Főoldal

Korunk 1932 Június

Világpolitikai problémák

 


OROSZ-JAPÁN HÁBORÚ ELŐTT?


A japán katonai párt magához ragadta a hatalmat és ma már senki sem tagadhatja, hogy a japán imperializmus a Szovjetunió ellen háborúra készül. Talán már néhány héten belűl megindulnak a japán hadihajók Vladivosztok megtámadására és ekkor kezdetét veszi a legkülönösebb harc, mindazok között, melyek valaha is lezajlottak.


A japánok katonai helyzete látszólag kedvező volna a Szovjetunióval szemben, mert a szovjetkormány a távoleső Keletszibériába technikai okok miatt nem tud megközelítőleg sem, olyan haderőt összpontositani, mint amekkorát Japán képes lesz háború esetén az aránylag rövid tengeri uton átszállítani és harcba vetni. De ennek ellenére is minden oka meg volt az Inukai-kormánynak, hogy habozott a háború megindításának kérdésében. Ez a habozás az életébe került Inukai miniszterelnöknek, de a Japánra hátrányos körülmények nem változnak meg akkor sem, ha az óvatos öreg konzervatívok után a „Kecu-mei-dan”, a „haláltól nem félők” szövetségének lelkes, de tapasztalatlan ifjai kerítik az államhatalmat a kezükbe.


Mert a japánok fölénye csak a háború elején mutatkozna és csak kezdeti sikerekben nyilvánulhatna meg. Kenworthy, a Labour Party egyik katonai szakértője, helyesen mutatott rá a napokban az orosz-japán háború eshetőségeit tárgyaló cikkében arra, hogy a japánok éppen amiatt, ami a háború elején előnyükre szolgálna, (hogy a Távol Kelet nagyon messze van a Szovjetunió központjától) képtelenek lennének arra, hogy döntő csapást mérjenek a Szovjetszövetségre. Még ha Vladivosztokat és az egész tengermelléki tartományt, a „Primorszkaja oblaszty”-ot el is foglalná a japán hadsereg, nem tudna vele mit kezdeni. A ritka lakosságú, vasuttalan területeken, ahol. a nyári hónapok sűrű növényzete, az embermagasságú fűfélékkel borított mezők, az erdők biztos menedékhelyet nyujtanak a guerillacsapatoknak. Az orosz polgárháború partizánharcaihoz hasonló küzdelem indulna meg és a japánoknak minden parasztházat és majorságot körülményes és áldozatos hadműveletekkel kell esetleg majd meghóditaniok. Mindez sokkal többe kerülne Japánnak, mint amennyit az egész ideiglenes hódítás megérne.


Hiszen hogy állandó maradhatna a kezdeti siker, az nem. valószínű. Mandzsuriában nem oroszokkal került szembe a japáni imperializmus, csak kínai parasztokkal (és ez a „csak” ebben az esetben igen komoly jelentőségű) mégis ég a talaj a megszálló hadsereg alatt. A kinai felkelők az újra a hazafiasabbik ábrázatát felvevő Ma tábornok vezetése alatt Heilungkiang mandzsuriai tartomány északi és nyugati részeiben harcolnak, tőlük pedig elkülönülve Kirin tartományban Ting-Chao csapatai állanak ellen a japánoknak, robbantják a hidakat, felkoncolják a kisebb japán csapattesteket, arra törekedve, hogy a japánokat kifárasszák, költségeket okozzanak nekik, úgy, hogy végül el menjen a kedvük az egész kalandtól. Ilyen háttérrel és hozzá az egyelőre még nem forrongó, de bármikor kirobbanható Koreával nem biztonságos háborút viselni. E tényekkel szemben áll a japánok önbizalma, de még nem kezdett ország háborút önbizalom nélkül. Tévedhetnek a japánok is, akik még soha nem. kerültek eddig szembe komoly hadsereggel, illetve öntudatos katonákkal.


A külföld magatartása is kétséges, mert valószínű ugyan, hogy egyik nagyhatalom sem avatkozna bele a küzdelembe, legalább is Japán kárára nem, de a tényleges támogatás mértéke már bizonytalan. Bizonyos az, hogy a japán imperializmus újabb ideológiája már komoly veszélyt jelent az angol és amerikai kapitalizmus érdekeire, mert a japán nacionalizmus előtt minden elért eredmény csak átmeneti állomás a végső célkitűzések felé. Ez az ideológia már a japán uralkodórétegek nagy többségét meghódította és minden politikusnak meg kell halni, ha nem tartja állandóan szem, előtt, hogy Japán hivatott Ázsiát meghódítani.


A tisztek, akik a miniszterelnököt megölték, merényleteket terveztek a japán nagytőke vezető emberei ellen is és pedig úgy a konzervatív, mint a „liberális” érdekszövetségekhez tartozók ellen. Azt is őszintének vehetjük, amikor a tisztek tiltakoznak az ellen, hogy őket „jobboldalinak” nevezzék és azt is, hogy ők tényleg szemben állanak a kapitalizmussal. Ugy, hogy két japán imperializmusról beszélhetünk. A kapitalistáról, mely piacot keres és kizsákmányolni akar. De van ezenkívül még egy, mely az előbbi módszer kilátástalanságát felismerte és más utakra akar lépni. Ezt a második módszert támogatják a japán szociáldemokraták is, a Sziamintó párt és éppen ennek a pártnak harciasan imperialista vezére, Akamacu, az új, szociálimperializmusnak nevezhető irány főtheoretikusa. Az ő hatása alatt állanak a Tokiói és Kiotói egyetem radikális ifjai, az értelmiségi elemek és már a tisztikar ifjabb elemei is.


Hogy megérthető legyen ez az újfajta imperializmus, helyesnek látjuk, ha ismertetjük Akamacu nézeteit, miket ő a „Yomiuri” cimű szociáldemokrata lapban fejtett ki. Mi egy francia hetilapból vesszük át.


Akamacu kijelenti, hogy igen fontos kérdést kell eldönteni: Mit csináljanak a japánok Mandzsuriával, milyen közgazdasági organizációt létesítsenek ott? Erről a kérdésről kétféleképpen lehet gondolkodni szerinte:


...Tekinthetjük Mandzsuriát úgy is, mint japán gyarmatot, mint a japán kapitalizmus kizsákmányolási területét. Nagyiparosainknak ez az eszméjük és ezen az uton haladnak, hogy biztosítsák ma már fenyegetett kapitalizmusukat. A második terv szembenáll az előbbivel. Ez nem tekinti Mandzsuriát a japán tőke gyarmatának. Szembefordul a kapitalisták minden cselekedetével és egy nemzeti és szociálista gazdasági rendet kiván létesíteni a japán és mandzsuriai dolgozók érdekében. Az első terv volt Japán szeme előtt az orosz-japán háború óta; katonáink és nagyiparosaink ezt a módszert akarják most is folytatni ott. Gyakorlatilag ez a terv tényleg megmentené egy bizonyos időre a japán kapitalizmust.


A második elgondolás természetszerűleg kiváltja a kapitalista, egzisztenciájukat féltő nagyiparosok és csatlósaik ellenállását és csak akkor volna megvalósítható, ha a japán kapitalizmus elbukna.”


De ha a kapitalizmus győz, ez árulás és csalás volna úgy Mandzsuria 30 millió lakosával, mint magával a japán néppel szemben is. Mert a japán kormány politikája csak a burzsoázia érdekeit szolgálja és nem az egész népét. Azonkivül is veszélyes ez a kapitalista törekvés, mert... „ha mi utánozzuk Angliáit Indiában ez egyidejűen nagy tévedési lenne tőlünk és nagy anakronizmus is. Akkor, midőn a gyarmatok mind lázonganak az iga ellen, Japán Indiát akar csinálni Mandzsuriából?” Nem, irja Akamacu szociáldemokrata, Mandzsuriában egész újfajta gazdasági szervezetet kell létesíteni. Hogy ez sikerüljön, le kell rombolniok saját kapitalizmusukat a japánoknak... „Mandzsuriának és Japánnak egy gazdasági egységet kell alkotniok, hogy védeni tudjuk függetlenségünket. Ha ez az egység megvalósul, biztositani tudjuk Ázsia népeinek boldogulását.”


A japánoknak mindig nagy Ázsiai tervükre kell gondolniok. A kapitalizmus lerombolása nem veszélyezteti Japán és Mandzsuria gazdasági életét. Sőt, ez biztos és szilárd bázisul fog szolgálni Japán ázsiai terveihez. A japánok Nagy-Ázsia álma nem lehet kapitalista vállalkozás. Egész új Ázsia-elvről vara szó. „Mindenekelőtt el kell űzni, kerül amibe kerül, az angol-amerikai kapitalizmust Ázsia földjéről.” Japánnak vezetnie kell az ázsiai népek blokját, különben veszélyben vara jövője. Ha gyengének mutatkozik, akkor Amierika és Szovjetoroszország (!) igája alá kerül. De ha sikerül a szocialista politikát megvalósítani Japánban, akkor az egyesült Ázsia lerázza az angolszász kapitalizmust és akkor együtt mehetünk Kínával és Indiával. Mig, ha kapitalista uton halad tovább Japán, mindig félelmetes ellenség lesz Ázsia népei előtt. Ez Japán öngyilkossága volna. Japán új Ázsiai tervében szembefogja magát találni Amerikával és a fennálló világrendet védő Népszövetséggel, mely csak az angolszász kapitalizmus érdekeit szolgálja. A japánoknak előbb saját kapitalizmusukat kell megsemmisíteniük azután pedig az angolszász kapitalistákat kell kitelepíteniük Ázsiából. Persze ez nem lesz könnyű, mert az angolszászoknak semmi kedvük kimenni onnan, ahol már berendezkedtek. A kapitalista alapon álló japáni kormányok sohasem tudtak kiszabadulni az angolszász tőke befolyása alól. De a új ázsiai tervnek Japán abszolut függetlenségének elvén kell nyugodnia. Hogy ez lehetséges legyen Japánnak félre kell dobnia politikusait és kapitalistáit. Hogy Akamacu mindezeket mennyire komolyan veszi, azt az a tény is bizonyítja, hogy részt vett az utóbbi időben minden olyan puccskísérletben, mely a parlamentárizmus félretolását célozta, katonai diktatura létesítése érdekében.. (Bár cikkében ő is hadakozik a régi katonák ellem, de úgylátszik a tisztek fiatalabb nemzedékétől már antikapitalista magatartást vár, joggal, vagy jog nélkül.)


Természetesen Akamacu sem részletezi, hogy milyen légyen az az új rend, melyet a kapitalizmus helyébe akar tenni. Ha szociálista társadalmi rendet akar megvalósítani, akkor az egész világ proletáriátusával kelleme együttműködnie. És ha Akamacu egy későbbi időpontban el is akarja foglaltatni a japánokkal Ausztráliát, Uj-Zélandot, sőt talán Kanadát is, egyelőre a Szovjet-Uniót tűzte ki célpontnak és ez a nemzetközi kapitalizmus leküzdésének egy meglehetősen eredeti módszere... Mivel a japán munkásságnak csak egy kis töredéke tartozik a jobboldali szociáldemokratákhoz, biztosak vagyunk benne, hogy Akamacu és a japán intellektuellek szociális imperializmusát a munkásság tulnyomó többsége nem osztja. Ez a körülmény még azt hisszük sok váratlan bonyodalmat fog okozni a japán imperializmusnak, akár a régi, akár az új módszerek szerint fog hozzálátni Ázsia meghódításának. Az indiai és a kinai proletáriátus nagy része is érzéketlen már a faji jelszavak iránt és tudja, hogy csak a nemzetközi marxista munkásmozgalom: keretén belül vívhatja ki felszabadulását a fehér vagy akár sárga kapitalizmus alól.


Olyan elméletek azonban, mint Akamacué is, bizonyos körülmények között befolyásolni tudják nagy polgári tömegek gondolkozását is. Ugy, hogy a világ munkásságának fel kell készülnie arra, hogy minden eszközzel harcolni kell még a japán nacionalizmus ellen, mely a világ első munkásállamának megtámadására készül. (Budapest) Horner Miklós


Vissza az oldal tetejére