FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Palesz T., nyájas tőzsér


Reményik Zsigmond

 


  A fene essen a béletekbe, már megint milyen marhaságot csináltatok, — mondotta Zárka ügyeletes rendőrkapitány kezében tartva a rendőri jelentés egyik dicsőséges aktáját az előtte álló ügyeletes őrszemnek, detektiveknek és fogházőrnek, akik kimeredt szemekkel és értelmetlenül bámultak a rendőrkapitányra.


Zárka rendőrkapitány kétségbeesetten folytatta:


  A fene essen a maguk buta fejébe, egyik marhaságot csinálják a másik után, olyan rendőri jelentéseket irkálnak, aminőt még maga a jóisten se látott. Van fogalmuk maguknak egy rendőri jelentésről egy általán? Mi van ezzel az emberrel, ezzel a Finn Gusztávval, mi az atyauristennek hozzák ezt a nyakunkra, amikor ennek nem itt a helye. Mit kezdjünk mi egy öngyilkossal egyáltalán? Ahelyett, hogy átutalnák a mentőkhöz, a mentők a kórháznak, a kórház esetleg a temetkezési osztálynak, fogják és behozzák a rendőrségre, bezárják a szerencsétlent a fogdába a többi csirkefogó mellé. Mi az, hogy közlekedési akadályt képezett? — kérdezte cvikkerét feltéve és az egyik detektivre nézett.


   Kapitány urnak alásan jelentem, — kezdte Furkós nevezetű detektív, — kérdem nem elég közlekedési akadály-e az, ha valaki a villamos elé veti magát, a villamos fékez és hirtelen kisiklik, ugyanakkor egy bekanyarodó autó felrohan a járdára és elüt egy magasrangu főpapot, ezt látja a szembenlévő ház ablakából a nemzet csalogánya, Órjás Punczi művésznő és ijedtében kiesik az ablakon. Arravezetik a varázslómester Kassner elefántját, az megijed és nekirohan egy temetési menetnek, ahol a lovak megbokrosodnak és berohannak a Mignoncukrászdába a halottal és rádöntik azt koporsóstól a pultra, a krémesek és az indiánerok közé. Véletlenül ott tartózkodtam és egy pillanatig se kételkedtem benne, hogy mindez a rendőrség ügyeinek keretébe tartozik. Magam voltam, aki a fenntnevezett Finn Gusztáv öngyilkosjelöltet elővezettem és a kerületi őrszobában letétbe helyeztem.


   Azonnal értesitsék a mentőket, — mondotta elkeseredve Zárka rendőrtiszt — és ezt a Finn Gusztávot meg rugják ki, ha a mentők megérkeznek. Még csak az hiányzik, hogy öngyilkosokkal is foglalkozzunk. Kéne is a büdösöknek, hogy beüljenek a konforts rendőrségi fogdába, ott dögöljenek és zabáljanak, az egész rendőrséget koldusbotra juttatnák, mehetnénk mindnyájan ahányfelé látunk, ha még az öngyilkosokkal is foglalkoznánk. Máskor meg jobban nézzék meg, hogy kit hozna ka nyakunkra, nem egy szálloda végeredményben a rendőrségi fogda, ha maguk minden egyént arra érdemesítenek, hogy oda cipeljék, hát hamarosan jól nézünk ki.


Amikor a foglár kinyitotta a rendőrségi kóter ajtaját és abban megjelent Furkós detektivvel, a bennülők abbahagyták a beszélgetést. A kis szoba tele volt rongyos alakokkal, összefogdosott uccalányokkal, öreg piaci hordárokkal, tejeskofákkal és mindnyájan vakaróztak. A sarokban ült egy sovány fiatalember, rongyos felsőkabátban, rojtos keménykalappal fején és izlésesen megkötött kopott nyakkendővel. Kezein visszahajtott lukaskeztyűt viselt, amelyből kilógtak ujjai. Fakó gamásnit viselt foltozott cipője fölött.


 Én mindég azon a véleményen voltam, — kezdette most a társalgást egy félrecsapott kalapu lány, aki két állástalan pincér között üldögélt, — hogy az a legnagyobb könnyelműség, ha az ember nem kéri előre a pénzt. Ebből rendesen baj származik és az ember kivétel nélkül a rendőrségre kerül. Meg kell nézni, a hivatalnokokat, meg a tisztviselőket is, előre fizetik, mért csak éppen a bárcások legyenek kivételek.


 Finn Gusztáv, — orditotta be a fogdába az ügyeletes rendőr és körülnézett. A fiatalember felemelkedett és előzékenyen megemelte kalapját.


 Mi a fenét keres maga itteni — kérdezte Furkós detektív, kezeit zsebébe mélyesztve. — Magának itt semmi keresnivalója, magáért jönnek azonnal a mentők és elviszik. Öngyilkosoknak a mentőkön a helye, esetleg a kórházban és legjobb esetben a hullaházban vagy a bonctani intézetben. Jöjjön ki és várjon.


 Kérem, én már nem akarok tovább élni, sóhajtotta Finn Gusztáv öngyilkosjelölt, eldobtam magamtól az életet, hiába csinálnak velem akármit is ha kikerülök a mentőktől, megint csak öngyilkos leszek. Hát magyarázzák meg nekem, hogy minek éljek — kérdezte a többiek felé fordulva és széttárva csattogtatta két karját, akár egy madár.


 Ez már nem a rendőrségre tartozik, — válaszolta a detektív, — ehhez már nekünk semmi közünk. Siessen, mert itt vannak a mentők. Mindenki azt hiszi, hogy a rendőrség egy jótékonysági intézmény, amelyik enni, meg inni ad, öngyilkosokat elhelyez és lebeszél, hátha még eddig azt hitték, ezután meglátják, hogy nem egészen igy áll a dolog. A többiek meg csendben legyenek, még csak hajnali két óra, ne büdösitsetek az anyátok istenit és csend legyen.


 Akármit is csinálnak velem, hajtogatta Finn Gusztáv a folyosón, engem nem téritenek el szándékomtól. Meg akarok halni, hajtogatta egyre, amikor betuszkolták a mentőautóba, még akkor is.


 Az istenit a fejüknek, mondotta Furkós detektiv az ügyeletes rendőrnek, amikor Finn Gusztávot elvitte a mentőautó, ilyen dolguk az embereknek még soha sem volt és mégsem tudják magukat megbecsülni. Akármit is csinálnak, jön értük egy autó, vagy gyüjtőautó, vagy mentőautó, vagy hullaszállitó autó és elviszi őket kényelmesen. Autó nélkül már egy lépést se tesznek meg mostanában ezek a gazemberek. A szegény detektiv meg koptatja a talpát, bizony nagyon megváltoztak a viszonyok az utóbbi időben. Ha ez még sokáig igy tart, még a detektivek is csirkefogásra adják majd a fejüket, nem lesz ebben a városban egy rendőr se, nem lesz detektiv, mindenki zsebmetsző lesz, kurva, meg kurvapecér. Autón megyünk még a reterátba is.


 Bárcsak már úgy lenne, tette még hozzá az ügyeletes foglár, aki kissé nagyothalló volt és megtörölte bozontos bajuszát.


Még aznap éjszaka a konok öngyilkos, Finn Gusztáv különböző módozatokat eszelt ki arra vonatkozólag, hogy megszabaduljon az élettől. Amikor a mentőállomáson megvizsgálták és utilapot kötöttek talpára, megemelte rojtos szélű kalapját és lukas keztyűjét kezére huzva, zsebkendőjével leveregette foltozott gamásnijáról a port. Igen hideg volt és fujt a szél.


  Zörgessenek már be a fülkébe, — hajtogatta egy kövér finom uriember keresztbevetett lábakkal, a nyilvános illemhely előcsarnokában veritékező homlokkal a többi türelmetlenkedők élén, akik már ott régóta várakoztak és el sem tudták képzelni, hogy mi a fenét csinálhat benn a fülkében az a búsképű fiatalember, aki a helyet több mint egy félórája elfoglalta.


  Disznóság mégis, ami itten történik, — kiáltozták mások is, közöttük a leghangosabban Disznó Elek, könyvkiadó számos polgári érdemrend tulajdonosa. — Ez itt nem magánterület, amit csak úgy ki lehet sajátítani, ez egy közhasználati helyiség, a köz szolgálatába állított helyiség, ahová mindenkinek szabad a bemenet.


Az illemhely tisztogatónője is feltette szemüvegét és csörgő kulcsaival oldalán megjelent. Alacsony kis asszony volt, aki saját bevallása szerint valamikor jobb napokat látott.


  Micsoda disznóság történik itten? orditotta Disznó Elek könyvkiadó és ezekben a pillanatokban minden bűnéért megvezekelt, nyissa ki az ajtót, törje be ha másként nem megy, különben is magánál van a kulcs. Több mint egy félórája várakozunk bebocsátásra, nemhiába középület ez itt, olyan is a kiszolgálás.


A tisztogatónő bekopogott a kis fülke ajtaján, de mivel választ nem kapott, kulccsal kinyitotta az ajtót. Disznó Elek könyvkiadó a falnak dűlt és majdnem elájult. A többiek is, akik mögötte állottak, majd feldöntötték a tisztogatónőt, egymás hegyén-hátán tülekedtek a kis fülke felé. De ott az ajtóban visszahököltek.


A kis fülkében derékszíjára kötve lógott a vizvezetéki csapra erősítve a konok öngyilkos, Finn Gusztáv. Arca már kék volt és kezei kilógtak a lukas keztyűből. Kalapja kissé félrecsuszott a fején és gamásnis lába belélógott a porcelántálba.


  Rendőr! Rendőr! — kiabáltak össze-vissza ós hirtelenében leoldották a fiatalembert és végigfektették a kövezeten. Disznó Elek könyvkiadó átgázolt a tömegen, magára rántotta a kis fülke ajtaját és kapkodva bezárta azt.


*


Egy félóra mulva, amikor a konok öngyilkos fiatalember, Finn Gusztáv magához tért, csüggedten végigtekintett az őt körülvevő tömegen. Disznó Elek könyvkiadó éppen akkor távozott volt a kis fülkéből, teljesen dicsőségben, akár egy hadvezér. Finn Gusztávot meglehetős nagy tömeg vette körül, volt ott rendőr, mentő, rikkancs, pincér, uccalány, hírlapíró, egyszóval a társadalom legeslegjava gyülekezett körülötte és szájtátva bámulták a szerencsétlen alakot.


  Most pedig előállítom a kerületi kapitányságra, — mondotta a rendőr, miután az öngyilkos fiatalembert leigazoltatta és megvizsgáltatta az orvossal és felszólította, hogy kövesse az őrszobára. — Végeredményben nem lehet csak egy dolgot bevégezni igy, — folytatta a rendőr, — máris több szavahihető uriember részéről panasz érkezett, hogy bezárkózva a kis fülkébe, ott olyan dolgot művelt, amire az a helyiség éppen nem való.


Amint Finn Gusztáv, konok öngyilkos, a rendőr kíséretében az őr-szoba felé haladt, nagy tömeg kisérte őket utjukban, munkanélküliek, hajléktalanok, rongyosak, soványak és éhesek. Két detektív is csatlakozott hozzájuk, akik szép szavakkal szétkergették a tömeget, intelligenciájukra hivatkozva, lekötelező modorban szétoszlásra bírták őket.


Zárka ügyeletes rendőrtiszt majd szivszélhüdést kapott, amint értesült a dologról. Két kézzel megragadta az asztalt és ülő helyzetében megkékülve felemelkedett. De mégis urallkodott magán, feltette cvikkerjét és behivatta a nagyothalló foglárt.


  Majd jobb belátásra birom én magát, mondotta Finn Gusztáv felé és rágyujtott egy cigarettára, magát én már régen ismerem. Maga volt az, aki tüzhalált akart halni és felgyujtotta a Levente uszódát kabinostól, mindenestől. Alig két hete, hogy a Dunába ugrott, éppen akkor, mikor a csónakversenyek voltak és felboritotta a győztes csónakot. Tegnap este, mint ez az akta is bizonyitja, egy villamos elé vetette magát, az kisiklott és beláthatatlan zavarok keletkeztek. Most meg egy nyilvános illemhelyen felakasztja magát, torlódást okozva ott amiatt. Foglár!


A nagyothalló foglár megfordult és ki akart menni a helyiségből. Alig tudták vele megértetni, hogy a rendőrtiszt hivatja.


 Foglár, kiáltotta Zárka rendőrtiszt, mint az utolsó itélet hírnöke, helyezze el ezt az embert a fogdába, végeredményben mást már nem tehetünk, minthogy megbüntetjük csökönyös és visszaeső öngyilkossági kísérleteiért. Aktát csinálok, amiben majd kifejtem bőven szempontjaimat. Arra mégsem vagyunk berendezkedve, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzunk érdemlegesen, amit megtehetünk, csak az, hogy ártalmatlanná tesszük az ilyen alakokat. Maholnap még megtörténik az a csuda is, hogy kénytelenek leszünk átalakulni prédikátorokká, hittéritőkké és lelkipásztorokká, ami nem a szájunk ize szerinti dolog volna egészen. Két hétre lakat alá tesszük ezt a fiatalembert, remélem, hogy megjön az esze. Közben utasítást adunk ki, ha bárhol és bármikor ujból mint visszaeső öngyilkos feltűnik, az első őrszem vagy detektív tartsa kötelességének, hogy lássa el alaposan a baját.


 De ahány öngyilkost még ide behoznak maguk, — folytatta felemelt hangon Zárka rendőrtiszt, — ha még egyszer megtörténik, hogy behoznak nyakamra egy öngyilkost, úgy rugom ki azt magukkal együtt, hogy a lábuk se éri a földet. Még csak az hiányzik, hogy a derék rendőrség is a szentimentalizmus tekervényes utjára tévedjen. Még csak az hiányzik.


*


A zárkában, amikor Finn Gusztáv, konok öngyilkos fiatalember megjelent és udvarias köszönéssel üdvözölte a bennülőket, kofákat, öreg targoncásokat, éjszakai nőket, pincéreket és zsebtolvajokat, azok őt mint régi ismerőst a legbarátságosabban fogadták.


 No, öregem, te rekordot tartasz mondotta is neki egyik pincér, akinek szemei fel voltak kékre dagadva ós fél arca vörös volt, nyilván egy nagy pofontól, amit kapott, még ki se tetted a lábad és máris újra bekerültél.


 Csak az a kár az egészben, tette hozzá egy tejeskofa, hogy meglehetős ritkán vannak felállítva a városban az őrszobák, úgy, hogyha megfogják valamiért az embert, annyit gyalogoltatják, míg bekísérik, hogy megfájdul a lába. Ha én lennék az előljáróság helyébe, csak annyit mondok, hogy legalább minden uccasarokra építenék egy valamirevaló kis kótert.


A fiatalember Finn Gusztáv csökönyösen hallgatott, elbóbiskolt és észre se vette, hogy elmult az éjszaka, kihajnalodott, reggel egymásután kihallgatták a kofákat, prostituáltakat, pincéreket és öreg targoncásokat. Amikor felébredt, azt hitte, hogy álmodik, már későn délután volt és a tetvek mászkáltak jólfésült fején és egy egér rágogatta éppen kopott gamásniját. Vele szemben a padon egy elegáns kövér uriember üldögélt, fekete városi bundával, galambszinű gamásnival lábán, csontkeretes szemüveggel szemén és sötétszürke velurkalappal fején. Az elegáns uriember a sarokban üldögélt, meglehetősen zavartan és nem igen tudott belétörődni helyzetébe.


  Mégis disznóság, — mondotta indignálódva a kövér uriember, megjegyzését kimondottan Finn Gusztáv felé irányítva, — mégis disznóság, hogy újabban mindenféle csekélységekért minduntalan a rendőrségre hozzák az embert. Ha az ember elüt valakit autójával, vagy az emeletről kirugja a cselédjét, hogy az lábát töri, már viszik is, meg se kérdezik, hogy kicsoda, micsoda. Azt hiszem uram tette hozzá, hogy megegyezünk abban a tényben, hogy a rendőrséget nem a jobb emberek részére találták fel.


A velurkalapos uriember barátságosan mosolygott és nyájasan folytatta tovább. Most lehetett látni, hogy kissé részeg, nadrágja le van öntve mindenféle lével, mellényéről hiányzik a gomb és gamásnija be sincs gombolva.


 Engedje meg, hogy megismerkedjünk, — folytatta a nyájas uriember, — az én nevem Palesz T. tőzsde és váltóüzletem van, az egész városban minden pincér ismer, minden taxisoffőr, minden lotyó és minden tönkrement kereskedő, birtokos és vállalkozó.


 Finn Gusztáv vagyok, — mondotta a fiatalember és felemelkedett, megemelve rojtos kalapját. — Mint visszaeső öngyilkos vagyok két hétre lezárva, dehát uram értse meg, minek is élnék, minek is élnék! Nem mondom, tegnap bizony kissé ellőttem magam, az esti ujságokban biztosan benne is volt az eset, a kisiklott villamoskocsival, autóval, temetési menettel és cukrázdával, amint hallottam, igen nagy felfordulás volt. De akármit is tesznek velem, nem tudnak lebeszélni, se eltéríteni szándékomtól. Én már ötször voltam öngyilkos, — tette még hozzá bizonyos büszkeséggel.


 Én már ötször voltam öngyilkos — folytatta és papirokat szedeti elő zsebéből, — ötször uram és ezt igazolni is tudom bizonyitványokkal, a mentők bizonyítványával, a kórházak bizonyítványával és remélem, most a rendőrség bizonyítványával is. Ötször, egymásután, igen uram, pontosan ötször.


   És miért, ha szabad kérdeznem? — kérdezte a nyájas uriember közelebb huzódva Finn Gusztávhoz. — Talán a nyomor, ha szabad kérdeznem?


Finn Gusztáv széttárta két karját, mint egy madár, amelyik el akar repülni és mindjárt le is ejtette azt.


 Hónapok óta munkanélkül vagyok uram, sóhajtotta, együtt élek az apámmal, aki még valahogy csak dolgozni jár, de mindég szemrehányásokkal illet, azt mondja mindég: Guszti, Guszti, nem elég, hogy felneveltelek, tisztességesen, becsületesen felneveltelek, még most is azt akarod, hogy én tartsalak el? Rossz családból is származom uram, szégyenlem egész családomat és nem tehetek ellene semmit. Apám pöcegödörtisztitó, anyám keritőnő uram, hugom bárcás, bátyám meg buzeráns uram. Én vagyok a legkisebb és mindég szemrehányásokkal illetnek. Pedig mindég munka után járok, mert akarok ám én dolgozni, egyik helyről megyek a másikra, de tudja milyen a helyzet.


 Milyen a helyzet? kérdezte nyájasan Palesz T. a tőzsér és érdeklődve figyelt.


 Az ucca tele van munkanélküliekkel, uram, mi a jégvermek mellett lakunk egy kis ólban, de a mult héten mindenféle csavargók felgyujtották a jégvermet, a mi kis bódénk is elégett. Hitelünk nincs, a rossz gazdasági viszonyok következtében még az apám üzlete se megy kielégitőképpen, hiába, keveset emésztenek az emberek. Nővérem hónapok óta hitelbe dolgozik, bátyám egészen rossz utra tért, szenvedélyévé vált bünös tulajdonsága, ha van pénze, még ő fizet. Anyámról jobb nem is beszélni, gyereklányok megrontásáért másfélévet kapott. Hát ez a helyzet uram.


A kora esti órákban behozták a zárkába még Fagy Gyulát, akit egy szoborleleplezésen zsebtolvajláson értek. Fagy Gyula zsebtolvaj leült szótlanul a sarokba és hosszu kezeit ölébe rakta. Rágógummit tett a szájába és szemeit az ég felé forditva, szüntelenül sóhajtozott.


Én magam részéről mindent el fogok követni, — mondotta ekkor Palesz T. a nyájas tőzsér és jóindulattal megveregette a konok öngyilkos, Finn Gusztáv vállát, — meg fogok kisérelni mindent, hogy magát talpra állítsam barátom. Itt van a cimem, ha kiszabadul, első dolga legyen és keressen fel engemet irodámban, meglátja, nem hiába fog felkeresni. Nehogy megint valami bolondságot csináljon, tartsa ezeket az öngyilkosságokat arra az esetre, ha már minden kötél szakad. Nekem annyi jóismerősöm, barátom és lekötelezettem van ebben a városban, mint kutyában a bolha. Ha lehetséges nemcsak magáról fosok gondoskodni, lehet, hogy alkalmat találok arra is, hogy egész családja rendes életet kezdhessen.


És számos igéretet tett, esküdözött égre-földre, hogy gyámoltalan és elkeseredett barátját megmenti az élet számára. Közben Fagy Gyula zsebtolvaj is felemelkedett, megemelte kalapját és sötét színekkel kezdett igaztalan és kilátástalan életének ecsetelésébe. A tőzsér nyájasan őt is meghallgatta, őt is vállon veregette és őt is biztosította jóindulatáról.


Rövid időre ezután bejött az ügyeletes foglár és kivezette a tőzsért, aki még mindkettőjüktől nyájasan elbucsuzott. Estére és egész éjszakán át újból megtelt a zárka, hoztak az elvitt uccalányok, pincérek, öreg targoncások és piaci kofák helyett más uccalányokat, más pincéreket, más targoncásokat és más piaci kofákat. Bejött a foglár ós felgyujtotta a villanyt. A kis fogda megtelt bűzzel, köpéssel, tetvekkel és nyögéssel.


   Most már határozottan állithatom, — mondotta lelkesen Finn Gusztáv, a konok öngyilkos a hidegben Fagy Gyula zsebmetszőhöz huzódva, — hogy milyen könnyelműséget akartam elkövetni. Végeredményben mit is várhatok az élettől én? Szerencsétlen családi állapotaim, nyomoruságom elvették az élettől való kedvemet, ezt mindenki megértheti. De ha kiszabadulok, esküszöm a próféta szakállára, egészen másként fogom felfogni a dolgokat, felkeresem Palesz T. tőzsért, aki magunk között mondva egy igen nyájas uriember, pont olyan, mint az én szerencsétlen buzeráns bátyám zsánere. Kövér, csontkeretes szemüveget visel és frizurája olyan fényes, hogy azon még elcsuszik a tetü is. Egyszóval ő az én életem megmentője, áldassék az ő neve mindörökkön örökké, ámen.


   Nekem mondod? — válaszolta Fagy Gyula zsebtolvaj és zsebeibe nyult. Egy aranyórát, egy ezüstcigarettatárcát és egy platinával sűrűn telerakott dupla fogsort emelt ki onnan, rákacsintott Finn Gusztávra és a homályos lámpánál megcsillogtatta azokat.


*


Két hét mulva a konok öngyilkos, Finn Gusztáv fiatalember kiszabadult a fogdából. Első dolga volt, hogy hazasietett, lebujt a pincébe mert egy beomlott pincében laktak, a leégett városi jégverem szomszédságában, amelyben nagy tócsákban állott a viz. Otthon volt az apja, nővére és bátyja, mindhárman szanaszétdobált szalmazsákokon heverésztek. Minduntalan villamosok rohantak el fejük fölött, iszonyatos dübörgéssel, figyelmeztetve őket elveszített életükre minduntalan.


  Szedjétek össze a sátorfátokat, — mondotta lelkesen Finn Gusztáv — rakjátok magatokra a legjobb rongyaitokat és vágjatok olyan ájtatos pofát, aminőt csak tudtok és megyünk. Most aztán már vége van minden nyomoruságnak, egy finom uriember érdeklődik sorsunk iránt és biztosra vehetitek, hogy meg fog bennünket menteni.


  Szedjétek össze igazolványaitokat, bárcáitokat, én is zsebembe teszem igazolványaimat ötszöri öngyilkosságomról, hagy lássák, hogy nem hiába cselekszenek. Ha még ez is kevés, elvisszük a jó mamánk esetéről szóló rendőri jelentés jegyzőkönyvét is, végeredményben nem milliomosokat fognak itt talpra állítani, hanem valóban olyan embereket, akik rá vannak szorulva.


Mindezeket az iratokat beszerezték, este megjelent Fagy Gyula zsebtolvaj is, aki szintén kiszabadult a fogdából, tele bizonyítványokkal, rokkantsági bizonyítvánnyal, kiutasitását igazoló iratokkal, törvénytelen születését igazoló keresztlevéllel, úgyhogy egy nagy csomag gyült már össze reggelre ezekből az iratokból, igazolványokból és bizonyítványokból.


Reggelre rendesen kimosakodtak, magukra szedték legjobb rongyaikat és bekenték magukat Finn Gizi uccalány olcsó parfőmjével, hogy kibírhatatlan szagukat igy eltüntessék és elindultak gyalog Palesz T. nyájas tőzsér városi irodája felé. A legszebb remények ébredeztek szivükben, mindenki saját sorsának jobbrafordulásáról álmodozott, amint átvágtak az üres telkeken, az öreg Finn latrinapuccoló jóllakott és sokat emésztő polgárokról álmodozott, Finn Gizi uccalány egy tisztességes foglalkozásról, Finn Géza buzeráns egy albérletbe megkapott banánkereskedésről vagy szivarárusitásról, Finn Gusztáv munkanélküli pedig akármilyen munkalehetőségekről, környezetének megváltoztatásáról. Fagy Gyula zsebtolvaj pedig valami hosszulejáratu szerződésről egy orfeumba, ahol mint zsonglőr és illuzionista bűvész mutogathatja majd magát.


   Kezitcsókolom, alászolgája, — mondották a nyájas tőzsérnek, amint annak irodájában rájuk került a sor. A tőzsér egy nagy iróasztal mögött üldögélt, barátságosan leültette őket és megveregette mindnyájuknak a vállát.


   Irok egy levelet a népgondozó igazgató ur őkegyelműségének, — mondotta, — figyelmükbe ajánlom magukat, mert hová jut el egy társadalom, amelynek értékes munkabiró tagjai segitség hijján elzülleni kénytelenek. Az igazgató ur személyes jóbarátom, vele voltam lezárva a forradalmak véres napjaiban. Öt is éppen azon nemes meggyőződése és tántorithatatlan hite juttatta el magas poziciójába, hogy elsősorban azokon kell segiteni, akik azt a legjobban megérdemlik. Az ő zseniális ötlete volt az, hogy minden munkás egész életén keresztül fizessen keresetéből egy ötletet, amin azután halála után őt tisztességesen eltemettetik. Itt van a levél. Igazolványaikat vigyék el magukkal és hivatkozzanak már a bebocsátásnál is bátran én rám. Meg vagyok győződve róla, hogy ezzel a levéllel végleg leráztam magamról önöket és valamiben hozzájárultam megmentésükhöz. Legyenek értékes tagjai ennek a társadalomnak és mindég méltányolják annak gondoskodását, — mondotta még a nyájas uriember, Palesz T. tőzsér és felemelkedett iróasztalától és ujból kezet fogott mindannyiukkal. A fiatalember Finn Gusztávnak adta az ajánlólevelet, aki most feltette kalapját, csak azért, hogy mély tisztelettel és megható hálával mélyen leemelhesse azt.


*


   Legjobb lesz, ha az igazgató urhoz magam megyek be, mondotta az előcsarnokban Finn Gusztáv a többieknek, adjátok ide igazolványaitokat, irataitokat és bizonyítványaitokat, ti legfeljebb csak a titkárságig jertek és hagyjátok, hogy egyszerre csak egy beszéljen.


   Alászolgája, kezitcsókolom, mondották amint a portás bebocsátotta őket a titkárság szobájába, amely egy hatalmas terem volt, három nagy ablakkal egy térségre, két iróasztallal a középen és rengeteg székkel a falak mentén. A nap besütött az ablakon és megvilágította őket dicsőségesen.


Finn Gusztáv hóna alatt az irományokkal, bizonyitványokkal és igazolványokkal, mélyen meghajolt a titkárnő előtt, aki meglehetősen gyanakodva közeledett feléjük. Átvette a levelet, azt felbontotta és elolvasta annak tartalmát. Majd egy pillanatra eltávozott, magával vive a Finn Gusztávtól átvett iratokat.


A titkárnő rövid idő mulva visszajött. Arcán felháborodottság tükröződött, megállt a fiatalember Finn Gusztávval szemben, aki a többiek élén álldogált, a rájuksütő napfényben.


— Ez mégis csak szemérmetlenség, — kiáltotta a titkárnő és az iratokat csapkodta egymásután az asztalra, — hogy van maguknak bátorságuk zavarni igazgató ur őkegyelműségét ilyen kérésekkel. Nem szégyenük magukat, hogy gondolják ezt az esetet tulajdonképpen? Nem gondolják talán komolyan, hogy a kegyelmes ur protezsálni fogja magukat, bizonyos Finn Gusztávot, aki ötször lett már öngyilkos, itt vannak az igazolványok ezen erkölcstelen ténykedéseiről, le sem tagadhatja. Megbízhatatlan ember, nem teszi ki talán a kegyelmes ur magát miatta kellemetlenségnek? Mit gondolnak maguk, mit gondol Finn Gizella, aki egy bárcát mellékel, ez meg egyenesen felháborító. Testvére. Finn Géza nyilvántartott egyén, erkölcstelen életmódja miatt. Anyjuk a börtönben van, apjuk kimondottan munkakerülő, bár nem is szezonmunka brancsban dolgozik. Vagy azt gondolják talán, hogy zsebmetszőkkel is összeszürjük a levet, zsebmetszőkkel, ötszöri öngyilkosokkal, bárcásokkal és nyilvántartott munkakerülőkkel, a kegyelmes ur fel van háborodva és utasítása értelmében felszólítom önöket, hogy hagyják el e nemes épületet, mielőtt felhívná a rendőrség illetékes osztályait alávaló személyükre. Takarodjanak! — kiáltotta felháborodva a titkárnő és lecsapta az asztalra mélységes undorral az igazolványokat ós bizonyítványokat.


A Finn-család és sorsukban társuk Fagy Gyula zsebmetsző dermedten hallgattak és kétségbeesetten szedegették össze irományaikat. Sötétségben álltak, pedig rájukvilágitott a hatalmas ablakon betörő nap. A nap, amely meleg volt és iszonyatosan világított. Hatalmas kévéit rájukhullatva.


És csak most, ebben a nagy világosságban kezdték halvány tisztaságban látni sorsuk minden sötétségének reménytelenségét.


„A béke elleni összeesküvés első neve autarkia. A vámháborúval kezdődik. Az elhuzódó gazdasági krizis, a tehetetlenségnek és az önzésnek ez a szörnyszülöttje már a háború bevezetése, ami talán észrevétlenül megy át a tulajdonképpeni háborúba. A munkanélküliség, amit már alig kísérelnek meg eltüntetni, a foglalkozásnélküliek serege, akiket merész kezekkel megfosztottak a szociális istápolástól — mindezek kézenfekvő háborús okok: valamennyi a háború kezdetét jelenti. A munkanélküliek számára nincs más választás a háború az utolsó munkalehetőség. Ezt az utolsó menedéket nyujtja számukra a nacionalista háborús gondolkozás. A nacionalizmus maga mindig feltételezi a háborút...” (Heinrich Mann az amszterdami háborúellenes kongreszszus elnökségéhez küldött emlékiratában).


 


Vissza az oldal tetejére