Kisebbségkutatás -  9. évf. 2000. 3. szám

Pápai dekrétum 1622-ből és 1623-ból a horvát nyelv oktatásáról az európai főiskolákon és egyetemeken

Krasić, Stjepan: Papinski dekreti iz godina 1622. i 1623. o osnivanju katedri za hrvatski jezik na europskim visokim školama i sveučilištima.= Časopis za suvremenu povijest. Povijesni prilozi 16. 1997. 57-93. p.

Amerikai felfedezése (1492) és több más nagy utazás eredményeként a katolikus egyház hittérítő tevékenysége az Európán kívüli és túli területekre koncentrálódott. Ám időközben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Közel-Keleten, a Balkán-félszigeten és a görög szigetvilágban is bőven akad tennivaló a katolikus missziók számára.

E munka előfeltételeinek (misszionáriusok kiválasztása, képzése és egyéb irányú felkészítése) és koordinálásának biztosítására - V. Pius (1566-1572), XIII. Gergely (1572-1585) és VIII. Kelemen (1592-1605) nyomdokain haladva - XV. Gergely (1621-1623) 1622. június 22-én hívta életre a Congregatio de Propaganda Fide elnevezésű kongregációt.

A testületbe 13 bíboros és két prelátus nyert beosztást. Minden tag munkáját egy-egy titkár segítette. A szervezet kiépítését a pápai trónon XV. Gergelyt követő VIII. Orbán fejezte be, amikor 1627-ben létrehozta a világi papság misszionáriussá nevelésének intézményét, a nevét viselő Collegium Urbanumot. Ekkor már Polyglotta nevű nyomdával is rendelkezett a kongregáció, s így a legkülönfélébb nyelvű kiadványok előállítására volt képes.

Eltekintve attól, hogy a kongregáció hatóköre korántsem korlátozódott sokáig csak Európára, komoly problémát jelentett annak eldöntése, hogy a hagyományos "egyházi" nyelvek (latin, görög, héber, arab) és az akkori egyetemek székhelyein mind több teret követelő nemzeti nyelvek választékát melyik nyelvvel kell bővíteni (különös tekintettel arra, hogy az Európában imént felsorolt missziós területek lakossága túlnyomórészt szláv nyelveket beszél).

A katolikus egyház hittérítési offenzívája mindenesetre arra késztette XV. Gergelyt, hogy 1622. december 6-án dekrétumot írjon alá az "illír" és arab nyelv egyetemi oktatásáról, melyet utóda, VIII. Orbán 1623. október 16-án - egy kiszélesített "tannyelvi lista" keretében - megerősített.

Felvetődik a kérdés: a sok szláv nyelv közül miért az "illír", tehát a dalmáciai horvát nyerte el az egyház berkeiben a - talán mondhatni így - a szláv "lingua franca" státusát. Ennek három fő indoka lehetett. Valamennyi szláv nyelv a horvátból származik, a horvátok ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a többi szláv, legfeljebb nyelvjárási különbségek vannak köztük, a horvát nyelv a legősibb és legszebb (sic!), s így joggal válik az összes szláv egyházi nyelvévé.

Ezeket a nézeteket több neves tudós vallotta. Közöttük a később II. Pál néven pápává lett Eneas Silvio Piccolomini (1405-1464), a lengyel Jan Długoscz (1415-1480), az olasz humanista Flavio Biondo (1392-1463), a cseh Dubravius (1486-1553) stb., mégpedig már jóval a kiadott dekrétumok előtt. A dalmáciai horvát különleges értékét legsokoldalúbban Stanislaw Hosius lengyel bíboros (1504-1579) fejtette ki. (Egyébként Hosius a latin szertartási nyelv megtartásának fő pártolója volt korábban, miközben a hitéleti nyelvek gyanánt a nemzeti nyelveket ajánlotta, a szlávok számára - mint említettük - a horvátot.)

A szerző summázata: "A horvát beszélt nyelvet az európai főiskolákon és egyetemeken 'tannyelvvé' avató pápai dekrétumoknak hatalmas kulturális és tudományos jelentőségük van. Semmi kétség, az ismertetett események nem maradhattak hatás nélkül a horvát irodalmi nyelv szükségességének felismerésére és a megfelelő nyelvi norma megválasztására. A régi írástudóknak a dalmáciai horvát nyelv ősi voltára, szépségére, forrástisztaságára vonatkozó nézetei minden bizonnyal meggyorsították ezt a folyamatot. Az ismertetett történet teljesen új megvilágításba helyezi a horvát nyelv helyzetét, szerepét és fontosságát mind a horvát etnikai határokon belül, mind rajtuk kívül."

Fordította: Futala Tibor

Vissza