FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

Holitscher és az intellektuelek


Erg √Āgoston

 


Holitscher Artur ama kevés európai belletriszta közül való, aki megérdemli, hogy minden irását regisztráljuk s a legutóbbi lírai beszámolója is („Ein Mensch ganzfrei”. S. Fischer Verlag. 1932.) kiérdemli azt, hogy fölfigyeljünk rá, már csak őszintesége miatt is. Nem a világutazó forradalmár szellemesen merész beszámolója ez a könyv: leszámolás intellektuel-önmagával, komoly, őszinte és mély, de tanulságainak sok a kesernyés utóize.


Az orosz Szovjetunió a lakott szárazföld egyhatodát teszi ki. Földünk többi öthatod részén az irracionális, tervszerűtlen tőkés termelés nyomja félreismerhetetlen bélyegét az emberi élet minden megnyilvánulási formájára. Az ember létét nem a tudata határozza meg, hanem, épp ellenkezően a lét határozza meg a tudatot. A Föld öthatod részén az emberi lét határait a kapitalista-polgári társadalom jelöli ki. Ezt a társadalmat két hatalmas táborra bontja az osztályharc vonala, de akik ebben a harcban a tőke valóságos ellenségei, azok létfeltételeit is a kapitalizmus determinálja.


Holitscher fölbontja éles ollókkal forradalmár belsejét s finom csipeszekkel szedi ki magából mindazt, ami a polgári, sőt a feudális világ ideológiai maradványa. Minden polgári (s gyakran kispolgári) szentimentálizmust, gőgöt, hiuságot, önzést, családi ragaszkodást, a hagyományok és tekintélyek tiszteletét s a magántulajdon eltúlzott vágyát egy alteregojába gyúrja össze, akinek feladata a halálraítélt „polgári Én”-t a kollektiv világ felé haladó, felszabadult forradalmárral szembeállítani.


Ez a felszabadult, egészen szabad ember azonban a tudat terméke, aki elszabadult a léttől s mint ilyen abszurdum a történelmi materializmus világában. A szocialista tervgazdálkodás rendjében nem fognak hiányzani az emberi szolidaritás, becsvágy, félelem és szeretet új érzései, tanubizonyság rá Szovjet-Oroszország életének új irodalma, de az emberi tudat ebben a rendben sem fog elszabadulni a lét függőségéből.


Holitscher Arthur könyvéből itt felgöngyölődik a forradalmár intellektuelek hosszu problémasora. És arra az öreg francia íróra kell gondolnunk, — Anatole Francera valószínüen, — aki Ilja Ehrenburg „Jeanne Ney szerelmei”-ben bevallja a fiatal orosz munkásagitátornak, hogy csak az. a gyűlölet fűzi a proletáriátushoz, amelyet közös ellenségeik ellen érez. A polgári osztály „deklasszált” intellektueljei sokszor harcolnak konzekvensen a közös ellenség ellen, de a forradalom győzelme után soknak nem lesz köze a győztesekhez, ha a közös gyűlölet negatívumain túl nem találják meg a proletáriátus életének új szolidaritásait. Ez pedig csak a proletáriátus mindennapi osztályharcába való bekapcsolódással sikerülhet s ezért nincs semmilyen társadalmi jelentése a Holitscher által elméletileg megkonstruált embertípusnak. (Genf)


 


Vissza az oldal tetejére