Korunk 1933 Március
A technokrácia
Az utóbbi hetekben nem mult el nap, hogy valamelyik idegen vagy magyar nyelvű napilap hasábjain, vezércikkben vagy tárcában, ne tárgyalta volna valaki az Amerikából világgá inditott technokrácia kérdését. A gazdasági és politikai válságok soha nem tapasztalt élességű napjaiban természetes, hogy a megoldatlan kérdések tömegének megoldását igérő technokrácia máról-holnapra közkeletű jelszó lett: sőt még ennél is több: hit, abban, hogy a technokrácia révén az ember évszázados küzdelme után elérkezett oda, amikor már nem kell verejtékével keresnie kenyerét. S az uj jelszónak még növelte hatását, hogy megállapításait nem holmi elmélkedő szobatudósok tették, hanem mérnökök, hosszú éveken keresztül gyűjtött és ellenőrzött s igen alapos meggondolásoknak kitett statisztikai adalékok alapján, teljes konkrétizálásával célkitűzéseiknek, amik például az Egyesült Államokra vonatkozólag olyasmit ígérnek, hogy: „Ha az Egyesült Államokban a technika mai állása szerint a 25 és 45 év közötti felnőttek évenkint 660 órát dolgoznak, ez elegendő ahhoz, hogy az Egyesült Államok összlakosságának életnívója tízszeresen felülmulja a prosperitás utolsó éveibeli amerikai átlag életnívót”. Ezek a mérnökök tehát már nem az ötnapos munkahétről vagy a hatórás munkanapról beszélnek. Ez ugyanolyan túlhaladott számukra, mint pl. a mai ár-rendszer Az ő számításaik szerint négy órás munkanappal és négy napos munkahéttel összehasonlíthatatlanul bőségesebben lehet ellátni az embert, mint a mai hatnapos munkahéttel és nyolcórás munkanappal. Ez utóbbi munka-rendszer elsülyedt világ szerintük: a föld egy túlhaladott korszakának vége. A gép, amely manapság már egész iparágak automatizálás ára képes, nemcsak lehetővé teszi az emberi munka végleges lecsökkentését, hanem egyenesen szükségszerűvé... Az új jelszó meggondolásai ezen a ponton már elhagyják a technikai érdekességek magazin szerű káprázatait, kiszélesednek s halomra döntik a mai szociális, politikai és gazdasági előfeltevéseket. Az álmodozás szárnyai váratlanul szétcsapódnak, s ha nem is kifejezetten, de félreérthetetlenül a mai politikai rendszerek fölöslegességét, a pénzforgalom s a magánvállákozás beszűntetését s a gyűjtési szenvedély kiirtását ígérik. A technokrácia ezen a ponton ellendül a szaktudományi-technológia felületéről s a világnézetek dzsungelébe tör s a polgárság évszázados, eszményekké avatott értékeinek a ledöntésére vállalkozik: paradicsomi boldogságot igér. A teljes, legtökéletesebb happyendet, mely a csillagos lobogó impériumából valaha felszállhatott. Csak a legtökéletesebb kétségbeesés ellensúlyozható ily méretű nagyszerűséggekkel és annyi rózsás kilátással a jövőre. S csak a legteljesebb tanácstalanság oldhatja meg a kérdéseket ilyen az egész valóságot átugró utópiával, ahogy ezt a technokrácia teszi... Nem hiába éveken át munkanélküliségre kárhoztatott mérnökök állították össze ezeket a varázslatos megállapításokat. Az egész a munkanélküliség, a valóságból való kikapcsoltság szelleméböl született s abból a helyzetből, hogy mérnökök, akik világéletükben konkrétumokkal foglalkoztak a munkanélküliség következtében a statisztikai szám és a gépi lehetőség 1001 éjszakáiba szorultak s a, tétlenség ópiumát szíva, valódi válóság-szerkezetüktől elidegenedve annak az ábrándjait vetik papírra, hogy az ő nemfoglalkoztatott energiáikkal micsoda tündökletességek jöhetnének létre: pl. a Biblia első átkának, a munka-verejtéknek örök száműzetése a földről... A technokráciának ezek az igéretei nem most merülnek fel először. Az a nem hivatalos jellegű, amerikai mérnök és közgazdász szervezet, a melynek tagjai a legutolsó két év óta a new-yorki Columbia egyetem gépépítő laboratóriumában Howard Scott vezetése alatt a technika és az energia gazdálkodás mai helyzetére vonatkozó kutatásokat végzi, egy alkalommal már húzamosabb ideig végzett hasonló kutatásokat. 1919-ben ugyancsak Howard Scott vezetése mellett már többen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a gép minő változásokat idézett elő a társadalom életében. Ezek a vizsgálódások akkor — nagyon fontos ez a mozzanat — csak addig tartottak, amig a háborút követői nagy depresszió éveit föl nem váltották az ú.n. prosperitás évei. Az első technokrata szövetség a prosperitás kezdetén feloszlott. A gyűjtött adalékokból nem lett sem program, sem követelés s csak a prosperitás elmulása után jelentkeztek ismét, s ami szintén jellemző: a válság erősödéséhez mérten sokkal többen, mint először. Ha 1921-ben még csak 36-an foglalkoztak Howard Scott körül ezekkel a problémákkal, addig 1932-ben már több, mint 100 a munkatársai száma. S ha még hozzávesszük, hogy Howard Scott-ot és munkatársait részben a new-yorki Morgan-Bankház, részben pedig a Newyorki Építészek Szövetsége finanszirozta, illetve finanszírozza, akkor nyilvánvaló a technokrácia tipikusan válság-tünet jellege. Ezért volna elhibázott a technokrácia törekvéseit függetlenül az amerikai válságtól, illetve függetlenül a kapitalizmus mai válságától, elszigetelten tekinteni. Helyes megítélésekor szükséges belehelyezni a mai amerikai napok s azon amerikai jelszavak zajlásába, amelyek a válság kezdete óta Amerikában a prosperitás viszszahozási, lehetőségének: elhitetése érdekében egymásután felmerültek. Ezek a jelszavak, — s a technokrácia jelszavát illetőleg ebben mutatkozik a különbség, — évekig érintetlenül hagyták a kapitalizmus tökéletességi tabuját s csak olyan módozatokat vetettek fel, amelyek a kapitalizmus rendszerét nem haladták tul. Ezeket a jelszavakat azonban nem kisérte eredmény, a válság nem enyhült, — sőt élményszerűvé lett, hogy magával a termelési rendszerrel van a baj! Magán a rendszeren kell éles módosítást eszközölni. Az összefüggéseknek ez az a sora, amikor elérkezett a technokrácia jelentkezésének a pillanata a polgárság résziéről — másokkal együtt. Mert ilyen, a kapitalizmus rendszerét meghaladó jelentős amerikai nyilatkozat több van. Ilyen pl. Gerard Swopel, az amerikai elektromos tröszt egyik vezetőjének nagyon rövid, de nagyon határozott követelése, mely azt kívánja, hogy a kapitalizmus termelési és elosztási anarchiájába rendet, azaz, tervszerűséget kell bevinni. Vagy itt van a prosperitást annyi mindenféle machinációval viszszahozni szándékozó Hoower-bizottságok egyikének igen terjedelmes, 1500 oldalra terjedő összefoglaló jelentése az Egyesült Államok utóbbi szociális irányai címen, amely megállapítja, hogy az utóbbi években a technikai haladás oly nagy mértékű változásokat idézett elő az amerikai társadalomban, hogy a további nyugodt fejlődést csak a jelenlegi politikai és gazdasági berendezések lényeges megváltoztatása biztosíthatja. Az, amerikai polgárságnak ,a világgazdasági válság természetére vonatkozó felismeréseit, amint ebből a két adalékból látszik a technokrácia megállapításai csak kiegészítik, illetve számszerűen igazolt megállapításokkal alátámasztják. Az amerikai polgárság felismerte, hogy a technika révén biztosított mérhetetlen erő- és energia-forrás nyomása alatt az eddigi ár- és termelési-rendszer tarthatatlan. A gép az embert munkanélkülivé tette. A gép fejlődése kimondta a halálos itéletet hosszú generációk rendje fölött. Nincs más megoldás, mint egy új rend. Ez a felismerés persze nem új. A technokrácia belátásainak elvi lényegét egy a polgárság előtt felettébb ellenszenves közgazdász (Karl Marx) már régesrég megállapította. A technokrácia igen hoszszadalmas és igen alapos úton egy csomó szenzációs adalékkal, amik a mai gép teljesítményeire s az energia gazdálkodás lehetőségeire vonatkoznak, csak illusztrálta és aktualizálta azt a lényeget, amit 60—70 évvel ezelőtt ez a nyugtalan német már leírt. Persze a technokrácia, illetve Howard Scott óvakodik tételei elvi lényegének ősapját megnevezni, mint ahogy óvakodik attól, hogy megállapításai nak valamiféle politikai vonatkozása legyen. S mert óvakodik, ezért teljesen nyitva hagyja a kérdést, hogy a technokrácia keresztülviteléhez ki és hogyan fogjon hozzá. Annyira óvakodik, hogy a technokrácia egész elvi összefogását a társadalom nélkül teszi meg. Az elvi elgondolások központjába csak az energiagazdálkodás abszolut rendszeresítése áll s minden találgatást megenged, hogy ez a rendszeresített energia gazdálkodás, hogy helyezkedik el az emberi társadalomban. Illetve nem kétséges ez a hogyan, ha a technokráciát abba az összefüggés sorba állítjuk, amelyekkel párhuzamban jelentkezik. Gerard Swope s az említett Hoower bizottság is csak egy társadalmi-politikai bázison képzelheti el a rendet és tervszerűséget: a monopol-kapitalizmus legkövetkezetesebb végig vitelének vonalán. Ebben az, értelemben a technokrácia intenciói ugyanúgy, mint az előbbi kettőé: kísérlet az amerikai kapitalizmusnak az ebben az, irányban való átszervezéséhez szükséges hit és mithosz szuggerálására. Sajátos amerikai szám-, energia- és gépmisztika, melynek hátterében egy sajátos, a trösztökkel megegyező amerikai államkapitalizmus törekvése húzódik meg. (Arad)
Vissza az oldal tetejére