FĹ‘oldal

Korunk 1932 December

Itália, 1932


Nemes Lajos

 


A milánói pályaudvar felavatása előtt és után hasábos cikkekben méltatták a fasizmust, amely mindent keresztülvisz és megvalósít. A pályaudvart is vagy húsz éve, minden évben kellett volna felavatni, megkezdeni, avagy befejezni. Az olasz nemzetnek vezetőszerep jár Európában, a történelemben. Az olasz művészet és építészet ismételten megmutatta hatalmas teljesítőképességét. Leonardo da Vinci, Michelangelo és Rafael nemzete vagyunk! A Duce energikusan feküdt annak az ügynek, amelyet két évtizeden keresztűl nem tudtak nyélbe ütni. Stb...


Az avatáson Mussolini is jelen volt. És a király. Mussolini, mint ez természetes is, a király mellett állt, helyesebben előtte, mert a király csak mögötte szokott megjelenni. A fényképen is — ilyet nagyon gyakran készítenek Mussoliniről — a király homályosabban látszik, mint Mussolini, vagy egyáltalában nem.


A felavatáson még nem hangzott el minden beszéd, amikor egy futár állt Mussolini mellé és közölte vele, hogy halaszthatatlan ügyben sürgősen vissza kell térnie Rómába. Mussolini otthagyta az ünnepséget és elhajtatott. Néhány perccel később felrobbant az a híres bomba, melyről annak idején a lapok annyit írtak. A bomba pontosan ott robbant, ahol Mussolini állt, a király mellett. Véletlenül azonban a királynak nem történt semmi baja.


*


A pályaudvar hatalmas. Ez imponált, de nem tetszett. A kritika nem írhatta meg véleményét, de intellektuális körökben, — Itáliában ilyen intellektuális szalonokban kockáztatják meg a kritikát, — mindenfelé lehetett hallani az elégedetlenkedést. Stilusnak nyoma sincs. A sok márvány, izléstelen dísz, freskó és mozaik a helyét keresi...


*


   Génua felé?


   Harmadik vágány.


A vonatokon több a milicia tagja, mint a kalauz. Láttam olyan gyorsvonatot is, amelyen csak két kalauz volt. Azok is úgy járkáltak, mint akiket semmiféle felelősség se terhel: ott vannak helyettük a milicia emberei! Azok. járkálnak állandóan fel és alá a vonatokban és a pályaudvarokon. Az utas nem is fél már a kalauztól, ha a lábát az ülőhelyre teszi. De ha a szürkeegyenruhás, feketeinges és nyakkendős fasiszta jön, hirtelen lekapja a lábát s barátságosra fintorítja az arcát. Ha helyet keres az éjjel utazó, Mussolini katonája kelti fel az alvókat, akik a padot elfoglalják.


Milánótól Vogheráig gőzös viszi a vonatot. Vogherától már villannyal megyünk egészen Génuáig.


Az olasz Rivierán, Génua előtt hatalmas ipartelepek. Az Ansaldo-művek, a hajógyár. Nincs nagy mozgolódás a telepeken; alig dolgoznak. Az üzemek egyharmadrésze áll.


Ha egy üzem leáll, csak a munkások tudják meg, akik az uccára kerülnek és hozzátartozóik, akikre az éhség és a nyomor vár. Az ujságok ilyesmiről nem írnak. A lapokban állandóan Mussolini dicsőségéről és a fasizmus eredményeiről van szó.


Munkanélküli segély csak azoknak jár, akik tagjai a pártnak és azoknak is csak három hónapig, azután mindenki maga tartozik gondoskodni magáról. „Jobb ma egy kis áldozatot hozni, mint holnap egy nagyot.” Ezt a falragaszok hirdetik. A Stefani ügynökség pedig jelenti: „Nagy számban jelentkeztek munkások és földművesek a pártba való belépésre.” Aki még nem fasiszta, az azzá lesz, mert tiz év mulva egész Európa fasiszta lesz! Ezt Mussolini mondta torinói beszédében. Az olasz nép boldog, ujjong, mondja Mussolini. „Az olasz nemzet példát statuál a világ számára!”


*


A munkanélküliek száma a hivatalos statisztikai kimutatás szerint egy millió. A hivatalos statisztika azonban csak a szindikátusokba tömörült munkásokat tartja nyilván s ezért a szakszerű objektiv becslés szerint négy és öt millió között mozog a munkanélküliek száma.


Hivatalosan egynegyed millió részesül naponta három lira segélyben.


A munkabéreket állandóan csökkentik. Az északolasz textil üzemekben épp a fasizmus jubileumának napjaiban szállították le további 10 százalékkal a béreket.


A nagyipari üzemek közül már csak kizárólag a hadfelszerelési gyárak dolgoznak.


*


Genua. Stazione Principe. Az állomás elég forgalmas. Olaszország legnagyobb kikötővárosában vagyunk. Valamikor ide futottak be a kivándorlókkal telt vonatok. Ma már alig jönnek. Ma már nem vándorolnak ki. Ma már Dél-Amerikából visszajönnek azok, akik ott reméltek munkát, megélhetést. 1930-ban még vitt a Giulio Cesare és az Augustus kivándorlókat, sokszor ezret is és többet egy alkalommal, ma már alig, sőt egyáltalában nem. Lengyelek, rutének, szlovákok, magyarok képezték a kivándorló csapatok zömét. Álmokkal ós hittel mentek. Nem tudták, hogy a kivándorlást szervező ügynökségek emberei és a hajóstársaságok meséi a délamerikai paradicsomról rég hamis tények csupán.


Ma már nincsenek kivándorlók.


A kikötőben 20 hatalmas teherhajó horgonyoz. Nem rakodnak. A személyhajózás is szünetel. Igaz: most indult utjára aRex és a Neptunia, de nem azért, mert szükség volt rájuk, hanem csak azért, hogy a fasiszta rezsim megmutassa a világnak, hogy Itáliában még nincs baj. Itáliában épitenek, dolgoznak! Ezt más kapitalista államban nem lehetett volna megtenni. Itt az erőszak a tőkét is befolyásolja.


Amikor a Rex az első utjára indult, az olasz sajtó ujból ujjongott: Magunkhoz ragadjuk a tengeren a hegemóniát! Nem állunk! A Rex és a Neptunia csak kezdet, mert már készek a DUX tervei, mely mindegyiknél nagyobb és impozánsabb lesz és hirdeti majd Itália bölcs és kiváló vezérének dicsőségét!


A Rex azonban a gibraltári szorosban megakadt. Súlyos defekt: oka a hibás építés. Az ujságok „tussolták” a dolgot: Csak a villanyvezetékek romlottak el. A hajónak már rég New-Yorkban kellett volna lennie, amikor elindult. Az ujságok nagy betükkel írták: 27


csomót tesz meg óránként.


*


Itáliában minden „eredmény” bluff.


Itália a frissen érkező szemében egy új munkaritmus lázában lobog. Ha azonban a kulisszák mögé néz, látja hogy a benyomása hamis.


Egy politikai Kreuger országa ez.


*


A hajóstársaságok a csőd szélén álltak. Közbelépett a kormány és egyesítette őket. Ma az Itália az egyedüli hajóstársaság.


Az Itália irodáiban és kirakataiban állnak a gyönyörü hajómodellek és fényképek. X filmszínész a Giulio Cesarean golfozik. Y délamerikai kávéültetvényes fürdik a hajó uszodájában. A hires box-bajnok treníroz. Az első- és másod-osztály utasai misét hallgatnak a hajó kápolnájában. Valahol a fedélzetközön talán még szorong néhány ember dobogó szívvel, halvány reménnyel. Ezekről nincs felvétel.


Génua gazdag. Nem érzi a hajózási forgalom válságát. A hajótulajdonosok lapjai minden fennakadás nélkül jelennek meg, nincsenek financiális válságaik, csupán a munkatársaikat nem fizetik, vagy időszakonként és rosszul. A város urainak van még mit jóidőre a tejbe apritaniok és azért nincs különösebb gondjuk. A kommunistáktól sem félnek: vigyáz rájuk a fasizmus. Igy nyugodtan mehetnek a hegyek közé hűsölni és a Rivierán fekvő villáik elé fürődni. Autóik nyugodtan és csendesen futnak. Nincs semmi baj. Még marad valami a gyerekeiknek is, ha az üzletek ma nem is hoznak semmit.


*


Gróf Sforza viszont azt jegyzi meg egyik könyvében, hogy igazi kommunista veszély csak Mussolini óta van Itáliában. Igaza is van. Mert ha a fasizmus előtt Itáliában volt is elégedetlenség a munkások között — ami a gyárak birtokba vételére vezetett, ez azonban Mussolini uralomrajutásakor már rég liquidálódott — úgy ma nem csupán az elégedetlenség, hanem a kommunista tanítás is mély gyökereket eresztett. Olaszországban ma minden óriási dimenziókban kiépített spicli rendszer ellenére huszonhárom illegális kommunista lap jelenik meg.


Az idegent elvezetik a kikötőbe. Megmutatják a szép hajókat. A teherhajók, amelyek tétlenül állnak messze vannak a személyszállító hajóktól s így nem látni, hogy rakodnak-e, vagy sem. Nem látni, hogy állnak és várnak. A munkanélküli hajósok és rakodómunkások sem állnak ott, ahová az idegent vezetik. Oda csak engedéllyel lehet menni. Őrt állnak a fasiszta katonák.


A kikötőből egy térre vezetnek, az állomás elé. Utközben egyik sikátor mellett sem állunk meg. Egy ilyen sikátorban van egy kifőzde: az állami levesosztogató. Hatszáz munkanélküli kap itt naponta — de csak három hónapig! — egy tányér levest, egy kis karéj kenyérrel. A munkanélküliek sorban állnak...


A kikötő-negyed a város közepén fekszik. A város hosszu csíkban húzódik el a tengerpart mentén. Nagy-Genova hossza körülbelül harminc kilométer. Szélessége alig három. A külvárosok jobbfele és balfelé huzódnak. A munkanélküliek a gyárvárosból jönnek, a nyugati oldalon fekvő Sampierdarenából. Vannak munkanélküliek, akik két órát is gyalogolnak az ebédért és vissza...


*


Ahogy alkonyodik, a legforgalmasabb uccákat keresztező mellékuccák sarkain, hogy a rendőr meg ne lássa, előbukkannak a kéregetők.


Az idegennek csak néhány kiszámított óra áll rendelkezésére, hogy megismerje a várost. És akkor sem jár gyalog, hanem az utazási irodák széles autokárjain. Oda nem kapaszkodnak fel az ucca nyomorultjai.


Az autókár gyorsan halad és a cicerone angolul, németül magyaráz. Az ott, kérem, Kolumbusz Kristóf szobra. Most pedig néhány perc mulva a „nagy felfedező” szülőházát mutatjuk meg. (Barcelonában is mutogatják Kolumbusz szülőházát!) Kolumbusz — mondja a cicerone — Génuában született. Génua városa ezt tudományosan be is bizonyította. Ezt már nem a vezető mondja. Génua városa tudja, hogy a fasizmusnak nagynak kell feltünnie és az olasz nemzetnek az elsőnek a világon. Csak egy olasz fedezhette fel Amerikát. Kolumbusz nem volt zsidó, sem spanyol, ahogy némely kutató állítja, hanem olasz. Nem is lehetett volna más. Nagy gonddal és alapossággal megszerkesztett albumot adott ki a város. Fél millió lírájába került.


Lehet ezek után még Kolumbusz olasz mivoltában kételkedni!?


*


Az idegen az utkeresztezéseknél csodálja a rendet s a forgalmi rendőrök szép fehér keztyűjét; a nők meg azt, hogy a rendőrök magasak, erősek, feketék és snájdigok.


A terek gondozottak és művésziesek. A mükertészek szabályosan rajzolt fascio-kat ültettek a virágágyakba különböző színű növényekből.


Az idegen nem veszi mindjárt észre, hogy a terek virágágyainak egy fascio meg egy királyi címer a fődisze, de a vezető nem mulasztja el felhívni rá a figyelmet.


Az utak szépek és ápoltak. Az idegen élvezettel vezeti autóját, ha azzal jön Itáliába és dicséri az utakat, melyeket Mussolini építtetett Olaszországnak. Mussolini nélkül nem is építettek volna Itáliában, utakat. Az idegen nem tudja, hogy a jó út azért van, hogy ő Itáliába jőjjön.


Az idegent este leteszik az autókárról és elviszik a szállodájába, hol legtöbbnyire korán lefekszik, hogy másnap reggel korán folytathassa a nézelődést.


Este kevés idegen látja az uccát. A ragyogó nap ós az azurkék ég meleg és kedves benyomásaival tér ágyba. Holott este lobog fel a karakterisztikus olasz élet.


Az ucca kilenc után megtelik. Férfiak, férfiak és majdnem kizárólag férfiak! Egyedül haladó nő este az olasz uccán csak prostituált lehet. De ilyen is kevés van az uccán.


Génuában (a fasizmus dicsőségére?) hetven bordélyház van. Rendszerint igen szük sikátorokban vagy zsákuccákban fekszenek. Kis szárnyas ajtójuk nyitva áll és a feljáró mindkét oldala fényes cseréplapokkal van kirakva. Minden bordélyháznak; ez az ismertetőjele.


A bordélyházban a nőket gyakran váltják. Városból városba, bordélyházból bordélyházba. Cserélik a tarifáikat is. Tizenötlirás házból ötlirásba is elmennek, ha a 15-lirás házban nincs forgalom. Néha egy 15, 20 lirás bordélyházban egy-két „vendéget” kap csak a prostituált. Ezért inkább „dolgozik” egy 5-lirás házban, ahol 15, 20 „vendége” van átlagban, de jó napokon 40 és 42 is. Különösen a kikőtőnegyed bordélyházaiban. Ám ha 40 „vendége” van is egy nőnek, még mindig nem keres sokat. A bordélyház tulajdonosnőjének, akik rendszerint expros-tituáltak, a prostituált nő napi 20, 30 lirát fizet ellátás címén. Már ezen az összegen is sokat keres a tulajdonosnő. Ezenkivül minden „vendég-” után százalékot kap.


Az orvosi „vizit” rendszeres, de nem igen alapos. Mindenesetre a nemibetegek s különösen a luetikusak több esetben „privát” nőknél szerzik bajaikat, mint bordélyházban.


Az olasz nő minden maszkja ellenére korrumpált. A gazdag polgárság lányai a perverzitásokig züllöttek. (Nyíltabbak is.) Jövőjüket az apai vagyon által biztosítva látják. A kispolgár lány a szüzességében véli hordani vagyonát. Ritka az az olasz leány, akinek 18 éves kora után, gyakran már előbb is, ne ett volna vőlegénye.


A vőlegény Itáliában nem azt jelenti, amit más országokban. A vőlegény és mennyasszony szabadon mehetnek ki, egyedül lehetnek. Négy, öt évig is elhuzódnak ezek a mátkaságok, s igen ritkán végződnek házassággal. Az olasz ilyenkor megtakarítja a bordélyházban elköltendő pénzt.


Az olasz a bordélyházba azonban nemcsak szerelmi ügyei elintézéséért megy. Télen odajár melegedni.


Génuában az utolsó két három évben vették csak észre, hogy télen hideg van. Egy lakásban sincs cserépkályha. Központi fűtést pedig csak az utóbbi években épült házakba szereltek. A közhivatalokban ugyanúgy, mint a nagyvállalatok hivatalaiban fütést csak mostanában vezették be. Eddig öt, hat fokos hőmérséklet mellett dolgoztak télen a tisztviselők.


A kávéházak nem olyanok mint Közép-Európában. Kicsinyek. A nagyobbakban van négy, öt asztalka. Igen nagy kávéháznak számit az, amelyben 10, 15 asztal van. És a fütés hiányzik. A bordélyházak viszont melegek, egyikben sem hiányzik a központi fütés. A bordélyházban nem fogyasztanak. A vendég bejön, körülnéz. Ha kedve van „költ”, ha nem, vár, ül, úgy tesz, mintha várna egy másik nőt és egy óra után, minden költség nélkül, hazamegy. Olcsó mulatság ez és elmult az este is.


Színházba ritkán jár az olasz. A vacsora utáni szabad idejét ritkán tölti a színházban, pedig az előadások negyed, sőt féltízkor kezdődnek. Annál inkább jár az operába. Minden operát ismer ós gyakran fütyöli a nagy áriákat az uccán, vagy a bárban, ahol megáll minden reggel, hivatalba, vagy munkábamenés előtt, hogy reggelijét: egy feketekávét, egy espressot, elfogyassza, vagy délután, amikor a második kávéját issza. Nem ül le a bárba, csak ha üzletet kell kötnie. Az ülve elfogyasztott kávé drágább. Áll az uccán, csoportokba verődve, barátaival. Ha esik az eső a Gallériákba menekül, vagy az árkádok alá, amelyek jól nélkülözhetővé teszik azokat a helyiségeket, ahol fogyasztani kell.


Az olasz mindig elegáns, cipője kifogástalanul csinos és fényes. Minél délebbre megyünk Olaszországban, annál elegánsabbak és pedánsabbak az olaszok. És a cipők annál fényesebbek. Nagyszerűen vannak megfésülve és hajuk lekenve és ki fényesítve. (Sehol annyi monoklit nem látni.) Fürdeni viszont nem igen szoktak. Csak az utóbbi években épült házakban vannak fürdőszobák. Hiányzanak a nyilvános fürdők is, amik Közép- és Nyugat-Európában helyettesítik a hiányzó fürdőszobákat. Van egy esetleg két Albergo Diurno (nappali szálloda), amelyekben van hat, hét kád. Nem nagyon kényelmesen itt meg lehet fürdeni. Viszont aránylag drágán is. A királyi palotában, a királynő hálószobája egyik falából egy tapétázott ajtó nyilik: ott a fürdőszoba — mondja a vezető. Kinyitja az ajtót: s egy falbaépített negyven-ötven centiméter széles, hetven-nyolcvan centiméter hosszu kádacska látható az ajtó mögött.


A lakások viszont nagyok és tágasak. A legszegényebb tisztviselőnek, vagy kiskereskedőnek is legalább négy, öt szobája van. Igaz: nincs berendezve. Mindegyikben van egy asztal, néhány székkel, vagy egy ágy és egy szekrény. — De nem ez a fontos. A lényeg az, hogy tudják, hogy négy-öt, hat vagy többszobás lakása van.


Az olasz látogatásokat nem igen fogad. Az olasz a barátaival házon kivül találkozik. Egy sarkon, vagy egy téren. Csak a gazdag polgároknak van célszerűen berendezett lakásuk.


A külváros hatalmas bérkaszárnyáiban annál több az egy, vagy két szoba-konyhás lakás. Ezek lakói télen sosem melegedhetnek fel és fürödni kádban talán sosem fürödtek.


A gazdasági válság az utolsó két évben az olaszokon is kifogott. Nem bírják még az aránylag olcsó olasz lakbéreket sem és kisebb, olcsóbb lakásokba huzódnak. Nem vallják be, hogy a nyomorúságos helyzet miatt, hanem mert már nem „modern” a sok szobás lakás.


Az olasz smokk és szégyeli a helyzetét, amely pedig ugyanolyan, mint a társáé. Külsőleg minden rendben van. A ruha kifogástalan (bárcsak egy ruhája van egyidőben), a cipője pontosan fényes, a haja pomádés. Esőköpenye is rendben van. Két inge tiszta. (Itáliában hetenként mosnak!) Külsőleg minden fénylik. Feketére is telik, nemcsak kétszer, de háromszor is egy nap. (Inkább leredukálják az. étkezést). Egy tál ételt eszik kétszer naponta. Ha igen előkelő, akkor délután teázik is. De ez ritkaságszámba megy. Inkább Északolaszországban.


A proletár helyzete viszont külsőleg is lesujtó. „Nekem fáj” — mondta Mussolini torinói beszédében — „ha valakinek nincs mit ennie”, a dolgon azonban nem tud segíteni. „Nagyon is tudom” mondta Torinóban — „mit jelent az, ha nincs mit a fazékba tenni és nincs mivel a vizet megmelegíteni.” A parasztság s a munkásság hónapokon keresztül nem eszik húst. A hús a sokféle adó miatt mérhetetlenül drága. Egy kiló borjúhus 14 lira. Egy munkás, ha dolgozik és nagyon jól fizetik keres naponta 14—16 lirát.


A hegyvidék lakóinak helyzetéről a következő eset adjon képet:


Egy orvost beteghez hivtak. Utközben látja, hogy a kunyhó — ahová hívták — ég. Rohan a kunyhó felé. Szeme előtt a szegény szénégető négy kis gyereke: a legidősebb hároméves, a legfiatalabb kéthónapos. Az orvos lélekzete elállt, mikor a kunyhóhoz ért: a szülők kétségbeesetten igyekeztek a tűz elől megmenteni három zsák krumplijukat. A gyerekeket az orvos mentette meg. (Gazetta del Popolo 1932. nov. 8.) Nem kell félreérteni: az ujságcikk megfogalmazása nem volt dialektikus; az orvos hősies embermentését magasztalta.


Az igazi viszonyokról az idegen, aki Itáliában pár hetet tölt, nem tud semmit. Ül a strandon és melegíti testét, vagy hűsíti, attól függ nyáron-e vagy télen van Itáliában. Ilyen „tapasztalatok” után viszi hazájába a hírt: Olaszországban minden rendben van, nem látni a krízist. Az emberek elegánsak. Ha pedig utazik, akkor — ha például Génuában van, — úgy tölti napjait, mint fentebb leírtuk. Másnap folytatódik a program: megnézni a világ leghíresebb temetőjét.


A világ leghíresebb temetője, a világ legízléstelenebb és legvisszataszítóbb temetője. Tele mauzoleumokkal és dilettáns szobrokkal.


Egyik család a családfenntartó emlékét következőképpen „örökítette” meg: ágy a beteg apával, körülötte térdepelve, állva, ülve a gyerekek és a feleség, az ágy felett egy angyal, természetesen lebegő angyal kaszával.


A gazdagabbaknak kivétel nélkül mauzoleumuk van. A piaci kofák között sok egész életében azért koplal, hogy halála után mauzoleuma legyen.


A temető kietlenebb részeit persze nem mutatják meg: ott egyszerű kis sírok állnak, melyeket 2, 3 vagy 5 év után eltakarítanak. Aki a nagyon drága helyet nem tudja megfizetni nem lehet halhatatlan.


A temetéseket különös gonddal rendezik. A temetkezési vállalatok minden igényt kielégítenek. Megkérdezik a megrendelőt, hány lóval akar temetni, hány gyertyával, új gyertyákkal-e, vagy használttal. Elsőosztályú temetéseknél a félig elhasznált gyertyák olcsóbbá teszik a temetést. A hatás u.i. ugyanaz: a kondoláló vendég csak az égő gyertyákat látja s nem tudja mikor gyujtották meg.


Az idegennek talán szembetűnik, hogy az uccán nem lát gyerekkocsikat. Egyrészt azért nem, mert azok Itáliában még nem igen jöttek „divatba”, másrészt, mert a jómódú rétegeknek nem igen vannak gyerekeik. A munkásnegyedben viszont annál gyakoribbak a gyerekek. A gazdag osztályok meg tudják fizetni az abortuszokat. Pénzért Itáliában is lehet abortálni.


*


Itáliában aránylag sok napilap és folyóirat jelenik meg. Több mint kellene, mert valamenyinek ugyanaz a tartalma. A Stampa abban különbözik a Corriere della Sera-tól, hogy a helyi és környéki kis eseményecskéket is hozza. Politikai cikkeik Rómából jönnek. A külföldről csak azt hozzák, amit Róma megenged. A lapok cikkírói hithű fasiszták. A folyóiratok tartalma silány. Eszményük: Bergson, Valéry. Csodájuk: Párizs. Az antifasiszta intellektuelek hallgatnak és szabadgondolkodók. Eszményük: a szabadság!


Itáliában mindenki a szabadságért lelkesedik. Az olasz kispolgár nem tud másról, mint Itáliáról, annak nagyságáról és arról, hogy nagy baj van a világban, amin azért nem segítettek eddig, mert nem fasizáltak. De nem tart soká! Itália megmutatta a világnak a jövő útját. Németország is jó uton halad. — Ezt írták a jubileumi cikkek a fasizmus fennállásának 10. évfordulója alkalmából.


*


Akinek tehetsége van Itáliában, nem érvényesűlhet, csak az, aki jó fasiszta. Mindenkit fasizálni! ez a jelszó. A tavasszal megeskették az egyetemi tanárokat. Sokan közülük — jóllehet meggyőződéses antifasiszták — felesküdtek kenyérféltésből. Tizenegy tanár nem esküdött fel. Elvesztették katedráikat.


Egy jelentékeny tudósa sincs ma Itáliának. írója sem. Az a rezsim, amely a jövőt tartja állandóan szem előtt Dante, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Vico nagyságából él.


A mi érettségi vizsgáinknak megfelelő államvizsgákon minden jelöltet feleltetni kell Danteből. Fontos tárgy a filozófia is. Minden jelölttől megkérdezik: mi a fasizmus mint doktrína, mint rendszer, s miben különbözik a kommunizmustól! Felelet: a fasizmus valóság, a kommunizmus utópia!


Nagy súlyt helyeznek a latin és görög irodalomra. A művészettörténet is egyik tárgya az érettségi vizsgának.


Az ifjú olasz: fasiszta és lelkes. Fogalma sincs a világról és annak bajairól. Ha liceumba járhatott, a legtöbb esetben módja is volt hozzá. Itáliában szegény ember gyermeke ritka esetben tanul.


Az egyetemeken is keveset tanítanak és tanulnak a hallgatók. Sok az egyetem és kevés a megfelelő tanerő. Idegen irodalmak: a német, angol, francia vagy spanyol irodalom tanárai még a megfelelő nyelveket sem bírják tökéletesen. Tudatlanok és semmilyen esztétikai és filozófiai felkészültségük sincs. Közép- és Nyugat-Európában — polgári szempontból — teljesen hasznavehetetlenek volnának.


*


Az olasz nem utazik. Irtózik mindentől, ami problémát jelent számára. A külföldet nem ismeri, csak a külföldit: azt is csak látásból...


Kóma két és félezer év történetének színhelye. Ismételten a civilizált világ figyelmének célpontja. Kóma: ragyogó, szép, érdekes és bizarr. A római világ romjai és emlékei: egy nagy kultura maradványai. Vízvezetékek és fürdőszobák kétezer évvel ezelőtt. Szagos olajok: parfümök, gyönyörü mozaikok, hatalmas vásárcsarnok a város közepén, üzletek, virágzó irodalmi élet, színház. Politika. Császárságok és köztársaságok. Azután sötét zavaros évszázadok. Forradalmi eszmék forrása. Építés újból. Épül a kereszténység hatalma. Ujból Róma a világ központja. Aztán megint hanyatlás. S tiz év óta ismét gyakrabban figyelik Rómát. Rómában sokat beszélnek. Ugy tesznek, mintha komoly dolgok történnének. A Fasizmus büszke Rómára. Nem a katholicizmus Rómájára, hanem a rómaiak Rómájára. Az olasz nép rómainak, latinnak tartja magát: a nagy rómaiak egyedül dicső és méltó leszármazottjainak. Mussolini mondta: a kereszténység azért lett naggyá, mert Rómából indult el. Ha Palesztinában marad, kis szemita szektaként tengődne.


Rómának sok a nevezetessége. A története, a misztikus keletkezése, hogy a pápa is Rómában él és a világ egy országának fővárosában sincs annyi diplomata, mint Rómában, ahol mindegyik állam Szovjetoroszország kivételével, a Vatikánnál is képviselteti magát. Sehol annyi a diplomáciai-kar táblájával ellátott uxusatót nem lehet átni mint Rómában.


Rómában nagy a forgalom és mindenki siet. Ugy látszik, mintha mindenki dolgozna. Nem állnak csoportokba verődve az uccán, — ülnek a terraszokon. Róma épít: egy nagy sporttelepet, melyet Mussolini nevéről neveztek el s egy légi kikötőt.


*


A repülésre nagy súlyt fektetnek Itáliában. Minden évben nagy hadgyakorlatokat tartanak, gázbombákat dobálnak az olasz városokra. És repülőnapokat rendeznek. Ilyen repülőnapra repült ez év tavaszán a magyar óceánrepülő és zuhant le Róma fölött. Kellemetlen eset volt. Rómában kapkodtak s nem tudtak hallgatni, a lapok részletesen beszámoltak a katasztrófáról. Az olaszok úgy tettek, mintha siratnák a magyar „hősőket”. Senki sem tudta, mi lesz. Elhalasztják-e a repülőnapot, amelyre már sok ezer vidéki utazott a fővárosba. Éljen a jövő útja, éljen az olasz aviatika, a repülés olyan tökéletes már, hogy semmitől sem kell tartania! — zugták a lapok és a két magyar aviatikus Kóma fölött, két perccel a cél előtt — lezuhant.


A katasztrófát követő nap lehült a lelkesedés. Gondolkodtak az aviatika tökéletessége fölött és rájöttek, hogy a magyaroknak valószínűleg nem voltak olyan gépeik, mint az olaszoknak. Nem is lehetett! Adtak is egyet ajándékba.


Harmadnap reggel fél 8-kor falragaszokat illesztenek sietve a falakra: „A magyar repülőket nyolckor temetik a magyar királyi követség palotájából. Polgárok! Legyetek ott minél számosabban.” A polgárok viszont 9-kor mennek hivatalba,´ mert Itáliában az élet 9-kor kezdődik s az üzleteket is kilenckor nyitják. Ezen a reggelen azonban Eóma összes titkosrendőre ébren volt és katonák álltak sort a milicia embereivel együtt az állomásig. 8-kor megjelent Mussolini is. Mindenki azt várta, hogy rögtön el is megy. De Mussolini tudta, hogy nem kell félnie, senki sem tudott a temetésről előbb s arról még kevesebben, sőt senki, hogy ő is eljön. Mussolini az állomásig kisérte a halottas kocsikat. Előtte és utána nagy távolságban mentek a menetben. Mussolinihez csak a Palazzo Veneziában jó közel lenni. Ezt a hős és bátor fasiszta vezetők is tudják. Egy héttel később egy antifasiszta mutatta Brüsszelben társának a temetésről készült felvételeket: „Elmulasztottunk egy jó alkalmat...”


*


Eómában egyenesen kísérteties benyomást tesz az idegenre a szük uccákon a rengeteg pap fekete, fehér, barna, kék stb. reverendájában. A különböző rendőri közegeken kivül ők adják a mai Eóma karakterisztikus képét. Mintha a Vatikán a fasizmust belülről akarná szótmálasztani. S a fasizmus egyre nagyobb teret engedélyez az Egyháznak. A fasiszta párt főtitkára, Starace röviddel ezelőtt rendelte el, hogy minden avantguardista alakulat mellé hivatalból tartozik egy tábori pap a tábori mise celebrálására. Az olasz ifjuságot így tereli a fasizmus a klerus felé.


Még fokozottabb mértékben azonban a militarizmus karjaiba.


Gépfegyverrel egy tizenkét éves fiú jobban tud bánni mint egy volt frontkatona.


*


Róma csak elenyészően csekély részében ragyog. Pár lépés a császári forumtól és kezdődnek a por és a szemét s a gondozatlanság régi-római uecái. Európa metropolisainak egyik külvárosában sem látható annyi nyomor mint Kómában. Csupasz falak, elégtelen táplálkozás, — így nő fel a fasiszta Olaszország ifjúságának nagy része.


Viszont annál több a pap és a rendőr. Sehol sincs annyi rendőr. Eóma olyan mint egy megszállott város. A rendőrök legelképzelhetetlenebb fajtái: állami, városi, milícia, carabinieri, katonaság, spiclik. Minden második ember titkos rendőr. Se kávéházban, se moziban, se színházban, de még az uccán sem beszélhet nyíltan az ember. Ez a város, amely valaha vidám és derűs volt, ma komor és hallgatag. Politikáról nyilvánosan nem beszél senki. Csak otthon, legszükebb körben engedhet fel a feszültség.


*


Az országban a hangulat nyomott, Az ipar legnagyobb része áll. A mezőgazdálkodás, a világkrizis következtében, pang. Viszont még mindig vannak ebben az országban latifundiumosok, akiknek az évi jövedelme 100 millió lirára megy.


A szegény és a gazdag között az ellentét abnormális.


Az az apparátus, amit Mussolini Olaszország fékentartására kiépitett óriási összegeket emészt föl évente.


Mussolini hivatalba lépése óta 79 milliárd líráról 96 milliárd lirára nőtt az állam belső adóssága.


*


Egy értelmes embertől, egy egyetemi tanártól hallottam, hogy egy ismerőse, egy hölgy szorgalmasan jár a templomba. Minden reggel elmegy a misére. Az urát, aki rendőrtiszt Torinóba hívták. És majdnem mindegyik titkosrendőrt egész Olaszországból. Mussolini utazott Torinóba. Beszédet tartott.


Tele volt a tér emberekkel. Sokezer titkosrendőr van Olaszországban és sok állami tisztviselő van Torinóban és környékén. Azután a hallilák és az iskolák csoportjai.


Mussolini nem fél semmitől. Csak nincs ideje a látogatásokra. Torinóból Milánóba ment. Átutaztak a rendőrök is. Várták a nagy beszédet. Várták a programot: majd megoldjuk ezt a bitang válságot, a munkanélküliséget. De „hogy is várhattok tőlem, ti milánói polgárok politikai beszédet. Itt az emlékek beszélnek. Bár én csak a jövőt nézem, de nem. kerülhetem el e pillanatban, hogy a multról, az emlékekről ne beszéljek. Innen indult el az intervenció dicső eszméje és 1915-ben célt értünk. És győzelemre vezettük a hős olasz csapatokat...”


*


A könyvkereskedésekben silány fordítások. Egy könyvnek nagy sikere van. Cime: „Hogyan oldjuk meg a krízist...”


 


Vissza az oldal tetejére