Ez a cim — Krammer Jenő, Szerényi Ferdinánd és Szalatnai Rezső kis könyvén* — félrevezeti az olvasót. Azt a reményt kelti fel benne, hogy azt az évtizedek óta esedékes, fontos munkát kapja itt kézhez, amely tisztázni fogja az ember társadalomba növési folyamatának mindnyájunkat érdeklő és a jövő fejlődés utját módosító problémáit. Annak a fontos revíziójának az elvégzését várja, amely a modern pszichológia és a modern pedagógia módszereivel új megvilágításba helvezné, átértékelné Stanley Hall, Baldwin, Binet, Godin, Pfeifer, Necsajev, William Stern értékes, de ma már elavult megállapításait. Vagy ha ezt az univerzális jelentőségű munkát nem várhatjuk is el magyar kutatóktól” legalább azt szeretnők, hogy az olyan szerzők, akik a serdülő kor problémáiról írnak, ismeriék az ezeket a problémákat elemző tudományos irodalmat és ne fulladjanak el közhelyek bántó ismétlésébe. Ezekkel a problémákkal: a fiziológiai, a biológiai” a lélektani, a társadalmi megérés megjelenésformáival, ezeknek a megjelenés-formáknak az okaival és kapcsolataival a modern neveléstudomány évek óta; vesződik. Stanley Hall mint valami ismeretlen földet fedezte fel és komolyan hitte és kísérletekkel bizonyította, hogy a serdülő kor (adolescence) „új megszületést jelent, mert ekkor formálódnak ki a magasabbrendű és tökéletesebben emberi vonások.” (Adolescence II. 13. old. 1924). A magyar neveléstudományban nem történtek eddig kísérletek ennek az „ismeretlen föld”-nek a teljes kiterjedésű átkutatására. Pedig uttörő és nagyon fontos munkát végezne az, aki vállalná ezt a feladatot. Nem öncélú tudóskodás ez, de annak az életünk minden napjaiba vágó problematikának a megmagyarázására;, hogy a társadalmi-gazdasági viszonyok, a politikai eltolódások, az elletünk maga milyen reakciót váltanak ki a jövő nemzedék lelkéből, hogyan hatnak fejlődésére, hogyan alakítják ki egyéniségét. Bizonyos fokig tehát a társadalmi fejlődés anticipálását jelenti ez a munka s ezért a három szlovenszkói tanár munkáját jogos örömmel vesszük kezünkbe.

Sajnos azonban csalódnunk kell. A három tanulmány 1. nélkülözi a szakirodalom elemi ismeretét; 2. felületesen szüklátókörü; 3. nem vesz tudomást és nem alkalmazza az adatgyűjtésnek és a kísérletezésnek a modern pedagógiai pszichológiai áltai kiépitett metódusait. Még Krammer Jenő sem, akinek a tanulmánya (A középiskolák lelki helyzete) a füzet legértékesebb része. Felveti a kérdéseket, felvázolja a problémakört, új jelenségeket azonban nem analizál, új következtetéseket nem von le, új kiutaltat nem mutat. Pedig nagyon komolyan kell ismernie a megérintett kérdések messzire ágazásait és bonyolult összefüggéseit annak, aki ilyen, megállapítást tesz: „Mialatt komolyan folyik a tanulás, komoly elzárkózottságban az élet fölé emelkedett osztályteremben, lentről felhallatszik a munkanélküliek éhségtüntetése: munkát, kenyeret! Eléggé figyelembe vesszük-e azt, milyen nyomot hagy mindez a serdülő lélekben, milyen hatással van rá, mit vált ki benne?” Miért áll meg Krammer Jenő ezen a ponton, ahol vizsgálódásainak tulajdonkép kezdődniök kellene? Nem elég a kérdéseket csak felvetni, a jelentőségüket csak érzékeltetni, meg kell azokat válaszolnunk, minden oldalról jól megnéznünk és minden összefüggésüket szétboncoll-nunk. Akik a teljes igazságot hirdetik, azoknak a teljes igazságot kell keresniük, még ha meg. rágalmazzák, megvádolják és elgáncsolják is érte. Krammer Jenőnek, a szemlélődő s nem a kutató módszereivel megirt tanulmánya nyilvánvalóan más megvilágításra jutna, ha a vita, amelyet be akart vezetni, kialakulhatott volna. A másik két szerző azonban nem a felkutatandó „ismeretlen terület” adottságaiból, a serdülő kor problémáiból indul ki, de önmagukból s megállapításaik így alig többek jószándékú, de dilettáns s mivel szubjektiv, azért tudományosan megbízhatatlan elmélkedéseknél látott, hallott, de meg nem fejtett jelenségekről.

Ez a füzet tehát nem fogja a magyar neveléstudományt új utakra, a cselekvés és viselkedés objektiv megfigyelésein alapuló pedagógiai pszichológia által kijelölt új utakra segiteni. Még a Nagy László által megkezdett, de be nem fejezett munkának az ujrafelvételét sem igéri. Pedig most inkább lenne szükség, mint bármikor eddig a jelenségeket szintétizáló, az additiv kauzalitás helyett az organikus egész kauzalitását vizsgáló munkára. Nemcsak a magyar neveléstudomány sorsa, de a neveléssel foglalkozók munkájának a módja és ezen túl, a társadalmi fejlődés mikéntje is függ ettől.

Az az 52 oldalas füzet,* amelyben a csehszlovákiai magyar középiskolások jelentést adnak helyzetükről, vallomást tesznek életükről és gondjaikról, sokkal teljesebb és igazabb keresztmetszete a „serdülő kor problémái”-nak, mint a három tanár könyve. Dokumentum ez a füzet és forrásmunkául! fogja használni mindenki, aki a társadalomba növés benső problematikájával akar foglalkozni s aki feladatát szociális kötelességének tudatában akarja megoldani. Krammer Jenő nagyon értékes munkát végzett akkor, amikor ezt a dokumentum-értékénéll fogva nagyon jelentős vallomás-sorozatot kiadáshoz segítette és szép tanulmánnyal bevezette. (Prága)

* A pedagógiai szeminárium kiadása. Bratislava-Pozsony, 1932.