FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Az amszterdami háboruellenes kongresszus


Dobossy László

 


Tudatában kell lennünk annak, hogy világpolitikai fejleményeknek kongresszusok soha nem fogják elejét venni, még ha oly nagy méretüek lesznek is azok, mint az amszterdami volt. Nem ebben van a feladatuk és nem ez a céljuk. A céljuk: nagy tömegek egységes és spontán akaratának a kifejezése, a feladatuk pedig: konkrét munkaterv kidolgozása, amely mindenkinek és mindenütt kijelölje a közös akcióban vállalható részét. Az amszterdami kongresszus harmincmillió ember akaratját tolmácsolta s ezzel a legnagyobb ilyen irányú megmozdulás volt a háború óta. A jelentőségét emeli az, hogy minden irányt sikerült egyesítenie, amely valamilyen módon a háború és az imperializmus ellen harcol: az Emberi Jogok ligájától kezdve, a gandhi-i nacionalizmuson át a szociáldemokráciáig és a kommunista pártig. A jelenlévő 2195 kiküldött politikai megoszlása nagyon jellemző: 830 kommunista, 291 szociáldemokrata, 24 baloldali szociáldemokrata, 10 a trotzky-i ellenzékhez tartozó és a többi pártonkívüli, vagy nemzeti autonomista, gandhi-i nacionalista, stb. Impozáns és szép megnyilatkozása volt ez a kongresszus az elnyomás és a kizsákmányolás minden fajtája ellen küzdő erőknek. Sajnos, épp ez a sokrétüsége akadályozta meg abban, hogy a feladatát maradéktalanul teljesítse és olyan munkatervet adjon át a háborús veszély és ezen át a kapitalizmus ellen dolgozni akaróknak, amely precízen ég részletesen foglalja össze a konkrét feladatokat. Túlsok volt a plenáris ülés és kevés a bizottsági munka. Ünnepeltünk Amszterdamban: a tizenkettedik órában végre létrejött egységet ünnepeltük s mintha beléfáradtunk volt az örömünnep mámorába, nem gondoltunk arra, hogy a tizenkettedik óra nemcsak ünneplést, de mindenekelőtt veszélyt elhárító biztos munkát követel. A kongresszus által elfogadott manifesztum élénk bizonyítéka ennek: általánosságban mozgó megállapítása a világpolitikai helyzetnek, rámutatás az ebben a helyzetben jelentkező háborús veszélyekre és patetikus és dagályos felhivás az ellenük való harcra. Ha az Amszterdamban megalakult és a további ügyeket intézendő nemzetközi bizottság nem fogja ezt a hiányt felismerni és sürgősen helyrehozni és egy konkrét és precíz akcióprogramot kibocsátani, úgy a kongresszus mérlege a következőkben állitható fel: egy roppant méretű tömegmanifesztáció volt, sokat ígérő erők megmutatkozása, új távlatokat nyitó politikai koncepciók kibontakozása, amely azonban a feladatát nem tudta következetesen véghez vinni és igéret maradt csak, torzó, mint Henri Barbusse minden kezdeményezése.


Nem a konkrét cselekvés követelése hiányzott a kongresszuson, de a konkrét cselekvés módjának a megjelölése. Az egész kongresszus Willy Münzenberg plasztikus kifejezése szerint egy „egyetlen kiáltás volt” tettek után.” Sajnálatos a körülmény, hogy csak kiáltás maradt, jellegzetes és nagy fontosságú azonban az a tény, hogy ez a kiáltás egyáltalán elhangzott és hogy — ne feledjük el — harmincmillió ember ajakáról hangzott el. Azt a jelenséget bizonyítja ez, amit ma észre kell vennünk s amivel a politikusoknak föltétlenül számolniok kell: az ember lekonkretizálódott, osztálylénnyé vált, tudatosította az osztályharc tényét és aktivan és minden erejével kiván részt venni ebben a harcban, A társadalmi ellentétek összeütközési területei túlnyulnak a politikai pártok keretein s a pártoknak a szerepe a nyilt harcnak ebben a mai periódusában módosul, irányadásra és vezetésre korlátozódik. A Schöngeist-tipus, a pártok feletti ember meghalt, a rothadt szalón. Európa szétesett, megszűnt. A társadalmi fejlődés ellentmondásai leplezetlenül kiütköztek, állásfoglalásra kényszeritettek. A háborus veszély kérdése is így állott mindenki elé komoly fenyegetésképpen. Az ellene való eredményes küzdést így látta meg mindenki rendkívüli kötelességének. Azok számára, akik összejöttek, vagy képviselőiket küldötték Amszterdamba, a háborús veszély ellen való tiltakozás többé nem lelkiismereti kérdés, de életkérdés. Igy érthető, hogy elsősorban a dolgozók küldötték el képviselőiket, tehát az a réteg, amely a legtöbbet veszíthet és a gyarmati népek, amelyek az imperialista kizsákmányolás folytán a legtöbbet szenvednek. A 2195 kiküldött közül 1065 volt fizikai munkás, 92 földmunkás, 249 intellektuel és csak a többi volt kimondottan polgári foglalkozású. Igy jöhetett létre Amszterdamban az az egységfront az egységes veszély leküzdésére, amely a kongresszusnak a legpozitívabb eredménye volt. Ha a további munka módozataiban, mint már emlitettem, nem tudtak vagy nem akartak is megegyezni azok, akik a manifesztumot kidolgozták, a kongresszusnak magának a hangulata élénken kifejezte a közös erőbe vetett egységes hitet. Az 291 szociáldemokratának Nicole által felolvasott memorandumát hatalmas ünnepléssel fogadta a kongresszus. Ezen a széles politikai perspektívákat nyitó munkásmozgalmi egységen kívül nem kevésbé fontos az a másik egység is, amely a fizikai és szellemi munkások között Amszterdamban új alapokat nyert. A háború elleni küzdelem az intellektueleket konkrét munkára szólítja: nekik kell vállalniok a leleplezésnek, az álarctépésnek, az illuzió oszlatásnak és bizonyos fokig a felvilágositásnak a munkáját. Nekik kell elűzni a még mindig köztünk lappangó kísérteteket: saját képzeteink kisérteteit. Olyan feladatok ezek, amelyek a „lebegő értelmiségi”-t végre helyhez kötik és adottságait értékesitik. Mert Romain Rolland megsziv-lelendő szava szerint — „szegezzük le: a cselekvés a gondolkodás célja. Minden gondolat, ami nem ide irányul, elvetélés és árulás. Ha tehát mi a gondolat szolgái vagyunk, kell, hogy a cselekvésé is legyünk, kell, hogy megpecsételjük itt (t. i. az amszterdami kongresszuson) az intellektuelek szövetségét azokkal, akik minden cselekvés lényege, maga az élő cselekvés: a munkássággal.”


A kongresszus legnagyobb és legsajátosabb jelentősége azonban nem az eddig felvázolt eredményeiben van, de abban, hogy egy új fogalmat tudatosított: a harcos pacifizmus fogalmát. Ez az új pacifizmus a háború ellen nem mint egy érthetetlen természeti csapás ellen küzd, de mint a mai gazdasági és termelési rendszer egy kirobbanási tünete ellen. Az okaikban és az okozati összefüggéseiben nézi a jelenségeket és elvet minden olyan gondolatot, amely önmagukra szigeteli le azokat. Háború-ellenes akcióját szorosan összekapcsolja, azonosítja azzal az akcióval, amely a háborút okozó és háborúba torkoló rendszer megdöntésére irányul. S így akkor, amikor a polgári pacifizmus, az érzelmi pacifizmus riadtan és kábultan látja, hogy gondolat, értelem, érv, jószándék nem segíthet többé a mai versenyfegyverkezési őrületen, az Amszterdamban konkretizált pacifizmus nyilt harcba indul a háborús veszély és a háborús veszély okai elten. Leleplezi Genf hipokrizisét, a szentimentálpacifizmus rövidlátását, a háború elleni jelszavak meddőségét. „Akik megelégszenek azzal, hogy hangos szóval kiáltsák: „Le a háborúval!” azok mindenkit maguk mögött látnak — mondottja Barbusse befejező beszédében — még a háború legnagyobb bünözőit is. De amikor ezt kiáltották, nem mondottak semmit. Nem mondottak semmit, mert nem tettek semmit. Cselekedni akkor kezdünk, amikor nem elégszünk meg azzal, hogy önmagában támadjunk egy tényállást, hanem az okoknak támadunk neki. Mert miközben az okozatokkal bajlódunk, az idő elfut felettünk, nemzedékek pusztulnak és emberek halnak. Amig az okok léteznek: addig ez egy fölemésztő és gyilkoló munka. — Ennek a kongresszusnak abban van a nagyszerü és méltóságteljes jelentősége, hogy egyenesen és élesen merte felvetni a háború kérdését, vissza merte hozni a földre, az emberek vérző nyomoruságai közé, föl merte rugni a hivatalos pacifizmus megtévesztő kelepcéjét, el tudta hárítani az élet jelenségei felett lebegő széplelkek megoldásjavaslatait, a megalkuvásra hivó és cselekvést bénító meddő okoskodásokat. Ki merte mondani, hogy a háború kérdése sokszorosan van beléfűzve a társadalmi kérdésbe és hogy megoldása: a háborús veszély végleges kiküszöbölése csak a társadalmi kérdést véglegesen és logikusan megoldó akció által érhető el. — Kiáltványunknak és a további munkánk tervének az elfogadása szinte brutálisan vet véget a pacifizmus utópikus periódusának. — Ezért fog ez a kongresszus történelmi dátumot jelenteni az elnyomottak és kizsákmányoltak felszabadulási küzdelmében...” Le kell azonban szegeznünk, hogy történelmi dátumot csak úgy jelenthet, ha valóban csak a kezdet dátuma lesz, egy a feladatokat konkréten beosztó nagy akció kezdeté. (Érsekujvár)


 


Vissza az oldal tetejére