Korunk 1932 Június
Állandó rovat
Állandó rovat számára keresve sem lehetne akadni ma kimerithetetlenebb lelőhelyre az íróasztalok fiókjainál! Mennyi regény és dráma, mennyi új (mai) tartalom s az átértékelés révén mennyi mai (új) állásfoglalás lappang a megszervezett osztályösszefüggések révén védett régi tartalmak és régi állásfoglalások hátterében. Napjaink egész igazi kulturája: forma kincse, tartalma! — Természetesen nagyon jól tudjuk miért. Hogy is merné, megkockáztatni egy magyar színházigazgató pl. a Korunkból is ismert Remenyik Zsigmond valamelyik darabjának színrehozatalát. Hisz Remenyik minden sora vádirat a polgári intézmények és ideálok, a polgári szokások és erkölcs ellen, — vádirat a polgári kultura minden megnyilvánulásával szemben. Gunyolja és támadja: a militarizmust, a hurrápatriotizmust, az igazságszolgáltatás mai rendszerét, a vallások hegemóniáját — a házasságot, a prostituciót, az álszemérmet, a hazug pedagógiát, a polgári színházat, irodalmat, művészetet, tudományt. Leleplezi a politikusokat, pénzembereket, a katonákat, papokat, a köztiszteletben álló polgárokat, a széplelkeket, az elefántcsonttorony-művészeket — a hivatalos fórumokat és a családi „harmóniát”. — Kell-e ennél több, hogy valaki ne kerülhessen a magyar szinpadra?
A Korunk olvasói előtt nem ismeretlen Reményik drámaírói tevékenysége, hisz Blöse urék mindenkinek tartoznak... cimű darabjából nemrég részletet közöltünk. Ez a Blöse ur (egyébként tehenészettulajdonos) akinek saját telkén saját villája van, aki megvetően nyilatkozik minden világfelforgató eszméről, aki a ma gazdasági rendjének csak a nyomását érzi, de okait mit sem sejti — ez a Blöse ur tönkremegy — és beléőrül a hitelezők üldözésébe. A darab lényege, hogy „eszét vesztve” józanul kezd látni s meglátja mindazt, amit eddig a polgári ideológiától elvakultan nem vett észre. Groteszk jelenetekben mutatja be Remenyik mint ébred rá Blöse ur a polgári élet hazug komikumára, eddigi élete hiábavalóságára: „Mit akartam én tulajdonképpen — és mindannyian mit akarunk? Mit akarnak a katonák és a papok, a hivatalnokok — és egyéb oktondiak?
— Csak az állatok tudják, hogy mit akarnak és ők némák, pedig többet tudnának mondani mint mindannyian. Nekik nincsenek intézményeik és problémáik, az egyetlenek, akik megmaradhatnak és méltók a jövő társadalmára”
— mondja Blöse ur. Ez körülbelül a darab tendenciája. — Az eladósodott „derék” polgár e donquihotei küzdelme ma annyira adott téma, hogy csodálatos amért eddig nem akadt senki, aki a polgári ideológia szellemében fel dolgozta volna. A Remenyik dráma persze aktuálitása ellenére sem kerülhet szinre, merthát úgylátszik a szerző elfelejtette kihangsulyozni, hogy ebben a társadalomban mégis csak jól, helyesen és igazságosan van elosztva és megszervezve minden. Ezt a „mulasztást” igyekszik pótolni, ezt a tételt „igyekszik” bebizonyítani Remenyik egy másik drámája : az Akár hiszik, akár nem. De hát a konkluzió itt is csak és megint csak az, hogy a polgári társadalom megérett a pusztulásra. Hiába kel Róbert a törvény nevében a társadalom védelmére, hiába keres Diogenes lámpásával „igaz embereket” — semmi és senki nincs rendben a ma társadalmában. A darab egy bordélyház: erkölcsi fertőjén keresztül mutatja fel a kor képét. A befejezés: egy a polgári társadalom elpusztitását szimbolizáló vizözön. De a XX. század Nóéja még egy bárkát sem tud megtölteni a társadalom átmentendő értékeiből. A vizözönből csak ketten menekülnek: egy prostituált nő és egy prostituált férfi — egyedül ők, a polgári erkölcs szemforgatásának áldozatai méltók a holnap társadalmának tisztultabb életére — akár hiszik, akár nem!
Ime Remenyik két darabja dióhéjban! Mindkét téma a társadalom átalakulásának szükségességét hangsulyozza ki, de nem mutatja fel a kiutat. Szocialista szempontból ez kevés — polgári szempontból viszont sok! Remenyik a polgárságnak túl éles — a proletáriátusnak pedig nem elég éles, szatírája csak rombol, de nem épít, nem olvad fel az osztályharc realitásában. Remenyik egyelőre csak a polgári dekadenciát látja meg, a kapitalista társadalmi rendszer végét kiáltja ki — de a jövőbe torkoló egyenes utat nem világítja meg, Lumpenproletárokat lát, de a tudatosan szervezkedő proletártömeget nem veszi észre. A jövő társadalmát ködös illuzióként vetíti elénk, de nem vázolta fel a megoldás mind reálisabb konturját. A Remenyik darabok egyelőre nem tömegnevelő darabok. — Hibái ellenére is a kevésszámú szocialista drámairó közül valónak érezzük Remenyik Zsigmondot — és reméljük, hogy következő darabjaiban fantasztikus megoldások helyett már konkrét megoldást talál.
A Remenyik-drámák formában is közelebb állnak a szocialista kísérletekhez, mint a polgári szinházformához. A színpadi mesteremberek elkoptatott fogásaival itt nem találkozunk. Remenyik új „montage”-szerű formát alkalmaz (filmszerű hiradó, vetítések, paraleli jelenetek: a hely és idő korlátlan átugrása). — Mindez komoly rendezői technikát és nagy apparátust igényelne — és érdemelne. Dehát a Remenyik drámák egyelőre könyvdrámák maradnak, mert a magyarországi szinházi vállalkozók rossz üzletnek vélik azokat... (Budapest)
Vissza az oldal tetejére