FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

Konfliktus


Györkös Ferenc

 


1.


Hankó Gábor államügyész idegesen kereste a kabátujját és káromkodott. Megtalálta, megkönnyebbült, vette a botját, köszönt a ruhatárosnak és fedetlen fővel — mert mindig kalap nélkül járt — kilépett a törvényszék kapuján.


Szavakat motyogott, melyeknek semmi értelmük nem volt, botját fölemelte és hadonászott. Érezte, hogy megfordulnak utána. Nézték. Mért nézik? Megállt a kirakat tükre előtt. Haja szépen hátrasímul, kifogástalanul áll a ruhája, a nadrág gombjai be vannak gombolva. Továbbment. Fürkészte a szembejövőket, nézik-e még? Közömbösek voltak.


Tovább töprengett. Ködfelhők furcsa gomolygása az agyban. Nyugtalanság.


Nem száll villamosra. Gyalog megy. Talán levegőhiány. Szokatlan.


Mért? Mikor kezdődött?


Fönn az ülésteremben. Hirtelenül. A vádlott kihallgatása alatt.


A vádlott politikai bünös volt, mint a többi. Közönséges forradalmár. Mindennap kettő-három. Egyformák.


Kötelességszerűen megállapítja, hogy a bűn megtörtént. A védő kimutatja, hogy nem is történt meg, vagy ha megtörtént, a tettes nem felelős, mert az okok az egyénen túlra mutatnak: a társadalomra.


Dosztojevszkij: mindenki mindenkiért bünös. Nevetséges. Mindenkit nem lehet elitélni. Ennek semmi köze a lelkiismerethez. Ő vádol megírt törvények alapján, mert az a kötelessége. Nem ő irta a törvényeket, amiként a sírásó sem teremtette a halált. Tényeket tudomásul kell venni. Az ügyész vádol, sírásó sírt ás.


Szűk a ruha. A szabók nem értenek mesterségükhöz. Szűk a ruha, a mellény minden lélekzetvételnél megfeszül rajta. Hazamegy, átöltözik és vége. Kicsiny körülmények elrontják néha egész napját. Megvan az ok. Igy van: elrontja a gyomrát, szűk a ruhája vagy náthás és azt hiszi, lelkiismerete rossz. Haha... Szűk ruha hatása a lelkiismeretre. Jókedvűen fölnevetett. Megint megnézték. Megálltak, úgy bámultak utána. Az istenit a világnak! dörmögte. Megbolondultam. Egy szűk ruha miatt. Nevetek az uccán, dörmögök, beszélek, hadonászom. Furcsa. Mentők sivítottak. Jó, hogy nem érte. Haza ért. Megmosakszik, átöltözik. Három lépcsőt ugrott egyszerre és lihegve nyomta meg a csengőt.


2.


Nyugodtan megebédelt. Délutánja szabad. Ledőlt a sezlónra. Telefonál Margóért? Nem, most nem kivánja. Pihen, alszik vagy rendszerezi gondolatait.


Megint. Nyugtalanította, hogy ismét nyugtalan. Mégsem a szűk ruha. A vádlott. Mit is mondott? Mert mondott valamit. Elfelejtette. Hogy hívták? Dénes Koszó Dénes, földmives. Tömzsi, izmos ember. Hallotta a hangját. Koszó Dénes földmives.


Milyen büszkén mondta, ellenmondást nem türően. Megvan. — „Csak itéljék el a bünösök az ártatlanokat. De mi is ítélni fogunk”. Öt napi sötétzárka.


Miért mondta? Honnét tudja? A fegyházak, börtönök, fogházak lakói a birói székbe akarnak ülni? Ítélni?


Sokan vannak. Szaporodnak miként a kórság. Szapora sejtek, tempósan oszlanak s hiába fognak el százat, holnap ezeren pótolják őket. S így van ez Indiában, Kínában, Németországban mindenütt; rendőröket gyilkolnak, tüntetnek, lázítanak, kiabálnak, röpiratokat szórnak fáradhatatlanul, diákok, munkások, parasztok, katonák, hiába terror, prédikáció, csendőrség, tudomány, bíróság, diktatura, nem hallgatnak, nem semmisülnek meg, nem félnek, hisznek abban, amit mondanak, mondják amit hisznek, a rosszagú dialektikáját a világnak, gyűlölnek és megvetnek mindenkit, aki nem elvtársuk, barbárok, gonoszak, vakmerőek és kegyetlenek és ítélni akarnak, itélni...


Föl-alá sétált a szobában. Idegesen dobogott a szive. Levegőt!


 


3.


Az író csodálkozott, mikor osztálytársa, Hankó Gábor államügyész állt vele szemben az ajtónál.


Jóbarátok voltak, de utjaik elváltak. Néha találkoztak az uccán, kávéházban, de metsző hidegséggel köszöntették egymást.


Ingerelte Ákos leplezetlen csodálkozása.


— Bejöhetek hozzád? Vagy zavarlak?


A hangja irónikus volt, de fáradt és szomorú.


   Tessék!


Leültek és szótlanul szemlélték egymást. Bizony Ákos kopasz lett, mongol arca beesett.


Az államügyész szeme alatt is mély árnyék, szájától keserű barázda huzódik, haja őszebb már, mint fekete.


   Csodálkozol, hogy eljöttem?


   Rég nem láttuk egymást.


   Nincs barátom és valakivel beszélnem kellett. Kinos társaságban voltam délután. A magam társaságában. Furcsa. Nem? Az ember magát is megunja néha. Nem rettenetes, mindig ugyanaznak lenni? Mindig ugyanazzal lenni?


Idegesen rázta ökölbeszorított kezét és képe eltorzult.


   Beteg vagy?


Ingerelni akarja objektív részvételével? Fölállt.


   Megyek.


Nem tartóztatta. Fölkelt, hogy kikísérje.


   Nem mondod, hogy maradjak? Ákos megsajnálta” de nem szólt. Az államügyész leült.


— Mondtam, hogy beszélni akarok veled. De nem kérdezel. Csak azért sem. Mert én jöttem hozzád, én, aki megvetettelek és most örülsz a fölényednek. És kihasználod. De nincs okod fölényesnek lenni. Csak kíváncsi voltam, hogy vagy és mint birják az idegeid. És látom, hogy szemedből kiveszett a régi tűz, már magad sem hiszel azokban a dolgokban, melyeknek odaadtad az életedet. Nyomorult vacok a szobád, bizonyára fázol télen, keveset eszel nyáron is, az egy ruhád is vásott és sose lesz jobban, tudod jól. Ezt akartam látni.


   Befejezted? Nem ezért jöttél. És én nem törtem meg. Nekem nem
kin, hanem gyönyörűség ugyanaznak maradni.


Átlátott rajta. De minek is komédiázott.


   Ha vásott is a ruhám!


Ezt csak azért tette hozzá, hogy meggyötörje. Gazemberek! ítélni akartok ártatlanok felett! Az asztal szélébe markolt görcsösen, hátrahajlott becsukott szemekkel.


   Ugye hallgatsz? De mi jogon hallgatsz? Mit vétettem ellenetek? Miért félek tőletek?


Az összeszorított száj megnyílt:


   Az államügyésznek is van lelkiismerete?


   Nincs lelkiismeret! Van szűk ruha, félelem, szividegesség, de lelkiismeret nincs. Nekem nincs! Vallásos előítéletek, hülyeség, igen. Nem volt elég a vallásokból, új vallást találtatok ki az őrült tömegnek, elavult hazugságok helyébe ujakat, hogy ti uralkodjatok a világon, kétes, deplasizált, tehetségtelen intellektuelek és mindig vér, vér, vér — és győzni fogtok, mert mindig az alacsonyabb ösztönök győznek. Korlátolt lelketeket parancsoljátok mindenekre, megölitek a szabadságot és engem is meg akartok ölni. Mit vétettem ellenetek?


   Ugye hallgatsz? Nem tudsz felelni? Persze ezek burzsoá szók? Minden kritika burzsoá szó? Minden közhely proletár? Gyűlöllek, gyűlöllek téged is, a hideg gunyos szemedet, elvakult szektárius te! Felelj már! Igazold magadat!


Lázas vagy?


Fölugrik:


Nincs lázam! Kikérem ezt a hangot! Ne gunyolódj! Felelj! Miért akartok vért, mindenáron vért ontani.


Fáradtan hullott vissza a székbe, dagadt halántékát masszirozta mutatóújjával.


   Kimerült vagy, ennyi az egész. Menj haza. Aludd ki magadat! Holnap nem is emlékszel már a mai napra, elméssz a törvényszékre és vádbeszédet mondasz.


   Nem mondok vádbeszédet! Ne kínozz! Azt akarod, hogy könyörögjek? Térdeljek le előtted? Csókoljam meg a nagyújjadat? Koszó Dénes földmivest — ezt úgy mondta, mintha nagykövet lenne. „Most ti ítéltek, de nemsokára mi itélünk!” Igaz ez? Lehet ez? Erre felelj!


   Ne nézz rám! Ne nézz rám!


Ordított és ráemelte az öklét. Aztán észrevette, hogy fölemelte, leejtette és hisztérikusan nevetett.


Ákos mozdulatlanul ült, meg se rezzent az ököltől.


     Kardlap sortűz vizífecskendő tuberkulózis verés inkvizíció éhezés kizsákmányolás


     dőzsölés felelőtlenség elvakultság hazugság romlás embertelenség


   vér vér vér


   új világ.


   Ártatlanok holttestei fölött nem lehet új világot építeni. Akkor ez nem lesz jobb, mint ami most van, motyogta.


   A történelem nagyvonalú. Vannak céljai és azokat megvalósítja. Nincs tekintettel az egyénekre. Mi csak eszközök vagyunk. Evolució nincs revolució nélkül. Közhely, de igaz, mint a 2X2. Proletár közhely. Természeti törvények diktálnak.


Színtelen, száraz hangon darálta. Unta.


Köszönés nélkül ment ki és nyitvahagyta az ajtót. A kapuban sokáig állt, talán gondolkozott. Aztán megrázta fejét és megindult. Vér vér...


4.


   Ha megyek, mindig mellettiem vannak. Ketten. A két oldalamon. Az uccán mint árnyékok kisérnek. De ha otthon vagyok, eleven valóságukban. És néznek. Egy hete nem alszom semmit.


   Idegek. Tuldimenzionált munka. Utazzon el!


   Utazni? nevetett, kétségbeesetten a fejét rázta.


   Szanatórium, mondta az orvos.


   Nem, nem...


   Pihenni otthon, kikapcsolódni.


   Pihenni? Mi az pihenni? Nem alszom... nem birom... szinház, nő, mozi, orfeum — hiába — itélni fognak...


   De értse meg kérem, nincs oka félni. Az az ember meg akarta félemlíteni a birót. Enyhébb ítéletet akart kicsikarni. Inog az épület, de azért nem dől össze. Tartják. Rendőrség, csendőrség, katonaság. Pillanatnyi válság. Ha jön a konjunktura, betömik az emberek száját és csend lesz. Nincs oka félni, értse meg!


Már irta a morfiumreceptet.


   Menjetek! Hagyjatok! kiáltotta az uccán állhatatos kísérőihez. Nem tágítottak.


„Természeti törvények diktálnak” 2x2 négy. „Itélni fogunk!” Futni kezdett.    


Vele futottak. Hiába. A földre nézett. Mégis látta őket. Nincs okom félni. „ítélni fogunk!” — „Vér vér vér!” Mit néznek? Mi az a nyomtatvány? Közéjük furódott.


 


RÖGTÖNBIRÁSKODÁS


Végig futott a papíron. A szive normálisan vert. Mintha megújult volna. Az erős kéz politikája. Most itéljenek! Nem álltak mellette. Boldogan sóhajtott. — Hatósági személy ellen ... magánosok... lőfegyver ... Kutak, vízvezetékek megmérgezése, végül az állami és társadalmi rend — különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos —


Fölfigyelt. Rongyos, sovány ember állt mellette, rongyos, sovány asszonyával.


Összenéztek, lehajtották fejüket és továbbmentek.


Valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának létesítésére irányuló mozgalom kezdeményezésére vezetésére az ily mozgalomban való tevékeny részvételre annak előmozdítására


Melyik az a társadalmi osztály? kérdezte ártatlanul egy tányérsapkás. Senki se felelt, csak megütődötten és haragosan néztek rá. Elsomfordált. Az emberek már nem értik a tréfát.


Hülye diák. Melyik az a társadalmi osztály. Hogy kérdezhet ilyet? Még egyszer elolvasta figyelmesen. Nincs benne! De hogyan lehet rendeleteket ilyen rosszul fogalmazni? Mindegy. Halállal bünhődik! Most jöjjenek az uccára! Most nyissák ki a szájukat! Nem mernek. Most jöjjenek melléje és beszéljenek természeti törvényről és itéletről. De nem mernek. Visszabujnak vackaikba és összehúzzák magukat. Ahogyan neki megjelentek, úgy látják most ők az akasztófát, a hóhért. Gunyos mosolyra huzta a száját. Ez burzsoá közhely: nem szanatórium kell, pihenés, morfium: Statárium kell és akasztófa!


Hazamegy, lefekszik és alszik. Holnap megmondja Ákosnak, hogy sz ... ik a dialektikára.


5.


   Egyenletes mozgás az, mely egyenlő időrészek alatt egyenlő utakat fut be.


Hülye ordított a tanár. Nincs egyenletes mozgás, csak gyorsuló mozgás, őrült mozgás, a számok fejük tetejére állnak és úgy röhögnek: hihihi, polgári társadalom, de egészséges vagy 1000, 100.000, 1,000.000, 100.000.000 munkanélkül tótágast állva kacagnak és énekelnek: édesanyám nem tom mit csináljak forduljak föl vagy tótágast álljak de a proletár nem röhög nem kacag hanem, az öklét nézi kemény-e.


   Vér, vér vér dadogta a leckét.


   Hülye! Szekunda! Másik!


Remegve bukott vissza helyére, de megint ő felelt: Valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának. Ákos tajtékzott:


   Melyik társadalmi osztály? Talán én? Talán mi? Csak egyről lehet szó! Persze természeti törvények vannak, azt maga nem tudja, hülye,onanizál, de tanulni nem ér rá, szinház, mozi, ügyészség, kabaré, ahhoz ért, rendőrség, akasztófa, ahhoz ért, de nem tudja, melyik társadalmi osztályról van szó! Szekunda! Elég!


A szive kalimpált, mint félrevert harang. Testét forróság öntötte el. Fölült az ágyban, kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Ott ültek az ágyán. Ketten. Villanyos szemeik beléfuródtak.


   Kegyelem! sugta rekedten összekulcsolt kezekkel.


   Nincs kegyelem,! mondták egyszerre. Rögtönitélő bíróság! Itt a paragrafus! 21. 11. Hóhér!


   Csak a miatyánkot szeretném elmondani... — dünnyögte és ájultan nyult végig az ágyon.


 


Vissza az oldal tetejére