FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

Saint Marie des Flots


Gyomai Imre

 


A Port Clignancourt és a L´ancien tonnelier szerzője, Tristan Rémy új regénnyel, a Saint Maried es Flotsval jelentkezik. Tristan Rémy újabb jelentkezése úgy írói fejlődésében, mint világszemléletében határpontot jelent. Irói fejlődésében azért, mert mindazt, amit ebből a szempontból igért, ezuttal talán száz százalékig valóra váltja. Előbbi irásaiban csak intuiciója mélységeit csillantotta elénk, most ugyanennek kimeríthetetlen gazdagságát is majdnem világosan látjuk. Vonalvezetése biztos, kompozíciójának határozottsága sehol se törik meg, nyelvének minden szükségtelen dísztől való mentessége olyan szembetűnő vonások, amelyek már a biztoskezű írót jellemzik. Tristan Rémy irodalmi fejlődésének ezek lennének a kétségtelen bizonyítékai. Világszemléleti fejlődését viszont abból a modorból tudjuk megállapítani, amely figuráinak felmarkolását jellemzi. Előbbi irásainak figuráiban olyan elemek voltak az uralkodók, amelyek még nem lendítették a l´art pour lart meglátási és vetítési módjain tul. Akármennyire is igyekezett Tristan Rémy régebbi irásaiban abból a szociális körből elindulni, mely adottságánál fogva a lázadás forró levegőjében él, ezzel az atmoszférával nem tudta alakjait úgy körülöleltetni, hogy azok életmegnyilvánulásukban ezt az elemet teljes határozottsággal kifejezésre juttassák.


Rémy ezuttal is megszokott terrénumán a bas fond-ban jár. Galériáját majdnem azok a figurák képzik, akikkel részben a Port Clignancourtban, részben az L´ancien tonnelierben már találkoztunk. A kapitalista termelési rendszer kitaszítottjai, a törvényen kívülállók, akiket még helyzetük sem tesz, harcossá, akiknek arcát teljesen eltorzította az élet számtalan és hihetetlenül romboló viszontagsága. De ezek az emberpáriák, akik önkénytelenül kerültek sorsuk rögös utjaira, szivük mélyén már, ha még azt, nem is tudják magukból tett formájában kivetni, annak a szolidaritásnak a drágaköveit hordják, mely ha itt formájában nem is, de lényegében már az osztályharc élesen vágó fegyverét jelenti. Éppen ezért mutat a tisztulás felé Tristan Rémy regénye. Ezért oszlanak a körötte támadt kétségek és vértezi önmagában azokat a pontokat, amelyek eddig támadási lehetőségül szolgálhattak.


Tristan Rémy nem sző kerekded, az íróasztal mellett sok intellektualitással kigondolt mesét. Ehelyett az életnek olyan darabját ragadja ki, amelynek a komorságában, a realitás megdöbbentő erejével, túl l´art pur l´arton, a lázadás forróságát magukban hordó erők már csíráznak. Lehetetlen és szükségtelen ennek a regénynek tartalmát a krónikázó objektivitásával egynéhány sorban összetömöriteni. Nincs is erre szükség; — csak éppen azt akarjuk leszögezni, hogy egy olyan darab élettel állunk szemben, amely a felvázolás reális erejénél fogva a harcba már szervesen bekapcsolódó új irodalomnak egyik jelentős megnyilatkozását jelenti. Nem akarunk sem klasszifikálni, sem fémjelezni,” de akaratlanul is kénytelen vagyunk megállapítani, hogy Tristan Rémy új könyve írója számára belépőjegyül szolgál abba a sorba, amelyben a legjobb proletárírók kaphatnak csak helyet. (Paris)


 


Vissza az oldal tetejére