Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 4.szám

Interjú Konrad Köstlinnel, a Societé Internationale d'Ethnologie et de Folklore (SIEF) elnökével

Kiliánová, Gabriela: Rozhovor s Konradom Köstlinom. = Slovenský národopis, 47. roč. 1999. 1. no. 51-61. p.

A szervezet 6. kongresszusa a Gyökerek és rítusok címet viselte. Köstlin szerint a "gyökerek" elemet azért, mert a modernitást a múlt felől is meg kell közelíteni, a "rítusokat" pedig azért, mert az identitás kialakításában nagy szerepet játszanak a szertartások.

A szertartásokat illetően különösen szellemes Köstlin magyarázata: "Mi mindannyian többé-kevésbé tudatosan alakítjuk ki saját identitásunkat. Megtanultuk... azt is, hogy a szokások nem teszik rabszolgává az embert..., hanem bizonyos értelemben támaszt jelentenek, melyre bízvást számíthatunk...Pl., amikor néhány éve Bécsbe érkeztem, először más és más utat választottam, hogy lakásomból az egyetemre érjek, egy bizonyos idő elteltével azonban az újságokat mindig ugyanannál az árusnál vettem meg, mindig ugyanabba a kávéházba tértem be. Ily módon alakítottam ki a magam reggeli szertartását, amelyhez néhány ember is hozzásegített, amikor "jó reggelt"-tel köszönt rám, minthogy már megismert."

Ezt követően - a szorb kutatóintézet létesítése körüli bábáskodására utalva - megállapítja: "Az összes kisebbség esetében tulajdonképpen az a probléma, hogy valamennyi az etnicitásra van "odaszögezve", amikor pl. kijelenti ‘A mienk csak az lehet, aki születésénél fogva szorb', sőt: ‘akinek szorb vér folyik az ereiben'. És ez a helyzetet nyilvánvalóan komplikálja. Az intézetben olyanokat is szerettünk volna alkalmazni, akik nem szorb származásúak, ez azonban csak igen nehezen ment, megvalósításához meg kellett törni a szorb funkcionárius réteg ellenállását. A szorb kultúra mindaddig a mindennapok kultúrája marad, amíg nem kommentálják. Ennek módja nagymértékben függ a funkcionáriusok azon rétegétől, amelynek pénze van és joga a pénz elosztására."

És különben is: "Az embercsoportok a kisebbségi státus és a kisebbségi érzés létezésének mértékéig mind gyakrabban válnak kisebbséggé: ez lényegében már mindannyiunkra vonatkozik...Jó volna rámutatni arra, hogy korántsem csak a deklarált kisebbségekről van szó, hanem hogy lényegében kisebbségekből összetevődő individuális társadalom az, ami létezik...az etnikumok mindinkább az önmeghatározás kérdésévé válnak... Manapság a leszbikusok, homoszexuálisok, a zsidók, a tudósok, a nők, a munkások és mások egyaránt kijelenthetik: Mi kisebbség vagyunk. Elvileg mindenki kisebbségként határozhatja meg magát, az önmeghatározás lehetőségének egyik kategóriája az etnikum."

Az interjú a német etnológiai iskolák, főként a tübingeni iskola fejlődésének bemutatásával folytatódik. A hetvenes évektől a kutatás nagy tévedése volt a munkáskultúra preferálása. A munkás a parasztnak mintegy pótlásaként szerepelt, s glorifikálása sem maradt el a korábbi néprajz paraszt-glorifikálásától. A munkások azonban nem úgy viselkedtek, ahogy az értelmiség szerette volna. "Emlékszem, hogy a hetvenes években milyen agitációk folytak, az etnológusok és az egyetemi hallgatók miként kínálgatták a munkásoknak a számukra kiadott sajtóorgánumaikat, ám a munkások nem akarták őket olvasni. Szörnyen csalódtak, hogy amikor ők a munkássággal szolidaritást vállaltak, a munkások nem lettek szolidárisak velük, a tudósokkal...A munkások, legalábbis Németországban polgárosodtak....Ez volt nagyjából a munkáskultúra vége."

Mintha a nyolcvanas években a "birminghami iskola" a maga sajátos módján ismét a proletár- kultúrával kezdett volna foglalkozni, s hatással lenni Németországra is. " Az ‘urban studies' számára érdekesekké válnak az elővárosok, ahol a proletariátus élt. Van egy árulkodó könyvcím is: Falvak a városokban nőnek. A falu újólag a homogenitás, a meghatározott zárt kultúra leírásának mércéjévé válik. Egyébként az etnológusok mindig arra törekszenek, sőt megátalkodottak benne, hogy homogén kultúrát etablírozzanak, majd kutatásaik során egyszersmind izolálják is. Az etnológusok bármihez nyúlnak is, az kerek, zárt kultúrává válik, amely látszólag nincs semmiféle kapcsolatban a környezettel..."

Napjaink világáról szól a következő részlet: "A dolgokat a fogalmak állítják rendbe, bizonyos értelemben a tapasztalat sorvezetőiként funkcionálnak. Saját tapasztalatainkat fogalmak révén realizáljuk. Velük magyarázzuk azokat a dolgokat, amelyeket korábban nem tudtunk megmagyarázni, vagy másként magyaráztunk. Például mit jelent ma a globalizáció. Ez a fogalom, ha hiszünk benne, átrendezi a világot.... A dolgok mindenesetre úgy állnak, hogy mindennapi életünk egyre tudományosabbá válik...Ha valaki azt mondja nekünk, hogy a cholesterol veszélyes, akkor ehhez képest kezdünk viselkedni, mégha ezt a tényt önmagunk nem is fedezhettük fel... A tudomány oly mértékben határozza meg életünket, hogy már-már testi reakciót is képes bennünk kiváltani..." Miközben mindenki egyéniséggé kíván válni, ezt tömegtermékek fogyasztásával érhetjük el, más szóval: "identitásunkat valójában a fogyasztás közben fellépő preferenciák és averziók...alakítják."

Végül az etnológia jövőjéről nyilatkozik Konrad Köstlin. A következőket mondja: "Újdonság számba megy, hogy az etnológia nemcsak a múltat kutatja, hanem a jelen nézőpontjából is faggatja ezt a múltat. Az etnológusok érdeklődése napjaink problémái szerint alakul." "Ha - mondjuk - aziránt érdeklődünk, hogy a régi társadalmakban milyen volt a család, a házasság és a szerelem, az összefügg azzal, hogy észrevettük: e területeken valami nincs rendben. A család már korántsem az, ami húsz-harminc éve teljesen rendjénvalóan volt, hogy a ‘házasság-család' modell felbomlott. Ha a házastársak már nem is szerették egymást, együtt maradtak. Volt ugyan szeretőjük, de a házasság fennmaradt. Jelenleg Amerikában - hozzánk is átterjedőben - a szerelem-modellt propagálják, teszik uralkodóvá. Ha a szerelemnek vége, vége a házasságnak is. Az emberek akár - minden akadály nélkül - ötször is házasságot köthetnek. A tudósok új terminus technicust ötlöttek ki: partner meghatározott életszakaszra."

Összegzésként: Ha bebizonyítjuk, hogy elméleteink semmivel sem kevésbé valóságosak, mint a ‘valódi valóság', akkor aztán megmagyarázhatjuk, hogy a valóság tulajdonképpen sohasem valóságos, ám ennek ellenére meghatározza cselekedeteinket." Az etnológia jövőjéért nem kell aggódni.

Futala Tibor

Vissza