forrásokban

Deák, Ernő: Galizien bis zur Mitte des 19. Jahrhunderts in statistisch-topographischer Sicht. = Österreichische Osthefte, 41. Jg. 1999. 3-4. H. 445-479. p.

Ausztria keresve sem találhatott volna alkalmasabb terepet felvilágosult-abszolutista kísérletezése számára a kései török-osztrák küzdelmek kapcsán megszerzett Galíciánál. Halics, a szomszédos Lodomériával együtt, az évezred kezdete óta változékony helyzetű ütközőzóna a regionális hatalmi centrumok (Magyar, Lengyel Királyság, Orosz Fejedelemség), később Lengyelország-Litvánia és az Oszmán Birodalom között, alig civilizált senkiföldje, "szűzföld" és mintaterep Bécs szisztematizáló elképzelései számára. A másfél századra szóló, tulajdonképp hamvába holt kísérlet a történettudomány számára is szokatlanul "tiszta" képlet, legalábbis a folyamat felfelé ívelő szakasza (tulajdonképp 1848-ig): valami a nullpontról indul, koncepciótervet követ, bár utána elszabadul, és vészterhes önmozgásba kezd, hogy - katasztrófába torkollva - egy másfajta nullponthoz érkezzék el. Ilyen értelemben véglegesen lezárul a történet. "Tiszta" képlet, a tudomány mégis máig adós a feltárással és az elemzéssel. (Talán mert a politikai utódok, melyik milyen okból, csak felejteni akartak.)

De nincs könnyű dolga a kutatónak: a forrásbázis töredékes és heterogén. A közigazgatási és fejlesztési folyamat menetéről, elemeiről a kor divata szerinti, eklektikus és bizonytalan hitelességű "statisztikai-topográfiai" leírások vagy véletlenszerű és szelektíven tárgyaló útirajzok, emlékezések állnak rendelkezésre. Ilyenek birtokában ad vázlatos képet az ismertetett tanulmány is, alkalmasint egy átfogóbb kutatási program részeként.

Mielőtt az új irányítás egyáltalán birtokba vehette volna a tartományt, biztosítani kellett az összeköttetést Bécs és a tartományi székhely: Lemberg (Lvov) között. 1773-ban nyitották meg a Kárpátok külső oldalán vezető, "sziléziai" postautat. Ezzel kiváltották a magyar Felvidéken (Eperjes) és a Dukla-hágón át vezető ősi összeköttetést. (Magyarország alkotmányos különállását is tiszteletben tartandó, noha az osztrák területi igény alapja politikailag éppen a magyar korona valamikori halicsi érdekeltsége volt.) Az új út a kétmérföldenként telepített állomásokkal jó négy napi járóföldet jelentett Bécstől Lembergig. A korszerű kiépítés - kiegyenesítésekkel, egyben több új település érintésével, fasortelepítéssel stb. - természetesen évtizedekig eltartott, és párhuzamosan folyt a helyi alap-úthálózat fokozatos megépítésével. (Robot igénybevétele mellett.) A témáról ismeretes a császári főbiztos 1809-ben kiadott emlékirata. A vidék alapvető elmaradottságára jellemző, hogy a több mint 500 mérföldnyi új útszakasszal is elmaradt más tartományok mögött útviszonyok tekintetében, mint sok más dologban is.

Csak a főbb útvonalak megnyitását követően kezdhettek hozzá a földmérők a terület első, megközelítő felméréséhez, ill. ezzel is összefüggésben a határok pontos kijelöléséhez, majd a lakosság összeírásához és az új telepítésekhez. A 82-89 ezer négyzetkilométernyi területre az első időben jó 2,5 milliónyi lakos jutott, ami 1801-re szinte megduplázódott, utána azonban már csak mérsékelten növekedett tovább. Galícia népesedési dinamikája mindenesetre élre került a birodalmon belül, az így elért népsűrűség pedig hamarosan meghaladta a birodalmi átlagot. Az időszakonkénti adatok viszonyítását megnehezítik a bekövetkezett területi módosítások, változások (Krakkó odacsatolása 1844-ben, más területek leadása, 1848-ban a bukovinai rész önállósítása stb.).

A természetes szaporulat (s a mind pontosabb összeírás) mellett sokat nyomott a latban, különösen az első évtizedekben, a betelepítés. Ez zömmel Németországból toborzott, kisebb részben Habsburg-területekről származó, azaz német ajkú telepesek érkeztek, akik kincstári juttatásként kaptak háztelket, építési anyagot, földet, állatot, felszerelést, és átmeneti időre adómentességet is élveztek. Épp a telepítésekről nem készült önálló számszerű kimutatás - csak az összes, egyebek mellett magyarországi vidékeket is érintő számokról vannak esetenkénti adatok; becslésszerűen 1780-ig 3 ezer családról - mintegy 14-15 ezer főről - lehet szó, s a telepítés több évtizeden keresztül valószínűleg hasonló ütemben folytatódott, miközben kisebb arányú kitelepülés is lezajlott. 1848-cal bezárólag talán 50 ezer főre rúghatott a galíciai telepesek összlétszáma (az ebből származó szaporulat nélkül).

Részben (nem egységes szempontrendszer szerint) dokumentált adatok, részben számítások alapján nyerünk képet a férfilakosság foglalkozási, szociális rétegződéséről, valamint vallási s ennek tükrében etnikai megoszlásáról. Így sejthető, hogy a pl. 1823-ban és 1846-ban egyaránt 42-43%-nyi unitus létszám főként a ruszin, kisebb részben a román parasztságot képviseli; a 45%-nyi, idővel csökkenő létszámú katolikusok a lengyel nemest és polgárt, kisebb részben parasztot, ill. a német telepesek nagyobb részét képviselik. Az utóbbi csoport kisebb hányada evangélikus. A zsidók száma 5,5%-ról nő ütemesen felfelé. Az örmény-katolikusok aránya 1823-ban 0,8%-ra becsülhető; egyéb protestáns: 0,05; ortodox: cca. 6%. Útleírások már korán jelzik a hegyi lipovánok jelenlétét is. A nemesség aránya (1776/1780. évi adatok): 2,3; a papságé 0,6; a városi lakosságé 7-8; az "egyéb hasznos személyeké" (?) 6-7; a parasztságé 40-42% körül. A gyerekek - 17 éves korig - pedig 40-41% szinten szerepelnek az összeírásokban. A zsidók növekvő jelenlétével kapcsolatos fenntartások, félelmek korán jelentkeznek; valamennyi útleírás vagy emlékezés bőséggel kitér erre a kérdésre. Egy relatíve tárgyilagos áttekintés S. Bredetzky, szepességi származású evangélikus szuperintendenstől származik 1809-ből.

A településrendszer tekintetében - egy korai, 1794-es (latin nyelvű) és egy kései, lengyel (1855) helységnév-jegyzék adatait egybevetve és minősítve, az időközben kivált Bukovinára eső számok nélkül - megállapítható, hogy az 1855-ben kimutatott 100 körüli városi település, a mintegy 200 vásároshely vagy mezőváros, ill. a kialakuló zsidó "stettl", valamint a nagyjából 6 ezer falu már az osztrák korszak elején megvolt. Legfeljebb kategóriát cseréltek néhány esetben. Ausztria ténykedése e téren - a közigazgatási minősítési rendszertől eltekintve - tehát nem hozott különösebb újat. Csak a falvak sora bővült cca. 120, új, német elnevezésű telepesközséggel (kolóniával) vagy alakult át ilyenné - a csak településrész szintű formán felül. Ugyanez elmondható a települések nagyságrendi megoszlásáról is: Lemberg egyedien kiugró szintje (1828-ban 30 ezernél több, 1846-ban már 70 ezer lakos) mögött hiányzik a közbülső fokozat: csak 10-20 ezer lakosú városok találhatók, igaz, hogy ezek száma 20 év alatt 3-ról 9-re nő. Az egycentrumú szerkezet - kevés kis- és középvárossal, több 2-3000 vagy ennél kevesebb lakosú településsel, melyek fő súllyal Kelet-Galíciára esnek, ill. a sokezer faluval - az osztrák korszak legvégéig is fennmarad. A városi színvonal - építkezésmód, népsűrűség, szolgáltatások - tekintetében szintén meglehetősen elmaradott és lassú fejlődésű kép körvonalazódik az egykorú irodalomban. Látványos fellendülés csak Lemberg esetében következik be a tartományi székhely funkcióinak és rangjának megfelelő létesítmények révén.

Nem kevésbé lassú a fejlődés az ipar és a kereskedelem területén (a cikken belül ld. részletelemekben, számokban is). Az előzőekben még manufaktúra szinten is alig létező ipar egzisztál ezen a kezdetleges szinten, de jószerivel csak a helyi ellátást elégíti ki. Az üzemek nagy részét sör- és pálinkafőzdék, dohányfinomítók adják, esetleg még a vászonszövés kap hangsúlyt; s a korszak végére születik meg némi fém- és bányaipar. A kereskedelem, - amely (mint mindenhol elmondják) "sajnos", a "zsidók kezében" van -, hosszú időn át inkább csak behozatallal foglalkozik. Hamarabb felzárkózik a vásározás-piacozás a birodalom átlagforgalmához: Lemberg vagy Brody az 1840-es évekre már egy sorba kerül a legjelentősebb vásárvárosokkal: Pesttel, Béccsel, Prágával, Brünn-nel stb.), vagy - Jaroslavval együtt, az állatvásárok tekintetében - Olmütz, Sopron, Kecskemét, Debrecen mellé.

A statisztikai-topográfiai vázlat a számokon túl végül a hivatalos nyelvként bevezetett német művelődés szerepének szentel eszmefuttatást, utalva hegemón szerepére a nyugati műveltség közvetítésében (ami csak nagysokára éri el a szláv tömegeket), valamint a zsidók iskoláztatásában és új anyakönyveztetésében (1789. évi pátens). Bukovina osztrák kormányzása során talán a legmesszebbre kiható intézkedés ez az utóbbi: ennek nyomán töltődött fel a birodalom számos régiója progresszív szellemű, német (majd később, régió szerint, magyar és egyéb) asszimiláns zsidó polgársággal, ennek sok irányú következményeivel együtt. A puszta számok nem fejezik ki egyértelműen, mennyiben volt sikeres, értelmes Ausztria próbálkozása Galíciával. (Mi, hogyan ment volna végbe errefelé Bécs nélkül?!) Bécs mindenesetre meg volt elégedve magával, s az elkönyvelhető relatív fejlődést, egyáltalán a régió egyfajta rendezettségét egyértelműen a saját politikájának és a betelepített németek hatásának tulajdonítva, amint arról egy 1852-ben kelt újabb telepítési terv (Ein Colonisationsplan) a "Duna mentében" argumentációja tanúskodik.

Fordította: Komáromi Sándor

Vissza