Főoldal

Korunk 1932 Június

Állandó rovat


Mándy Teréz

 


Állandó rovat számára keresve sem lehetne akadni ma kimerithetetlenebb lelőhelyre az íróasztalok fiókjainál! Mennyi regény és dráma, mennyi új (mai) tartalom s az átértékelés révén mennyi mai (új) állásfoglalás lappang a megszervezett osztályösszefüggések révén védett régi tartalmak és régi állásfoglalások hátterében. Napjaink egész igazi kulturája: forma kincse, tartalma! — Természetesen nagyon jól tudjuk miért. Hogy is merné, megkockáztatni egy magyar színházigazgató pl. a Korunkból is ismert Remenyik Zsigmond valamelyik darabjának színrehozatalát. Hisz Remenyik minden sora vádirat a polgári intézmények és ideálok, a polgári szokások és erkölcs ellen, — vádirat a polgári kultura minden megnyilvánulásával szemben. Gunyolja és támadja: a militarizmust, a hurrápatriotizmust, az igazságszolgáltatás mai rendszerét, a vallások hegemóniáját — a házasságot, a prostituciót, az álszemérmet, a hazug pedagógiát, a polgári színházat, irodalmat, művészetet, tudományt. Leleplezi a politikusokat, pénzembereket, a katonákat, papokat, a köztiszteletben álló polgárokat, a széplelkeket, az elefántcsonttorony-művészeket — a hivatalos fórumokat és a családi „harmóniát”. — Kell-e ennél több, hogy valaki ne kerülhessen a magyar szinpadra?


A Korunk olvasói előtt nem ismeretlen Reményik drámaírói tevékenysége, hisz Blöse urék mindenkinek tartoznak... cimű darabjából nemrég részletet közöltünk. Ez a Blöse ur (egyébként tehenészettulajdonos) akinek saját telkén saját villája van, aki megvetően nyilatkozik minden világfelforgató eszméről, aki a ma gazdasági rendjének csak a nyomását érzi, de okait mit sem sejti — ez a Blöse ur tönkremegy — és beléőrül a hitelezők üldözésébe. A darab lényege, hogy „eszét vesztve” józanul kezd látni s meglátja mindazt, amit eddig a polgári ideológiától elvakultan nem vett észre. Groteszk jelenetekben mutatja be Remenyik mint ébred rá Blöse ur a polgári élet hazug komikumára, eddigi élete hiábavalóságára: „Mit akartam én tulajdonképpen — és mindannyian mit akarunk? Mit akarnak a katonák és a papok, a hivatalnokok és egyéb oktondiak?


   Csak az állatok tudják, hogy mit akarnak és ők némák, pedig többet tudnának mondani mint mindannyian. Nekik nincsenek intézményeik és problémáik, az egyetlenek, akik megmaradhatnak és méltók a jövő társadalmára”


   mondja Blöse ur. Ez körülbelül a darab tendenciája. — Az eladósodott „derék” polgár e donquihotei küzdelme ma annyira adott téma, hogy csodálatos amért eddig nem akadt senki, aki a polgári ideológia szellemében fel dolgozta volna. A Remenyik dráma persze aktuálitása ellenére sem kerülhet szinre, merthát úgylátszik a szerző elfelejtette kihangsulyozni, hogy ebben a társadalomban mégis csak jól, helyesen és igazságosan van elosztva és megszervezve minden. Ezt a „mulasztást” igyekszik pótolni, ezt a tételt „igyekszik” bebizonyítani Remenyik egy másik drámája : az Akár hiszik, akár nem. De hát a konkluzió itt is csak és megint csak az, hogy a polgári társadalom megérett a pusztulásra. Hiába kel Róbert a törvény nevében a társadalom védelmére, hiába keres Diogenes lámpásával „igaz embereket” — semmi és senki nincs rendben a ma társadalmában. A darab egy bordélyház: erkölcsi fertőjén keresztül mutatja fel a kor képét. A befejezés: egy a polgári társadalom elpusztitását szimbolizáló vizözön. De a XX. század Nóéja még egy bárkát sem tud megtölteni a társadalom átmentendő értékeiből. A vizözönből csak ketten menekülnek: egy prostituált nő és egy prostituált férfi — egyedül ők, a polgári erkölcs szemforgatásának áldozatai méltók a holnap társadalmának tisztultabb életére — akár hiszik, akár nem!


Ime Remenyik két darabja dióhéjban! Mindkét téma a társadalom átalakulásának szükségességét hangsulyozza ki, de nem mutatja fel a kiutat. Szocialista szempontból ez kevés — polgári szempontból viszont sok! Remenyik a polgárságnak túl éles — a proletáriátusnak pedig nem elég éles, szatírája csak rombol, de nem épít, nem olvad fel az osztályharc realitásában. Remenyik egyelőre csak a polgári dekadenciát látja meg, a kapitalista társadalmi rendszer végét kiáltja ki — de a jövőbe torkoló egyenes utat nem világítja meg, Lumpenproletárokat lát, de a tudatosan szervezkedő proletártömeget nem veszi észre. A jövő társadalmát ködös illuzióként vetíti elénk, de nem vázolta fel a megoldás mind reálisabb konturját. A Remenyik darabok egyelőre nem tömegnevelő darabok. — Hibái ellenére is a kevésszámú szocialista drámairó közül valónak érezzük Remenyik Zsigmondot — és reméljük, hogy következő darabjaiban fantasztikus megoldások helyett már konkrét megoldást talál.


A Remenyik-drámák formában is közelebb állnak a szocialista kísérletekhez, mint a polgári szinházformához. A színpadi mesteremberek elkoptatott fogásaival itt nem találkozunk. Remenyik új „montage”-szerű formát alkalmaz (filmszerű hiradó, vetítések, paraleli jelenetek: a hely és idő korlátlan átugrása). — Mindez komoly rendezői technikát és nagy apparátust igényelne — és érdemelne. Dehát a Remenyik drámák egyelőre könyvdrámák maradnak, mert a magyarországi szinházi vállalkozók rossz üzletnek vélik azokat... (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére