Főoldal

Korunk 1932 Március

„A három híján”


O. Erdberg

 


A Shanghai-i hadüzenet nélküli, illegális háború által újból az érdeklődés előterébe került Kina mai állapotainak illusztrálására közöljük a Kina-utazó O. Erdberg alábbi irását.


Kanton külvárosából, Dun-Sanj-ból sampanon folytattuk utunkat a Gyöngy folyón. A sampan utitársamé, Cso-Lun-é, a párisi automobilgyár egykori munkásáé volt, aki jelenleg a nemzeti hadsereg egyik hadtestének politikai munkatársa.


A száz hangú, zúgó város elmaradt és elsülyedt a gyorsan leszálló alkonyatban. Sürű ködbe burkoltan úsztak felénk a szembefekvő part nádbozótjai. A napi utjában elfáradt nap sugarai kialudtak a folyó zavaros vizében és rikító narancsszínűvé festették a horgonyt vetni készülő nagy kereskedelmi vitorlást.


A vitorlás fedélzetéről kalózok ellen felállított középkori rézágyuk torka meredt. Szorgos sirályok kerengtek az árbocok körül, repdestek a kötélzeten és rudakon s meghitten ereszkedtek az ágyucsövekre.


A tengeri rablókról szóló történetekre emlékeztem, akik a nagy selyem és musselin anyaggal, gyöngyökkel, korállokkal, rabarbarával megrakott kereskedő hajókat fosztogatták. Tényleg olyan régen volt, hogy a vakmerő rablók a kereskedőket remegésbe ejtették s a hadifregatták kapitányainak gondot okoztak? Ez a vidék, az izzó tropikus tengerek s a nagy folyamok torkolatai voltak azok a helyek, ahol a tengeri rablók garázdálkodtak.


Hűvösödött. Elértük a folyó közepét s a viz sodrása vitt tova bennünket. Evezősünk beszüntette az evezést, a kormányhoz ült s magas hangon elkezdett énekelni.


Nézze meg egyszer közelebbről ezt a fiut. Nem tűnik fel magának semmi se rajta?


Az evezősre néztem. Karcsú, nagyszemű fiu volt, sötét szinű bőrrel, göndör, fekete hajjal. Kínai módon volt felöltözve, illetve sokkal inkább levetkezve: a kemény szalmakalapon kivül, amely akkora volt, mint valami napernyő, nem volt semmi más rajta, csak egy vászon nadrág. Tagadólag ráztam a fejem.


    Nem vesz észre semmit rajta? Nem is csoda, hisz´ nem rég tartózkodik Kinában.


    Minden Kiplingre és Jack Londonra emlékeztet itt mondottam s a „Déli-Tenger meséi”-re. Ott a Cap körül mindjárt felbukkan egy martalóc hajó...


Cso-Lun nevetett.


—Valóban? Romantikus hangulata van? Na jó. Hallgassa meg, amit elmesélek, hisz van épp elég időnk.


Levetette a sapkáját, leült szembe velem és elkezdett mesélni.


   Ön, természetesen ismeri Den-Csu-Jangot, az öreg generálist? A csapatok, amelyek parancsnoksága alatt állnak, a folyótorkolat körüli partokon s a szigeten fekszenek. A kereskedelmi hajók biztonságára őrködnek a folyón és a kalózokra, akik itt nagy számban vannak. Ezek ről a kalózokról, martalócokról s egyebekről s erről a derék öreg generálisról, a város védelmezőjéről akarok Önnek mesélni. Meggyőződhet majd, hogy a martalócok romantikus kora még nem a multé s hogy a déli vizeken még ma is mesebeli dolgok történnek.


Történetem cselekvő személyeit mind ismeri. A főhös Den-Csu-Jang, a generális, a második szereplő ez a fiú, az evezősünk, a harmadik pedig én.


Den-Csu-Jang generális polgártársai megbecsülését, a kereskedők bizalmát, a csapatok tiszteletét s a legmagasabb hivatalok korlátlan bizalmát élvezi. Den-Csu-Jang még régi vágású generális. Nem a Baodinfuban nevelték; katonai ismereteit nem japán kiképző tisztektől sajátította el, hanem Lu-Bey és Huan-Dis hadjáratainak régi jelentéseiből s a nyers életvalóságból. Egyike azoknak a kevés generálisoknak, akik tartományaik adójövedelméből egyetlen fillért sem tartanak vissza, hanem mindent beszolgáltatnak a kormánynak. Nem támaszt semmiféle illegális követelményt a lakossággal szemben s törekvése a kereskedőkkel békességben élni.


Mindenesetre szigorú, sőt könyörtelen.


„Nem azt kell megmutatnunk, hogy szeretjük a népet, hanem a kormányozni tudó képességünket.” Ez a jelszava. S emellett a bölcs Konfucius egy parabolájára hivatkozik.


Ez a parabola arról szól, hogy Konfuciusnak volt egy Csi-Lu nevű tanítványa, akit Hou város parancsnokává nevezett ki. Parancsnoksága ötödik hónapjában kezdődött a csatornák építése. Csi-Lu a munkásokat a saját költségén élelmezte. Amidőn erről Konfucius értesült, összedobáltatta az élelmet tartalmazó kosarakat. Haraggal eltelve kereste föl Csi-Lu Konfuciust.


„Nincs semmiféle érzéked a ceremóniákhoz — magyarázta neki a bölcs; — a közösség iránti szeretetből kifolyólag cselekedsz, ez a szeretet azonban a császár privilégiuma. Ezért a nagyon is nagy szeretet sérelem.” Den-Csu-Jang szerette előadni ezt a parabolát. Ha azonban szigorú is és a népnek csak azt adja, ami megilleti, úgy másrészt a maga számára sem vesz többet a megengedettnél. Azt mondja, hogy a „Jaspis szabályok könyvé”-ben meg van írva: ha a bűnösök a pokolba érnek, belátják, hogy kincseiket nem vihetik magukkal még akkor sem, ha tízezer Ljan tiszta aranyuk van. Miért halmozzak tehát tisztátalan utakon kincseket magamnak.


Hozzá kell még tennem, hogy Den-Csu-Jang 1912 óta a Kuomintanghoz tartozik. Az 1911-es forradalom után azonnal csatlakozott. Most mindent kívülről tud a Koumintang bölcsességeiből. A három alapelvet, az öt jog alkotmányát, a tizenkét vereség történetét, a két periódust — röviden a Kuomintang bölcseség egész számozott lim-lomát.


Amint látja Den-Csu-Jang generális egyéb kiválóságain kivül a tudományosság érdemével és a makulátlan erkölccsel is rendelkezik. Ezeknek a területeknek a parancsnokává való kinevezését kétségtelenül ezeknek a tulajdonságainak köszönheti. Területén minden irányból gazdag szállítmányok haladnak át. Tulzás volna állítani, hogy a kalmárhajók ellen intézett rablótámadások Den-Csu-Jang kinevezése óta teljesen megszüntek volna. Kétségtelen azonban, hogy ritkábbak s mindenek előtt hogy is mondjam? észszerübbek. A martalócoknak most már nem szokásuk a szállítmány azon részét, amit nem tudnak elszállítani, elsülyeszteni; ma már nem gyilkolnak csak azért, hogy gyilkoljanak; s a válságdij fejében teljesítik valamennyi ígéretüket. Ugyanazt a kereskedőt többször egymásután nem rabolják ki. Mintha az új parancsnok kemény keze egyszersmind rendet teremtett volna közöttük is.


A kereskedők Den-Csu-Janggal rendkívül meg voltak elégedve. Drága ajándékokat vittek neki és annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a kereskedés továbbra is simán megy. Den-Csu-Jang, testőrsége kíséretében, gyakran beutazta az alája rendelt területeket és gondoskodott mindenről. Igy tartott ez két évig. Ekkor — a köztársaság első évében — egy esemény történt, ami az alig elért jólétet pusztulással fenyegette. Egy kalóz banda rajtaütött egy a Kanton-Genuai úton levő olasz kereskedelmi hajón. Azzal a kifogással, hogy kivándorlók, a kalózok Kantonban a hajóra szálltak, Singapurig szóló jegyekkel. Éjjel, amikor a gőzhajó elhaladt Hongkong előtt, megtámadták a legénységet, a matrózokat kötelekkel összekötözték és bezárták a hajókamrába. Azután a hajót a sziklás partnak irányították és zátonyra futtatták. Itt már csolnakok álltak készenlétben. A sötétség leple alatt kirakták a hajó egész rakományát s reggel felé az áruk, drágaságok és pénz rengeteg zsákmányával eltűntek.


Az olasz konzul tiltakozást nyujtott be és egy olasz ágyunaszádot a kalózok megbüntetésével bízott meg. A konzul azt állította, hogy a támadást egy tekintélyes falu lakosai követték el, akik a folyóparton, nem messze attól a helytől, ahol a hajó zátonyra futott, Jaknak. Amidőn Den-Csu-Jang az olaszok szándékáról értesült, minden további nélkül elhatározta, hogy semmiféle ellenállást sem tanusít velük szemben.


Tényleg mondotta a generális ennek a falunak a lakói nyugtalan és ellenséges magatartást tanusítanak. Nem fizetnek adókat, eltulajdonítják a szomszédos falvak földjeit, szemtelenek a hivatalnokokkal szemben, istentelenek és erkölcstelenek. Nem ismerik el sem a családot, sem az államot, sem a magántulajdont, vagyis azt a három alapelvet, amelyen a civilizáció nyugszik. U-Sanj-ok. (A három nélkül valók.)


Igy nevezték az ókorban a rossz embereket, akik sem a császár tiszteletét („Csun”) sem a gyermek alázatát („Sjao”) vagy az asszony hűségét urával szemben (“Cse”) nem respektálták.


Csak kapják meg a büntetésüket! Bármily´ oldalról is éri őket a büntetés — csak hasznukra és tanulságukra szolgál. Mert a rosszat (E-bao) rosszal kell irtani, ugyanúgy, mint a jót (Csang-Bao) jóval megjutalmazni.


Ez volt Den-Csu-Jang véleménye s mindenki helyeselte. Az olasz ágyunaszád felvonult a folyó irányában, majdnem egészen a tengerig s a bűnös faluval szemben megállt. Ágyutűz alá vette a falut és elpusztította. Azután egy osztag tengerészgyalogság szállt partra. A katonaság elfogta a lakosokat, akik életben maradtak és a barlangokban találtak menedéket. Megölték a férfiakat, elverték a gyermekeket, erőszakot tettek az asszonyokon, lemészárolták a háziállatokat. A rizsvetéseket széttaposták, a rizs öntözésére szolgáló árkokat összerombolták, a halászbárkák fenekét kilyuggatták. Végzett munkájuk után a katonák visszatértek az ágyunaszádra. Ezt a történetet, amely akkoriban nagy feltűnést keltett, ma már mindenki elfelejtette. Talán én sem emlékeztem volna meg róla, ha valami véletlen dolog még nem jön hozzá. A megelőző években rablótámadást intéztek egy kínai gőzhajó ellen, amelynek rakománya hadtestünké volt. Éjszaka a hajó, pár mértföldre a város előtt, horgonyt vetett és várt a dagályra, hogy magas vízállás mellett folytathassa utját felfelé a folyón. Őrszemeket nem állítottak. Hisz´ a város fényei közvetlen közelben már derengtek és a gőzhajókörüli viz nyüzsgött a halászbárkáktól és sampanáktól. A kapitány az első tiszttel egy motorcsónakon a városba ment. Napfelkelte előtt a gőzhajóhoz körülbelül tiz sampana közeledett; a rablók horgonyláncokon és kötélhágcsókon másztak a fedélzetre. A legénységet revolverrel tartották sakkban, feltörték a pénzszekrényt és magukkal vittek minden pénzt. Azután sampanáikat megtöltötték fegyverekkel, lőszerekkel és uniformisokkal, amik a hajó rakományai közé tartoztak s a reggeli szürkületben eltűntek nyomtalanul. Hadtestparancsnokunk magánkívül volt e vakmerőség miatt. Hivatott. Egy század katonaságot bocsájtott a rendelkezésemre. Parancsot adott a kalózok felkutatására és élve való előteremtésére. Figyelmeztettem, hogy a hely, ahol a rablótámadás történt a Den-Csu-Jang alá tartozó kerületben fekszik és hangoztattam, hogy ennek következtében félreértések állhatnak elő. A parancsnok mereven félbeszakitott:


   Intézze el a parancsot, ismételte; a következményekért én viselem a felelősséget.


   Elindultam a kalózok felkutatására. Napokon keresztül hallgattam ki a halászokat, csónakosokat és zöldségtermelőket, a kalózok nyomára azonban nem tudtam rájönni. Már elkezdtem kételkedni abban, hogy a kiszabott héten belül a parancsot végrehajthatom, amikor egy este, a provizórikus századparancsnokságon jelentik, hogy egy halászfiu kiván velem beszélni. Már késő volt és lefeküdni készültem. A fiút azonban mégis bevezettettem.


A fiú mély meghajlással lépett a kunyhóba és mondta:


   Ha a parancsnok kívánja, megmutathatom a helyet, ahol azok
a kalózok tartózkodnak, akiket keres.


Azután a fiú elmesélte, hogy tegnap éjjel látta, amint egy „virágbárká”-ból, mely az ő sampanája mellett feküdt, árukat és fegyvereket raktak ki s egy luxus-sampanán a város közepébe szállították. Elhatároztam a kalózok rajtaütését és megkértem a fiút, hogy vezessen bennünket. Tüstént beleegyezett.


Az éj sötét volt. A hold még első negyedében állt s az eget viharfellegek borították. Felosztottam a századomat. Az egyik résznek bárkákat utaltam ki és parancsot adtam, hogy két órakor fussanak be a fiú által megjelölt helyére a folyónak és vágják el a kalózok visszavonulási utját a vízen. A másik résszel magam indultam útnak a part mentén. Két, óra körül elértük a Quai megjelölt helyét, nem messze a helytől, ahol Gordon, ez ízetlen angol szobra áll. Az uccák sötétek és néptelenek voltak. A sötétben megpillantottuk a nagy sampanák körvonalait, melyek szorosan a part mellett egymás közvetlen közelében horgonyoztak. A vezetőnk intett. Megadtam a megbeszélt jelet és a katonáim megtámadták a sampanákat. A fegyvereket a. parton hagytuk a szűk helyen nem használhattak volna nekünk. Embereim revolverekkel és tőrökkel felfegyverkezve nyomultak elő és a sötétben kézitusa keletkezett. Lövések ropogtak, vérző emberek hulltak a vízbe. Átkok és káromkodások hangzottak. A nem messzi távolságban fekvő sampanák megkísérelték horgonyaik felszedését és lefelé a folyón a menekülést. A bárkákkal őrtálló embereim azonban lövésekkel fogadták. Rövid félóra alatt harmincöt, rabló volt a kezeim között. A dupla fenekű sampanákban megtaláltuk mind az elrabolt árút.


Őrizetünk mellett a letartóztatottakat a hadtestparancsonkságra szállítottuk és még ugyanazon éjszaka kihallgattuk őket. Legtöbb közülük egykori katona volt és szökött matróz. Csökönyösen megtagadtak minden további felvilágosítást; általában, jóllehet nem lehetett kétséges előttünk, hogy statáriális kivégzés a büntetésük, nyugodtan és biztosan viselkedtek. Már ki akartam adni a parancsot a provizórikus fegyházba való szállításukra, amikor az egyik közülük, egy magastermetű, intelligens, okosképű férfi, gazdag — bár összetépett és vérrel bemocskolt — ruhában hozzám lépett és a következőket mondta:


   Tiszt ur, kérem Den-Csu-Jang generális parancsnokságát letartóztatásunkról azonnal értesiteni, mert a generális részére fontos közlésem van; egy az ő hadtestében levő összeesküvésről van szó, amiről véletlenül értesültem.


Mindezeket a mandarinok nyelvén mondotta, úgy, hogy Kantonból származó bajtársai alig hiszem, hogy értették. Azt válaszoltam, hogy a parancsnokomat mindezekről értesiteni fogom.


Másnap reggel, amidőn a parancsnoknak jelentést tettem, megemlitettem a kalóz által előadott kérést is. A parancsnok mosolygott és mondta:


   Köszönöm parancsom ragyogó kivitelét. A továbbiakkal ne törődjék. Az üggyel én magam fogok foglalkozni. Jutalmazza meg a fiút, aki felfedte ön előtt a kalózok tartózkodási helyét.


Hivattam a fiút. Amikor pénzt akartam adni neki és elbocsájtani, elkezdett sírni, térdre esett és könyörögve kért, hogy a parancsnokságon maradhasson.


   Mi bajod? Mitől félsz? — kérdeztem elképedve és próbáltam megnyugtatni.


Amikor ijedtségéből némileg magához tért, elmesélte a fiú, hogy attól fél, hogy Den-Csu-Jang generális szabadlábra helyezi a kalózokat s azok megölik; hisz azok látták, hogy ki vezette a katonákat sampanáikhoz. Rövidesen beláttam, hogy a fiúnak igaza van. Azonkívül tudtam a számára egy megfelelő foglalkozást. A városon kívül laktam és szükségem volt egy sampanára, amely szolgálati helyemre, a hadtestnek a szigeten beszállásolt parancsnokságára hord.


Elhatároztam, hogy megtartom a fiut.


   Mennyi idős vagy? kérdeztem.


   Tizenöt éves.


   Csak? És mi a neved?


U-Sanj, válaszolta a fiú.


   U-Sanj! Milyen különös név!


Már mondtam Önnek, hogy „U-Sanj” annyit jelent, mint „a három híján.” Ilyenszerű nevet még sohasem hallottam. Most amikor a fiút nappali világosságban, a majdnem az egész arcát elfödő szalmakalap nélkül láttam, más-dolgok is feltűntek rajta. Mindenekelőtt tulon-túl nagy volt életkorához képest. A kantoniak rendszerint kis termetűek. Azonkívül nagyok s nem ferde, mint a kínaiaké, hanem egyenes fekvésűek a szemei. Végül a fekete haja olyan göndör volt, mint a bárányé, — valami ami Kinában csak nagyon ritkán fordul elő. Leültettem magammal szembe és megkérdeztem tulajdonképpen kicsoda és honnan származik. Erre elmesélte, hogy abból a faluból származik, amit tizenöt évvel ezelőtt Den-Csu-Jang generális beleegyezésével az olaszok megbüntettek.


Az olaszok mesélte U-Sanj felgyujtották a falunkat. Majdnem minden lakost megöltek, nagyon sok asszonyon erőszakot követtek el. Akkoriban anyám csinos ós fiatal volt. Az egyik olasz matróznak megtetszett. Amikor az olasz ágyunaszád eltávozott, az életbenmaradt asszonyok felszedték a padlóról sampanáikat, felszerelték és Kantonba mentek; hisz´ a lerombolt faluban nem maradhattak. S mint annyi sok paraszt és idegen, akinek földje nincs és bárkáikkal, a Gyöngy folyón lakik, sampanáikkal ők is a vizre telepedtek. Itt a folyón születtem egy bárkában; anyám az U-Sanj nevet adta, emlékezésül arra, hogy egy idegen nemzett, ki a falunkba a rabló U-Sanjok (hisz így nevezte Den-Csu-Jang a földieinket) megbüntetésére jött. A mult nyáron meghalt anyám; a sampanát én örököltem. Parasztokat ós kereskedőket szállítok a folyón és segítek a halászoknak. Amikor anyám haldoklott, azt mondta, nékem kell megtalálnom az igazi kalózokat, akiknek a bűne férje halála és az ő becsületének a bemocskolása. Ezért mentem önhöz, amidőn a „virágos bárka” kalózaira ráakadtam.


Most azután a fiú egynémely tulajdonságát megtudtam magyarázni: megértettem a buzgalmat, amit a kalózok foglyulejtése alkalmával kifejtett; különös nevét, göndör haját, magas növését s nálunk szokatlan formáját a szemének. U-Sanjt magam mellett tartottam. Gyanakvóan őrködött a foglyul ejtett kalózok sorsa fölött.


Egyik reggel berontott a szobámba és értesített, hogy éjszaka az összes kalózokat elbocsájtották a börtönből és már is eltűntek. Ismerem a mi parancsnokló tábornokunk szigorú jellemét és ezért a dolog egész elképesztett. Pár nappal később azonban megkaptam a dolog magyarázatát.


A parancsnokló tábornok elvitt a haditanács egyik gyülésére, ahol a hadtestparancsnokok által benyujtott költségvetések fölött tárgyaltak. Szüksége volt rám a szükséges felvilágosítások megadása végett. Az ülés meglehetős unalmas volt; a titkár egyik előterjesztést a másik után olvasta fel s a jelenlevők által pontról-pontra ellenőriztette, változtattatta, röviditettette és elfogadtatta. Amidőn Den-Csu-Jang költségvetésére került a sor, hallom, amint a főparancsnok mondja:


  Hm... Tekintettel... hm... a kerület lokális bevételeire, ahol Den-Csu-Jang generális hadteste fekszik, javasolom... hm... ahogy ezt azelőtt is tettük, az általa előterjesztett költségvetési terv ellenvetésnélküli elfogadását, a bevételeket azonban ... hm... ötvenezer dollárral csökkenteni kell. Nos?


Ennél a szónál a főparancsnok körüljáratta tekintetét, miközben szokása szerint alsó ajkát elhúzta s hosszura nyujtott „Noo-os?” szavát többször megismételte. Valamennyi jelenlevő fejbólintással beleegyezett. Den-Csu-Jang generálisnak sem volt ellenvetése.


   Micsoda lokális bevételek ezek? kérdeztem szomszédomtól, egy fiatal hadtestparancsnoksági titkártól.


   Hát nem tudja? hangzott a csodálkozó válasz. A vám- és kikötőhivatalok számítása szerint a kalózok által okozott károk összege az utolsó költségvetési periódusban százötvenezer dollár.


   Na és?


   A főparancsnok feltételezi, hogy a fővállalkozó része ebben az üzletben rendszerint egy harmad. Ha tehát a rész megbecsülésében a főparancsnok tévedett, volna, akkor Den-Csu-Jang tiltakozik. De hallgat. Tévedés viszont kizárt dolog. Több mint tizenötéves tapasztalás...


Ebben a pillanatban a hadtestparancsnokom szólított meg, mert a mi költségvetésünk került sorra.


Igy végződött számomra a Gyöngy folyói kalózok romantikus titka...


   Békibe hagyta tehát a dolgot? kérdeztem Cso-Lunt. Nevetett. Egy gyors mozdulattal azonban felém fordult és izgatott


hangon válaszolta,


   Hát mit gondol, mit csinálhattam volna? Kiderült, hogy ezt a dolgot minden parancsnok ismeri tizenöt éve. Csak számomra volt új. Den-Csu-Jang ma is egyike a legjobb és a legderekabb generálisoknak. A lokális bevételek megengedett és tökéletesen legális dolgok. Mindenki úgy szerzi meg, ahogy az a legkényelmesebb számára. Azt hiszi talán, hogy ezeket az embereket át lehet modellálni? Ugy kell elfogadni őket, amilyenek.


   Van egy régi kinai parabola az emberről, aki egy pajzsot és egy lándzsát vásárolt s a következőkép´ dicsérte: ez a pajzs olyan erős, hogy semmiféle ütés sem képes összetörni; ez a lándzsa olyan éles, hogy nincs semmise, amin nem hatol keresztül! Akkor egy járókelő hozzálépett és megkérdezte: de mi történik akkor, ha a te lándzsáddal ütik keresztül a pajzsodat?


   Igy van most velünk. Megakarjuk győzni az embereket, hogy a mi programunk nagyon jó s arról is, hogy ezek a generálisok, akik rablásaikat a Sunjatsenizmus által renovált „tavasz és ősz” konfuciusi kommentáraival leplezik, szintén jók. Nem. A kettő között választani kell.


Különben egy praktikus tanulságot ebből a dologból is vontam. És pedig? kérdeztem feszülten.


   U-Sanjnak mindent elmeséltem. Most már tudja ki a hibás anyja gyalázatában. Ama „sanj-fsun”-t (három elvet) illetőleg, ami köpenyegül szolgál Den-Csu-Jangnak, a fiú tényleg e „három híján” való. U-Sanj már választott...


   Ime egy modern „Dél-Tengeri” mese, fejezte be Cso-Lun. Hé, U-Sanj! kiáltotta a fiúnak, evezz a partnak! Kiszállunk!


 


Vissza az oldal tetejére