A jugoszláv kormány reagálása az ENSZ-főtitkár jelentésére az ENSZ Koszovói Ideiglenes Adminisztratív Bizottságáról

A jelentés feltárja a nyilvánvaló ellentmondást a Bizottság céljai, illetve a tények között, amelyek bizonyítják, hogy a szerbek és a többi nem albán nemzetiség állandó fenyegetettségben él Koszovóban, emberi jogaikat folyamatosan megsértik. Ezek a tények megerősítik Jugoszlávia álláspontját, miszerint Koszovóban a biztonságos élet nehéz, és a problémákat a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai okozzák.

Különösen nyugtalanító az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es számú határozatának folyamatos megsértése. Ugyanis sérül a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság szuverenitása és területi egysége, nem teremtették meg a békés és normális élet feltételeit, az erőszak nem csökkent, különösen a nem albánok ellen, törvény és rend nem létezik, nem hoztak létre saját határőrséget, illetve nincs biztonságos környezet a menekültek hazatéréséhez.

A jelentésben említett tények megcáfolják azt, hogy a Bizottság és a KFOR erői sikeresen végrehajtották volna az eléjük kitűzött feladatot. A Bizottság felállítása, a Felszabadítási Hadsereg leszerelése és a politikai pártok engedélyezése mind csak papíron elért eredmény.

A koszovói biztonsági problémák pontosan abból adódnak, hogy nem hajtották végre az 1244-es számú ENSZ-határozatot, és nem működnek a megfelelő intézmények, ezért sérthetik meg a nem albánok alapvető emberi és szabadságjogait, és követhetnek el velük szemben olyan súlyos bűncselekményeket, mint a gyilkosság, fenyegetés, lopás, erőszak. Mégis, a jelentés elmulasztotta megnevezni a helyzetért felelős személyeket és a bűncselekmények elkövetőit. Bár számtalan bizonyíték szól magában a jelentésben és számos más dokumentumban is amellett, hogy az atrocitások elkövetői albán nemzetiségűek, folytatódik a velük szembeni elnéző és jóindulatú bánásmód.

A zűrzavaros helyzet pedig egyenes következménye az elnéző és jóindulatú magatartásnak. A jelentésben erre számos tény mutat: a támadások a koszovói szerbek és más etnikai kisebbségek ellen, az etnikai alapon szerveződő szabadságmozgalmakkal szembeni korlátozások, a Prištinában maradt 300-600 szerb nemzetiségű kiűzését célzó akciók.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága biztonsági okból nem támogatja a koszovói szerbek visszatérését a tartományba. Ez önmagában ékes bizonyítéka a helyzet súlyosságának.

Az emberi jogokról szóló fejezet szomorú és szánalmas krónikája azoknak a bűncselekményeknek, amelyeket az albán terroristák követtek el a szerb és más, nem albán nemzetiségek ellen, illetve azok ellen a honfitársaik ellen, akik voltak olyan vakmerők, hogy a konfliktusban a rossz oldalra álltak.

Az az állítás, hogy Szerbiában számos albán foglyot csak úgy engedtek el, ha fizettek őreiknek, hazug és rosszindulatú. A Nemzetközi Vöröskereszt képviselői meglátogatták az összes rabot, megnézhették az ítéleteket, és tájékoztatták a családokat. Ezzel a hazugsággal akarják leplezni annak felelősségét, hogy az ún. albán vezetők visszautasították, hogy együttműködjenek annak a 600 szerb és más, nem albán nemzetiségű embernek a felkutatásában, akik az ENSZ-csapatok érkezése óta tűntek el Koszovóban.

A jelentés számos problémával felületesen foglalkozik, nem keresi a gyökerét. Ilyen például a kórházak hiánya vagy az oktatás helyzete, amelyért az albán szeparatisták a felelősök.

A jelentés foglalkozik a civil közigazgatás, a humanitárius segítség, a gazdasági újjáépítés problémáival, amelyeknek okozója - a jelentés szerint - az együttműködési készség hiánya a jugoszláv kormányszervekből. Valójában azonban ezek a hatóságok a Biztonsági Tanács 1244-es határozatának teljesítésén fáradoznak.

A prištinai repülőtér polgári forgalomnak való megnyitása, amely lehetővé tette különféle ipari és telekommunikációs berendezések szállítását a Koszovó területén élők regisztrációja érdekében (és ezzel a választások előkészítését a tartományban), a legjobb példája az 1244-es határozat megsértésének, mely világosan kimondja a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság szuverenitását és területi egységét.

A jelentés azonban hallgat a szuverenitás és a területi egység szükségességéről éppúgy, ahogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság törvényeiről. Nem említi a BT-határozat végrehajtásának hiányosságait vagy azt, hogy külföldi országok képviseleteket nyitottak anélkül, hogy ehhez a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság beleegyezését adta volna.

Utalva a fent említettekre, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kéri a Biztonsági Tanácsot, hogy sürgősen tárgyalja meg a Koszovóban kialakult helyzetet, és utasítsa az Ideiglenes Adminisztratív Bizottságot és a KFOR-t az 1244-es határozat teljes egészében történő végrehajtására, hogy biztonságos környezet teremtődjön Koszovóban, és lehetővé váljon a jugoszláv hadsereg és a szerb rendőrség késlekedés nélküli visszatérése a tartományba.

Fordította:Biczó Krisztina

Vissza