FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

A válság megszünését jelenti-e a Hoover-hausse?


Szeremley László

 


Az a bőrzehausse, amely Newyorkból kiindulva a világ valameny-nyi börzéjén éreztette hatását, mindenfele annak a reménynek adott táplálékot, hogy végre a válság elérte a mélypontját, sőt talán már túl is haladta, a válság a végét járja s közeledünk a konjunkturához. A válság alakulásának ezt az optimisztikus megitélését azután még fokozta az, hogy a nemzetközi tekintélyt élvező német Konjunkturakutató Intézet szintén optimisztikus prognózist állitott fel legutolsó, augusztus 27-i jelentésében. A jelentés idevágó szakaszát szószerint idézzük:


„Jólehet a termelés és a foglalkoztatás még tovább zsugorodik, a gazdaság pénzügyi oldalán először jelentkeznek széles arcvonalon az ujjáéledés jelei. A világkereskedelmi árak szinte egyetemlegesen nőnek. Anglia ós Amerika nagykereskedelmi indexszámai is az év közepe óta növekedő tendenciát mutatnak. A nyersanyagkészletek általában már nem nőnek. A világkereskedelem visszaesése meglassult; sőt a forgalomban levő tömegek stabilizálódtak. A bizalmikrizis enyhülése s a bankok adósságait illető felszabadulási folyamat előrehaladása oly annyira megnövelte a pénzpiacok elaszticitását, hogy most már a tőkepiacra is szivárog át a pénz. Kifejezésre jut ez a járadék és részvénypiacok hausseában. Angliában a kamat annyira csökkent, hogy egy igen nagy terjedelmű államadósági konverziót hajthattak végre. Amerikában is, hála az energikus hitelpolitikának, csökken a kamatnivó. A két angolszász országban a feszültségi folyamat feloldódása már annyira előrehaladt, hogy bizonyos hatása az eddig még erősen zsugorodó termelési gazdálkodásra belátható időn belül valószinű. Pár tengerentuli nyersanyag-országban a megjavult plaszirozási feltételek következtében a konszolidálódás tendenciái állottak be. A többi országokban, mindenekelőtt az állandó fizetési mérleg-nehézségekkel és állami pénzkrizisekkel sulytott európai adósállamokban a terhek oldódása oly csekély, hogy itt döntő javulási tendenciák nem várhatók. Ennek ellenére a világgazdaság egésze ugylátszik kezdi áthaladni a krizis mélypontját.”


Amint látható a jelentés nagyon óvatos. A jelentés még nem mondja, azt, hogy a krizis mélypontját áthaladtuk, hanem csak azt, hogy „kezdi áthaladni.” A krizis természetéhez tartozik azután, hogy az ilyen óvatos formulázások a visszhang révén megnőnek. Stolper például a „Deutscher Volkswirt” szeptember 2-i számában már arról beszél, hogy a világ „kétségkívül áthaladta a krizis mélypontját.” Nem csoda tehát ha a napisajtó a jelentés optimisztikus tendenciáját any-nyira kihangsulyozza, hogy általában már a krizis „végéről” ir. Papen német birodalmi kancellár augusztus 28-i beszédjében, „megmentési” programja megokolásában egy „a végétől nem nagyon messze levő krizis” stádiumát emlegeti. A birodalmi kancellár optimisztikus prognózisában még tudományos gazdasági szakértőin is tultesz.


Mi az objektiv alapja azonban ezeknek az optimisztikus prognózisoknak?


Megirta a Korunk szeptemberi számában egy kisebb jegyzetben, (Ismét az amerikai legenda) hogy Hoover a megválasztásához szükséges atmoszféra előkészítéséül aktiv konjunktura-politikába kezdett. Miben áll ez az „aktiv konjunktura-politika” közelebbről?


1932 első felében a „Reconstruction Finance Corporation” megalakításával vette kezdetét Hoover akciója. Először csak a bankok és vasuttársaságok támogatását kontemplálták, amikor azonban az állam részéről rendelkezésre bocsájtott 1 milliárd dollár az egész gazdasági élet felélénkitésére nem bizonyult elégségesnek, még további kétmilliárd dollárt bocsájtottak az RFC rendelkezésére. Egyidejüleg a bankjegykibocsájtás jogát jelentékenyen kiszélesitették, minek következtében a bankoknak módjukban állt az állampapírok felvásárlása révén óriási pénztömegeket kihelyezni a pénzpiacon. Ugyanakkor bevezettek más vonalain is a gazdasági életnek támogatási akciókat. A mezőgazdaság részére kiszélesitették a hitellehetőségeket. A nyersanyagpiacok tehermentesítésére pedig a Commodities Finance Corporation-t alakították azzal a céllal, hogy az ipar részére hiteleket biztosítson nyersanyagbeszerzés céljaira. Végül a Wagner-Garner-Bill révén 2122 millió dollárt szavaztak meg állami és szükség munkákra. Röviden összefoglalva 4 milliárd dollárt fektettek be az amerikai gazdasági elet életregalvanizálásába. Ez az összeg az államot terheli, meglehetős sulyosan, ha tekintetbe vesszük az amerikai budget milliárdos deficitjét. Ez az a vabanque-játék, amibe Hoover fogott, mindenesetre csak részben a saját iniciativájára, jórészt azonban a konkurrens Demokrata-Párt erős nyomása alatt.


Mit értek el azonban eddig az előbbiek révén?


A bőkezű hitelbiztositás nagyon jól jött — a spekuláció számára; junius óta a börzéken emelkedni kezdtek az értékpapirok, julius óta pedig a részvények kurzusai. Szeptember elején kiszámították, hogy a részben viharos hausseok folyamán elért kurzusnyereségek összege a newyorki bőrzén körülbelül 12 milliárd márkát tesz ki. Ez tehát az az első „fénysugár”, amit annyi optimizmussal üdvözöl a német Konjunkturakutató Intézet. A második „fénysugár” az árak alakulása, amelyek julius óta részben nagyon viharos emelkedést mutatnak. Itt sem tagadható azonban, hogy a spekuláció befolyása nagyon erős. A hivatásos spekulánsok ugyanis természetes, hogy az állami forrásokból táplált hitelekre támaszkodva a magasba hajtották a nyersanyag árakat.


A német Konjunkturakutató Intézet megállapítása szerint a készletek nem szaporodtak, a folyamatban lévő termelés a csökkent fogyasztáshoz igazodott, minek következtében a legközelebbi hónapokban a készletek további csökkenése várható. Az árak esésének tehát vége. Ezt az optimizmust szintén nem tudjuk osztani, mert hiszen épp a német Konjunkturakutató Intézet egyidejű jelentéséből tudjuk, hogy a készletek junius végén, részben és általában a koratavasz készletmeny-nyiségét jóval felülmulják.


Hogy állunk azonban az amerikai termeléssel?


Ezen a téren azután tényleg kialszik minden „fénysugár”. Az amerikai acélművek még mindig csak kapacitásuk 13 százalékát használják ki; az automobilipar 1932 juliusában alig a felét produkálta a tavalyi juliusi termelésnek; az áramenergiatermelés hasonlókép 13 százaléka a mult évinek. Stb. Maga a német Konjunkturakutató Intézet jelentése állapitja meg: „A folyékonyabb hitelhelyzet még semmiféle javulást sem idézett elő: sőt a termelés fejlődése továbbra is lefelé tendál...” Viszont a jelentés azzal vigasztalja magát, hogy a termelés csak bizonyos meghatározott időtávolságban követi a megjavult hitelhelyzetet.


Még sem tartja azonban valószínűnek, hogy a legközelebbi hónapokban javulás állana be. A fogyasztás tovább esik, a béreket tovább csökkentik, a fogyasztási cikkek iparában továbi korlátozások várhatók. A fogyasztási cikkek iparában uralkodó helyzet visszahat a termelési eszözöket gyártó iparokra, mert hiszen ki vállalkozik ujabb inveszticiókra, ha a jelenlegi termelési apparátust alig 13—20 százalékig használják ki? Az amerikai gazdasági élet felélénkülését tehát a direkt állami munkák hozzák meg, elvégre 2122 millió dollárt irányoztak elő!? Ezek a munkálatok azonban csak lassan és fokozatosan folynak s azonkívül az amerikai munkanélküliség száma ma már több mint 12 millió s ez a szám még tovább emelkedik. Az amerikai munkapiac érezhető tehermentesitése igy még csak nem is valószinű.


Mit jelent tehát valójában az amerikai bőrze-hausse. Kiderül ez ha a készletek és a termelés helyzetét összehasonlítjuk a részvények kurzusával: igy például mig az amerikai acélművek kapacitásuknak csak 13 százalékát használják ki, az az óriási veszteséggel dolgoznak, addig az United States Steel Corporation részvényei 25 1/4-ről 51 3/8-ra emelkedtek. Ugyanígy: jóllehet a rézkészlet az 1930-as év 288 ezer tonnájáról 600 ezer tonnára emelkedett, (ami jóval több mint a jelenlegi félévi termelés) addig az American Smelting and Refining Co. kurzusa 5 1/8-ról 24 3/4-re, az Anaconda Trusté pedig 3-ról 15 1/8-ra. A bőrzekurzusok, mint ezek a példák igazolják, semmiféle vonatkozásban sincsenek a reális helyzettel, hanem tisztára a spekuláció eredményei. Abból a 4 milliárdos szubvencióból, amit a gazdaság „felélénkitésére” kiadtak eddig tehát csak a bankok, a spekulánsok, a nagykereskedelem és a nagy financkapitalista vállalkozásik huztak hasznot. Ha tehát, mint a német Konjunkturakutató Intézet megállapítja, a következő hónapokban a termelés felélénkülése nem várható, — akkor fel kell vetnünk a kérdést: mi történik november, vagyis az elnökválasztás után, amikor jóllehet — a milliárdokat elpufogtatták, az államkassza üres, az állam adóságai óriásmód megnöttek, de az igazi gazdasági felélénkülés nem következett be!? Nem egy katasztrófának kell következnie? Tény, hogy Hoo-verék mindent egy kártyalapra tettek fel. „Utánnunk az özönvíz!” Ám ha ez az „özönvíz” megindul, ugy a világgazdasági krizis előttünk ma még ismeretlen méretekben élesedik ki.


Anglia gazdasági helyzetéről a német Konjukturakutató Intézet jelentése még optimisztikusabban nyilatkozik, mint Amerikáéról. „A fejlődés legujabb jelei szerint, — mondja a jelentés — ellenére a termelés ujabb visszaesésének, a legutolsó hónapokban Anglia egyesíti magában a legtöbb előfeltételt ahhoz, hogy a krízist legyőzze.”


A német Konjunkturakutató Intézet Angliában szintén a pénzpiac részéről várja a megmentést. Az angol pénzpiac elasztikusabbá válása kétségtelenül nagy jelentőségű, mert lehetőségét adhatja jelentős invesztícióknak. Hisz a font elértéktelenedése és a fokozott vámvédelem következtében beálló elzárkózás, jelentős termelési lehetőségeket nyitott az ipar számára. Azaz nyitott volna, mert a hatását már tapasztalni kellene. Ahogy azonban a termelési statisztika és a munkanélküliek száma bizonyítja, nem ez az eset. A külkereskedelem fejlődése aránylag szintén kedvező, jólehet juliusban ujabb erős visszaesés következett be. Az ottawai konferencia és a nemzetközi nyersanyagpiacárak stabilizálódása ugyancsak a felélénkülés valószínűségére utalnak, mi azonban ebben a vonatkozásban is szkeptikusan ítéljük meg a helyzetet, mert azok az előnyök, amiket Anglia az ottawai konferencián biztosított a dominionok számára a többi érdekelt államokban ellenrendszabályokat idéznek fel, melyek az angol külkereskedelem számára nem igen jelenthetnek előnyt. A kapitalista világ kereskedelmi háboruja egyre élesebb formákat ölt s ez igazán a legcsekélyebb inditék sem ahhoz, hogy a külkereskedelem emelkedéséhez válságlegyőző reményeket fűzzünk.


Ugy az amerikai, mint az angliai helyzet semmiféle tekintetben sem tételezi fel a krizis mélypontjának belátható időn belül való meghaladását. Sőt épp ezekben az országokban a krizis további élesedése várható. Hogy a kapitalista gazdálkodás alakulása a többi országokban továbbra is lefelé tendál ezt még a német Konjunkturakutató Intézet sem tagadja. A válság enyhitése sem Amerikától, sem Angliától nem várható, sőt ellenkezőleg számolni kell azzal, hogy a Hoover-haussera való elmaradhatatlan visszahatás az egész kapitalista világon a krizis továbbmélyülésének a tényezője lesz. (Berlin)


 


Vissza az oldal tetejére