Főoldal

Korunk 1932 Április

Lu-Den-Szi, az együgyű óriás


Reményik Zsigmond

 


Egész Ázsiában fúj a szél. Meleg szél fúj és mégis fáznak az emberek. Nem fütenek, mert nincs mivel és hogy az éhes emberek felmelegedjenek, ahhoz a nap melege, a szél melege, meg a tűzhelyek melege is kevés. A nap melege különben is csak a rizskai ászokat duzzasztja, esetleg a pocsolyák vizét melegíti át, a fák bimbóit fesleti, de az éhes embereket felmelegíteni nem képes. Mire való hát az ámitgatás? A községi birók ámitgatása, a papok ámitgatása, a hivatalnokok és a kereskedők ámitgatása. Az ügynökök ámitgatása, akik köré rongyos kinai parasztok gyülekeznek és szájtátva hallgatják a tündérmeséket távoli, bőséges országokról, és a bársonysüveges papok ámitgatása, akik a rongyos parasztoknak még távolabbi és még bőségesebb országokról mondanak meséket.


Egy fehérköpenyeges ügynök járja be a Kvantung tartománybeli falvakat. Fehér köpenyeget visel, a sárra való tekintettel magasszáru amerikai fűzöscipőt és feje tetején hatalmas szalmakalapot. Két kisebb ügynök kíséri, akik roskadoznak különböző irományok, blanketták és nyomtatott szerződések súlya alatt. Az; ügynök ügynökei ezek, aki minden élelmessége dacára is szegény ember, meglehetősen lelkiismeretlen ember, és teherhordó állatok helyett teherhordó embereket alkalmaz.


Az ügynök elővesz egy meséskönyvet és abból hihetetlen történeteket olvas fel a szájtátó, rongyos és éhes parasztoknak. Az ügynök fantáziája egyenesen meglepő, találékonysága pedig megközelíthetetlen. Nincs olyan fogas kérdés, amire válaszolni ne tudna, ha pedig végképpen úgylátszik már, hogy sarokba szorították a parasztok, akkor elővesz egy gramofont, szemtelen vigyorgással beletesz egy lemezt, és a gramofon segítségével másirányba tereli az éhes és rongyos parasztok gondolatát.


A kisparasztoknak, halászoknak, leállított kinai gyárak munkásainak végeredményben még sincs sok lehetőség között válogatniok. Aláírnak egy szerződést, rongyos nadrágjuk fölé vesznek egy másik rongyos nadrágot, és elindulnak Kanton felé, hogy az ügynökkel megbeszélt időben pontosan ott legyenek. Ott azután megvizsgálják őket szemüveges és türelmetlen orvosok, hivatalos fényképészek a gép elé állítják őket, átesnek különböző fertőtlenítésen és védőoltásokon és a pipázd vagy cigarettázó ügynök egy szivarozó ügynök gondjaira bízza őket.


A hajó élesen búg és kis tutajoktól kisérve nekivág a tengernek. A kis tutajok nem sokáig kisérik a hajót és az evezősök mindenféle lehetetlen dolgot kiabálnak a kivándorlók felé. „Küldjetek rizst, kávét, cukrot, mert megdöglünk éhen.” — kiabálják az evezősök. Meglehetősen észszerütlen kiabálások ezek. Kevesen is hallgatnak rá, mindenki fél és mindenki gondolkodik A hajó nekivág Kanada., az. Egyesült-Államok és Délamerika felé.


— Hová megyünk? — kérdezte a tagbaszakadt és gyanutlan Lu-Den-Szi, amikor már az út végefélé közeledtek, alacsony és sovány társait, akik közül ő magasan kivált és akik állandóan takarójuk alatt dideregtek.


A szivarozó ügynök, akinek gondjaira voltak bizva, éppen arrafelé járt, a korláton át kiköpött a tengerbe és azt mondta:


— Peruba megyünk, egyenesen Peruba. Peru tele van kínaiakkal, akárcsak haza mennétek, az egy olyan hely, ahol mindenki nagyszerűen érvényesül. Nem mondom, eleinte bizony meg kell küzdeni az érvényesülésért, de ha valaki már jól kiismeri magát és amellett nem esett a fejelágyára, önállósíthatja magát, birtokot vehet, vagy kereskedést nyithat, és úgy élhet akár hal a vízben. Peruban különösen szeretik és megbecsülik a kínaiakat, a szorgalmas kinai munkást úgy várják, hogy öröm azt nézni. Hát csak ne nyugtalankodjatok, nemsokára megérkezünk Callaóba, ahol meglátjátok, hogy minden szavam tiszta igazság.


Nem lehet éppen mondani hogy a bevándorlókat úgy várták volna éppen, hogy öröm lett volna nézni. A kikötő tele volt ugyan emberekkel, négerekkel, kínaiakkal és indiánokkal, chólókkal, de azok is rongyosak voltak és dologtalanul tetveszkedtek a forró köveken. Nehány kövér kinai várta csak őket, meg ugyancsak szemüveges és türelmetlen, orvos, hivatalos fényképész, fertőtlenítés és védőoltás. A kövér kínaiak voltak a vállalkozók, hacienda tulajdonosok, kávé,rizis és cukornádütltetvényesek. Megszámolták a bevándorlókat és az ügynöktől nyugta ellenében átvették őket.


   Egyelőre szüntesse be a további szállítást, — mondotta a kinai hacienda tulajdonos bizonyos Li-Fu-Sun nevezetü a szivarozó ügynöknek, — mert meglehetősen pang az utolsó időkben a termelés. A föld, mintha meg volna bolondulva, csakúgy terem. Legutolsó kimutatás szerint is több mint kétmillió tonna a kávé, hárommillió tonna a cukor és másfélmillió tonna a rizsfelesleg. Braziliában, Equadorban és Panamában máris a tengerbe dobják a felesleget, errefelé is nagyon azt mutatja a tendencia, hogy követni fogjuk ezt a zseniális példát, nehogy óriási árufelgyülemlés folytán, áresések álljanak elő. Ezek is már itt valószinüleg arra lesznek beállítva, hogy raktárainkból kirámolják a fölösleges és a tengerbe dobandó termékeket. Mert nem utolsó módja ám ez a küzdelmesen kiharcolt árak tartásának, mint ahogy első pillanatban gondolná az ember. No, magának mi a véleménye a dologról? kérdezte Lil-Fu-Sun a szivarozó ügynöktől.


Az ügynököt nem tulságosan érdekelte a dolog, a dolognak ez az oldala nem tartozott közvetlenül az ő reszortjába, de azért köpött egyet, ezuttal igen tiszteletteljesen. Mert végeredményben ő is igen sokra becsülte a Peruban megtelepedett rizs- és kávéültetvényest, aki különben igen talpraesett és ügyesen gondolkodó ember hírében állott.


Li-Fu-Sun nem, sokat teketóriázott és az átvett munkásokat egy hajóra beraktározta és elinditotta Északnak, Payta kikötő felé. Payta kikötő Equador határán fekszik, hatalmas rizsültetvényektől, kávé- és cukornádtelepektől körülvéve. Behajózás után közvetlenül még. lelkesítő egyben felvilágosító beszédet tartott a bevándorlóknak, kis sárga cigarettát rágva fogai között, fején az elmaradhatatlan nagyszélű kalappal és sötétzöld üveggel szemei előtt.


   Drága hazámfiai, — mondá —amikor én valamikor ide érkeztem, én magam is hasonlóképpen rongyos valék, de a szorgalom, a becsületesség és a munka kiapadhatatlan szeretete és föllebbvalóim iránti tisztelet megszerezte részemre azt a pozíciót, amit jelenleg betöltök. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy tartozásaimat, jóakaróim költségeit, hogy engem ebbe a kanaánba kihoztak, minél előbb letörlesszem. Ne essetek tehát kétségbe és ne veszítsétek el hiteteket egy eljövendő szebb időben, ha felhívom figyelmeteket arra a körülményre, hogy a ti helyzetetek is az én elmult helyzetemmel teljesen analóg. Ti is rongyosak vagytok, tinektek is vannak kötelezettségeitek, ti is tartoztok nekem, amit remélhetőleg hamarosan törlesztetek, hogy hogyan és miképen, arról is könnyítésképpen én gondoskodom.. Tiszteljétek fellebbvalóitokat, legyen olthatatlan bennetek is a munkakedv, legyetek becsületesek és szorgalmasak, Végeredményben előttetek áll a jövő és mindenki saját szerencséjének a kovácsa.


Pár napi hajózás után az egész kis kolónia megérkezett Payta kikötőbe. Lu-Den-Szi igen jól érezte magát, evett és ivott és állandóan még otthonról hozott kis pipáját szívogatta. A hosszú út alatt teljesen kipihente magát, erős volt és tele munkakedvvel. Rongyos saruját foltozgatta, és titokbari igen örült, hogy megszabadult az ügynöktől, azután Callaó kikötőben a rizstermelő gazdától, akitől kissé félt, mert egyáltalán nem hasonlított rokonaihoz, barátaihoz és otthonmaradt testvéreihez.


Legnagyobb meglepetésre azonban, amint Payta kikötőben partraszállt, az első, akit egy hatalmas autó árnyékában meglátott, az a gazda Li-Fu-Sun volt, sárga cigarettával fogai között, gondokba merült ábrázattal és egy nagy, titkos jelekkel teleírt blankettával kezében, akár maga a mindenható ördög.


Még aznap kijelölt barakkjaikból a tengerpartra hajtotta ki a gazda és annak felügyelői az ujonnan érkezett munkásokat, ahol hatalmas gulákban zsákbarakott rizs, kávé és cukor volt felhalmozva. A tengerpart tele volt. rongyos és sovány bennszülöttekkel, akik kókát rágtak és mezítláb topogtak a forró homokban.


   Első munkátok az lesa, mondotta a gazda hogy lecipelitek a partig ezeket a zsákokat, ott levágjátok azoknak a nyakát és a tengerbe öntitek a rizst, a kávét, meg a cukrot. A föld meg van bolondulva errefelé, annyit terem, hogy nem tudunk vele mit csinálni. Nem a ti károtok,mert ti nekem úgyis tartoztok fejenként körülbelül ötven fonttal és amíg ezt le nem törlesztettétek, nem sok beleszólástok lehet a dolgaimba. Fogjátok hát meg a zsákokat és gyerünk.


Lu-Den-Szi módfelett elcsodálkozott ezen különös parancs hallatára. Kissé hátrábbvonult és igyekezett elbújni a többi társai háta mögött, de azok mind kicsinyek voltak, és ő igen kivált közülük. A gazda is őt nézte és őtőle várta, hogy megindul legelőbb, mert belőle nézett ki legtöbb erőt.


   No, indulj — mondotta ekkor az ültetvényes és hosszu ujjaival Lu-Den-Szire mutatott, — úgylátom nem eléggé világosan beszéltem, Vessétek vállatokra a zsákokat és tegyetek vele mint mondottam, vágjátok le a nyakát, ne sokat bolondozzunk és öntsétek a cukrot, a kávét, meg a rizset a tengerbe. Nem lehet eladni és több termett, mint amennyire a kereskedőknek a szokásos áron szükségük lehet. No, mi lesz? kérdezte most már a gazda haragosan és hosszu ujjával megint Lu-Den-Szire mutatott.


Lu-Den-Szi igen egyszerüen gondolkodott és ezt nem is titkolta, amivel ujból, kihívta maga ellen a gazda haragját,


   Ha sok termett a rizsből, cukorból és kávéból, mondotta Lu-Den-Szi, mikor már tovább nem hallgathatott, lesütött szemmel a haragos gazda előtt csak szét kell nézni egy kicsit, van itt ember éppen elég, aki éhes, oda kell adni nekik a felesleget, hogy éhen ne haljanak. Kínában is sokan pusztulnak éhen. A meleg szél nem melegít, ami fúj egész Ázsiában.


   Micsoda bolond beszéd, — kiabált magából kikelve a gazda, és sárga kis cigarettáját kiköpte szájából— nem akarjátok talán ti meghatározni, hogy mit csináljak a saját jogos tulajdonommal. Első nap az első munkánál mindjárt baj van, itt van az aláírt szerződés amivel be tudom bizonyítani a bíró előtt, a pap előtt, az összes hivatalnokok előtt, meg maga előtt a csendőrparancsnok előtt is, hogy az egész rohadt bandát kihozattam saját költségemen Kinából, csakhogy ott éhen ne haljanak és ezzel szemben mindnyájan köteleztétek magatokat, hogy a kiszabott munkát pontosan és hűségesen elvégzitek. No gyerünk, gyerünk! ordította magából kikelve a gazda és félelmetesen toporzékolt.


Az egész csapat elindult és. nekifogott, hogy az értelmetlen munkát elvégezze. Csak Lu-Den-Szi vonakodott továbbra is a sorba állni, egyszerűen nem értette az egész dolgot, egyszerű és együgyű gondolkodásánál fogva. Kis pipájával szájában leült egy kunyhó árnyékában és vakarózott. Sok tetü volt benne és régen is mosakodott. Szótlanul nézte a rakodó munkásokat, a tengerbe öntött mérhetetlen mennyiségű rizst, kávét és cukrot.


A gazda most odajött hozzá, egészen sárga volt és kis botjával végigvágott rajta.


    Mindjárt jönnek a csendőrök, — mondotta a gazda és végigköpte Lu-Den-Szi arcát — a következő hajóval meg mégy haza megdögölni. Hülye vagy te, vagy bolond?


    Nem tudom vizbe dobni a rizst, — mondotta Lu-Den-Szi és ártatlanul ránézett a gazdára, tiszta szemeivel és együgyü arcával — amikor annyian éhesek vagyunk, a barátaim is éhesek, meg a feleségem is, anyám is, mindenki. Én nem akarok rosszat, — mondotta még és védekezve maga elé tartotta nagy karjait.


    No, majd meglátjuk, hijó de la grandissima puta, morogta a gazda fogai között és mély gondokba merülve autójáig ment.


    Ötven fontommal tartozik, gondolta a rizstermelő magában mi a fenét csináljak vele? Nem szeretem a feltűnést, az sohasem vezet jóra. Ess a kutya még komplikációkat teremt munkásaim között. Máshová leszek kénytelen beosztani, elküldöm Lambayequebe, ha úgy szereti az árut, ott van egy nagy raktáram, tele kávéval, cukorral, rizzsel meg kakaóval, ott majd kiszolgálja a vevőt, arra talán nyugodtan használhatom.


De azért becsalogatta Lu-Den-Szit egy magányos és üres raktárhelyiségbe, ahol botjával, két ügynöke segítségével jól ellátta a baját. Azután anélkül, hogy alkalmat adott volna neki, hogy társaival egy szít is váltson, egy munkavezető kíséretében hajóra ültette és ajánlólevél kíséretében elirányitotta Lambayequebe, detailüzleteinek központjához. A verés fáradtságainak költségeit pedig Lu-Den-Szi számlájára írta, pontosan és lelkiismeretesen a többi tartozások mellé.


Lu-Den-S;zi majd meghalt ijedtében, amikor leszállt a munkavezető kíséretében Lambayéque kikötőjében, már ott látta a gazdát, éppen akkor kászolódott le a vonatról, mely befutott egészen a mólókig. A gazda szájában ismét sárga cigaretta füstölgött és a verítéket szárítgatta izzadt homlokán.


Szóra sem méltatta a munkavezetőt, beült egy taxiba és elpöfögött dicsőségesen. A kikötő itt is tele volt kínaiakkal, japánokkal, négerekkel és chólókkal. Rongyosakkal, éhesekkel és dolognélküliekkel. És erősen izzott felettük a trópusi nap.


   Mégis helytelenül cselekedtem, — mondotta Lu-Den-Szi a munkavezetőnek jóindulattal — már magam is megbántam, hogy nem engedelmeskedtem jóltevőmnek és gazdámnak. Végeredményben ő tudja, hogy mit csinál, énrám meg igazán nem tartozik, hogy kávéját a tengerbe önti-e vagy eladja, ha már részére az teljesen felesleges. Ezzel végeredményben úgysem lehet elintézni a dolgot, Kina meg messze van, akár beöntjük a tengerbe a rizst, akár nem, abból nem igen jút el semmi barátaimnak, anyámnak, meg a feleségemnek.


A munkavezető válaszra sem méltatta, egy félórai bandukolás után eljutottak Li-Fu-Sun gazda detailüzleteinek központjába, ahol késő délutánig várakoztak étlen szomjan. Későn délután megjelent a gazda és megkérdezte tőlük, hogy mit akarnak. Már elfelejtette az egészet és sötét gondok tornyosultak homlokán. A vállalat hivatalnokai kidugták fejüket a rácsos kalitkákból és vigyorogva szemlélték Lu-Den-Szi óriást, amint az hatalmas tenyereit háta mögé dugva álldogált a gazda előtt igen alázatosan, békülékenyen és bűnbánóan.


A gazda egy cédulát írt, telefonált és útnak bocsátotta őt újból a munkavezetővel. Kimentek újból a tengerpartra és ott a raktárak között megtalálták a vállalat nagy központi raktárát, detailüzletét, kávépörkölőjét, rizshántóját és cukorfinomítóját. A raktár homlokzatán nagy betükkel állott: Li-Fu-Sun & Co. Comerciantes por mayory menor.


    Most itt fogsz dolgozni, mondta a munkavezető bár ütött volna meg a guta, mielőtt a nyakunkra kerültél volna bajnak. Éjjeli őr leszel, itt járkálsz éjszaka és ha valami gyanus dolgot észlelsz, megnyomod ezt a csengőt, a többire aztán ne legyen gondod.


    Minden hibámat rendbehozom, azon leszek, hogy a gazda jóindulatát újból megnyerjem, — mondotta Lu-Den-Szi és fellelkesülten végignézett az egymásrarakott nagy tömeg rizs-, kávé- és cukorzsákokom amik egészen a mennyezet vasgerendáiig emelkedtek. Majd még hozzátette: Egy ilyen gazda, mint az enyém, igazán minden hűséget és segítséget megérdemel. Egy szót se szóljon többet uram, én már fogom tudni, hogy mi a kötelességem.


A munkavezető megmutatott neki egy kis lyukat, amelyben volt egy ágy, egy szék és egy asztal. Lu-Den-Szi zsebébe nyúlt és mindenféle ócskaságot szedett ki onnan, vasdarabot, nagy görbe tűt, vastag zsineget és egy életlen borotvapengét, amit egymásmellé szép rendben az asztalra letett.


    Mi a pokolnak ez a szemét? — kérdezte gyanakodva a munkavezető, és dagadt szemeivel megbámúlta a sok hasznavehetetlen limlomot.


    Gyüjtögetek mindent, ami a kezem ügyébe esik, mondotta büszkén Lu-Den-Szi semmit se dobok el és az uccán mindent felemelek. Különösen a zsinegeket, a késdarabokat, szögeket és rozsdás tűket, azokat kedvelem. Nem tudhatja sohase az ember, hogy minek mikor veszd hasznát. Eljöhet egyszer az idő, amikor éppen ezekre lesz szükségünk. Nézze csak azt a csorba borotvát. Sok ellensége van a gazdagoknak, de mégtöbb a szegényeknek. És mindenki úgy védekezik, ahogy éppen módjába esik, úgy bizony, uram,


Este még kijött a gazda, felülvizsgálta égész nagy raktárát, adott nehány cigarettát Lu-Den-Szinek, de lelkére kötötte, hogy benn a raktárban rá ne merjen gyújtani, nehogy tüzet csináljon. Lu-Den-Szi szivére tette kezét és mélyen meghajolt a rizstermelő előtt és biztositotta őt hűségéről, hálájáról és odaadó pontos szolgálatáról, kérve bocsánatát a történtekért. Majd végigmutatva a hatalmas zsákhegyeken, széles mozdulattal így fordult a gazda felé:


   Majd meglátja uram, ezzel itt minddel még reggelig parancsa szerint cselekszek, mégha belédöglök is, csakhogy kiérdemeljem bocsánatát.


Az ültetvényes morgott valamit, és elhagyta a raktárakat. Ekkor kelt fel a hold. Lu-Den-Szi levetette rongyos ingét, vállára csapott egy üres zsákot, hogy a teher fel ne törje vállát és nekilátott a munkának. Kinyitotta a nagy kaput, mely közvetlenül a tenger partra nyilt, pár méterre a piszkos és habos viz fölé. Szájába vette a csorba borotvát és egymásután hordani kezdte kifelé a zsákokat, megállt a nagy ajtóban, ott elmetszette a zsák nyakát és a bennelévő árut beleöntötte a tengerbe.


Felül világított a hold és ő egész éjjel szakadatlanul, megállás nélkül dolgozott. A zsákok fogytak, fogytak. Késő éjszaka egy kicsit megpihent, dicsőséges mosollyal és boldog megelégedéssel arcán. A rizses zsákok után jöttek a kávés, a kávés zsákok után a cukros és a cukor zsákok után a kakaós zsákok. Ugyhogy mire hajnalodott, az egész raktár ki volt rámolva, üresen állottak a nagy rekeszek, csak egymásaira dobálva hevertek az üres és elmetszett nyaku zsákok a bejárat előtt. Majd azokat is egyberakta, összekötötte és egy üressé vált rekeszbe hajigálta,


   Egy lelkiismeretes munkáé dolgozik tiz helyett, — gondolta magában Lu-Den-Szi, a jól elvégzett munka után megpihenve. — Ha ezt látni fogja a gazda, örömmel ölel a keblére, leírja tartozásom felét és visszaküld társaimhoz előmunkásnak, vagy mutogatni fog drága pénzen a vásári csepürágókkal, azt fogja mondani, ide nézzetek ez itt az óriás Lu-Den-Szi, aki segített nekem, hogy az áruk megsemmisítésével tartani tudjam nehezen kiharcolt áraimat, különben is értsétek meg már az isten szerelmére, hogy nem tudom eladni áruimat és a föld az utóbbi időkben úgy terem, mint valami bolond. Ez itt Lu-Den-Szi, aki megbánta bűneit, megjavult és helyrehozta egy éjszaka azt a hibát, amit előtte való nap elkövetett. Ilyenek legyetek mint Lu-Den-Szi, akkor nem fájdul meg egy gazdának sem a feje, mindenki kap munkát és aki dolgozik annak meg van minden bűne bocsájtva.


Amikor a gazdát hírnökök értesítették a történtekről, nem akarta elhinni az egészet, megőszült egy pillanat alatt és öngyilkosságot akart elkövetni. Vastag botokkal felfegyverkezve, társainak és ügynökeinek társaságában amint megjelent, vért izzadott és szemei úgy forogtak, mint egy veszett kutyáé. Lu-Den-Szi ekkor már félig agyon volt verve és egy kis bódéban, feküdt a földön, betakarva sásszőnyeggel, feje alatt egy rakás homokkal, amit párnának feje alá ő maga kapart.


— Jóvá akartam tenni, amit vétettem, — mondotta Lu-Den-Szi elhaló hangon, tiszta szemeit a gazdára emelve, aki a falnak dőlt és egy szót sem volt képes szólani. — Amit mulasztottam, azt akartam helyrehozni, mert engem mindig engedelmességre, munkaadóim iránti tiszteletre, azok parancsainak pontos betartására neveltek egész életemben. Rizs az rizs, kávé az kávé, cukor az cukor, akárhol és akármikor is. Nem értem uram, nem értem. — siránkozta az együgyü óriás, — tegnapelőtt véresrevert, mert nem voltam hajlandó első értelmetlenségemben a zsákokat a tengerbe ömleszteni, ma meg amiatt vertek már szolgái halálra, mert ugyancsak azokat a zsákokat a tengerbe öntöttem. Nem értem uram, nem értem. Vagy terem a föld és tartani kell az árakat, vagy mese az egész.


   Mindjárt jönnek a csendőrök, nyögte a gazda és homlokát törölgette a véres verítéktől. Mehetsz haza Kínába, visszaküldelek, hogy ott megrohadj és pusztulj a többiekkel. Mit tettél velem? — siránkozott és verítékét törölte nagy sárga kendőjével szalmakalapja alatt és egészen megsoványodott.


A csendőrök jöttek és elmentek, Lu-Den-Szi értékes tapasztalatokat szerzett arra vonatkozólag, hogy a csendőrök Peruban egyáltalán nem különböznek a kínai csendőröktől. Félig agyonverve és kiéheztetve feküdt ebben a kis rongy bódéban két napig, amikor ismét megjelent a gazda, soványan, reszketős kézzel és verítékező homlokkal. Szájában már nem volt cigaretta és szemüvege is tokban volt zsebében, spórolt.


—El né felejtsük, mondotta megcsukló hangon, hogy te tartozol nekem. Ide nézz! — mondotta és egy darab krétát vett ki zsebéből és a kis fabódé falára mindenfélét összevissza firkált. — Ennyivel tartozol nekem és még ezekhez hozzá sem számitottam a kamatokat, meg a kamatok kamatját, már letettem mindenről, csak egyszer a pénzemet megkapjam. Dolgozni fogsz nekem, másra már nem használhatlak, mint elmégy egyik rizsültetvényemre és ott dolgozol. Ott azután nem tehetsz, nekem kárt. Ennyivel tartozol, se többel, se kevesebbel, — mondotta és keze iszonyatos sebesen dolgozott, a kis fabódé falán már nem fértek a számok, a gerendákra is írt, ugyhogy számokkal és jelekkel telt meg az egész kis bódé.


Lu-Den-Szi szomorúan és tehetetlenül nézte a gazdát, erőtlen volt és óriás teste fáradtan és összeverve feküdt a sarokban. A számokkal se igen törődve, sem a gazda kétségbeesett pillantásával és szivhezszóló sóhajtásával, sem az égető nappal, ami most már rásütött, mert jöttek a gazda írnokai és könyvelői, akik vállukra vették a kis fabódé falát, amely tele volt írva számokkal, elszámolásokkal, elismervényekkel és elvitték egy teherkocsin a rizstermelő többi számadásai mellé.


Holdas éjszakán döcögött Cajamarca felé Lu-Den-Szivel a vonat. A gazda maga is utazott, úgy vigyázott az együgyű óriásra, mint két szeme világára, még talán annál is jobban. Lu-Den-Szi elnyujtózott a puha ülésen, jó sárga cigarettákat szívott és egykedvüen hallgatta a gazda bölcs tanításait, utmutatásait és példálózgatásait.


   Hát bizony most fülig le vagy kötelezve nekem fiam, — mondotta a gazda és keservesen sóhajtott. — No de majd kihozatjuk feleségedet, anyádat, testvéreidet és kisgyerekeidet is, hogy segítsenek neked a dolgok rendbehozatalában. Elég erős vagy, talán lesz egy más rizstermelő, aki átvesz tőlem, tartozásaiddal együtt, Igy szokás ez a bordélyházak ban is, ugyancsak a kereskedelmi életben, nem kell ezért kétségbeesni.


— Mi a fene van a zsebedben? — kérdezte a gazda újból, amikor az együgyű óriást még a reterátba is kikísérte, hogy el ne lógjon és ott egy nagy darab vas és egy rozsdásszög esett ki annak zsebéből, amikor nadrágját éppen letolta.


Lu-Den-Szi együgyűen vigyorgott és kiürítette zsebének tartalmát. A gazda módfölött csodálkozott, de azért gyanakodva nézte a guggoló óriást.


   Miért éppen rozsdás szögeket, vasdarabokat, kötelet és beretvát gyüjtesz? — kérdezte tőle és puha papirost nyujtott át az óriásnak. — A fene essen a gusztusodba, ezt megint nem értem, — mondotta.


Lu-Den-Szi csak rejtelmesen mosolygott és felhuzta vállát, egészen nagy füléig. Cajamarcában kiszálltak és autón elindultak a dombok felé. Iszonyatosan égett a nap, a vetések szépen nőttek, a kávészemek duzzadtak és a cukornádból csöpögött a lé. A dombokon pálmaliget állott és a csatornákat megtöltötte a meleg, iszapos víz.


   Itt aztán már semmi kárt sem tehetsz, mondotta a gazda és egy hosszú vasláncot hozatott elő a félszerből, aminek egyik végét egy hatalmas pálmához erősítette, másik végét pedig atzt óriás derekára vasaltatta a kováccsal. Itt most már semmi kárt sem tehetsz, mondotta újból és megnyugodva az égre nézett. Semmim sincs tőled biztonságban, még az életem se. Elég hosszú ez a lánc, addig elér, amíg valami dolgod akadhat. Itt húzod a vizet, ami öntözi a rizsföldeket, elérsz a duzzasztókig, amik ha megteltek, csak fel kell. emelni a zsilipet. Körbe mehetsz, ötven méterre minden irányban. Ez a lánc még elér a kis bódéig, ahol lakni fogsz, de nem tovább. Minden héten egyszer megsétáltatnak, körülvezetnek a tanya körül, hogy senkinek se mondhassad, hogy rabszolgaságban tartunk.


Az együgyű óriás derekán a nagy nehéz sullyal, hosszú láncán értelmetlenül állott a nagy fa alatt. Két kezét lelógatta és sztoikusan meredt maga elé.


— Itt dolgozhatsz reggeltől estig, — folytatta a gazda és még egyszer megvizsgálta az erős láncot. —Itt terem a rizs, a kávé és a cukor, akárcsak a te hazádban. De figyelmeztetlek, hogy csendőrség itt is van és ha akármit is csinálsz, meg akarsz lógni tegyük fel, vagy elrágod a láncot, csak egy telefonálásba kerül és mindnyájan itt vagyunk. Nemsokára megjön az anyád, a feleséged, testvéreid, meg két gyereked, de azokat máshová küldöm, mert régi tapasztalat, hogy ismerősök csak zavarják egymást.


Lu-Den-Szi így megláncolva, akár egy kutya, valóban sokáig dolgozott ezen a haciendán. Megbarátkozott a többi munkásokkal, akik úgy tekintettek rá, mint egy magasabb lényre. Éveken át szótlanul és szorgalmasan dolgozott, de tartozása a gazdával szemben nemhogy csökkent volna, mindég csak növekedett. Anyja is meghalt, felesége síró leveleket írt neki távoli ültetvényekről és gyerekei is nőttek és erősödtek a kávépörköldében.


Ekkor kikerekített magának a domboldalon egy kis területet, nem nagyobbat, mint ameddig lánca, elért. Ezt maga megművelte, ültetett belé kávét, rizst és cukornádat és nézte mindennap annak növését. A vetések szépen fejlődtek és duzzadtak. Sütött a nap és fujt a szél. Mert emlékezett otthonmarad barátaira, akik még utolsó pillanatban is azt kiabálták utána, hogy „küldjél cukrot, rizst és kávét.”


Az összegyüjtött hulladékok zsebében napról-napra gyűltek, ugyhogy már zsákokba kellett azokat rakni. Éjszakánként a holdfényénél fényesitgette és élesitgette azokat. Még most is rongyos volt és éhes. Már nemcsak az ő élete, de gyerekei, testvérei és felesége élete is a gazda tulajdonát képezték. A gazdáét, aki közben férjhez adta lányát, fiaiból igazgatókat csinált és felesége mellett három-négy özvegyasszonyt tartott. És akinek sárga cigarettáját szította a szél. A szél, mely most már nemcsak Ázsiában, de Peruban is iszonyatosan fujt.


 


Vissza az oldal tetejére