FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

Technika és kapitalizmus

 


Marx egy helyen a modern nagyipar forradalmi jellegéről beszél. A modern tudomány és technika vívmányai mindinkább kimélyitik a nagyiparnak ezt a forradalmi jellegét s egyre élesebbé teszik a termelőerők és a termelési viszonyok közti ellentéteket. A kapitalizmus monopolisztikus fázisa korántsem jelenti a technikai haladás megállását. Az imperializmus feloszlási folyamata nem jelent tökéletes megállást a termelőerők fejlődésében, sem extenzív, sem intenzív értelemben. A kapitalisztikus konkurrencia követelései az üzemi vállakozókat a racionalizálás, általában a technikai ujitások utjára kényszeretik. Ezek ellenére azonban a technika fejlődéstempója a kapitalisztikus termelésű országokban erősen sinyli a kapitalisztikus termelési mód bilincseit. A technikai fejlődés követelései a fentálló társadalmi keretekbe ütköznek, amikre — mint tudjuk — a termelés szociális karaktere és a magántulajdon közti ellentét s a termelés magánjellege a jellemző. Valóban tulajdonképpen a kollektiv termelési rend az a forma, amelynek ajtaján, ablakán a technika forradalma ma kopog.


A technikai forradalom alfája ma az elektrifikálás. Kapcsolatban az energia távolbaszállitásával s zónák szerinti elosztásával s összefüggésben a gigantikus méretű elektromos-, hő- és hidrócentrélákra való átmenet szükségességével, a technika fejlődése a magántulajdon, a szociálisan organizálatlan termelési mód s a konkurrencia által korlátozva van.


Az utolsó berlini energetikai konferencián az a referátum keltette a legnagyobb feltűnést, amit egy Oliven nevű mérnök, egy egyetemes európai elektromos ellátási hálózat kiépítéséről tartott. Ez a hálózat magában foglalná a Rostow és Lissabon közti területet s Norvégia vízeséseitől Déldalmáciáig és Délitáliáig érne el. A referens számításai szerint ez a tízezer kilométer hosszú elektromos fővonal kétmilliárd márkába kerülne s 400.000 Wolt feszültséggel rendelkezne. Az előadó fantasztikus adatokat közölt ez új áramszolgáltatás gazdaságosságáról, többek közt megadná a lehetőséget Európának arra, hogy jelenlegi 80 milliárd kilowatt óra áramfogyasztását egész 100 milliárdig fokozza. Ez a koloszális, egységes energiaszolgáltatás legyőzné a nemzeti határokat s Norvégia és Olaszország „fehér szenét”, Németország barna szenét, Lengyelország naftáját és szenét a Donetz medence szenével, a Dnjepr vizienergiájával s Spanyolország és Portugália energetikai üzemeivel kötné össze s a rendkívüli előnyöknek egész sorát nyujtaná. Oliven korántsem, végzett hiábavaló munkát, — tervezetét azonban csak egy észszerűbb gazdálkodásra felépített világ valósíthatja meg.


A villamosság felváltja a gőzerőt. A gőzzel hajtott motoroknak elektromos motorokkal való (lehetséges) felcserélése a termelés további automatizálását jelenti s ezáltal a nehézipar számára új perspektívák nyílnak. Az automatizálás, amely a tőke organikus részének a fokozásával kapcsolatos, a nyereségtételek alászállását vonja maga után, a termelés széles és tervszerű társadalmasítását! követeli, egyidejüleg azonban a munkaerő modern kapitalisztikus kihasználási módszereinek gyarlóságát igazolja s minden előfeltételét megteremti a „fej-” és kézi-munka közti ellentétek mellőzésének. A futószalag bevezetése, amely épp´ az elektrifikálás alapján történt, a termelés gigantikus méretű koncentrációját s a piacok kolosszális felvevőképességét követeli.


A chemizálás hallatlan lehetőségei (ezalatt természetesen nemcsak a kémiai ipar fejlődése értendő) a régi iparágak görcsös ellenállásába ütköznek.


A technikai haladás az alaptőke egyre növekvő „morális” elhasználását eredményezi. A régi tőkebefektetések, a régi iparágak utjában állnak az ujaknak. A nyereségi tételek csökkenése az előirányzott nyereség révén nem kárpótlódik megfelelően, mivel az eladási lehetőségek a dolgozótömegek kapitalisztikus kihasználása miatt egyre minimálisabbak.


Manapság nemcsak az új találmányok elgáncsolásának, hanem egyenesen az új találmányok megsemmisítésének vagyunk a tanui. Említsük itt azt a gyakran előforduló esetet, hogy találmányokat az érdekelt kapitalisztikus üzemek felvásárolnak — nem a praktikus értékesítés, hanem a sutbatétel céljából? Ismeretes a szén cseppfolyósítására feltalált módszer, — ennek a módszernek a patentjét az a német kémiai tröszt monopolizálta, mely 1928-ban s Standard Oil céggel megállapodást kötött, amely szerint a patent kihasználatlan marad. Németország gázzal való általános ellátása a kapitalista trösztök harca miatt a végtelenségbe huzódik. Az amerikai réztröszt mesterségesen feltartóztatja a németországi alumíniumipar fejlődését. A német cukorgyárosok kétségbeesett harcot folytatnak Bergius új módszerének gyakorlati alkalmazása ellen, amely módszer tudvalevőleg facellulozéból állítja elő a cukrot. Stb. Stb.


A technika forradalma nem elégszik meg olyan kérdések megoldásával, amelyek csak a nyerészkedést és a kapitalisztikus akkumulációt célozzák. A technika forradalma széles lehetőségeket és perspektívákat nyit a munkamegosztásra s egyuttal alapjában véve változtat azokon a viszonyokon, amelyek közt eddig az emberi munkaerő a gép mechanikus kiegészítését jelentette. A mechanizálás sikerei az ilyen munkát és az ilyen munkást egyre feleslegesebbé teszik. Csak a kapitalisztikus mérlegelése az emberi munkaerő minél nagyobb olcsóságának az üzemek technikai forradalmasításához szükséges kiadásokkal kapcsolatban, a magyarázata annak a politikának, amiért az embert a gép rabszolgájává tették. A modern technika minden előfeltételét megteremtette annak, hogy a munkás a gép urává változzék át. A munkamegosztás nyomorékkátevő eszköze politechnikai-nevelés eszköze lehet.


Csak azok, akik nem látják, hogy a kapitalizmus keretén kivül mi történik, eshetnek kétségbe a technika fejlődése miatt s hihetik, hogy a modern technika az ember elnyomásának és rabszolgává tételének az alapja s nem a technika szociális alkalmazásának modern módja. A mai szépirodalomban nagyon sok példát találunk arra, a pánikra vonatkozólag, mely a géppel kapcsolatban az absztrakt ember nevében eltölti a széplelkeket. Egy különös Rousseau szenvelgés tapasztalható a német expresszionisták, az amerikai realisták s a francia reakciós populisták köreiben. Mindezek különböző gyökerekből táplálkoznak, különböző befolyások alatt állnak s különböző szociális hangokat ütnek meg. Ellenére azonban ez ellentéteknek, mindenütt feltalálhatók. Ismerjük az expresszionista sikolyt a gép kárhozatos mivoltáról s a kultura elpusztításának szükségesséeréről. Ismerjük az amerikai Ben Hunt követelését, aki azt írja, hogy „azt az acél dzsungelt, amely civilizációnak nevezi magát, ki kell irtani.” Alfred Döblin „Watzek harca a gőzturbina ellen” cimű regényében úgy fogalmazza ezt a kérdést, hogy a technikai haladás mértéke egyuttal a személyiség leigázásának és elpusztulásának a mértéke is. Capek regénye „Az abszolutumok gyára” egyenesen felszólítás harcra minden technikai ujitás ellen, mely a stabilizált életvitel nyugalmas tempóját veszélyezteti. Sombart pesszimizmusa sem kivétel, ez is megfelel az idő szellemének. Ez a pesszimizmus az amerikai prosperity összeomlása után egyre jobban terjed a polgári közgazdászok között. Nem véletlen tehát, ha E. Leefman félreérthetetlenül a technika további fejlődésének ártalmas voltára utal. Természetesen meg kell jegyeznünk, hogy nekünk még korántsincs igazi képünk az idő kapuiban álló technikai forradalom igazi mélységéről és szélességéről. (Budapest) (L. A.)


 


Vissza az oldal tetejére