Főoldal

Korunk 1932 Június

A nő az osztálytársadalomban II.


Dózsa Ilona

 


A római birodalom akkor bomlik fel, amikor a rabszolgamunkára épített gazdasági rendszer nem. tud tovább fenmaradni. A rabszolgák felszabadulnak, de nem a rabszolgatartók jobb belátása, nem is a keresztényi könyörületesség embernemesitő hatása következtében, hanem egyszerűen azért, mert a rabszolgatartás rossz üzlet lett. Nem fizetődött ki. A rabszolga a mai bérmunkástól abban különbözött, hogy urának tulajdona volt. A bérmunkás létfenntartása iránt, a mai vállalkozó csak akkor mutat érdeklődést, ha erre a munkaerőre szüksége van. A rabszolgát viszont el kellett tartani akkor is, amikor munkájával saját fenntartási költségén felül értéktöbbletet nem állított elő. Mikor ez a helyzet előállott, nem szórványosan, hanem tömegesen, az egész társadalomra jellemzően, vagyis amikor az uralkodó osztály számára a rabszolgamunka nem jelentett fokozódó gazdagságot, akkor szabaddá kellett tenni a rabszolgát. A nő függősége azonban továbbra is megmaradt. Akkor is, amikor a római patriárkális nagycsalád-forma felbomlik, megmarad a patriárkátusi jogrendszer és ezzel együtt a nő alárendeltségi helyzete. Ennek a rendszernek alapelvei a következőkben jutnak kifejezésre: 1. Kisebb családi egység. 2. A nő mozgási és cselekvési szabadságának korlátozása. 3. A férfi öröklési abszolutizmusa. 4. A férfi uralma a gyermeknevelésben, hatalma a gyermek fölött. 5. A nő kizárása az ügyvitelből. 6. Kötelező hűség a nő számára. Ezek a* elvek visszatérnek a jogszabályok különböző formáiban és a gyakorlati életben begyökerezett szokásokban.


A germánoknál a nő cselekvőképessége éppen olyan korlátozott, mint a rómaiaknál. A férfi megölhette, kikölcsönözhette, el is adhatta. Ugyanakkor társadalmi értékelése szerint, tisztelet és elismerés illette. Tacitus ékesszólóan emlékszik meg arról az istenimádathoz hasonló megbecsülésről, amely a germán nőt körülvette. De éppen Tacitus ad reá magyarázatot, amikor leírja, hogy a nő milyen pótolhatatlan, hasznos házi állat volt. Az egész termelő társadalmi munka minden súlyával reáhárut. A férfi harcos, kardforgató, béke idején tétlenül heverészik. A föld megmunkálását nők végzik el, a nők állítják elő a fogyasztásra kerülő összes termékeket.


Ez a helyzet lassanként módosul és változik, mikor a népvándorlásra tartós békeállapot következik, ami állandó letelepülést, a föld rendszeres megmunkálását teszi lehetővé. A harcos germán férfi is megfogja az ekeszarvát. De a gazdálkodás nagy része még mindig a nő kezében marad. Csak amikor a zárt családi termelésből egyes munkanemek önálló ipari tevékenységgé fejlődnek, csak akkor kezd a nő széles munkaköre csökkenni. A feudális nagybirtokhoz tartozó férfijobbágyok között már vannak pékek, cukrászok, szakácsok és szabók. De a kert, istálló, konyha, pince még mindig a nő műhelye. A gyapjunyirást, kenderfeldolgozást, fonalkészitést, tehát a textilipari nyersanyag előállítását, szappan-, gyertya-, sörfőzést, varrást és egész sorát a különböző munkafajtáknak, amelyekből később önálló ipari munkák lesznek, még mindig nők végzik. A társadalom melyik rétegéhez tartoztak ezek a dolgozó női kezek? Falun a feudális nagybirtokhoz vagy a nemesi birtokhoz tartozó jobbágyok asszonyai ós leányai. Ezek a nők azonkívül, hogy éppugy, mint a férfi, a földesur korlátlan hatalma alá tartoztak, még a. férjet, a családfőt is szolgálták testükkel és munkájukkal. A városokban a kezdetleges kisipari üzemeket kiegészitő családi termelés dolgoztatja az iparűző család nőtagjait.


A nagybirtokosság és nemesség, mint a mindenkori uralkodó osztály női gazdaságilag kedvezőbb helyzetükben természetesen viszonylag több cselekvési szabadsághoz juthatnak. De tulajdonképpeni emberi önnállósághoz a férfivel azonos jogokhoz őket sem engedik.


A XIII. század felé már a női munkák nagy részét lassan átveszi a fejlődésnek induló kisipari termelés, a férfiak tanult iparosokká való kiképzése. Persze megint nem a gyengébb nők iránti előzékenységből, mint ahogy egyes írók feltüntetik. S nem azért, mert a női. hivatással összeférhetetlennek tartanák a nehéz munkát, hanem mert a könyörtelen verseny teszi szükségessé. A közénkori céhszabályokból már nagyon világosan kitűnik ez a tendencia. Valamely ipart űző férfi csak akkor házasodhatik meg, ha mester lett. De még a mesternek is nehéz volt megszerezni a céh hozzájárulását. Legény egyáltalán nem nősülhetett. A középkori céhrendszer ugyanis az ipari termelésbe bizonyos tervszerűséget vitt. Általuk ismert piacoknak termeltek és így ismerték a piacok felvevőképességét, ismerték a szükségletet. Ennek az egysizerű árutermelésnek még nem volt meg a mai kapitalista árutermelés anarchikus jellege. A céhek előírták és szabályozták, hogy egyes iparfajtákból csak bizonyos számú üzem működhetett. Árusító bódék számát a szükséglethez képest korlátozták. A házasodásra vonatkozó tilalommal meg akarták akadályozni a nőknek a céhbe való bejutását.. Nős legények foglalkoztatását is tiltották a céhszabályok. Ezek. a céhek nem csupán ipart szabályozó egyesületek voltak, hanem a községi apparátus alsóbb fokai, politikai, katonai, közigazgatási hatáskörrel. Az iparengedély fegyveres szolgálatot is jelentett egyben és politikai jogokat, amelyeket nem lehetett a nőknek adni, hiszen függőségük: mindenképpen kivánatos volt. Adrian Beier a legrégibb ipari jogalkotó felállítja a tételt: A céhbe való felvétel elengedhetetlen feltétele, hogy a céhtag férfi legyen. Mert, — magyarázza ő, érezve, hogy ezt indokolni kell, a természet szent parancsára hivatkozva — az egész társadalmi rend azon épült fel, hogy a nemek azokat a munkákat végzik, amelyeket számukra a természet kijelölt. Ezekhez a munkákhoz sorozza a konyhán és gyermeknevelésen kivül még a rokkát, tővel végzendő munkákat, szövést, szappanfőzést,gyertyaöntést, A későbbi textil, szappan és gyertyagyárak számára ez a természeti parancs feledésbe ment. Mert ugyan előszeretettel foglalkoztatják ma is ezekben az iparágakban a női munkaerőt, a férfi mellett, de a rendszerint alacsonyabb bér és rosszabb munka-feltétel mellett.


De még a középkorban is, ott, ahol a céhtörvények a természetre hivatkozással a nőt a termelésből kiszorítani igyekeztek, sok olyan munkát végeztek nők, amelyek ma, már teljesen férfikézben vannak. Voltak így szíjgyártók, pékek, aranyművesek, stb. Sőt volt olyan céhrendszerhez tartozó ipar, amelyet egy ideig csak nők képviseltek. Ezek elsősorban a textil-, a szövő-fonó- s a szabó-ipar. Különösen a szabóipar területén állt a harc a női és férfimunka között, miután a nőknek régtől szerzett jogaik voltak. A XV. században a rajnai városokban elkeseredett küzdelem folyt a női és férfiszabók között, ami azzal végződött, hogy a női szabóság munkája arra korlátozódott, ami ma is.


Egészben véve a középkorban még a nők termelő munkája nagyon jelentős része a társadalmi összmunkának. Karl Bücher (Frauenfrage in Mittelalter) adatai szerint, összesen 200-féle hivatást töltöttek be a nők.


A városok fejlődése, a férfimunka egyre erősebb szervezkedése céhekbe, a munkafajták speciálizálódása a háziipart feleslegessé teszi. A kis családi termelés kezdetlegesebb eszközeivel, versenyképtelenné válik. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy a nő jelentősége csökken. Elsősorban a magános, a családban el nem helyezkedett nőké. De a nőknek a családban elfoglalt helye is kedvezőtlenebb, a férfihez való viszonyában is megmutatkozik ennek a hatása. A férfi fölényben van a termelés munkájában s ezáltal a politikai életben is. A női munkát érdekében áll a versenyből kizárni. Ennélfogva a női munkát leértékeli. A társadalmi erkölcs mindig követi az uralkodó gazdasági érdekeit. A. nő elnyomásának, függőségének, jogfosztottságának igazi okai erkölcsi parancsokba rejtőznek. Az erkölcsi fogalmak változása, amint ez a példa is mutatja, szorosan összefügg a társadalom gazdasági állapotainak változásával. Egyébként mi magyarázná meg azt a tényt, hogy a női munka kiszorítása egyuttal a női munka megvetését hozta létre? Sőt, a középkorban egyre jobban uralkodóvá lett az a felfogás, hogy a nő az alacsonyabbrendű és erkölcstelen, tehát nőnek a férfivel együtt dolgozni megszégyenítő és; erkölcsi sülyedés. A nürnbergi könyvkötő céh néhány más céhvei együtt határozatot hozott, amely szerint tisztességtelen és meg nem engedett dolog nővel együtt dolgozni. Ezeket a határozatokat városi és országos rendeletekkel általános érvényűvé tették.


A nő helyzetének sulyát a középkorban fokozta még az a körülmény, hogy — nemcsak relative — nőfölösleg volt. Nemcsak a nem foglalkoztatott nők száma nyomta a foglalkozásban lévők munka értékét és kereseti lehetőségét, hanem nőfölösleg volt abszolut értelemben is. Hogyan állt elő ez a középkorra jellemző nőfölösleg? A pestis járványok évei utánról fennmaradt adólisták adatai szerint a férfihalandóság nagyobb volt, mint a női. Azonkívül a középkori városok polgárháborui s a gazdasági hátterű keresztes háboruk is a férfi lakosságot csapolták le. A hatalmi túlsulyban levő papiosztály cölibátusa fokozta a városokban azoknak a nőknek a számát, akik „természetes hivatásukból”, a családi életből kirekedtek? Milyen megoldás kínálkozott ezeknek, akik se a társadalmi munkában nem vehettek részt, se a férfi mellett nem teljesíthettek nemi és családi szolgálatot? Aszerint, hogy osztályhelyzetük szerint hova tartoztak, kinálkozott számukra az osztálytársadalom történetében mindig visszatérő megoldás. A birtokosság, nemesség s a polgári rend magasabb fokozataihoz tartozó nőket — családi élet, férfi és foglalkozás hiányában — kolostorok fogadták be. A felvétel ezekben olyan feltételekhez volt kötve, amely csak a vagyonosabb nők számára tette ezt a megoldást lehetővé. A XIII. és XIV. században különösem a német városokban feltünően szaporodnak a női kolostorok. Itt foglalkozhatnak kézimunkával, tanulással, zenével, sőt rendszerint ipari termelő munkával. A vagyonos egyedülálló nők azonkívül sajátságos tökekamat jövedelmet is biztosíthattak maguknak. Tőkéjüket átadták valamely városi szervezetnek vagy testületnek, életbiztositásszerű járadékot kötöttek ki érte, amiből életük végéig éltek.


Az egyedülálló, vagyontalan, családtalan, foglalkozásnélküli nő helyzete, a mai proletár nőéhez hasonló volt. De ha lehet, annyiban rosszabb, hogy az osztályösszetartás, szervezkedés, a kiharcolható jobb jövő igéreteit nem ismerte. Sehova se tartozott. Mint valami kiselejtezett terméketlen felesleg a társadalomi szemétdomján pusztulásnak volt itélve.


Egy töredékét ezeknek is befogadták könyörületes zárdák: — élelem ellenében, örökös kényszermunkára. A többi vándorolt tömegesen koldulásra és prostitúcióra kényszerítve. Belőlük látták el a fiatalabb korosztályból az osztálytársadalom szükséges kiegészítőjét, a nyilvános házakat. Mert amikor a női munkaerőt nem tudja foglalkoztatni a társadalom, bizonyos korhatáron belül még a nemi szükséglet kielégítés céljaira felhasználják, megvédve ezzel a törvényesem elhelyezkedettek, jómódban élők szigorú erkölcseit. A már erre sem alkalmas kivénült nők kolduló tömegei, a középkori városi tanácsoknak komoly gondokat okoztak. Ennek a bajnak legalább részbeni orvoslására, ezeknek a nőknek befogadására állították fel a frankfurti okmánytárban található leírások szerint az u. n. Beking házakat, amelyek zárdaszerű intézmények voltak.


A vagyontalan, elnyomott osztályhoz tartozó, középkorbeli nők helyzetén világosan látszik a társadalmi, gazdasági függés hatása. A férfihez való viszonyát, társadalmi értékelését, egész életét ez határozta meg. A vagyonos nő függősége nem ilyen nyilvánvaló. Alárendeltségét korának jogi szerkezete mutatja. A középkor elején a nő jogi helyzetében, az előző korokhoz képest, lényeges változás alig van. A nő vagyona fölött rendelkezhetik, de saját nevében jogügyleteket alig köthetett. A bíróságnál minden panasz esetén „leánynak és asszonynak gyámja kellett legyen”. A házastársak vagyonközössége is csak lassan alakul ki, de ez sem hoz a feleség számára nagyobb szabadságot. 1227-ben a trieri zsinat a nővásárt miniden formában eltiltja. Ennek dacára helyenként a XV. századig fennmarad. M. Weber feljegyzései szerint a XIV. század végén egy brutális bánásmódja miatt bíróság elé állított breslaui férjnek igéretet kellett tennie, hogy a jövőben nejét csupán virgáccsal fogja fegyelmezni.


Ez az a kor, amelynek férfiait úgy szokás emlegetni, mint a. lovagiasság, a nők iránti mérhetetlen hódolat és alázat, a romantikus áldozatkész, szerelme tárgyáért bármely pillanatban kardjaikba hanyatló hősöket, kötélhágcsóval térdreomolva, gitárra és holdfényben. A nőket pedig lebegő fátylakban, omló selymek alatt, a lelakatolt szüzességi övvel, a lemondó hitvesi hűség dicsfényében, szintén lehetőleg holdfényben.


Ilyen is lehetett! A nagybirtokos nemesség kastélyaiban: — a jobbágyság, városi kispolgár adóverejtékéből előállt gazdagságot élvezők kis csoportjának szerelmi játékaiban.


A középkor kezdetén, még teljesem jobbágymunkára épített feudális termelési rendszer a XV., XVI. században (legelőbb Angliában s a fejlettség foka szerint a többi európai államokban) felbomlik, ugyanugy, mint a rabszolgamunkára berendezett ókori termelés. Pontosan akkor, amikor ez a berendezkedés is elavult s a szükségszerű gazdasági fejlődést már nem biztosította. A városokat önálló termelő ipari centrumokká a nagybirtokosság, nemesség, papság uralmi helyzetével járó vagyon és jólét luxusigénye, fogyasztóképessége fejlesztette ki. Ehhez hozzáadódik a keletkezőben levő új rend, a céhszervezetekbe központosított iparos termelő fogyasztóképessége és növekvő kulturigénye. Az egyes országokon belül előállított termékekhez és fogyasztási cikkekhez, a zárt piacok dacára, a lassan életre ébredő kereskedői élelmesség és vállalkozás messze országokból hozza a gazdag és fizetőképes fogyasztók számára a különböző luxust kielégítő dolgokat. Ez együtt jár szükségképpen a közlekedési eszközök fejlődésével. A távolságok legyőzése, új földterületek felfedezése ismét új piacokat és új fejlődési lehetőségeket nyit meg az ipar és kereskedelem számára. Ez megint hajtja, a termelés tempóját az előállott új piacok új felvevőképességének gyors kihasználására. A feudális nagybirtok termelése alul marad ebben a hajszában, akárhogy is fokozná a jobbágyság munkaerejének kisajtolását. A parasztháborúk és lázadások kísérőjelenségei ennek az összeütközésnek. Elkerülhetetlen eredménye ennek: a jobbágyság felszabadul. A földesur már nem köti lakóhelyéhez a jobbágyot, mert alkalmatlan munkaeszköz lett, értéktöbbletet nem állit elő. A sok földnélküli paraszt családostól, gyermekestől a városban keres munkaalkalmat. Belőlük és a céhszervezetek által önálló műhelytől, munkaeszközöktől megfosztott iparosokból, kisegítőmunkásokból lesz a bérmunkára utalt munkaerő készlet, amely a kapitalista árútermelés előfeltétele és alapja. Ezzel kezdődik az új korszak: a bérmunkára alapított tőke és árútermelés, ami felbomlasztja a céhrendszer keretét is, mert szabad mozgást követel és terjeszkedési törekvése nem tűri a céhek korlátozását.


A kapitalista árútermelés műhelyekbe szervezett nagy számú munkást foglalkoztat, nemi különbség nélkül. A jelszó szabadság és egyenlőség, ami annyit jelent, hogy mindenki lehet bérmunkás, — a nő is, a gyermek is, a lényeg az, hogy munkaereje olcsó legyen s az általa előállított termék nagyobb értéket képviseljen, mint a munkaerejéért fizetett bér. A manufakturát aztán leváltja a még nagyobb és gyorsabb termelőképességű gép. A géptechnika pedig egyszerre ugrásszerű változást jelent a nő számára. Marx szerint: „Mivel a gép izomerőt tesz feleslegessé, a gép lehetővé teszi, hogy munkást munkaerő nélkül, fejletlen testalkattal, viszont a testrészek nagyobb hajlékonyságával fel lehessen használni. Tehát a gép alkalmazásánál a nők és gyermekek foglalkoztatása, bérmunkája válik lehetővé. Amilyen fokban a gőzerő és gép az izmokat, csontot és karokat helyettesíti és az embertől csak a hajlékony ujjak munkáját kívánja meg, olyan mértékben szorítja ki a férfit a gyermek és a nő munkája. Az a körülmény, hogy alz, asszony és gyermek azonkívül olcsóbb és kezelhetőbb munkaerő, nagyon megkönnyítette a gyermek és női munkák bevonulását az iparba. A munkás addig csak saját munkaerejét adta el, amely felett formálisan, mint szabad személy rendelkezett. Most már eladhatja az asszonyt és gyermeket, rabszolgakereskedővé válik.”


Ez az idézet a kapitalizmus ifjúkorára, a lázas fejlődés kezdő korszakára, a XIX. század elejére vonatkozik. Abban a időben, 1839-ben az Angliában működő 419.000 gyári munkás közül 243.000 nő volt.


A Marx-idézet 100 év alatt nem avult el, sőt érvényessége fokozódott. 1841-től 1891-ig a férfi munkások száma 53 százalékkal, a női munkásoké 221 százalékkal növekedett. A későbbi évek statisztikai adatai is a női munka folytonos növekedését mutatják. A háború előtti években Németországban kerek 10 millió, Angliában 6, Franciaországban 8, Olaszországban 5 és fél, az Osztrák-Magyar Monarchiában 9 millió nő dolgozott. Az összes foglalkoztatott munkások átlag 42 százaléka nő volt. A háború alatt pedig tudvalevőleg ujból ugrásszerűen emelkedett a női munkások száma. A Berliner Tageblatt 1916-ban ezt irja: „A háború elsöpörte a női munka védelmét szabályozó összes rendeleteket. A nőket a legnehezebb munkaágakban foglalkoztatják. A munkaidő korlátozás megszűnt. A 12 órás munkaidő humánusnak számit. A nők éjszakai üzemekben való foglalkoztatását újból megengedték. Éjjel gyárakban dolgoznak, azonkívül nappal („természetes hivatásuk folytán”) háztartási munkát végeznek, családi kötelezettségeiknek tesznek eleget. Amellett munkabérük nyomorúságos. Sőt a porosz vasutminiszter egyenesen ki is jelentette, hogy nőknek „elvből” legfeljebb a férfibérek kétharmadát fizeti.”


Persze ebben az elvben nem a női munka ismert társadalmi leértékelése jut kifejezésre. A női munka kizsákmányolásra különösen alkalmas. A profit előállításban sokkal nagyobb szerepet játszik, mert a női munkaerő ujra való előállításának költségét, vagyis a nő létminimumát, a vállalkozó csak részben viseli. Egy részét a nő meg tudja szerezni éppen biológiai szerepe folytán. A sokat emlegetett természetes női hivatás így lesz mindig az osztálytársadalomban kettős függőség, kettős munkaviszony. Elmehet éhbéren aluli béren is dolgozni, mert azonkívül, hogy valamely gyárban eladta a munkaerejét, azonkívül még családban él valamilyen minőségben apja vagy férje mellett. Annak is dolgozik háztartási munkát. Férjének nemi szükségletét elégíti ki és gyermeket szül. Vagy a családi életen kivül, kiegészítő keresetnek az alacsony munkabérhez: nyitva áll számára az alkalmi vagy rendszeresített prostitució. A női munkaerőnek nem azért fizetnek „elvből” 30—40 százalékkal kevesebbet, mert tényleg annyival rosszabb. Hanem éppen ez a sikeresen előállított társadalmi leértékelés alkalmas a női kizsákmányolás elvi igazolására.


Közvetlen a háborús évek után, a női munka látszólag redukálódott. De a statisztika mást mond. 1920-ban a háború előtti számokhoz; viszonyítva 40-ről 42 százalékra, az ipar és kereskedelem különböző ágaiban 16-ról 22 százalékra emelkedett a női munkások száma. Ehhez; még hozzászámítható a női munkásoknak az a része, amelyről a hivatalos statisztika csak részben vesz tudomást. Ez az a dolgozó női réteg, amely a legnyomorultabb munkafeltételek között otthoni munkára, háziipari szárazkenyérkeresetre kényszerül. Otthon nedves, sötét, dohos, túlzsufolt lakásokban babarészeket, karácsonyfadíszt, csipkét, kézimunkát, gyöngyhimzést, ezerféle apró luxuscikket készítenek. A háziiparban dolgozó nő a bérmunkás, az anya és feleség hármas terhét viseli egyszerre. Nem is lehet máskép a kapitalista árútermelésben, amelynek egyetlen mozgatója a termelők profit célja. A profitnak pedig kizárólagos forrása az emberi munkaerő. Állandósított bérmunkás, — proletárosztály nélkül nincs kapitalista termelés. A technika fejlődését viszont folyton hajtja a verseny az olcsó termelés fokozására. Ebben a folyamatban szükségképen egyre több és több emberi munka válik feleslegessé. A versenyhez különben is nagy termelőképességű gép kell. Ez ismét a munkást teszi feleslegessé. A munkanélküli nem fogyaszt, a termékek megrekednek. Ez a kapitalista termelés időszakonként visszatérő krízise. Ennek kétféle hatása van: 1. Hajtja a kapitalistákat az egymás közti még nagyobb verseny kifejtésére, minek következtében az eszközökben nem válogathatnak. Ha a háború jó üzletnek kínálkozik, akkor háborút viselnek. 2. Ugyanakkor a kapitalista rendszer igyekszik az anarchikus termelésből előálló krízis terheit áthárítani a munkásosztályra : munkabér redukció s a munkanélküli segélyek csökkentésével. Ezeket a terheket kétszeresen viselik a nők. Németországban a hivatalosan regisztrált munkanélküliek közül egy és félmillió a nő, Amerikában kétmillió, Angliában kb. 1 millió. Franciaországban, Lengyelországban, Ausztriában, Csehszlovákiában az összes munkanélküliek egyharmada nő. A Brüning-féle 1931 juliusban kibocsátott szükségrendelet intézkedése szerint az olyan munkásnők akinek férje vagy gyermeke dolgozik, nem kaphat munkanélküli segélyt. Angliában a nők részbeni kizárása a munkanélküli segélyből körmönfontabb módon történik. A munkaközvetítő hivatalnak jogában áll a szakmunkás nőket háztartási munkára, éttermekben, kantinokban elhelyezni. A törvényes munkakötelezettség következtében, aki a számára kiutalt munkát nem vállalja el, egyszersmindenkorra elveszti munkanélküli segélyre való igényét. De a foglalkoztatott munkásnők bére szintén állandó csökkenést mutat. Amerikában pld. a férfi szakmunkás átlagos hetibére 1930-ban még 30, tanulatlan munkásé 27, a női szakmunkásé pedig maximálisan 16 dollár volt.


Olaszországban a férfi munkásnak rendkívül alacsony bére mellett a női munkásnak ugyanezen bér 50 százalékát fizetik. Ezekből az éhbérekből, amelyek a létminimumot sem biztosítják, még különböző címeken levonnak.


A proletár nő ma vagy mezőgazdasági-, vagy gyári-munkás, illetve magánháztartásokban vagy háztartási üzemekben alkalmazott. Ha munkanélküli, akkor valamilyen kisegítő munkával tengődik. Mindez nem menti fel női kötelessége alól, ha feleség és anya egyuttal. Megerőltető munkája mellett szülnie kell akarva, nem akarva, mert a proletár nő számára nincs születés-szabályozás. Egyrészt nem ismeri a módjait. Ha ismerné is, szegénysége elzárja előle azokat a megoldásokat, amelyeket a polgári osztály női könnyen megtalálnak. Azonkívül az uralkodó osztály gazdasági érdeke által diktált fennálló erkölcs számára komoly parancs, amitől fél és aminek engedelmeskedik. „A munkás — írja Marx — a munkaerő tulajdonosa, halandó. Ennek az árúnak, a munkaereinek állandósított piaci kínálata szükséges feltétlenül ahhoz, hogy a pénz tőkévé való átalakulásában a folytonosság meg legyen. A munkaerő tulajdonosa, mint minden élő individuum, szaporodás utján örökíti meg önmagát. Az elhasználódás és halál folytán a munkaerőben előálló hiányt, legalább ugyanolyan számu munkaerővel állandóan pótolni kell.”


A proletár nő szerepe tehát a társadalmi összmunkának nehezebbik felét elvégezni, ugyanakkor gondoskodnia kell a munkástartalék fennmaradásáról.


Ez a gazdasági berendezkedés természetesen magával hozta a családi élet gyökeres változását. A nő, férfi, esetleg gyermek házon kivül dolgozik, különbözői időben. Egymással alig találkoznak. A nő 30 éves korára kipréselt citrom. A családtagok kapcsolata laza. Mi tartaná őket össze? A kispolgári osztály még bizonyos fokig jobb helyzete folytán, valamennyire őrzi a családi tradíciókat. A család keretei azonban itt is meglazultak. Az asszonynak esetleg, szintén részt kell vennie a házon kivüli kenyérkeresetben! Elszakad az; otthontól, a gyermektől, a férfitől. A férfi uralmát már nem érezheti Istentől adott természetes jognak. Teherré válik számára. A férfi nemi szabadságát sem tekintheti a dolgozó nő természetes privilégiumnak. A házimunka pedig, amely megszűnt már termelő és alkotó munka lenni, a nő számára, amelyik esetleg csak erre van utalva, házi rabszolgaság. Az egyhangú, jelentéktelen, gépiesen ismétlődő tevékenységben elbutul, mert gazdasági helyzete folytán el van zárva tanulás és ismeretszerzéstől. A gyermekek, akiket a gazdasági kényszer szintén hamar belevon a kenyérkereső munkába, nem érzik már az apával szemben az engedelmességet kötelezőnek. Nem látják a felelősségrevonást, beavatkozást jogosnak. Az apajogú család, amely a történelem elején a magántulajdoni érdekből született, felbomlik a tisztán magántulajdonra épített társadalomban. De ugyanakkor a nő jogi helyzetében még mindig lényegileg a régi apajogból származó korlátozások vannak érvényben. Jogilag még mindig a családfő az apa, az anya és a gyermekek viszont alárendeltjei. Csak kivételes esetekben, ha az apa meghal vagy gondnokság alá helyezik, csak akkor kerülhet jogilag helyébe az anya. A házasság ma lakás és vagyonközösség. A nő külön vagyonát a házasságkötésnél egyes országokban jegyzőkönybe kell venni. A házasságon kívül született gyermekek nem örökölhetnek. A nő abszolut hűsége kötelező. A legtöbb államban a házasságtörés mindkét fél részéről válóok, de gyakorlatilag főleg a nőt sujtja. A törvénytelen anya néhány országban saját gyermekének gyámja sem lehet. A szülők nevelési joga és nevelési kötelessége egyet jelent.


A mai családforma a monogám, házasság, nem nyujtja azt a képet, amelynek az erkölcsi felfogás szeretné feltüntetni. Frázis, hogy az alapja a kultura fejlődésével előállott egyéni szerelem. Igy tényleg az együttélés magasabb formáját jelenthetné. De egyelőre még a férfi uralmát jelenti a nő, felett. Ami a nő jogi helyzetét tekintve, még az uralkodó osztály női számára is kötöttséget és alárendeltséget jelent. Naiv humanisták szerint, társadalmi átalakulások nélkül is, a nők előbbutóbb jogokhoz és szabadságokhoz fognak jutni, mert hiszen a humanizmus terjedése meghozza azt a belátást, hogy a férfi és nő egyenrangú.


Ez már egyes modern törvénykönyvekben kifejezésre is jut. De amig a tapasztalat mást mutat, addig az írott jogra nem lehet hivatkozni. Az irott jog szerint, a munkás is szabadon szerződő fél. A munkaerejét eladja, megkapja érte a munkabért. Látszólag szabadon szerződő felek között jött létre a megegyezés. Valóságban azonban ez kikerülhetetlen kényszer hatása alatt jön létre. A munkásnak akármilyen szerződést el kell fogadnia. Egyebe nincs, csak munkaereje és ezt el kell adnia, különben éhen hal. A nő a házasságkötésnél ugyanilyen szabadon szerződő fél. Az ő esetében azonban a gazdasági kényszer nem olyan átlátszó. De azért gazdasági függősége lényegében jogfosztottságot jelent számára, mindaddig, mig helyét a társadalomban mint teljesen egyenjogú fél el nem foglalhatja. Ez mindaddig nem lehetséges, mig a mai tervszerűtlen, osztályérdekeket szolgáló termelési rendszer fennáll. A nő csak olyan társadalomban lehet a férfivel egyenjogú, amelyben mindenki dolgozik képessége szerint és részesedik az egész dolgozó társadalom javát szolgáló összeredményből szükséglete szerint. Tehát a változásnak a társadalom alapépítményében, a társadalmi berendezkedés fundamentumában kell végbemenni. A jogszabályok, családforma, társadalmi erkölcs szükségképpen követni fogják ezt az átalakulást. Csakis ez hozhatja meg a nő-férfi egymáshoz való viszonyának változását is. Ha a nő épp olyan dolgozó tagja a társadalomnak, mint a férfi, ha nincs részben, vagy teljesen arra kényszerítve, hogy a férfi gondoskodjék róla, akkor az együttélés, a házasság alapja tényleg kölcsönös vonzalom és belső összetartozás lehet. És ha ez nem tart feltétlenül egész életen át, akkor nem lesz semmi ok reá, hogy a nő és férfi együtt maradjon. A nő fajfenntartó szerepe folytán sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe, mert csak akkor fogja vállalni az anyaságot, ha munkájával gyermekét el is tudja tartani.


Mindaddig, mig a társadalmi átalakulás meg nem történik, üres frázis marad minden reform, minden igéret a nő felszabaditására. Nagyon világosan megmutatja ezt a mai német politikai pártok táblázatos programja, hogyan igér mindenik a nő számára felszabadulást és egyenjoguságot, míg minden más pontban fenntartja és konzerválja azokat az. intézményeket, amelyek a nő elnyomásáról és. függőségéről kellőkép gondoskodnak. (A táblázatot 1. a 441. oldalon.)


Ezek közül legcsábitóbb Hitler ajánlata, aki szavazócédula ellenében házhoz szállitja a megváltást minden bajtól. Igazi agitációs hevületében mindenkire van gondja, nőre, férfire, minden állampolgárra, — aki fajtiszta. Ha valaki zsidó vagy nem fajtiszta, az baj. A fő, hogy a kamatjobbágyság alól felszabadítást igér. A nagyipart viszont nem bántja, mert az „közérdek”. S a proletárosztálynak nagy előny, ha tudja, hogy csak a kamatmentesitett keresztény nagyipari tőke zsákmányolja ki. S a nőnek is felszabadulást jelent, hogy vállalkozhatok a reá váró nagy feladatra, a fajtisztaság fenntartására. Hitler ezzel a programmal 13 millió szavazatot kapott, — s a szavazók fele nő volt, ami azt mutatja, hogy a nők olyan célokat tesznek magukévá, amelyekre őket a gazdasági apparátussal szorosan összefüggő iskola, vallás és társadalmi erkölcs neveli. Segítenek ebben a nőket félrevezető munkában egyetemi tanárok, biológusok, fajkutatók, pszichológusok. És amit objektív, tudományos tekintélyek mondanak, azt el kell hinni mindenkinek! Azt pld. amit Eberhardt professzor állit Néperő és a nemek vagy Feminizmus és a kultura hanyatlása c. műveiben, amelyekben azt bizonyitja, hogy a nők térfoglalása (lényegében az olcsó munkaerői tömeges felhasználása) a mai korra jellemző társadalmi jelenség, a korabeli férfiak elfeminizálódásának következménye. Ez a faj hanyatlását és mert a férfi a kultura hordozója, a kultura alkonyát jelenti. Ugyanezért gyászol Wieth-Knudsen nemzetgazdász és szociológus, aki ezenkívül az erkölcs végzetes sülyedése miatt is, az európai nőuralmat vádolja és égre kiáltónak találja, hogy ma a nők éjjel egyedül járnak az uccán. Az ő ifjúkorában ez magábanvéve erkölcstelenség volt. Schücker pszichológus pedig, aki szexuálbiológiával és eugenetikával foglalkozik, a nő minden felszabadítási törekvését egyenesen pathológiásnak minősíti. A nő mindig el volt nyomva, érvel tehát benne meg kell legyen ennek az elnyomatásnak biológiai előfeltétele is. A nő, alapjában véve kívánja a rabszolgaságot. A polgári nőmozgalom (lényegében a fejlődésnek indult kapitalista termelés korlátokat nem tűrő szabadság, egyenlőség követeléseinek kiterjesztése, az osztályához tartozó nőkre is) ismert képviselői vagy férfias nők voltak, tehát nem is nők vagy gyermekességüket uralmi törekvésben túlkompenzált, nők. Mindkettő pathológiás lévén, minden női követelés pathológiás... Ezek az elméletek nagyjában átmentek a köztudatba.


 
























































Miikor a társadalom alapja, a benne élők Létfenntartásának módja vagyis a termelés rendszere megváltozik, megváltozik a társadalmi szerkezet egész felépítménye és ezzel együtt a nő helyzete. Oroszországban a régi termelési rendszer megszűnt. Az egész társadalmi felépítmény átalakulása folyamatban van. A nő jogilag a férfivel egyenrangú. Gazdaságilag szintén. Azonos munkáért azonos bért kap. Faifenntartó szerepével járó külön terheiért az állam igyekszik kárpótolni. Szülés előtt és után összesen 6 havi szabadságra van igénye a dolgozó nőnek, mialatt teljes fizetését kapja. A kis individuális háztartások helyett, lassanként szervezett háztartási üzemek végzik el a, nő otthoni munkáját. Ezáltal a nő inkább fordíthatja szabad idejét művelődésre” közérdekű Iskola, nevelés


Felekezeti iskolák.


Egyházi és állami iskola.


Egységes nemzeti iskola. Szegények tanulási lehetősége.


Felekezeti iskola hazafias és vallásos


alapon, szegények tanulási lehetősége.


Egységes felekezeti iskola.


Mindenfajta tanulási monopólium eltörlése. Tudományos materialista világnézet


Lehetővé tenni, min


denki számára a magas műveltséget. Központi állameszme.


Egységes rendszerű iskola, a tanulási privilégium megszüntetése.


 


“Vallás és egyház


Katholikus színezetű keresztény néppárt.


A német szellem sokoldaluságának érvényrejuttatása, a keresztény szellem kidomboritásával.


Kerszténység, mint


a német népszellem


és kultura alapja.


Nemzeti és keresztény szellem összekapcsolása.


Nemzeti és keresztény szellem összekapcsolása.


A tudományért a


misztika és vallás


ellen.


Keresztény felekezetek egyenrangusága.


Egyház és állam szétválasztása.


Gazdasági rendszer


Magántulajdon.


Magántulajdon minden szocialista kisérlet kirekesztésével. Szociális kapitalizmus.


Magántulajdon. Szabadverseny.


Magántulajdon és


magángazdálkodás,


de a közjó határain


belül.


Magántulajdon és társadalmi gazdálkodás, de csak a köz javára.


A kapitalista világgazdaság helyébe a kommunizmus nemzetközi rendszere.


A kamatjobbágyság eltörlése. Közérdek a magánérdekek előtt. Magántulajdon, de a kapitalizmus kinövései nélkül.


A termelőeszközök átvétele magántulajdonból köztulajdonba.


Nőkérdés


Egyenjogúság a nő számára. A nő a család őrzője.


Küzdelem a nők


egyenlőtlen helyzete


ellen.


A nemek politikai és gazdasági jogegyenlősége.


Védeni a nőt, aki pótolhatatlan mint anya és otthonalkotó.


Egyenjoguság a nők


számára, mert a nő


a családi és népélet


őrzője.


A kommunizmus megvalósítása. A nemek társadalmi egyenlőtlenségének megszüntetése.


Egyenlő jogok és kötelességek minden


állampolgárnak, azaz minden fajtiszta németnek.


-


A nőkre hátrányos törvények eltörlése.


 


Bajor-Nép-Párt


Német-Országos-Párt


Német-Nép-Párt


Centrum-Párt


Német-Nemzeti-Nép-Párt


Kommunista-Párt


 


 


 


 


Szociál-Demokrata-Párt


 


munkára, pihenésre. Természetesen a férfinek és nőnek nemcsak azonos jogai, de azonos kötelességei is vannak. A nő köteles dolgozni s önállóan kenyeret keresni. Ha ezt nem teszi, igazolnia kell, hogy a családban, otthon elengedhetetlen szükség van reá. Viszont a család nem jelent számára megkötöttséget. A házasság és válás nagyon egyszerű. Minden tartós együttélés házasságnak számit. A regisztrálásnak sincs gyakorlati jelentősége, amíg a házasfelek békésen együttélnek. Csak ha a házasfelek nem maradnak együtt, szükséges a regisztrálás, mint a törvényes házasság egyetlen bizonyítéka, A válásnál a bíróság megállapítja, hogy melyik a gazdaságilag rosszabb helyzetben levő házasfél s az köteles a másikról vagy a gyermekről gondoskodni. A házasság és válás regisztrálása ingyenes. Házassági vagyon felosztható a házasság fennállása alatt is, váláskor is. Egyik fél nem köteles a másikat lakóhelyére követni. Mindkét házasfél kölcsönösen örökölhet. Mindkét félnek kölcsönösen joga van eltartásra. De a tartási kötelezettség válás után egy év mulva megszűnik.


A szovjet-családjog nem ismer szülői hatalmat, csak olyan jogokat, amelyet a gyermek érdekében lehet gyakorolni.


Az orosz nő az írott törvények szerint tehát teljesen szabad. Magánügyeiben, közéletben a férfivel teljesen egyenrangú. Függősége a férfivel szemben megszűnt. Hogy ez gyakorlatilag mit jelent, azt még pontosan nem tudjuk. Lehet, hogy az ifjúság számára, vagyis a mai generáció számára, amelyik ezt a rendszert már készen találja, jót és egy új emberibb nőtípus fejlődésének a lehetőségét. De az előző generáció számára kétségtelen olyan helyzeteket teremthetett, amelyben nehezen találja meg a helyét. A munkásnőnek, a nehéz, munkát végző parasztasszonynak bizonyos fokú felszabadulást és a kultura lehetőségeit. De a nagy polgári és részben a kispolgári nők számára, a feltétlen munkakötelezettség könnyen lehet teher és ezért nem feltétlenül örülnek ezek a rétegek a felszabadulásnak és a jogegyenlőségnek. Nevelésük; előítéleteik a régi rendszerhez köti őket. Átalakulni nem, képesek.


Ez a réteg mindenütt, minden országban érthetően fél a társadalomban végbemenő minden változástól. Veszélyben látja kis, egyéni céljait, ennél tovább nem lát. Ezentúl alapjában véve semmi sem érdekli, mert az osztálytársadalmak hosszú történeti időszaka, a, függőség, alárendeltség lelki hatásaként, főleg az uralkodó osztály nőiből egy önző, élösdi, felelőtlen és félig gyermek nőtípust termelt ki, amelyik függőségével visszaél és ezért kényelmesnek érzi, teljesen akcióképtelen, érzelmi élete betölti. A férfi anyagi és erkölcsi segítsége és irányítása nélkül céltalan és tehetetlen.


Ez a „megható gyámoltalanság” még értékesíthető a mai társadalomban. De a jövőben, amikor meg fog szűnni minden privilégium, a nőnek is cselekvőképes, csak önmagára támaszkodó, egész emberré kell alakulnia.


Európa. 1932. (Helyzetjelentés.) — „Mindenki úgy viselkedik, mint Valami égő házban, mint valami sülyedő hajón. Lárma. Ordítozás. Csoportok, magánosok tombolnak tehetetlenül. Kapzsi tülekedés, összeomlások. Erőszak, értelmetlen dühöngés és rombolás. Ijedtelem.. Iszonyat. Pánik. A ház ég és senkisem oltja a tüzet...” (Carl Steuermann: Der Mensch auf der Flucht. S. Fischer Verlag, Berlin, 1932.)


 


 


Vissza az oldal tetejére