FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Bevezetés az individuálpszichológiába

 


(Dr. Kulcsár István Budapest. 1932.) annak a jókor jött könyvnek a cime, melynek célja sem több, sem kevesebb, mint az individuálpszihológia értelmének megvilágítása. Ezt az igéretét — jelentsük ki mindjárt — maradék nélkül váltja be a szerző, ami azért jelentős, ment az individuálpszihológiát is elérte végzete: mint minden korszerű eszmeáramlat — divatos lett a a divatbakerüléssel együtt járó felszinesség még intellektuális körökben is elhomályosította épp a leglényegesebbet: az egész rendszer értelmét. Ahogy Einstein természettudományi relativizmusából zavaros és sivár fila zófiai relativizmust faragtak az iskolázatlam agyvelők és körülbelül azt absztrahálták az exakt mathematikai formulákkal dolgozó világkép-rendszerből, hogy minden fájdalom és boldogság viszonylagos ezen a földön, (amihez persze Einstein elmélet. tének semmi köze sincsen) a freudista pszichoanalizmus virágkorában pedig a neurózisok kauzális értelmezésének tudományát a műkedvelő freudisták egész légiója a szexuálitás öncéljává sematizálta át, éppen úgy járt az individuálpszihológia is amelynek egész tudományos rendszeréből a pszihológiában járatlan intellektuellek egyetlen szót mentettek át: a babonás csengésű Minderwertigkeitsgefühlt. Illő dolog volt esztendőkkel ezelőtt lépten-nyomon traumáról, tudatalatti vágyteljesítményről s Oedipus-komplexumról csevegni és e gyökértelenül megfogott fogalmakból felépiteni a társadalom sőt az egész világegyetem lénvegét és értékét. Ugyanilyen illő dolog most napjában többször tisztelettel említést tenni a Minderwertigkeitsgefühlről és az individuálpszihológiát kritikátlanul azonosítani a filozófiával, szociológiával sőt metafizikával is. Ez az értelemzavar annál kellemetlenebb, mert az individuálpszichológia több a neurózisok diagnosztikai eszközénél, sőt több a terátniai lehetőségeknél is, igáz jelentősége nevelési rendszerében van, amellyel egészséges embertípust teremthet egy új társadalom szá. mára. Ezzel a nevelési szisztemával már is nemcsak élnek, hanem sűrűn viasza is élnek mindazok, akik az individuálpszichológia fogalmai között eltévednek és idegen területeikre kalandoznak ét.


A magyar nyelvterületeken különösen szükséges fogalmi tisztázásit végezte el Kulcsár István, Adler fiatal magyar tanítványainak egyik legtehetségesebbike, kristálytiszta magyar terminoló-giával és a magyar tudományos irodalomban szinte szokatlanul plasztikus és világos nyelven.


Nehéz volna az egészen lexikális tömörségű könyvnek rövid kivonatolását megkisérelni. csak főbb szempontjait próbáljuk ideiktatni. A vulgĂär individuálpszihológusoktól eltérőleg Kulcsár Freud zsenialitásának méltó helyet jelöl ki a lélektani kutatásban, de világosan mutat rá arra a különbségre, amely a freudizmus kauzális és az individuálpszichológia céli, teleológikus megértése közlött van. Mindez — szerző szerint nem kisebbíti Freud meglátásának uttörő értékét és Freudnak az oki értelmezésben való megtorpanását igen okosan a kor mechanisztikus-individualista gondolkodásmódjával magyarázza, amely mindent a veleszületett ösztönökből igyekezett értelmezni, a környezet és az emberi közösség determináló hatását pedig, amely rámutathatott volna a céli összefüggésekre, alig méltatta figyelemre. A kor túlfűtött erotizmusával magyarázza Kulcsár, hogy a frendizmus tengelyébe a nemi ösztön, kerül és a szociális szempontok szerephez sem jutottak. Amint hogy ez igy is van, hiszen egy viszonylagosan kiegyensulyozott társadalomban, ahol az egyén csaknem teljes harmóniában él a társada. lommal — és a freudi időkben a kapitalizmus ilyen viszonylagosan kiegyensúlyozott állapotban volt, — nehezebb volt meglátni a neurózisoknak a szociális konfliktusokból származó komponensét és csak a fennálló rend alkonyából következő, egyre sűrűbb egyéni konfliktusok és a mai társadalom egyre jobban kifejezésre jutó ellentmondásai, amelyek disszharmoniát vittek az egyén és a társadalom céljai között, tették világossá a pszichológiában is a szociális eredőket.


Az individuálpszichológia biológiai alapjainak kijelölésében pregnáns és logikus példával illusztrálja Kulcsár a biológia céli felfogását, amely szerint a sejt nemcsak bizonyos ok — a kémiai affinitás — hanem bizonyos cél — életfentartás — érdekében reagál bizonyos anyagokkal valló érintkezésibe kerülés esetén közeledéssel, vagy távolódással. Ezen a biológiai vonalon az egyént, mint célranyitotta egységet fogja feli az individuálpszichológia. amelynek alkalmazkodnia kell a fejlődés irányába eső biológiai szükségszerűséghez, az emberi közösséghez, a társadalomhoz.


A fogyatékosság értelmezésénél is (Kulcsár igen találóan a Minderwertigkeits-ot fogyatékosságnak, a Minderwertigkeistge-fühlt pedig fogyatékosság-érzésnek fordítja) ez a biológiai vonal huzódik végig, amely abból az adieri megfigyelésből indul ki, hogy nem a betegség öröklődik, hanem egyes szervek megbetegedésre valló hajlama, vagyis a szervek fogyatékossága. Itt helyet kap Kulcsár könyvében a fogyatékosságok szociális értékelése is (a balkezes egyén csak a jobbkezes társadalomiban számit fogyatékosnak). A fogyatékosság szükségszerűen kitermeli a kompenzálást. Alacsonyabb biológiai fokon ez a kompenzálás új szervek teremtésében (ez maga a fejlődés) nyilatkozik meg. A központi idegrendszer azonban önmagában olyan rezervoárja új fejlődési lehetőségeknek, hogy az embernél feleslegessé teszi az új szervek kifejlesztését, minthogy alkalmazkodó képessége révén számtalan új működés-módot tud létrehozni. Egész lelkiéletünk tehát úgy tekinthető — irja Kulcsár — mint az emberi nem szervi fogyatékosságának túlkompenzációja. A kompenzáció pedig nem mindig áll meg a hiányok pótlásánál, néha túllő a célon, ami lehet kedvező, de lehet kedvezőtlen is. Ha idegrendszeri téren játszódik le a kompenzálási folyamat, akkor a túlkompenzáció kifejleszthet bizonyos képességeket, de ha hibásan történik, úgy létrejöhet a neurózis, amelynek előidézésében az objektiv fogyatékosságon kivül szükség van. szubjektív tudomásulvételre is, a fogyatékosság-érzésre. A fogyatékosságérzés létrejöttében elsőrendű szerepet játszanak nevelési és egyéb szociális szempontok, mert a közösséghez tartozóság normális érzése természetszerűleg megváltja az eredendő fogyatékosságot, hiszen az egyén a közösség segítségével tud megfelelni feladatainak.


Igen értékes része Kulcsár könyvének a nevelésről és önnevelésről irott fejezete is, amely megmagyarázza az individuálpszichológiának a nevelésbe való bekapcsolódását, azzal a törekvéssel, hogy a betegségeket megelőzze és így profilaktikusan járjon el.


Adler viszonyát Marxhoz — ami annyi zavarra ad okot, — félreérthetetlen szavak tisztázzák: „Sem ellentét, sem párhuzam a kettő között nincsen. Az egyik a társadalom gazdasági, másik lelki zavarait igyekszik megmagyarázni és rendbe hozni. Az individuálpszichológia, miként a marxizmus, kollektivista és optimista, szemben a kapitalizmus individualista és pesszimista felfogásával. De mint tudománynak, az individuálpszichológiának nincs köze a szociálizmus rendszeréhez.” Ez Kulcsár definíciója, amellyel — mint irja — Adlernek is tartozik.


A kritikátlan azonositás nyilván onnan ered, hogy a legtöbb individuálpszichológus marxista, a szociálista mozgalom pedig egyre inkább használja, fel az individuálpszichológiát nevelési rendszerében. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az individuálpszichológia szociológiai rendszer, sem azt, hogy a marxizmus pszichológiai értelmezés, csak azt. hogy a kettőnek közös vonatkozásai vannak. Optimista és progresszív beállítottságánál fogva az individuálpszichológus hajlamos lesz a szociológiában marxista álláspontra, ha látja, hogy betegeinek jórésze a mai rend különböző szociális adottságaitól neurótikus és egy új társadalmi rend az, amelyben szociális konfliktusok hijján és a közösségi élet normalizálása révén nincs alkalom a fogyatékosságérzés kifejlődésére. A marxista pedig individuálpszichológiához fog nyulni, ha egészséges és szabad embereket akar nevelni egy új társadalomnak. (Kolozsvár) (j. f.)


 


Vissza az oldal tetejére