Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 2.szám

Lengyelek és lengyel ajkúak Németországban

Wóycicki, Kazimierz: Otwarte drzwi. O Polakach i osobach polsko jçzycznych w Niemczech. =

Wiçz., 1999. 4. no. 150-155. p.

A lengyel állam és közvélemény igencsak szívén viseli az amerikai lengyelek és a FÁK-államokban élő lengyelség sorsát. Kevesebb figyelemben részesülnek a németországi lengyel kisebbség és a lengyel ajkú németek nem lebecsülendő csoportjai.

A hagyományos lengyel kisebbség a Ruhr-vidéken vetette meg a lábát a 19. század végén és a 20. század elején. Többségük a Poroszországra jellemző gazdasági hanyatlás és sovinizmus elől menekült Németország prosperáló régióiba. Az első világháború kitöréséig viszonylag kedvező körülmények között éltek, sokan alapítottak civil szervezeteket.

Az első világháború következtében és a háborút követően helyzetük kedvezőtlenné vált. Az ún. opció lehetőségét sokan az újonnan alakult lengyel államba való visszatérésre használták fel, sokan pedig Belgiumba és Franciaországba vándoroltak tovább. A maradék gyorsan asszimilálódott: lengyel voltukat évről évre kevesebben őrizték meg.

A második világháború alatt a németek másfél millió lengyelt hurcoltak kényszermunkára. Közülük a többség visszatért hazájába, illetve az USA-ba vándorolt ki.

Az ötvenes években a lengyel-nyugatnémet kapcsolatok teljesen "befagytak": az NSZK-ban visszamaradt lengyelekre a teljes asszimiláció várt.

A fordulat 1956 után kezdődött, amikor is 200 ezer lengyelországi német hagyhatta el az országot. Ez a szám 1,2 millióra nőtt 1990-ig. őket nevezték Spätaussiedlereknek, s mivel - német származásuk ellenére - inkább csak lengyelül tudtak, nehezen ment beilleszkedésük.

Végre a lengyel-német megállapodás tette könnyebbé sorsukat, mert ennek 20. paragrafusa elismeri, hogy "vannak német állampolgárságú személyek, akik lengyel származásúak vagy a lengyel nyelvhez, kultúrához és hagyományokhoz ragaszkodnak".

Ennek nyomán - nagyon-nagyon lassan - "láthatóbbá" vált a szóban forgó népcsoport, amely a 19. századi módon értelmezett kisebbség kritériumainak egyáltalán nem felel meg.

A kommunista lengyel állam - rövidlátó módon - sokáig csak a régi lengyelekkel igyekezett törődni, akik - nem túlzás - mindössze maroknyian maradtak, és nem érdeklődött a "fele német - fele lengyel" népesség iránt. Ez különösen a sziléziai áttelepülteket sértette, akik különlegesen erős azonosságtudattal rendelkeznek.

Remélhetőleg a polgári lengyel állam meg fogja találni hozzájuk az utat. Már csak jól felfogott érdekéből is, ui. az államközi gazdasági és kulturális kapcsolatokban kettős nyelvtudásuk felettébb jól hasznosítható.

A velük való törődésben nem szabad a 19. századi kisebbségvédelmi atavizmusokhoz ragaszkodni. Így pl. e népesség lengyelországi tartózkodásait kell ösztönözni, hiszen manapság a modern közlekedési infrastruktúra gyakorlatilag megszüntette a távolságokat. Ezt tudomásul véve Lengyelországban kellene olyan fórumokat biztosítani, amelyek igénybevételével ez a népcsoport megőrizhetné lengyel tudását, a lengyel kultúrához való ragaszkodását. Sajnos, az itt tárgyalt témakörből 1989 óta nem rendeztek átfogó konferenciákat és tanácskozásokat.

Az ajtók napjainkban - szerencsére - nyitva állnak. Vice-versa minél többen haladjanak át rajtuk.

Futala Tibor

Vissza