FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Az éhség legendája

 


Az éhség legendája cimen irta meg Fábry Zoltán annak az útnak az élményeit, melyet Ludwig Rennel és Gerald Hamiltonnal tett Középeurópa egyik legfeltűnőbb nyomorvidékén, Ruszinszkóp. A kép, amit az éles vonalakkal kirajzolt könyvecske ad megdöbbentő. Ruszinszkó lakosságának körülbelül 90 százaléka éhezik, 5 százaléka közepesen alul él, a többi: falusi és városi gazda, kocsmáros, hiva. talnok. — Miért jutottak ide ezek az emberek? — Már a háború előtt Ruszinszkó volt Magyarország legmostohább vidéke. Ekkor azonban még az itt élők nem éheztek. Nyáron lementek a kövér Alfödre: arattak és összeszedték a téli buzára valót. A háború után a ruszinszkóiakat elzárták a magyar Alföldtől. Persze: az imperialista béke csak egyik oka a ruszinszkói nyomornak. További okok: a népellenesen keresztülvitt földreform, mely a földet nem az ottlakó emberek közt osztotta széjjel, hanem vagy meghagyta egyben (mint az a Schönborn-féle latifundiummal történt, mely egy francia-svájci bank kezében van), vagy pedig a csehszlovák politika exponenseinek adta. A különiben is fennálló krónikus nyomoruságot természetesen még növeli a gazdasági válság. A ruszin paraszt gyáriba sem mehet sehova sem. A szlovenszkói gyárak nagyrésze a cseh imperializmus gyarmatosító politikája következtében leállt. Munka nincs sehol. Kivándorolni sem lehet, mint a háború előtt. A helyzet teljesen reménytelen.


Hogyan reagálnak Ruszinszkón az emberek ezekre a viszonyokra? Sirnak? Szomorkodnak? Apa-tikusan néznek maguk elé? Nem! Ruszinszkó dolgozó lakossága rohamosan radikálizálódik. „Az éhség itt nem ful rezignációba, az ember itt nem kushad el, az éhség itt öntudatra és most először — ne tessék nevetni —emberi méltóságna ébreszt: ha nincs kenyér, nem kell az alamizsna sem.” „Az éhség itt nem koldusokat nevel, de célt-tudó harcosokat. Itt emberek élnek éa nem állatok!” — irja Fábry Zoltán.


Fábry Zoltán a szociális riport ama fajának veti meg alapját e kis könyvében, mely eddig teljesen hiányzott a magyar közéletben és irodalomban. Kétségtelen: a magyar ujságirásban a John Reedek, az Egon Ervin Kischek. az Otto Hellerek, de még az Albert Londresek is hiányoznak. A mi flaszteron forgó ujságiróink nemcsak hogy kényelmesen tapadnak a századelejei bulvár zsurnalizmus formáihoz és szelleméhez, de általában hijjával vannak a függetlenség és elvi meggyőződés ama felelőségteljes érzületének, amely nélkül igazi szociális riportázs elképzelhetetlen. Igaz, a gazdasági válság bizonyos mértékig radikálizálta az ujságirást is. Nyomor-riportok igen gyakran jelennek meg mindenfele a magyar lapokban. Ezekben azonban a nyomor mindenütt csak „szenzáció”, aminek az az egyedüli értelme és célja, hogy jobban „vigye” a lapot. A nyomor igazi okainak felszinrehozatala ezért természetszerűen hiányzik ezekből a szenzációkból s így a raffinált módon elkövetett népbutitás, a lényeg elkenése s a hamis megoldásokban való illuziókeltés a hatásbeli eredményük. Megjelent ugyan, a legújabb magyar riportirodalomban egy másfajta riportázs tipus is. Milotay István „Ismeretlen Magyarország”, Oláh György pedig „Hárommillió koldus” cimen publikált és kiadott riportsorozataikban tényleg látni és feltárni akarták a magyarországi elnyomorodást a maga részleteiben. A részletekből azonban ugyanugy mint az egészből ezek az irások helytelen következtetést vonnak le. Fasiszta megoldásokat ajánlanak, mert alapvető szemléletformájuk, a világnézetük hibás. A fasizmus nem küszöböli ki se a válságot, se a nyomort...


Fábry Zoltán füzete az első magyar irás, mely egy összefüggő földdarabon szociológiailag biztos elemző normák megközelítésével irja le és értelmezi a valóságot a lelkiismeretnek és tiltakozásnak azzal a hevületével, mely ugyanakkor a megoldás tiszta utját szugerálja. A biztos valóságelemző megállapitásait ellenállhatatlan erejű irásművészet egészíti ki. Érett, tiszta példája ez a füzet a tényleg szociális riportázsnak. Remélhetőleg iskolát csinál. (Sz. A.)


 


Vissza az oldal tetejére