FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Időnk mértékegységeit


Loeffler A.

 


Időnk mértékegységeit egyre többen keresik. A válság viharaitól — állítólag — kevésbé érintett Franciaországban is. S nemcsak szociológusok és publicisták, de szépirók is, mind például Charles Plisnier, aki egy kis könyve csíkét irt erről a kérdésről (Mesur de notre Temps. Gahriers bleus. No. 5.) Miért? Mert felakarja rázni az emberiséget a lelketlen materia. lizmus nyomása alól. Maga a könyv egy ajánlással s az ajánlásban ezekkel a szavakkal kezdődik: „Ezt a kis könyvet atyámnak ajánlom, aki megértette, hogy elárultam osztályomat és átmentem az ellenséghez. — Melyik osztályt? Plisnier bourgeois családból származik s a dolgozók osztályához csatlakozott. Ez is sűrűn ismétlődő tünet napjainkban. Nagyon sokan áruk ták el így az osztályukat még Franciaországban is s tértek át a másik oldalra a háborút követő években. Nagyon sokan azért, hogy elárulják azt az osztályt is, ahová átpártoltak. Wilson mondta: „Akinek két hazája van annak egy sincs.” S ez a megállapitás Plisnierre is vonatkozik.


Ezért vállalkozik most az emberiséget felrázni materialista tévelygéséből.


A könyvben azért van helyes megállapítás. Ezt mondja például: „Időnket az ötéves terv görbéivel mérjük.” A könyv azonban lényegében egy szép lélek meditációit tartalmazza a kapitalizmus pusztulásáról s az ötéves terv jó és rassz oldalairól. Mindezeket Plisnier tulságosan szubjektív francia szemszögből nézi. Szubjektivitását nem is tagadja, sőt igyekszik bebizonyitani, hogy az orosz forradalom és az ötéves terv a szubjektív faktoroknak köszönheti sikerét. Marxot is ebből a szubjektív perspektívából veszi (113—114 q.) s elítéli amiért a munkásmozgalom theoriáját kizárólag (?) objektiv faktorokra fektette és figyelmen kívül hagyta (?) a szubjektiveket. De szerencsére Sorel (a francia intellektuellek Marxja) a helyes interpretáláson vitte keresztül Marx tanait s ezért Plisnier is elfogadhatja Marxot s soreli koncipiálásu marxistának vallhatja magát. Ezért van azután, hogy a kapitalizmust elsősorban azért ítéli el, mert az „örök kulturális” értékeket (14. o.) pusztulásba viszi s nem azért például, mert milliókat megaláz és elnyom. Érthető ezek után, ha kritikájában min. denütt győz a soreli. Viszont őszinte a marxizmus e kiforgatásában. Bevallja, hogy a marxizmus nem volt elég misztikus az ő szellemi életet élő egyéniségének s ezért otthagyta, amikor vége volt az orosz forradalom szemében romantikus periódusának s a reális munka, az épités ideje következett. A további ezek után tehát már csak természetes. Ilyeneket kérdez például szellem-misztikumában: „Miért nem dicsőíthetné a pópa az ötéves tervet?” Hiszen „az evangéliummal éppemugy lehet igazolni a kommunizmust, mint a kapitalizmust.” (93. o.) „Nem csináltak-e Leninből vörös Istent?” (102. o.) Mikor Moszkvában járt, látta a saját szemeivel Lenin glorifikálását. Ahogy Plisnier mondja, ez az élmény segítette elő felszabadulását a materializmus szűk keretei alól... (101. o.) Konkluzió: az ötéves terv embertelen, az ő kis könyvére pedig szükség van különösen most amikor semmibe veszik az embernek a „szentségre” való igényét. (123. o.)


Ilyesmiket ir Plisnier. S ez. is tipikus. Az osztályok kivetettjei így bolyongnak az osztálynélküliség ködeiben. A magukramaradtak neurózisa ez. (Páris)


 


Vissza az oldal tetejére