FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Lósorozás Gádoroson


Sellyei JĂłzsef

 


1.


Az égen bárányfelhők úsztak.


Szellő se rebbent, a május nem törődött semmivel, a maga életét élte, mint a parasztok az évek múlásával ugyanazon körülményekkai visszatérőn; ugyanazokkal az egyformaságokkal, kenyérrel, pénzzel, rongyokkal; kenyérrel, pénzzel, rongyokkal, amik az élet keretei. Eke, ló, árpa, vetőgép, borona, búzaszentelés szentszándékú processzióval. A május április után jött, melegebben, ígéretesebben, valami kevéske esővel, valami keveske harmatokkal a meddő reggeleken.


Az emberek dolgoztak. A föld állandó munkába kergeti a belőle élőket a kenyérént és a pénzért, ami fizetségeknek köll ezer helyre, hogy megtarthassák jövőre munkának, pénznek, kenyérnek.


Délelőtt tizenegy tájban volt, amikor a kisbiró dobbal a nyakában kirobogott a községházáról, lomposan, amilyen mindig, tépett lajbiban; ment a Csap-uccán és a kocsiút derekára állt, pörgetni kezdte a dobot. Hirdetési forma, ősrégtől maradt fölbolygatás a dobszó, ami embereket csődített az uccára. Embereket, akik akkorig valamit dolgoztak; a kapákba faragtak nyelet, vagy az istállóban tettek-vettek takarmányhiányban satnyuló fajtehenek körül és kipróbálták azt a közmondást: tisztaság fél abrak. Nem bizonyult félabraknak a tisztaság a takarmányhiányban, a tehenek a megszorított porciókban fogytak, fogytak. Asszonyokat is bolygatott a dobszó, akik ebédet főztek és a dörgő hangok zenéjére félrehúzták a sparhert szélire a rántásos lábast, hogy oda ne égjen a hagyma, ami ételt izetlenitene; pedig azért köll, hogy legyen, hogy ízesítsen és a zsirtalansággal adódó táplálékgyöngeséget valami szaggal tegye elviselhetővé.


Hosszu verset dobolt a kisbiró.


A Csap-uccán végig víz folyik az árokban, amelyik az ártézikút fölöslegét vezeti el és a vízben sárgácska kislibák seregei álldogáltak, lubickoltak és ludanyáik a dobszóval adódó nekik furcsa zajra szintén zajongani kezdtek nagy torokkal, megbolygatva, akárha héja ijesztgetné őket apróka gyerekeik elrablásával. A kisbiró abbahagyta a dobolást, hogy a hosszú vers után mondókájába kezdjen, de a libalármában ez tehetetlen volt; nem: hallhatta senki azok közül, akiknek mondania köllött. Rászólt egypár gyerekre:


— Kergessétek a fenébe a sok fene ludját, nem hallja senki, hogy mit mondok. De még várjon Lénus bácsi — mondta egy gyerek.


   Megvárlak biztatta.


A gyerekek akkor elhajtották a libákat jó távolra, a kisbíró meg, hogy a gyerekek kíváncsisága ne legyen kijátszva, dobolni kezdett ujra, azért, hogy ezzel megvárja, amíg a gyerekek visszajönnek, hogy meghalják a hirdetését ők is.


Amikor visszajött a hat gyerek, akkor abbahagyta a dobolást és elmondta a mondókáját harmonikás hangon.


Közhírül téttetik, hogy jövő héten, kedden lósorozás lesz Gádoroson, elővezethető minden három évet betöltött ló, amelyik jó lesz a hadsereg számára, rögtön át lesz véve és ki lesz fizetve.


Tirádát ütött a dobra, ami a befejezés volt. Tovább ment a dobbal az ucca végire, ott ugyanazt dobolta, aztán a többi uccákban is. Nem törődött vele, hogy mit hagyott maga után. Pedig megbolygatott embereket hagyott maga után, asszonyokat és férfiakat.


Az égen bárányfelhők úsztak, a parasztemberek javarésze kint szántott, vetett, kapált, dolgozott a széles mezők pántlikaszéles földjein, de ezek után az emberek után és lovaik közé odajött a hir az ebéddel a faluból. A munkanélküli földmunkások vállaikat vonogatták, semmi közük ehhöz, szervezkedtek, hogy a hatszázholdas maradékbirtokosok aratási munkára szóló szerződéseit egyforma feltételekkel írják alá.


De a parasztemberekbe beleültette a dobszó a megbolygatottságot, minél több helyen dobolt a kisbíró, annál több parasztösztön lobogott meg.


 


2.


Az asszonyok megbolygatottsága abból fakadt, hogy a kislibuskák a kisbiróparancs gyerekhajtása nyomán összeverekedtek, a seregek a seregekkel és az idegen seregbe tévedésüket az anyalúdak csőreikkel verték. Erős csőreikkel rákoppintottak az anyalúdak az idegen filúdak fejére, hogy elájuljanak. Munka volt a seregek szétválasztása és pörölési ok. Össze is veszett a Bódog Róza Korencsár Ilonával, az egyiknek az öregludja agyonverte a másik egy kislibáját, hogy hanyatt feküdt a folydogáló vízre, hagyta halott testecskéjét az istenbe sodorni, valahova a téglaégető vermeibe.


De jobban veszett össze Kláranéni Julisnénivel, úgy, hogy az, öregszüleik beszédmódorát is előhúzták az emlékeikből csúfolódásnak — pedig csak egy kialúdját erővel Klára seregében kereste Jula, noha nem volt ott.


   Letagadod, verjen meg az isten csámpás lábadon, te átok, a lábod olyan, mint az ördög lópatája; pedig az a búbos-kácsás amottan, verik is a többiek; az enyim, az enyim, ha százszor tagadod is le — ordította a gyerekek bámulásában Julis néne.


   Hova lett volna az enyim? Vagy miattad eggyel kevesebbem legyen, hogy a tieid meglegyenek!?


   Én az enyimet itt látom, keresd a tiedet, ahol akarod, a fenébe, csak megvan valahol.


   Asziszed tolvaj vagyok? A kácsás libámnak hét tojásából, kilenc libucskája kelt, istenáldásának tartom, hogy a két tojása dupla volt magban és még a tied költene? Nem köll a tied! Nem köll a tied!! Már az öregapámnak se köllött az az üsző, amit az öregapád, a tyejpityő, az a tyejpitő!! az a tyejpitő!!! Kolta, Károly behajtott a heréjéből. Pedig az én öregapám adta neki a heremagot ingyen. Ott hagyta, egyétek meg, ha írigylitek, hogy van. Egyétek meg. Aztán már visszahajtottátok volna az üszőt, de emberebb volt az öregapám, nem költött, ha megkívántátok, hiába hajtottátok az uccára, ott hagyta, dögüljön meg a fenébe,


 De nagyra vagytok az üszkétekkel. Kántoros Döme hajtotta haza, tehene lett az üszőtőkből, a dölyfösségetekből és ránktóljátok bünül,


 Perszehogy tóljuk. A libuskámat is kivánod. Hát ott van, vidd el, zabáld meg, fulladj meg tőle, ha éhes vagy rá, de verjen meg az isten, te büdös.


Julis szégyenesen szaladt be a házba, hogy így le lett főzve, nem törődött azontul a libuskáival aznap. Akárha rájuk haragudna mindenért, enni se hivta őket, vizet se öntött a vályujokba, se éjszakára nem szórt alájuk tiszta szalmát. Szégyelt aznap az uccára menni, az emberek szemébe nézni öregapja kikiabált bűne miatt, ami, csúfnak száradt a famílián időtlen időkig. Tizenegyéves gyereke terelte egybe a libákat, s hogy az anyja megnyugodjon és valami meg legyen boszszulva, megverte, összegyúrta és rugdalta Klára kislányát, hogy végigbőgte az ucca egyhanguságát és délutánra leült nyugalmát a bárányfelhők alatt.


 


3.


A férfiak megbolygatottsága akkor még csöndes volt, lent maradt az emberekben, alul, ösztönben, vágyban, gondolatban és eredményeképpen a lovakra fordították a gondolataikat a parasztemberek, kiknek lovaik voltak.


Egy hét választotta el őket a sorozástól és a sorozás esetével adódó körülményt ők nagyon jól ismerték. Az átkinlódott tél után takarmányhiányban lefogyott lovak értéke a parasztemberek szemében alig érte el az egyezer, ezerötszáz koronát. Ezt a tényt, az alacsony értéket befolyásolta, a keresetlenség, ami a, parasztemberek meggyőződése szerint a gépek előrenyomulása minden azelőtt lóval végzett munka vonalán.. Nem vett senki lovat, megmaradt a termelőnek, parasztnak, akinek a kancája megellette óriási gondokkal őrzés után a parasztemberek részéről, megmaradt és a helyét elfoglalták a kiadósabb kihasználás miatt a motorok. Fuvarban az útépítésnél és házépítésnél és minden lehető helyen kiszorult a ló, hogy a paraszt nyakán maradjon, aki a kancájával megellette. Túltermelt árúvá vált, amelyik a túltermeltsége miatt és a piacok leapadása miatt értékéből veszített, s amiért a paraszt vére életre keltette: a jövedelme növekedéséért a velevaló gondja és munkája fizetéséért — ebben a parasztot az elmélyült gazdasági válságban becsapta.


Csak a katonaságnál volt szükség néhány százra a sokezer fölöslegből, ami a paraszttájakon termett, istállókban hentergett munka nélkül, s ha már nagyon eladó volt, virslinek adódott el párszáz koronáért.


A katonaságnál a haditaktika céljából, földeritőcsapatokhoz, és ágyúvontatáshoz szükség volt néhány százra, mert a ló a sárban is huzni tud, ahol a motorok kereke megcsúszik és kihagy.


Ennek a helyzetnek a tetejére ugrott a gádorosi lósorozás hire, amit dobszóval szórtak szerte a falvakban. A lósorozáson két osztályba sorolódó lovakat vesznek be. Nincsen megszabott ár, de a legrosszabb esetben is több, mint a nekiérték dupláját fizetik a parasztnak, valami régi, lótenyésztésre serkentő törvény, vagy rendelet alapján. Hát perszehogy megbolygatta a parasztokat.


Lovak egzeciroztatódtak a parasztszérükön, kötőféken és zabián vezetődtek, hogy megszokják a fölvezetést, az emberkezet a pofájuk közelében.


Az az eset adódott elő sok parasztnál, hogy a lova a télen át a takarmányhiány következtében keveset zabált, de a vergődő paraszt, aki inkább maga evett kevesebbet, csakhogy a lovának adhasson — nem tudja elhinni, hogy a ronda tél ártott volna a lónak.


Minden parasztember a lovaival törődött a reménységben, ami a jó ár ígérete volt; a lehető szerencse a gádorosi lósorozáson.


 


4.


Ugyanebben az időben, az adóhivatal egy hivatalnokát küldte ki az adófőkönyv kivonataival, hogy az adókönyvet helyszínen, hasonlítsák össze a telekkönyvvel és az adókönyv hibáit küszöbölje ki. Amikor ez, a hivatalnok a faluba jött és fölütötte (tanyáját a Gazdakörben, az őt kérdéseikkel és fenyegetéseikkel elhalmozó parasztokat a következőkben nyugtatta meg:


Az adófőkönyv 1922-ben lett új, a régiből újba vezették a parasztbirtokosok neveit és nevükön álló földjeiket. Ma már kideríthetetlen okok miatt az adókönyvbe égbekiáltó hibák csúsztak, birtokok kallódtak a nevek mellől, birtokok nőttek a nevekhöz és csak azért, hogy egy panaszt hat paraszt adóját fizesse, hat paraszt hat másét, vagy azoknak a birtokosoknak az adóját, amelyeknek a tulajdonosai nem laktak ugyanabban a faluban. Hatalmas rendetlenségek voltak az adókönyvben az adókivetések körül, a, parasztok régen tudták ezt, évről-évre panaszkodtak az adóhivatalokban és, az őszön, amikor a rossz termés következtében és az üres zsebek, bankoktól kölcsönt már nem, vagy csak nehezen kaphatások következtében tüntető fölvonulást csináltak ate adórendetlenségek ellen a városban, az adóhivatal ablakait beverve, akkor megígérték nekik, hogy az adófőkönyv hibáit rendbehozzák. És kezdték rendbehozni. Falúról-falura jár a főkönyv kivonatával a hivatalnok, irkál, parasztokat idéz maga elé, birtokszámokat és birtoknagyságokat kérdez tőlük, magyaráz, úgy magyaráz a magyar parasztoknak magyarul nem tudással, hogy amit ők jól tudnak, azt is összekuszálják magukban, az ő magyarázása eredményeképpen.


Ezekben a napokban hiába hivatott magához parasztembereket ez a hivatalnok, nem ment el a Gazdakörbe, senki, hogy valami sejtését butasággal cserélje ki és idegességgel és dühhel azon, hogy szemfényvesztés az egész, mert sohase lesz rend és igazság, mindenha össze lesznek kúszálva, a vonalak a parasztélet egén. Az ő nyugodtságukat meg akarták őrizni ezekben a napokban, a lovak számára hagyták a gondolataikat, mert úgy igérődött, hogy érdemes lesz. Pénz kerül a házakhoz, ahová már bankkölcsön se jön, lovat vesznek a fölöslegből, egy csomó gond és egy csomó takarmány szabadul fel.


Az adóhivatali hivatalnoka, akiről a parasztok azt beszélték pletykás beszélgetéseikben, hogy nem azért van itt, hogy az adófőkönyvet rendbehozza, de azér fizeti az állam az ittlevését, hogy őszre, az adófizetések idejére megnyugtassa a parasztokat — ez az ember, hogy az ő munkájához, az ő hívására nem jöttek el a megidézett parasztok, fölszedte a sátorfáját és elment. Aktatáskát és három nagy börönd iratot szállitott a vasúton, magával a városba, a vonaton felgyujtotta a csomagjait, elégtek a papírok a fölvégen lakó Kovács Ambrus, szavai szerint, hogy biztosak legyenek a parasztok abban, hogy rajtuk nem segít az isten se, nemhogy az adóhivatal tetves hivatalnoka. Keserűséggel voltak tele a parasztok. Az esőből is kevés esett, a gabonák csak éppen hogy ki tudták hányni a kalászaikat a csöppke nedvességtől, azontul megállt a fejlődés és kétaraszos gabonák himbálóztak az üres szérűk felé, mintha, indulóban volnának, vagy keresnék kazalhelyüket.


Azt mondták a parasztemberek:


Tavaly ilyenkor még volt a szérűn öreg szalma, de az idén nincs. Tavaly kevés szalma termett a kevéske maggal, de mostanig bírta a szalma, mert az öreggel mégis, de hogy az idén is kevés lesz, akkor már még rosszabbat jelent, mert almozni nem lesz mit a marha alá, ganaj nem lesz, ganajozni nem lesz mivel a földet. Harmadéve, meg tavaly már nem kapott műtrágyát a föld, rosszabbul terem; jövőre már nem kap ganajt se, nem is fog teremni semmit.


Egy cigányasszony kést hajított Kornér Móric után, ahogyan a kocsijával elhajtott a kanálistöltésen kihuzott sátoruk előtt és rávágott ostorával az egyik purdéra. A purdé orditani kezdett és a cigányasszony, akinek a férjét és a lovát csendőrök hajtották a járásbíróságra valami kihallgatásra, keserűségében Móric után dobta a kést.


Egy hét hiányzott a lósorozás napjához.


 


5.


Megállt a koldusasszony a konyhaajtó előtt, nekitámaszkodott fáradtan és vénen az ajtófélfához és imádság helyett furcsa mondókába kezdett, a miatyánk helyett új ritmusú dalolásba, hanglejtésül nótátlan szavalásba ilyen szöveggel: Legyen olyan könyörülő, mint a szomszéd Julka nenő, attól egy hatoskát kaptam maga adjon kettőt.


Rozi néninél Juli nénit mondott, Juli, néninél Rozi nénit, másnál mást. A koldusasszony ezen rigmusa a filozófiája, helyességét mutatta, amit nem tanit könyv, csak az élet, kiismerés. Amikor ilyen kétértelmű fölszólítással arra biztatja a parasztasszonyt, hogy legyen különb adakozó, a szomszédasszony adományának dupláját adja: a hiuságát ébreszti föl, amire mégmindig lehet hatni, minden rossz termés és parasztnyomor dacára is. Szerte a falun gyakran ér célt dudoló koldulásával, furcsa, beszédes versikéjével — az ő számítása célját gyakran éri el, ami: az alamizsnatöbblet.


Beszélhetek a meszelésről is.


Egy napon Rozi néne fehérebbre meszeli az udvarát, mert azt látta, hogy Klára tegnapelőtt meszelte az ő udvarát és fehérebb volt az, mint az övé. Klári azért meszelt, mert a mult héten Rozit látta meszelni és irigyelte tőle, hogy fehérebb a fala., kihívóan rikító és visszaveri a rábámuló nap sugarait. A nap sugarait, amelyek naponta ujra és ujra kilövellnek a nagy égitestből és elbámulják a parasztasszonyokat, ahogyan én. Rozi meszelése egy kevéssé megfakult a két nap alatt és a nemes versengésben, ami a rikítóbb fal, Rozi nem akart alul maradni: újból meszelt. Meszelnek hetenkint a parasztasszonyok, nem a tisztaság miatt, hanem a flanc miatt, ami a szépségben: egymástetőzés. Fogy a mész a kereskedőnél és a kereskedőnek ebben a megveszekedtt habarékban még mindig érdemes élni, még mindig érdemes élni.


 


6.


Minden parasztember a lovaival törődött a reménységben, ami a jó ár igérete volt, a lehető szerencse a gádorosi sorozáson.


A major helyén, hétkilométeres messzeségben a falutól telepesek éltek, idegen és fáradt emberek, istállókból és magtárakból átalakított lakásokban, a földreform következtében kapott maradékbirtokon. Amerikátjárt árvai és liptói emberek, akiket a politika akarnokai toltak a magyar falvak vidékeire éknek a soviniszta esetlegességek közé.


Furcsa ruháikban, darócnadrágban, amelyik világosszürke, amig nem piszkos, rövid lajbikban és apró gömbölyü kalapban járnak a férfiak, széles szoknyákban a nők. Némelyikük a külföldi munkahelyeken pénztkereshetőségében eldobta ezt a viseletet és főszolgabirónak nézett ki a ruháiban és recsegő beszédmodorában és idegen bánat ült mindenha fölöttük, szomoruság, mert nem voltak otthon. A legényfiaik ezeknek az embereknek látszólagos gazdagságuk dacára a legszabadabb falusi lányok után jártak, a, falusi prostituáltak az, ő éhségükből éltek. A lányok, akiket ezek az emberek magukkal hoztak, egy ideig sovén dobogással kerülték a magyar legényeket, de a szomoruságukban felszakadtak rájuk rakott bilincseik és aztán már ők lettek a nemibetegségek szétterjesztői a paraszttájakon.


Becsapott volt ezeknek az embereknek az élete. Olyan rokontalanok voltak a magyar vidéken, hogy sírásra hajlott a bánatuk, ha hazagondoltak a hegyi falvak nyomorára, ahonnan szebb élet igérgetésével csalták le őket a magyar vidékek nyomorába.


Az árvai és liptói földet, a felvidéki föld szükségleteit ismerő; az amerikai gyárakat és üzemmeneteket ismerő, szervességeket, szervezetlenségeket és szervezettségeket ismerő, de a Kisalföldi földet, a televényt, a máserejű homokot, máserejű sárga agyagot, másfajtáju vetőmagot gabonát és kapásban, a mindennek másfajtáju megkívánt igényeit nem ismerő emberek a, rossz években tönkrementek.


Magaskerekű, deszkaoldalas, megkülönböztető szekereiken a gebelovak mögött már csak azért jártak a falvakba a messzi pusztákról, hogy leveleket adjanak föl a postán, kérvényeket, az adó és részletfizetés moratóriumára vonatkozóakat.


Az egyik ilyen paraszt már annyira tönkrement, hogy az ősszel esedékes részletfizetéskor eladta minden állatját az istállókból, teheneit és lovait és megtermett takarmánya fölöslegesnek maradt lógni a szérűjén az ég felé, kitudja, milyen sorsra várva.


Egy éjszakán hat ember jött bekormozott arccal a tanyájába, ráültek a megriadt ember mellére, a felesége és a fia ágyonfekvésére is fölhúzott és megtöltött revolverekkel, hogy ne mozduljanak és ne kiabáljanak.


Igy ültek rajtuk az egész éjszaka hosszán, ki se néztek a holdvilágos tájra, maguk köré se, csak a három ember mozdulatlanságára ügyeltek.


Hajnaltájt elmentek, anélkül, hogy a tanyában bármit is bántottak volna.


Nem bántottak senkit a tanyában, de amikorra elmentek, akkorára már nem lógott a takarmánykazal az ég felé és a keresésére kiküldött csendőrök, bár három falut kutattak át, nem találtak a tettesekre.


 


7.


Egymástól is lopkodták a takarmányt. Már akitől lehetett, akitől volt mit.


Igy várták a keddi sorozást, hogy megjavitott lovakkal küzdjenek az esélyért, a szerencséért.


Pénteken déltájban megdöglött Kondás Lajos lova a Szabó Karcsi keze alatt; a piros herélt, a neve Duhaj volt.


Szabó Karcsi teletömte a lovat lopott takarmánnyal, hogy ne maradjon el a többi parasztok mögött és ezt nem birta meg a keservesnyögésű állat.


Fölfordult, hogy megdermessze a Szabó gyereket.


Az északi lappoknak van egy mondájuk, amelyik elmondja, hogy meglépfenésedtek a rének mind és az egyik papjuk, hogy a bűntetést, a rénbetegséggel rájukszabó isteneket megengesztelje, fiát áldozta föl, leszúrta és elégette, hogy a maga és a fajtája rénvagyonát így mentse meg. De hiába volt az Izsákáldozat, a rének tovább döglöttek.


A kisalföldi paraszt szebbé akarta varázsolni a lovát, hogy besorozható legyen az ötezer koronás árra, de megtört a lovon a gazda akarata, túlságos etetése és megdöglött.


Most megbolygatta Szabó Karcsit és nevelőapját a lódöglés. Megérezték, hogy ez a parasztélet.


A lovat kivitték a dögtérre, eltemették és másnap reggelig ellopkodták a húsát a munkanélküli zsellérek.


 


8.


A cigánylány öltözete ennyi volt: derékrakötve egy tarka piros szoknya és a vállain is egy, amelyiknek a szakadtságán át nyújtotta ki meztelen karjait. Piszkos volt és rongyos, éhes és vontatott beszédű. Most Boldizsár Julissal állt szemben, a tenyerét tartotta és belebámult, amig a jóslatát kerepelte:


Ides kisassonka, a magájé tenyerin itt egy kék ér húzsódik, amellik féér, arstan abból kimegy kettő, A fééren itt a kezsdeténé van egzs csomó édes kisassonka, azs a csomó a vélegén. Nazson derék ezs ember, vannak födzsei, meg lovai, magácskának dógozsni se fog kölleni, csak akkor fogja kivinni a fődekre, ha magácska látni fogja akarni a fődeket aratás előtt, amikor a legsebbek. Édes kisassonka legyen kenyerülő, aggyon egy egérfarknyi szalonnát, hogy imádkozhassak a sűzsmárjának, hogy meg ne váltostassa azst a sorsot. Csak egy darabinkát ideske, hogy tovább mondhassam a magácska sorsát.


Szalonnát hozott a lány, a cigánylány bepakolta és tovább jósolt a tenyérből:


—Ides kisassonka, a főérből két kis ér megy ki, ezsek azt jelentik, hogy a kedves vőlegin messzi útra fog kerekedni, nagyon messzi, ahol ki fog esni maga a sziviből, mert fog jönni egy nagyon gazdag lány, akinek autója is van és el fogja magától szeretni azt a kedvest. Magácskának nagyon nagy bánata lessz, de ez a bánata nem fog sokáig tartani. Mert az az édeske a gazdag lány apjával nagy üzletet fog kötni akkor meglátja, hogy a gazdag lány minden legényt megfog magának, akkor azs édeske magára fog gondolni megint és vizsajön ahhoz az édes kis-assonhoz, akit seret. Hogy ezs beteljesüljön édes kisasszonka, három lószőrt köll levágni a ló nyakából és eltenni azs imakönyvbe a máriakép után, hogy senki ne lássa. Másképpen a vőlegény nem térne vissza sohase.


A cigánylány újabb adag parasztértéket kapott kenyérnek, a parasztlány pedig belopózott az istállóba ollóval, hogy a három lószőrt megszerezze.


Az istállóban ott ült Boldizsár Ágos, a gnómember, púposan és vas-vellával. Gyönge esze egészen megkergült a napok izgalmában, féltette a lovait, éjjel-nappal ébren ült fölöttük, vigyázta őket.


Kisszéken ült ós rákiáltott a lányára:


 Ne gyere az istállóba.


 Apám, három lószőr kellene a nyaka sörényiből.


Szart adok, hogy megromuljon a ló? Ollóval? Hozzá ne nyúljon az isten se, nem hiszek senkinek, vigyázok rája. Nem adok, mer elromlik a ló.


Kikergette a lányát és nem törődött vele, hogy a kedves ismeretlen vőlegény ott marad az autós kisasszony ringató ölében és nem jön vissza.


A lovával törődött, vigyázta égi és földi erőktől.


A lánya megleste, amikor kiment az istállóból, szükségre, vagy takarmányért; akkor belopózott, levágott három szőrszálat az ollóval és mint aki jól végezte a dolgát, vissza akart osonni a házba. Hanem bejött az apja. Nagydühösen szidta a lányát, a három szőrszálat kitépte a kezéből és hozzákötötte apró, erős kötésekkel a sörényszőrökhöz, hogy egész legyen a ló és hagyta, hogy a gazdag vőlegény elvesszen a pokolba.


 


9.


Ugyanazon az estén Koltó Lajos kutyaugatásra ment ki az udvarra és világosságot látott a pajtájában.


Vasvellát ragadott vagyonátvédő ösztönében, azzal szaladt hátra ingben-gatyábán.


Egy menekülő emberbe dobta a vasvellát a hold alatt, amelyik a harmathullotta virágzó szilvafákra bámult.


A vasvella fölállt az ember hátán, úgy cipelte, de nem állt meg, elszaladt az éjszakába, a kertek sűrűjébe és a sövények labirintusába.


Varga Lénus hat hétig járatta magához az orvost, de nem tudni, hogy mire volt beteg.


Lehet, hogy igaza van a pletykának és Koltó Lajostól akart lopni takarmányt.


(Befejezése a következő számban)


 


Vissza az oldal tetejére