Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 3.szám

Sokcsevits Dénes

Petőfi a horvátoknál

Petofi in Croatian

In the second half of the 19th century only a few translations are to be found of the Hungarian literature and taking the contemporary Hungarian-Croatian political opposition into consideration it is not surprising. Petofi's poems were also known only from Serbian translation of J. Zmaj and from German translations. The first major Croatian translation was also published in Hungary in 1914. It was M. Krle(a who aroused the Croatian interest in Petofi's poetry translating the epic poem The Apostle which considered to be the apotheosis of revolution when he was only 18.

 

Petőfi Sándor költészetére, tragikus, de egyben dicsőséges halálára, verseinek és tetteinek magasztos egybeforrottságára a XIX. század embere nehezen tudott közönyösen tekinteni, s a magyar forradalmár költő életművének hatása alól a magyar negyvennyolc ádáz politikai ellenfelei sem tudták-akarták magukat kivonni. Gondolok itt például a szerb romantika jeles költőjére, Đura Jakšićra, aki 1848-ban a magyar költő-forradalmárral és a magyar szabadságharc ügyével élesen szembenálló táborban, a szerb felkelők oldalán állt, mégis, később Petőfit tekintette költői ideáljának, gyönyörű verset is írt a "szabadság meteorjához", s életművén is érződik a nagy magyar poéta hatása.1 Ezzel ellentétben a kortárs horvát költészetben, illetve a XIX. század második felének horvát irodalmában és sajtójában nem vagy alig esik szó Petőfiről, mintha nem került volna be igazán a horvát köztudatba. Mindezt nem igazán lehet megmagyarázni a politikai szembenállás, az 1848 előtti és alatti horvát-magyar közjogi és más, a nagypolitika körébe tartozó ellentétekkel, mint azt az előbbi szerb példa is igazolja.

A magyar reformkori modernizációs törekvések, a gazdasági, technikai, társadalmi haladás, valamint a nyelv és kultúra ügyének magyar részről történő pártolása a horvát nemzeti mozgalom tagjai körében gyakran lelt pozitív visszhangra. Többen közülük, így például az illír mozgalom egyik vezéralakja, Janko Drašković gróf is felszólította horvát honfitársait a magyar példa - "pelda Magjarov" - követésére saját nemzeti mozgalmuk felvirágoztatására, de hasonló megnyilvánulásokat felfedezhetünk Ljudevit Gaj cseppet sem magyarbarát lapjának, az Ilirske narodne noviné-nek hasábjain is az 1840-es években. A neoklasszicista magyar költészetnek komoly horvát visszhangja volt, gondolok itt az időmértékes verselést a horvát költészetben magyar minta alapján meghonosítani kívánó Matija Petar Katančićra, vagy a horvát romantika későbbi nagy alakjára, a kezdetben klasszikus strófákban magyarul is verselő egykori szombathelyi diákra, a költő-politikus Ivan Mažuranićra. Ugyanakkor a horvát romantika irodalmában, sőt később is, egészen a XX. századig Petőfi nem vésődött be a horvát irodalmi köztudatba, tudtak ugyan róla, de nem vált költői eszményképpé.2

Az illirizmus korának horvát irodalma szakított a magyar példa követésével, az 1790 óta tartó horvát-magyar nyelvi-közjogi küzdelmek, valamint a pánszláv-ausztroszláv ideológiák hatására a horvát értelmiség és a Danica, majd a Kolo című folyóiratok körül csoportosuló új irónemzedék az 1830-as, illetve 1840-es években, de a későbbi évtizedekben is inkább a cseh, lengyel, szlovák, orosz, illetve német, majd francia irodalmat tekintette követendő példának, illetve azok alkotásait tartotta esztétikai mintának. Ezt a XIX. századi horvát írók részéről méltán tekinthetjük egyfajta tudatos elzárkózás, elhatárolódás eredményének. Voltaképpen ez politikai színezetű szakítás volt a megelőző hét évszázad kulturális téren is megnyilvánuló magyar-horvát szimbiózisával, amelynek továbbvitelét a horvát nemzeti mozgalommal, az illirizmussal szembenálló magyarbarát horvát nemesi körök próbálták megvalósítani -legalábbis a politika síkján - egészen 1918-ig. Ahogyan Hadrovics László fogalmazott, a horvát értelmiség részéről ez az elzárkózó-védekező törekvés egyfajta szellemi vasfüggöny leeresztése volt a Dráva partjára.3 Erre a jelenségre s arra, hogy az illírek a szláv irodalmi példát részesítették előnyben, már a reformkori magyar sajtó is felfigyelt, s igencsak rosszallotta e "pánszláv" néven megbélyegzett törekvéseket, s helyette a magyar irodalmi minta követését ajánlotta. Ez magyarázza meg, hogy horvát részről miért nem akadtak a XIX. század második felében a magyar irodalomnak rangos fordítói sem. Petőfi verseit is csak a szerb Jovan Jovanović Zmaj átköltéseiből, vagy éppenséggel német fordításból ismerték, ha ismerték. Általában véve a magyar irodalomnak nem sok teret szenteltek a dualista korszak horvát tankönyvei sem. Ez alól csak Khuen-Héderváry Károly horvát bánságának ideje (1883-1903) kivétel, amikor is a bán egy felülről indított magyar-horvát közeledést kívánt indukálni a tankönyvek szintjén is, s ekkor jelent meg egy magyar irodalmi szemelvénygyűjtemény is horvát nyelven, amelybe Pfann Károly írt bevezetőt a magyar irodalom történetéről, s természetesen helyet kaptak benne Petőfi költeményei is (Falu végén kurta kocsma, Egy telem Debrecenben, illetve részletek a János vitéz-ből) a már említett Jovan Jovanović Zmaj horvátosított fordításában4 (Ld.még e számban szerző Kossuth-tanulmányát a Szemle rovatban - a szerk.) A Héderváry-féle közeledési kísérlet azonban politikai okokból kudarcot vallott, s a századvég-századforduló horvát irodalmának legjelentősebb képviselője, a függetlenségi Horvát Jogpárttal rokonszenvező s ezért a magyar politikával élesen szembenálló (persze már más irodalmi stílust is képviselő) Antun Gustav Matoš egyáltalán nem volt elragadtatva a magyar irodalomtól: "Olvastam fordításban az elmagyarosodott Petrović-Petőfi verseit és Jókai regényeit..., de mindez nem győzött meg arról, hogy a magyar kultúra magasabbrendű lenne a mienknél, a szerbnél és horvátnál." 5

Igaz, később a horvát hazafias bárdról, August Harambašićról 1912-ben írt irodalmi esszéjében már Musset és a szerb Đura Jakšić társaságában a született költők között emlegeti a magyar költőóriást, és nagy elismeréssel szól arról, hogy Petőfi eszméihez híven a forradalom harcmezején esett el. 6 Egy másik írásában pedig Petőfi hazafias rajongását követendő példaként állítja honfitársai elé, de ez nem különösebben eredeti gondolata, hiszen a dualista korszak horvát politikai közírásában gyakran szólították fel - a közírók szerint nem elég hazafias - horvát polgárokat a magyarok "fanatikus patriotizmusának" átvételére.

Az első nagyobb lélegzetű horvát Petőfi-fordítás, ezek után talán nem meglepő, hogy Magyarországon készült el, bár sikerült horvát földre eljuttatni.7 A fordító Horváth Béla egy baranyai horvát kisközség, Némedi plébánosa volt, de a XX. század elején, megváltozott irodalmi ízlésű közegben az egyébként is nem túlságosan erőteljes fordítások nem robbantak irodalmi szenzációként Zágrábban. A magyar irodalom értékeit s ezzel együtt Petőfi (sőt Ady) megbecsülését a horvát irodalmi köztudatba igazán csak a legjelentősebb XX. századi horvát író, Miroslav Krleža vitte be. Krleža nemcsak kiválóan tudott magyarul, de magyarországi iskolai tanulmányai során a magyar irodalmat s a magyar kulturális közeget is megismerte. Otthonról hozott starčevići-jogpárti radikalizmusához jól illeszkedett Petőfi forradalmisága, s ezzel is magyarázható, hogy 18 évesen lefordította horvátra a forradalom apoteózisának számító Apostol-t. Később pedig nagyobb lélegzetű esszét is írt Petőfiről és az általa hasonló habitusúnak minősített Ady Endréről Petőfi és Ady, a magyar irodalom két zászlóvivője címmel, bemutatva ezzel a horvát olvasóknak egy teljesen más magyarságképet, mint amilyet a horvát ellenzéki sajtó évtizedeken át terjesztett.9 E progresszív magyar irodalmi - s Krležánál Zászlók című regényében Jászit és körét bemutatva - politikai példa erőteljesen árnyalta a horvát közgondolkodásban addig meggyökeresedett képet a más népek iránt semmi megértést nem tanúsító úri elnyomók Magyarországáról.

A titóista korszak tankönyveiben már e Krleža által jelentősen árnyalt magyarságkép fedezhető fel, s remélhetjük, hogy ma az egész, több mint nyolc évszázados magyar-horvát múlt értékelése is megszabadulhat a történettudományban is rögzült múlt századi sztereotípiáktól. Ennek jeleként értékelhetjük, hogy Horvátország függetlenné válása után emléktáblát állítottak Petőfinek zágrábi katonáskodása színhelyén.

JEGYZETEK

A neves szerb irodalomtörténész, Jovan Skerlić külön kihangsúlyozza Petőfi költészetének szerepét Jakšić munkásságában. Petőfi szerb kapcsolataira lásd: Dávid András: Mostovi uzajamnosti. Poglavlja o jugoslavensko-mađarskim kulturnim i književnim temama. Novi Sad, 1977. 175-187.

A még kezdő költő Petőfi zágrábi katonáskodása érthető módon nem hagyott nyomot a horvát irodalmi köztudatban, de egyébként is 1840-ben, illetve az azt követő években a horvát értelmiség egy befutott magyar költőt vagy művészt sem látott volna szívesen. Ez alól egy kivétel volt: amikor a magyarbarát horvát nemesek kaszinója megszervezte Liszt Ferenc zágrábi fellépését, a horvát közönség pártállásra való tekintet nélkül ünnepelte, de Liszt mai kifejezéssel élve "világsztár" volt.

Mnoge sam stvari otkrio...Interjú Hadrovics Lászlóval. Készítette Lukács István és Sokcsevits Dénes. In: Riječ, 1996/1.

Svjetska književnost u prijevodima. Sv. III. Slavenska i madžarska književnost. Szerk.: Toma Maretić. Zágráb, 1896. A szemelvénygyűjteményben Arany, Eötvös József, Madách, Jókai, Mikszáth és Petőfi művei szerepelnek.

Antun Gustav Matoš: Mađarska kultura. In: Srpska Zastava. Belgrád. I. évf. 5. 1904. 10.13. Matoš magyarságképére vonatkozóan lásd: Lukács István: Antun Gustav Matoš "hungaricái". A nyers elutasítástól egy józanabb megítélésig. In: A "szükséges népszövetség" a művelődés történetében (Irodalmi-kulturális érintkezések a Monarchiában). Szerk. Fried István. Szeged, 1996. 69-78.

A. G. Matoš: August Harambašić. In: Strossmayerov koledar V. Zágráb, 1912. január. XXXIV-XLV. pp.

Bár Horváth Szabadkán jelentette meg Petőfi-fordítását, a kötet eljutott Horvátországba. Ez volt az első nagyobb horvát nyelvű Petőfi versválogatás. Szerbül, mint említettem, a kiváló költő, J. Jovanović Zmaj fordításai széles körben ismertté váltak. Horváth Béláéról ez nem mondható el. Petőfieve pjesme, preveo Béla Horváth, Tiskara sv. Antuna, Subotica, 1914.

Miroslav Krleža: Moj obračun s njima. Naklada piščeva. Zágráb, 1932, 148-149. Krleža korai éveire és magyar élményeire vonatkozóan újabban lásd: Lőkös István: A Kaptoltól a Ludovikáig. Budapest, 1997.

Miroslav Krleža: Petőfi i Ady dva barjaka madžarske knjige. Nova Europa, 1922. Knj. 4. 341-354.

Vissza