Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 3.szám

Lengyelország közeledik az Európai Unióhoz

Juchler, Jakob: Polens Haltung zur Europä ischen Union. Fortschritte trotz Spannungen und zunehmender Skepsis. = Osteuropa,1999. 5. H. 487-492. p.

Lengyelországgal az érdemi tárgyalások az EU-csatlakozásról 1998-ban indultak meg, később, mint a lengyel optimisták várták, de eddig különösebb problémák nélkül. A többség még most is a csatlakozás híve, de vannak csoportok (a parasztok, egyes nacionalista-fundamentalista körök), akik körében tovább él az EU-ellenesség eszméje.

"Nem azért megyünk Brüsszelbe, hogy térden állva kolduljunk!" - hangoztatták a lengyel vezetők már 1998-ban is. Ez a kijelentés azért némi ambivalenciát takar. Egyrészt Lengyelország talán a leggyorsabban és a legnagyobb mértékben integrálódott a közép- és kelet-európai országok közül a nyugati föltételrendszerhez. Másrészt Lengyelország kezdettől hangoztatta regionális szerepét és a lengyel nemzeti büszkeséget, és mindkét érv hatásosnak bizonyult. Lengyelország "Nemzeti Integrációs Stratégiát" dolgozott ki, hogy mielőbb és szervezetten valósítsa meg az EU-csatlakozás előírásait (pl. a gazdasági és a jogi normákat). Ugyanakkor az EU részéről számos kifogás merült fel, és tiltás hangzott el, amelyeket a lengyel gazdaság gyakorlatában folyamatosan kellett "elszenvedni", illetve kijavítani. 31 témakör volt, amely a csatlakozás feltételeit tartalmazta és értelmezte mintegy 80 ezer nyomtatott kéziratoldalon. Ezek egy része egyszerűen műszaki különbségtétel volt, más része ellenben valódi probléma.

Lengyelország a NATO keleti bővítésének a legfontosabb, ugyanakkor a legnehezebb eleme is. 40 millió lakosával a legnépesebb ország, s mint ilyen, a legjelentősebb felvevő piac, ugyanakkor gazdaságilag a legkomolyabb strukturális problémák nehezítik a helyzetét. 1997-es bruttó hazai termelése az EU átlagértékének csak a 40%-át érte el. A lengyeleket makacs és kellemetlen kereskedelmi partnereknek tartják nyugaton.

Az integrációs tárgyalások során több kérdés kiemelt jelentőséget kapott, ilyen volt a mezőgazdaság néhány ága és a károsanyag-kibocsátás problémája. Politikai színezetre tett szert a külföldiek földvásárlásának lehetősége, melyet Lengyelországban érzékeny témaként kezelnek. Ugyanakkor az Unió ellenezné a lengyel munkaerő szabad mozgását nyugat felé, aminek következményeit a spanyol és a portugál tapasztalatok alapján igencsak megismerték.

Tizenkilenc témakörben egyidejűleg kezdődtek meg a tárgyalások; velük kapcsolatban viszonylag könnyen sikerülhet egyezségre jutni. Az oktatás, a tudomány és a kutatás témakörét, valamint a kis- és középvállalatokkal szemben alkalmazandó politika kérdését mint problémátlant ad acta tették. A távközlés terén akadnak még tárgyalnivalók. A közvélemény természetesen a problémás területek iránt nagyobb érdeklődést tanúsít. A PHARE-segélyből Lengyelországnak juttatott 34 millió ECU összeget azonban még Geremek külügyminiszter is "igen kemény büntetésnek" minősítette. Az Európai Integrációs Bizottság (KIE) elnöki székéből Czarnacki távozott, a tisztséget maga Buzek miniszterelnök vette át. A lengyel acélipar átszervezésére benyújtott tervezete azóta is a viták középpontjában áll. De az ország jogi felügyelete ugyanúgy kritikus megítélés alá esik, akárcsak a tejipar vagy az export-lehetőségek kilátásainak a kérdése. A lengyel integráció ügye váratlan támogatóra talált az új német politikai irányvonalban. Prominensei a korábbiaknál nagyobb megértést tanúsítanak a NATO és az EU keleti bővítése iránt.

A lengyel lakosság körében kezdetben nagyobb mértékű volt az EU-csatlakozás igénye, mint a többi közép- és kelet-európai országban. Az utóbbi időben azonban ez a tendencia némiképp megváltozott. 1998 márciusában 55% vélte, hogy Lengyelország csak a második körben fog bejutni az EU-ba, ugyanezen a tavaszon pedig már csak 32% gondolta, hogy az EU-tagság több előnnyel fog járni, mint hátránnyal. Ezzel együtt a csatlakozást még mindig 55% helyeselte mint közvetlen politikai lépést. A magasabb végzettségűek közül egyre többen váltak a csatlakozás pártolóivá, míg a hívők, az idősebbek és a mezőgazdaságban dolgozók között nőtt a szkeptikusok aránya. A politikai pártszimpátia szerint érdemi különbség fedezhető fel: a liberális kormánypárt (UW) 91%-ban támogatta a csatlakozást (1998 augusztusában), az ellenzéki posztkommunisták (SLD) körében ez az arány 73% volt, a kormányzó "Szolidaritás-párt" (AWS) körében 71%, míg a kormánnyal rokonszenvező, Egyesült Lengyel Parasztpárt (PSL) körében mindössze 49%. A pártok többsége tehát nem magával az integrációval helyezkedett szembe, hanem a várható következményeket ítélte meg világosabb vagy sötétebb színekkel a jövő Lengyelországa számára.

2002-ig, a csatlakozás tervezett időpontjáig még számos ponton megegyezésre kell jutni, nemcsak olyan központilag áttekinthető területeken, mint a jogi normák hozzáigazítása az európai szabványokhoz, hanem számos nem állami területen is. 1999 elejére váratlanul fellángoltak a tiltakozó megmozdulások az egészségügyben és az oktatásügyben is, a közvéleménykutatások eredményei szerint a lakosság ezekkel a megmozdulásokkal (amint a parasztok úttorlaszállításával is) nagyobbrészt egyetért. A közhangulat változása, a csatlakozás kapcsán megmutatkozó ambivalencia ugyan bizonyosan nem fogja megnehezíteni magát a csatlakozást, de a csatlakozott Lengyelország számára még sok nem várt nehézséget okozhat az integráció első szakaszában.

Lukáts János

Vissza