Főoldal

Korunk 1932 Április

Irodalom és életforma


Neufeld Béla

 


A régi frázis, l´art pour l´art, egyhén szólva felületesség. Minden irodalom a társadalmi lét tükre, s a marxi szociológia alaptétele, hogy a társadalmi lét határozza meg az egyének öntudatát a nem megfordítva, ebben a vonatkozásban is meggyőzően dokumentálódik. Elég egy pillantást vetni Nyugat- és Keleteurópa irodalmára, az illusztráció önként adódik. A régi, klasszikusnak mondott orosz irodalom lényegében pszichologikus, s ugyanakkor passzív és pesszimista életszemléletü volt, a mai viszont kifejezetten lélektannélküli, sőt lélektanellenes, aktiv és optimista. A klasszikus orosz regény a befelé fordult tépelődő analizisnek volt a produktuma, a mai viszont a feltárult s teremtőerejére eszmélt új közösségi embernek életábrázolása. Passzivitás és pszichologikum lelki együtthatók, miként aktivitás és pszichológiai érdektelenség is együvé tartoznak. A cári rendszer lenyügözöttségében kicsirázhattak Dosztojevszki démoni pszichologiájú regényei, a mai jövőbenéző harcos hitü nemzedék a Rodionoffok és Gladkovokban mutatja meg aktiv élethitét. Nem véletlen, hogy az oroszság, amelyet a passziv erények népének mondottak, először a proletár Gorkijban zendítette fel az aktivizmus erőit, mert proletárlét és aktivitás egyet jelentenek. És roppant érdekű jelenség, hogy a fatálista álmodozónak stigmatizált orosz nép ma példátlan cselekvő lendülettel építi fel a jövő társadalmát! Amit népi, faji jellemvonásoknak neveztek — változhatatlan jelleggel — azok csupán relativ, reaktiv magatartások, s a társadalmi adottság reflexei. Ime a nyugateurópai, dinamikusnak mondott embertípus ma apatikusan tehetetlenkedik, míg az „álmodó” orosz egységesen, cselekvően épít. A mai orosz regény hü visszfénye a mai orosz létnek, miként a klasszikus orosz irodalom tükrözése volt az egykori orosz élet adottságainak. A pszichológikus regény műfaját ma Nyugat- és Középeurópa kultiválja. Kezdve Angliától, Joice Ulysses-jétől a francia Andre Gide, Marcell Proust, Kessel, Maurice, Le normand, etc., a német Hermann Hesse, Arnold Zweig, Thomas Mann könyveit egyaránt az analitikus pszichologizálás jellemzi. Még azok is, akik nem kifejezetten követői, sőt ellenesei valamelyik új lélektani iskolának, minit pl. Jakob Wassermann, vagy Franz Werfel, elmerülnek a lélekkutatás szféráiban. A mai európai regény nemcsak pszichoanalitikus, hanem szinte medicinikus, amire meggyőző példa éppen a Zauberberg és Wassermann Etzel Andergastja, vagy Ernst Weiss Georg Letham-ja. Már nem csupán a beteg lélek, hanem a beteg test is viszszatérő problémája a mai európai regénynek, s egy Thomas Mann, vagy Wassermann könyvei nyüzsögnek orvosi szakkifejezésektől, megfigyelésektől. Érdekes Werfel esete, aki konokul antifreudianus, de újabb könyvében is (Die Geschwister von Neapel) az apa-gyermek problémával, az u. n. Ödipus komplexummal viaskodik, akárcsak egyik előző művében: Nicht der Mörder, der Ermodete war schuld! Werfel deszexualizálja az Ödipus-komplexumot, de ezzel szinte csak gyanusabbá teszi irodalmi tématikáját.


Ez az egész nyugati irodalom, legyen bár oly gazdag egyéni meg figyelésekben, lényegében valami közöset revelál: az író elfordulását a reálitástól, s befelé menekvését az irracionálitás útvesztőibe. A ma írójának a pszichológiai analízis korszerü elefántcsonttornya. Ahogy az új orosz regény egy új, cselekvő közösségi létformának a kifejezője, aként a mai európai regény függvénye és ábrázolója annak az európai létnek, amely teremtő hit és aktivitás hiján a lélek árnyék birodalmaiba menekszik, nem azért, hogy a napra kimentse őket, hanem azért mivel fél a naptól. (Karlsbad.)


 


Vissza az oldal tetejére