Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 4.szám

Pomogáts Béla

Magyar felsőoktatás - kisebbségben

Hungarian Higher Education - in Minority

It is exactly forty years now, that the Hungarians outside the state-border lost their last university and, since then, the three million Hungarians living in minority have not got an independent university of their own. Different solutions should be found in the different successor states, but, in the spirit of universal human rights, the opportunity must be provided for them to have a higher education in their mother tongue everywhere, whether it means an independent state university of Hungarians or a Hungarian teachers' training college.

 

Az ezredvégi Európában - minden bizonnyal történelmi méretű átalakulások medrében és a kontinentális integráció körülményei között - az oktatásra és ezen belül is a felsőoktatásra rendkívüli szerep hárul. Ezért aztán megkerülhetetlen érdek - mondhatnám így is: magyar nemzeti érdek -, hogy a határainkon túl élő magyar közösségek is hozzájussanak azokhoz a felsőoktatási intézményekhez, amelyek az egyetemes emberi jogok következtében őket megilletik. Máskülönben ki lesznek téve az asszimiláció folyamatos veszedelmének, és közösségként sohasem lehetnek jelen az európai integráció folyamatában.

Kereken negyven éve vesztette el az elszakított magyarság az utolsó egyetemét. A történelmi Magyarországnak azokon a területein, amelyeket a trianoni békeparancs a szomszédos országokhoz csatolt, korábban két tudományegyetem működött: az 1872-ben alapított kolozsvári és az 1912-ben létrehozott pozsonyi. Trianon után az előbbi Szegedre, az utóbbi Pécsre költözött. Észak-Erdély átmeneti visszacsatolása után Kolozsváron ismét megnyílt a magyar egyetem, ez mint Bolyai Tudományegyetem 1945-től egészen 1959-ig fennmaradt, mikor is a későbbi diktátor, Ceauşescu személyes közreműködésével brutális, emberi tragédiákkal (például Szabédi László professzor öngyilkosságával) együttjáró körülmények között beolvasztották a román egyetembe.

Ezt követve csak két, majd a diktatórikus korszak legsötétebb időszakában csupán egyetlen magyar tanszék működött Kolozsváron. Csak 1990-ben állították helyre a két (irodalmi és nyelvészeti) tanszéki szerkezetet, ekkor indult meg a küzdelem a Bolyai Tudományegyetem, illetve egy államilag fenntartott magyar egyetem helyreállítása érdekében. A küzdelemnek mindeddig igen változatosak az eredményei: a román kormányzat hosszú éveken keresztül mereven elzárkózott a magyar egyetem eszméje elől. Az 1996-ban hatalomra került jobbközép koalíció a kormányzati partner RMDSZ határozott kívánságára, végül ígéretet tett egy magyar egyetem létrehozására, a legutóbb meghozott tanügyi törvénnyel pedig megteremtette ennek jogi kereteit. A bukaresti kormány vetette fel a magyar és német nyelvű Petőfi-Schiller-egyetem gondolatát, és lehetővé tette magyar nyelvű főiskolák, illetve főiskolai tagozatok létrehozását is.

A bukaresti álláspont mindazonáltal nem egyértelmű és nem következetes. Ennek tanulságos példája lehet a Péntek professzor által említett román miniszterelnöki pálfordulás. A román kormányfő nyilvánvalóan arra gondolt, hogy a magyar egyetem létrehozása a román választók százezreit vagy millióit terelheti a jelenlegi ellenzék (például a korábbi elnök: Iliescu) táborába. És valóban, román értelmiségi, egyetemi körökben igen nagy ellenállás tapasztalható az önálló magyar egyetem eszméjével szemben. Erről az ellenállásról, a román értelmiségiek által közreadott memorandumokról különben szintén Péntek János kolozsvári egyetemi tanár számolt be az augusztusi budapesti hungarológiai konferencián. (Ld. e számunkban Péntek János előadását. - a szerk.)

Az erdélyi magyar felsőoktatás ügye a tapasztalt nehézségek ellenére is előrehaladt, mint Kötő Józseftől, a bukaresti oktatási minisztériumnak az RMDSZ által delegált államtitkárától megtudtuk: a kolozsvári tudományegyetemen nemsokára öt karból felépülő magyar tagozat alakul. Ez az öt kar a következő: bölcsészkar, természettudományi kar, jogi, államigazgatási és közgazdasági kar, valamint a két: a római katolikus és a protestáns teológiai akadémia. Az erdélyi magyar szervezetek emellett azt is szorgalmazzák, hogy a marosvásárhelyi (egykor teljesen magyar jellegű, majd Ceauşescu-korszakban románosított) orvosi és gyógyszerészeti egyetemen magyar tagozat létesüljön. Ugyancsak javíthatja az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetét az, ha az eddigi tanítóképző líceumok (Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és másutt) tanítóképző főiskolákká alakulnak át.

Mindez természetesen nem veheti le a napirendről az erdélyi magyar egyetem ügyét. A kormányzati oldalon tapasztalt ellentmondásos nyilatkozatok és kellemetlenségek következtében vetette fel Tőkés László egy partiumi keresztény magyar egyetem tervét, amely a nagyváradi Sulyok István-főiskola átalakítása révén, az erdélyi magyar történelmi egyházak kezdeményezésére és irányításával jön létre, természetesen nemcsak nagyváradi elhelyezéssel, hanem más erdélyi (partiumi) városokban is. A Tőkés László által kezdeményezett egyetem azóta megalakult, szeptemberben megtartotta tanévnyitó ünnepségét, és folyamatban van intézményi és szervezeti rendjének felépítése. A stratégiai feladat mindezzel együtt a kolozsvári székhelyű (esetleg más városokban is tagozatokat vagy karokat fenntartó) állami költségből finanszírozott magyar egyetem létrehozása. Erre a romániai magyar adófizetőknek mindenképpen jogos igénye lehet.

Egészen más a szlovákiai magyar felsőoktatás helyzete. Hosszabb ideje a pozsonyi Komensky-egyetemen működik magyar nyelvészeti és irodalmi tanszék, és a nyitrai Pedagógiai Főiskolán volt magyar tanárképző tagozat. Később ez a tagozat megszűnt, illetve csupán egyetlen magyar tanszék maradt, legutóbb pedig a pozsonyi és a nyitrai tanszék mellett a nemrég alapított besztercebányai tudományegyetemen is létrejött egy hungarológiai tanszék. Mellettük Komáromban városi egyetem alakult, ez tulajdonképpen magyarországi főiskolák kihelyezett tagozataiból áll, és ugyancsak létesült egy kihelyezett magyar (közgazdasági) tagozat a kelet-szlovákiai Királyhelmecen.

A szlovákiai magyarság legfőbb törekvése most az, hogy a nyitrai felsőoktatási intézmény, amely időközben egyetemi státust kapott, újra nyisson magyar tanárképző tagozatot (vagy kart), és a szlovák kormányzat akkreditálja a komáromi és a királyhelmeci magyar intézményeket, vagyis ismerje el azokat a diplomákat, amelyeket ezek a főiskolai tagozatok kiállítanak. A szlovákiai magyarság nem igényel önálló magyar egyetemet, bár ha meggondoljuk, ehhez volna kellő jogalapja, minthogy Szlovákiában ma huszonkét szlovák egyetemi szintű intézmény működik, és az ottani magyarság az ország lakosságának több mint tíz százalékát teszi ki.

A vajdasági magyar felsőoktatásnak jelenleg két intézménye van: az újvidéki egyetem magyar tanszéke és a zombori tanítóképző főiskola. Az újvidéki tanszék valójában a magyar intézményrendszer szűkítésének szülötte, minthogy korábban egy több (oktatási és tudományos) feladatot ellátó Hungarológiai Intézet keretében folyt a magyar tanárképzés, illetve a közművelődési szakemberek, mint Bányai János, a magyar tanszék vezetője beszámol erről, most arra törekszenek, hogy a korábbi Hungarológiai Intézetnél tágasabb tematikai keretekre terjedjen ki tevékenysége, tehát természettudományi, jogi és közgazdasági képzést is adó magyar felsőoktatási intézmény jöjjön létre. Ez a képző hely a szegedi egyetemmel alakíthatna ki termékeny együttműködést.

Minden más helyen magyar (illetve hungarológiai) tanszékek adnak felsőfokú képzést a magyar kisebbségi fiataloknak, valamint azoknak a többségieknek, akik érdeklődnek a magyar nyelv és irodalom iránt. Ilyen magyar tanszék működik Kárpátalján, az ungvári állami egyetem keretében, ugyancsak az ottani magyar fiatalok továbbképzését szolgálja az alapítványi keretben (a magyar kormány hatékony segítségével) oktató beregszászi tanárképző főiskola. Dolgozik magyar nyelvészeti és irodalmi tanszék Bukarestben, Zágrábban, Mariborban és mellettük a ljubljanai, valamint az eszéki egyetemen is folyik hungarológiai oktatás. Az ungvári egyetemi tanszék azonban éppen mostanában súlyos válságot él át: a tanszék vezetése jóformán megszakította kapcsolatait a magyarországi oktatásügyi kormányzattal, visszautasította ennek nagyarányú anyagi támogatását, és veszélybe került az egykori Brody-villában (Brody András magyarbarát ruszin politikus volt, akit a második világháború után a szovjet hatóságok kivégeztettek) berendezett Hungarológiai Intézet is.

Az eddigi tapasztalatok és a megalapozott igények azt mutatják, hogy a velünk szomszédos országokban tevékenykedő magyar felsőfokú oktatást egy többszintű rendszerben kell elképzelnünk (és az illetékeseknek ezt a rendszert kellene megvalósítaniuk). Önálló magyar egyetemre, sőt több egyetemre Erdélyben van igény és szükség, Szlovákiában és a Vajdaságban a felsőfokú oktatásnak és a tudományos kutatásnak a "tanszéknél több, egyetemnél kevesebb" rendszer: vagyis az egyetemi tagozatok, karok, intézetek lehetnek a műhelyei. Kárpátalján, Horvátországban és Szlovéniában minden bizonnyal ki tudják elégíteni a szükségleteket a meglévő (az ungvári esetében mindenképpen tovább fejlesztendő) egyetemi tanszékek, amelyek idővel hungarológiai központokká (vagy intézetekké) válhatnak. Mindegyik kisebbségi magyar egyetemi intézménynek ugyanakkor fontos érdeke, hogy termékeny együttműködést hozzon létre valamelyik magyarországi társintézménnyel, mondjuk, Pozsony és Nyitra Budapesttel, Zágráb és Eszék Péccsel, Maribor Szombathellyel, Újvidék Szegeddel, Kolozsvár és Nagyvárad Debrecennel és Ungvár Miskolccal. Ezt az együttműködést, mint fontos nemzeti érdeket, a most kibontakozó hazai egyetemi integrációs folyamatnak is figyelembe kellene vennie.

A kisebbségi magyar egyetemi rendszer kialakítása (ebben valamennyi illetékes egyetért) sürgető feladat, már csak annak érdekében is, hogy az elszakított területeket ne hagyja el a fiatal magyar értelmiség. A felsőfokú képzés és a felsőfokú oktatói elhelyezkedés lehetősége nélkül ugyanis éppen a leginkább tehetséges fiatalok - tehát azok, akikre a kisebbségi magyarságnak a legnagyobb szüksége van - távoznak Magyarországra vagy még messzebbre, és - sajnos - mindörökre. A kisebbségi magyar egyetemi rendszer létrehozása mindazonáltal igen komoly nehézségekkel jár együtt, ezekkel mindenképpen számolni kell.

Így meg kell teremteni a felsőoktatási rendszer jogi és politikai kereteit, és aki figyelemmel kísérte az ezzel kapcsolatos erdélyi eseményeket, láthatta, hogy ez milyen nehezen megoldható gondokat hoz magával. Szavatolni kell a megfelelő oktatási és tudományos színvonalat, és aki tudja, hogy a magasan képzett kisebbségi magyar értelmiség milyen nagy számban hagyta el szülőföldjét a rendszerváltozás óta, az elképzelheti a szakemberek összegyűjtésével együtt járó nehézségeket. Ugyanakkor nem lehet úgy tervezni, hogy csak megfelelő szakembergárda felállása esetén nyithatók meg a kisebbségi felsőoktatási intézmények. Az oktató- és kutatógárda bizonyára együtt fog fejlődni az egyetemmel: az egyetemek történelme is igazolja, hogy sohasem volt olyan intézmény, amely nyomban születése pillanatában csakis elsőrangú szakembereket foglalkoztatott volna. Mindemellett létre kell hozni a szükséges felsőoktatási infrastruktúrát: az egyetemi épületeket, laboratóriumokat, számítógéphálózatokat, könyvtárakat, kollégiumokat, tanári lakásokat.

Mindez igen nagy munkát és természetesen nagy anyagi áldozatokat követel a kisebbségi magyar társadalmaktól és a magyar kormányzattól egyaránt. Az elszakított magyarság intézményalapítói erőfeszítései mindenesetre megérdemlik a figyelmet és a támogatást. Először is fel kellene mérni a jelen helyzetet és a további lehetőségeket, a jövőt építő törekvéseket (ez talán a Hungarológiai Központ feladata lehetne), aztán - a kisebbségi intézmények, a magyar kormány és a magyarországi társadalmi, valamint tudományos szervezetek együttműködésével - ki kellene dolgozni egy átfogó kisebbségi magyar felsőoktatásfejlesztési stratégiát, amely számot vet az igényekkel és a lehetőségekkel, egységbe fogja és ezzel hatékonyabbá teszi a korábbi szétszórt és megoszlott erőfeszítéseket. Mindez a következő évtized egyik nagy nemzeti feladata lehet: megoldásáért az egész magyar értelmiségnek felelősséget kell vállalnia.

Vissza