Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 2. szám

Közép-Európa-intézetek: tudományos létesítmények vagy Potemkin-falvak?

Marjanovic, Vladislav: Mitteleuropa-Institute - Wissenschaftliche Einrichtungen oder Potemkinische Dörfer. = Zeitgeschichte 1999. 6. Heft. 417-422. p.

Az ausztriai Közép-Európa-intézetek szép csendesen kimúlnak. Elsőként a közép-európai térség kulturális együttműködésére alakult központ, az Alsó-Ausztriai Tartományi Tudományos Akadémia részeként a Duna menti Krems városában müködő intézet szűnt meg. Alig három évvel később ugyanilyen sorsra jutott a bécsi székhelyű Összehasonlító Oktatás- és Felsőoktatás Kutatási Intézet is. Mivel mindkét intézmény a nyugat számára fontos kelet-, közép- és dél-európai térség tevékenységével foglalkozott, felmerül a kérdés, vajon néhány éves uralkodás után miért szüntették be működésüket.

Megalakulásuk kétségkívül politikai akarat következménye, hiszen 1989-ben, a "nagy fordulat" idején már működött Ausztriában a Duna-térségi Kutatóintézet (Forschungsinstitut für den Donauraum), amely azonban 1970 óta csak a hasonló című folyóirat kiadását végezte. Revansista, agresszíven antikommunista szellemisége, valamint szudétanémet kapcsolatai miatt azonban már régen száműzték az osztrák tudományos életből. Szükség volt tehát olyan tudományos műhelyre, amely ideológiailag és politikailag alkalmas a Közép-Európa-problematika vizsgálatára.

A kezdeményezés Alsó-Ausztria parlamentjétől, tudományos és külügyminisztériumától származott, s mindezeket az Osztrák Néppárt tartotta a kezében. Hogy egy politikai intézmény tudományos műhelyt alapít, abban önmagában nincs semmi meglepő, de hogy azt a saját reprezentációs céljaira és a saját publikációi közzétételére használja, ez szokatlan és végzetes hibának bizonyult.

Az 1989-ben alakult intézmény Kremsben cirkalmas barokk nevet választott, jól szervezett és jól fizetett kutatóműhely benyomását keltette, amelyben komoly munka folyik. A Közép-Európai Térség Kulturális Együttműködését Kutató Nemzetközi Központ azonban kezdetben egy, majd két helyiségből állt, eleinte egy, majd két tudományos munkatársat foglalkoztatott, főnöke pedig külföldön (akkor Krakkóban) diplomáciai küldetést töltött be, és csak véletlenszerűen látogatta intézetét. Hiába figyelmeztették, hogy válasszon intézetének alkalmasabb nevet, hogy alakítson ki tudományos infrastruktúrát, hogy indítson saját folyóiratot, hogy dolgozza ki a Közép-Európa-kutatás módszertanát, és gyűjtse maga köré a későbbi Duna Egyetem lehetséges diákjait. Az intézmény fenntartását a hivatalos szponzorok, és a tartományi politikai vezetők egyaránt fontosnak tartották, de a működésre szánt pénzösszeget gyakran és önkényesen változtatgatták (maga a Duna Egyetem sem jött létre), ezért a központ alig ötévi fennállás után csendben feloszlott.

Az intézet sorsa ugyanolyan tragikusan alakult, mint a tevékenysége, vezetői között senki sem volt, aki olyan koncepciót dolgozott volna ki, amely érdemben a Tartományi Akadémiához kapcsolja. Intézetvezetőjük távollétében a tudományos munkatársak jobbára csak beszélgetőpartnerek voltak, személyes kapcsolatokat így aligha építhettek ki, tudományos körökben ismeretlenek maradtak. A székhely megválasztása sem volt szerencsés, Bécs túlságosan közel volt, Krems viszont nem esik a fő közlekedési útvonalra, nem sikerült érdemes fiatal kutatógárdát toborozni a központ állományába. A tartományi tudományos kormányzat egy idő után nem erőltette a Potemkin-faluvá lett intézet mesterséges életben tartását.

Az 1995 márciusában alapított Összehasonlító Oktatás- és Felsőoktatás Kutató Intézet sorsa hasonlóan alakult. Életre segítői ugyanabból a konzervatív tudományos-politikai körből kerültek ki, az intézet mindvégig a tudományos minisztérium nem hivatalos leányvállalataként tevékenykedett. Fő működési területe a közép- és kelet-európai országok főiskolai reformjára vonatkozó dokumentumok gyűjtése, oktatási törvények és programok fordítása volt. A minisztérium a minimális pénzügyi befektetéstől maximális és gyors hasznot remélt, ezért nem is épített ki tudományos infrastruktúrát, sőt a szükséges külföldi szakfolyóiratokat sem vásárolták meg, saját fórumot sem hoztak létre. Mindössze egy "Newslettert" indítottak meg a közép- és kelet-európai országok tudomány- és oktatáspolitikájáról, amelyet angol nyelven az Internetre is eljuttattak. Ettől azonban a központ pénzügyi helyzete nem javult, idővel több, korosabb munkatársat elbocsátottak.

Az intézetnek arra sem volt lehetősége, hogy valamelyes tudományos koncepciót kidolgozzon, a minisztériumban a gyorsan elkészült és részletes összefoglalókkal elégedettek voltak, úgy érezték, a mennyiségi termelés meghozza a minőségi színvonal emelkedését. Az intézet angol nyelvre fordított anyagai a szekrényekben porosodtak, saját könyvtár létesítésére sem kaptak lehetőséget, csak a minisztérium aktualitását vesztett iratait őrizték tovább. A friss információkat viszont rendre nem kapták meg, helyette főnöki kioktatásban részesültek: "Maguk tudósok, hát akkor kutassanak!" Ezután a programok rentabilitását vonták kétségbe, majd bűnbakot kezdtek keresni, végül minden egyes tájékoztatáshoz a tények értelmezésének a politikai aspektusát is mellékelték. Valójában máig sem világos, milyen célt szolgált az intézet létrehozása és rövid életű működtetése, a megalapításában és gyors elsorvasztásában megnyilatkozó miniszteriális szándék.

A két hasonló profilú intézmény egymást gyors ütemben követő bukása azt mutatja, hogy hiányos vagy nem megfelelő az ausztriai konzervatív politikai körök közép-európai kutatási koncepciója. A tudományos struktúra politikai-propagandisztikus célokat szolgál, a kutatóközpont rendezvényügynökséggé vagy nyilvántartó részleggé alacsonyodik. Politikusoknak és hivatalnokoknak nehéz a szellemtudományokban más célt látni, mint a napi politika vagy a személyes presztízs szolgálatát. Közép-Európa Egyetem felállítására, valódi kooperációs tevékenység megszervezésére, önálló kutatóbázis kialakítására vagy netán új minisztérium megszervezésére azonban mindez természetesen kevés. Hogy így csak afféle Potemkin-falu jöhet létre, mindez a politikai alapítókat nem zavarja.

Köszönet illeti viszont Busek korábbi alkancellárt és tudományos minisztert, hogy a Dunai és Közép-Európai Intézetet meg tudta őrizni a maga színvonalán és tudományos igényességében. Ez a kutatóműhely évente több nemzetközi konferenciát rendez, saját szakfolyóirattal rendelkezik, könyvsorozatot jelentet meg, és tudományos terveit meg is valósítja. Kutatásaihoz azonban más intézmények munkatársait hívja meg, saját kidolgozott tematikus programmal nem rendelkezik. Sőt, saját könyvtárat és tudományos archívumot sem épített ki, ehelyett nemzetközi eszmecserefórum és ötletműhely kíván lenni, a közép-európai kooperációt támogatja, a turizmust propagálja. Mindez persze ugyanúgy csak támogatóinak politikai védőszárnyai alatt valósulhatott meg, mint az említett két csődbe ment, alsó-ausztriai intézet esetében, igazi nemzetközi hírnevet az IDM sem volt képes kivívni magának (Institut für den Donauraum und Mitteleuropa). Hiába hajtogatják, hogy Közép-Európa "a szellem metasíkján" létezik, hogy Ausztria hídszerepet tölt be Kelet és Nyugat között.

(A szerző a cikkben említett mindkét intézmény kevésszámú munkatársai közé tartozott, megszűnésük óta munkanélküli.)

Fordította: Lukáts János

Vissza