FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

A romániai agrárkérdés


B√°nyai Imre

 


Kétségtelenül az általános agrárkrizis ma a kapitalizmus egyik legsulyosabb betegsége. Ez a krízis az új termelőmódok következménye. A földművelés technikai forradalma, egy — tüneteiben, terjedelmében, gyors ütemű kifejlődésében — páratlan krízisnek vetette meg az, alapját, mely kapcsolatban az ipari termelés általános válságával magának a kapitalizmusnak mint termelési módnak a, válságává nőtt. Általános tünetei ennek a válságnak, a kisbirtok gyors tönkremenése, (vagyis a kisbirtokos termelési mód felbomlása), a mezőgazdasági termények árainak általános zuhanása stb. Az agrárkrízissel kapcsolatban valójában egy kettős válsággal állunk szemben: az eddigi feudális-kisbirtokos tehát praekapitalista termelési mód- s az agrár-kapitalista termelés krizisével. Az első a praekapitalista termelési módok felbomlását és az új kapitalista termelési mód térhódítását, a másik ennek az új termelési módnak megszületése utáni, azonnali, átmenet nélküli válságát jelenti. A felbomló feudális vagy kisbirtokos termelési mód mellett ott áll a megszületett új termelési módnak a válsága is. A praekapitalista és kapitalista mezőgazdasági termelési módok egyszerre kerültek válságba. A két válság valójában egybefonódik, tüneteikben szét nem választhatók, de hogy az agrárkrízis esetében, nemcsak a kisbirtokos és latifundiumos (feudális) gazdálkodásnak a válságával állunk szemben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az amerikai és kanadai gabonatrösztök piacpolitikája, amely saját túltermelését, illetve az árak zuhanását a termelés lefokozásával, ha kell tömeges elpusztításával akadályozza meg. Amig ott (az Egyesült Államokban és Kanadában) a kifejlődött agrárkapitalizmus miatt keletkezik a baj, addig a fejletlen termelésű agrárállamokban a kifejletlen termelési módok pusztulása jelenti a krízist. „Nemcsak a tőkés termelés kifejlődése, hanem kifejlődésének a hiánya is gyötör bennünket”. (Marx) A most fejlődő agrárkapitalizmus felbontja a régebbi termelési módokat, de egyuttal önmaga is felbomlik. Ez a folyamat már ma is igen előrehaladott.


Az agrár-kapitalizmus üzemtechnikai fejlettségénél és organizáltságánál fogva ugyanazt a szerepet tölti be a paraszttal szemben, mint a gyár a kisiparossal szemben. Az egyenlőtlen gazdasági harcban a kisbirtok, valamint az extenzive gazdálkodó feudális nagybirtok szükségképpen elpusztul. Ez a pusztulás nem egyszerre következik be mindenütt. Az Egyesült Államokban és Kanadában a folyamat — a kisfarmok pusztulási folyamata — már majdnem befejezett. A többi országokban — ahol még az agrárkapitalizmus kifejlődése egyáltalában nem, vagy alig következett be — a folyamat később — csak a legutóbbi években — kezdődött meg. A világgazdasági összefüggések mai helyzetében az agrárkapitalizmus kifejlődése az Óceánon túl, romlásba döntötte nemcsak az ottani farmokait, hanem a világ összes mezőgazdáit, államait. Ez a folyamat akkor kezdődött, amikor az Óceánon túli agrárkapitalizmus belső piacainak fokozódó szükülése miatt egy erőteljes export-politikára kényszerült. Ez a nem ritkán dumping árakon történő forszírozott export a fejletlen agrárállamok exportját lerontotta, illetve az exportállamok kényszerülve voltak hasonló árakon adni a gabonaneműeket, mint fejlettebb üzemtechnikával dolgozó, tehát olcsóbban termelő konkurrenseik. A termelőerők mai átlagos fejlettségi foka mellett, a praekapitalista módon gazdálkodó országok nem versenyképesek többé.


A romániai agrárkérdést ilyen szempontból lehet csak helyesen elbírálni. A romániai agrárprobléma más — hasonló fejlettségi fokon áló országok — agrárproblémájától abban különbözik, hogy Romániában már évekkel ezelőtt végrehajtottak egy agrár-reformot. Az agrárreform révén a romániai mezőgazdaság problémája komplikáltabb, mert itt egy erélyes lépéssel „megoldották” a parasztság kérdését. Következményeiben az agrárkrízis itt szélesebb tömegeket érint, mert az agrár-reform révén keletkezett birtokelosztás az ország legszélesebb tömegeire van kihatással. Az agrárkrízis pusztítása tehát szélesebb tömegeket sujt.


Valamely társadalmi reform igazi képét nem akkor kapjuk meg, amikor az, állapotok „normálisak”, hanem ellenkezőleg, amikor a gazdasági élet krízisbe kerül. A reform igazi természete lelepleződik: az, ami a „normális” időkben funkcionált, azi a krízisben elveszti hatóerejét; jeléül annak, hogy a reform nem hatolt be a dolgok gyökeréig. Az agrár-reform mérlegét is csak most, a válságban lehet megállapitani. Az agrár-reform eddigi „eredményei” veszélyeztetve vannak. A parasztság szociális kérdése nem oldódott meg. (Félreértések elkerülése végett, az agrár-reform nem is akarta megoldani). Az: agrártermelés kérdése nem oldódott meg, sőt most kezd igazán megoldatlan lenni. A kapitalista manőver, amely az agrár-reform mögött huzódik meg, szintén nem tudott huzamosabb eredményeket elérni.


Mi is történt tulajdonképpen? A volt magyar területeknek összesen (hivatalos kimutatás szerint) 14,933.841 hold területe volt, amely 5,202.345 lakos (lakos és nem birtokos) között oszlott meg. A birtokelosztást illetőleg: 8,855.734 hold föld 953.497 — 100 holdnál kisebb birtokkal rendelkező ember tulajdonát képezte, míg a többi 6,206.744 hold föld 100 holdnál nagyobb földbirtokkal rendelkező és összesen 8439 lélekből álló birtokos közlött oszlott meg. Ezeken a visszás állapotokon segített a törvény. Egészen kétségtelein, hogy a törvényhozás mint az osztálytársadalom egyik szerve, nem az osztálytársadalom humanitárius vagy pláne szociális intenciói szerint járt el. Ilyen meggondolások egyáltalában nem, vezették a törvényhozást. Az osztálytársadalom a parasztság szociális kérdését sokkal egyszerűbben intézte el a moldvai parasztforradalom idején. Szociális és nemzeti jelszavak fátylába burkoltan, az osztálytársadalom törvényhozásának sokkal konkrétebb céljai voltak. A kapitalizmusnak szüksége volt piacra, fogyasztókra. Belső piacának kifejlődését főleg az gátolta, hogy a nagybirtok társadalmi rendje révén a végletekig ki uzsorázott parasztok nem tudtak fogyasztani. Nem volt, aki vásároljon, mert nem volt miből. Hogy a kapitalizmus megteremtse belső piacát, sürgősen likvidálnia kellett a feudális rendet. S a feudális birtokviszonyok akadályai voltak „az egészséges gazdasági élet”, recte a kapitalizmus szabad kifejlődésének.


Az agrár-reform a kapitalizmus és a feudalizmus osztályharcából született meg. Ezt az osztályharcot a burzsoázia már hátalmon belül vívta meg. A hatalom birtokában a processzus könnyű volt, a kapitalizmus törvényhozási uton tudta a feudalizmust megbuktatni. Ha nem lett volna a hatalom a kezében, ugy bizonyára parasztforradalmak inszcenálásával érte volna el a célját. De a hatalom tényleges birtokában, amikor is az ellenállás vonala a minimálisra zsugorodott össze, egyszerűen hatalmi, — törvényhozási uton realizálta célját. Az erdélyi területeken két legyet ütött egy csapásra: likvidálta a feudalizmust és a feudalizmussal egybenőtt kisebbségi burzsoáziát. Egyuttal pedig leszerelte a paraszti és földmunkási oppozíciót is, amely érdekeinek az ideiglenes kielégítése után az uralkodó burzsoázia mellé szegődött. A parasztság kezdődő osztályharca a nagybirtokkal való leszámolás műveletét kétségtelenül siettette, de azt elő nem idézte. Az agrár-reform az uralkodó osztályok belső ügye maradt


Az agrár-reform azt eredményezte, hogy a kapitalizmus belső piacai tágult. A tömegek felvevőképessége nőtt. A kapitalizmus erőteljesebb fejlődésnek indult. A nagybirtok szétdarabolása, a parasztság földhöz juttatása az ipari fejlődés előfeltétele volt. A reform így ideiglenesen célt ért.


Az általános világkrizis és az ezzel kapcsolatos agrár-krizis azonban egyszerre kétessé tette az agrár-reform eredményeit. A gyárosnak volt eddig a agrár-reform révén talpraállitott parasztban vevője, a banknak jó bonitásu adósa. Mindezt elérte az agrár-reform. De a kapott eredményeket természetszerüleg nem tudta stabilizálni.


Az agrár-reform révén a régi helybelien birtokelosztás megszűnt és felcserélődött egy másikkal, de éppen az új birtokelosztás révén előtérbe került most már a termelés kérdése. A paraszt megkapta ugyan minimális terjedelmű földjét, de sokat kezdeni vele nem tudott. Hiányzott hozzá a szükséges szerszám és állat. Már pedig a föld szerszám és állat nélkül olyan, mint egy gyárépület gép nélkül. Hogy a paraszt a termelését ugy, ahogy megindítsa, kénytelen volt kölcsönöket felvenni a bankoktól. Ezzel a kapitalista üzlet már félig sikerült, a tőkék kivándoroltak a paraszthoz, horribilis (nem ritkán 45—50%) kamat mellett. A paraszt el kezdett termelni és vásárolt. Az üzlet másik fele is sikerült. Az illuzió teljes lett. Ugy lászott, hogy Románia az egyetlen állam, ahol végrehajtottak egy reformot teljes sikerrel.


Közben a világ gazdasági folyamatában történt valami, A termelés, a gazdasági élet kátyuba került. A „normális” termelés és fogyasztás megszűnt. Az Óceánon túl az agrár-termelés forradalmi átalakulásokon ment át. Az új termelőmódok beállítása a mezőgazdaságba azt eredményezte, hogy itt is túltermelés állott be. A világpiacokon megjelent az amerikai és kanadai gabona. A román buza versenyképtelen lett. A 800—1000 lejes buzaárak leestek 200—250-re. A hozam nem fedezte a termelési költségeket sem, A paraszt nem tudott többet vásárolni, nem tudott többé kamatot fizetni. A paraszt ugyis mint adós, ugyis mint fogyasztó „rossz” lett. Az agrár-reformnak pedig éppen ez volt a célja: a parasztból jó fogyasztót és jó adóst csinálni. Az agrár-reform céljai nem lettek realizálva. A nagy reform (a nagy üzlet) kudarccal végződött, A nemzetközi agrárválság szétrobbantotta a parasztpiacot. Az eredeti elképzelés szerint például az erdélyi földek 47%-át kis birtokká alakítják át. Ea annyit jelent, hogy 10,985.743 hold földet osztanak szét, tehát ennek megfelelő új kölcsönfedezetet és fogyasztópiacot kreálnak. Az általános krízis következtében a piacok szükülése, az adósságok fedezetére szolgáló földek nagyarányú értékcsökkenése következett be. Az, ami jó üzletnek indult, rossz lett. Az agrár-reform kudarccal zárult.


Milyen volt a kihatása az agrár-reform csődjének a romániai kapitalizmusra? A feudális birtokról a kisparaszti birtokra való átmenet (agrár-reform) a kapitalizmus gyors fellendülését eredményezte. Ez a kapitalizmus nem. a termelőerők nagymérvű kifejlődésében és a termelés racionalizálásában jelenik meg, hanem egy tisztán parazita (védvámos) formában. Mindaddig, amíg a fejlett agrárállamiokban nem jelent meg a mezőgazdaság kapitalista szervezetű formája, addig a romániai profit érintetlen volt. A paraszt a föld jövedelméből kibírta úgy a magas kamatokat, mint a védvámokkal mesterségesen magasan tartott árakat. A romániai kapitalizmus „fénykora” egybeesik azzal az időszakkal, amely közvetlenül a háború utáni években (circa 928-ig) az agrárkapitalizmus erősebb kifejlődése előtt telt el. Amig az amerikai agrár-kapitalizmus csak saját parasztságát tette tönkre, amig tehát csak belföldnek termelt, addig a romániai profit teljesen „egészséges” volt, mert addig a románfiai buza exportcikk lehetett. Az agrárkapitalizmus megjelenése a világpiacon megrendítette a helyzetét a romániai buzának és ezzel halálos csapást mért a védvámokkal, nacionalizálási politikával és egyéb politikai eszközökkel agyondédelgetett romániai ipari és banktőkére.


Igy lett az agrár-krízis az agrár-reform krizisévé is egyuttal. Az agrár-reform krizise egyuttal a kanitalizmus válságát is jelenti. A romániai kapitalizmus; maidnem teljesen belső és különböző politikai sakkhuzásokkal és törvényekkel jól megvédett piacnak termelt. Abban a pillanatban, ahogy ez a piac organikus okok folytán összezsugorodik, a kapitalizmus működési szférája, profitszerzési lehetősége is mind jobban szükül. Külső piacok szerzéséről szó sem lehet, erre a romániai kapitalizmus már fejletlenségénél fogva is alkalmatlan, nem is beszélve arról a tényről, hogy a mai imperialista korban új piacok szerzése egy csak félig ipari államnak majdnem lehetetlen.


Milyen volt a kihatása az agrár-reformnak a parasztságra? A romániai parazita-kapitalizmus piacot teremtett magának az agrárreform révén, de ezt a piacot egyuttal a végietekig ki is szipolyozta.


Magához láncolta a parasztságot, de egyuttal el is zárta magától. Igy jelenik meg a parasztság és a tőke osztályharca, amely politikai téren a nemzeti parasztpárt contra liberálisok béka-egér harcában vezetődik le, anélkül, hogy megoldást nyerne. A parasztosztály érthető kívánsága, a külföldi tőke beözönlése az országba és ennek révén a belföldi penészgomba-ipar és rablóbank-kapitalizmus eltörlése, — amely a parasztság szemében helyzetének javulásával volt egyértelmű — csak részben valósult meg. A külföldi tőke bevonult ugyan az országba, de ahelyett, hogy kiirtotta volna a belföldi kapitalizmust, osztozott ennek profit-rablásában. A tőke és parasztság osztályharca így egy harmadik javára oldódott meg.


És ma? Elég egy rövid utazást tenni bármelyik parasztvidékein, hogy az agrár-reform szociális áldásáról tiszta képet kapjunk. A rohamosan csökkenő gabonaárak és a gabonaárakhoz: viszonyítva hihetetlenül magas ipari közszükségleti cikkek árai között a paraszt felőrlődik. A falun legfontosabb ipari cikkek (gyufa, dohány, só, petróleum stb.) árai ma már a paraszt számára megfizethetetlenek. A magas adóterheket, a kamatokat egyáltalában nem, tudja már fizetni. Vannak vidékek, ahol húst hosszú hónapok alatt sem esznek (Máramaros, Mócföld, Avasvidék). Este a falu sötét, nincs petróleum. Gyufa helyett kovakövet és taplót használnak. Ezzel párhuzamosan a falu rohamosan omlik össze morálisan is. Iszákosság, büntények napirenden vannak. Vannak vidékek, ahol a földet sem tudják már megművelni, nincs mivel. Jellemző erre az! egyik hatósági személy jelentése a minisztériumnak a máramarosi helyzetről, amely lakonikusan rövid: „Egész Máramaros munkanélküli”. A tönkremenő parasztság között a különböző szektárius mozgalmak természetesen nagy hódítást visznek végbe. A „nemzetfenntartó elem”, ahogy a parasztságot a politikusok nevezik, nem képes fenntartani önmagát.


Nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus a parasztság, illetve fenyegetett profitja védelmére minden lehetőt elkövet. A paraszt-szanálási akció folytatása kellene, hogy legyen az agrár-reformnak. A jelszó ez: „gazdag paraszt, gazdag gyáros és gazdag bankár”. A segítés körül azonban baj van. Mert bármennyire is őszintén szeretné a kapitalizmus saját profitját a parasztság felsegítésével megsegíteni, a kapitalizmus egyes csoportjai nem egyezhetnek meg a segítés módján. Minden egyes szanálási mód most már nem egy idegen osztályt érint (mint azelőtt a feudalizmust), hanem magát a kapitalizmust, illetve annak egyes csoportjait. Mert: a parasztnak kettős jellege van a kapitalizmussal szemben: fogyasztó és adós. Viszont a kapitalizmusnak szintén kettős a jellege a paraszttal szemben : hitelező és eladó. Az ipari tőke érdekei és a banktőke érdekei tehát mást és mást kivánnak. Az ipari tőke érdeke, hogy a parasztságot mint fogyasztót segítse. Ennek előfeltétele az, hogy megszabadítsák nyomasztó bankadósságaitól, természetesen az ipari cikkek árainak épségben tartásával. A banktőke érdeke az, hogy a paraszton mint adóson segítsenek, ennek a módja a közszükségleti cikkek árainak maximálásai esetleg a vámok eltörlése és a bank követelések épségben tartása. Az: ipari tőke parasztpolitikája a konverzió jegyében történik, a banktőke politikája a maximálást akarja. A kapitalizmuson belül az ellentétek kiéleződnek. A dilemma ez: ha a parasztot fogyasztód minőségben mentik meg, akkor mint adós pusztul el, ha mint adóst mentik meg, akkor mint fogyasztó pusztul el. Komplikálja a helyzetet az is, hogy az ipari és banktőke a valóságban már rég összenőttek. Az ipari és banktőke összefonódott, egybenőtt, de egyuttal érdekeikben ellentétesek is. Az ellentétek egységének a tényével állunk szemben. Megegyezni egymással nem tudnak, de nyilt összecsapásra sem kerülhet a sor. Hol az egyik, hol! a másik tendencia kerekedik felül, egyelőre minden komolyabb alap nélkül. A kapitalizmus belső ellenmondása folytán nem tudja szanálni önmagát. Ez a paraszt-szanálási akció az agrár-reform folytatása lett volna, de az előjelek szerint ítélve, nem fog sikerülni. Ugy látszik, hogy az agrár-reform által megkezdett folyamat véglegesen lezárult.


A probléma jelenleg megoldatlannak tekinthető. A megoldást azok a világtörténelmi erők adják meg, amelyek a kollektiv társadalom felé hajtják az emberiséget. Ma a tendencia az, hogy az. agrár-kapitalizmus kisajátítja a kisbirtokot. Versenyképtelenné teszi, megfojtja. A paraszt már eddig is részlegesen ki volt sajátitva a bank javára és az állam javára (az adó és kamat-terhek felemésztették a paraszti gazdálkodás hozamát). Az agrár-kapitalizmus révén a folyamat folytatódik. A paraszt elválasztása földjétől most már erősebb tempóban tart.


Kézenfekvő volna a feltevés, hogy az új agrár-kapitalista üzem általános termelési formájává válik a társadalomnak. A kapitalizmus kisajátította a feudálisokat a kisbirtok formájában. A folyamat itt nem állott meg. Az agrár-kapitalizmus kisajátítja a kisbirtokot és új nagybirtokos gazdálkodást kreált. A tagadás ez. Magasabb fokon jelenik meg a nagybirtok. Amerikában a folyamat már majdnem befejeződött. A tendencia természetszerűleg mindenütt megvan. A dialektikus processzus végső eredménye azonban már nem realizálódhatik. Az átalakulással járó szociális feszültségek kombinálva a kapitalizmus krizisfolyamatából keletkező általános feszültséggel, sírásóivá válnak magának a tőkés rendnek, mielőtt az agrár-kapitalista gazdálkodás elérné kifejlődésének csucspontját. Mielőtt a parasztgazdaság teljesen ki lenne sajátítva az agrár-kapitalista üzem javára, a kisajátítók előzőleg kisajátitnak. A magasabb termelőerőknek megfelelő új mezőgazdasági termelés már a szocializmus idejére esik, mert mielőtt még az agrár-kapitalizmus kitermelődne, a kapitalizmus ellentétei megássák a sírját magának a tőkés termelési módnak, amely így, a történelem dialektikája folytán átcsap saját ellentétébe.


 


Vissza az oldal tetejére