FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

Az irodalom Japánban


Szeremley László

 


1868-ban a japán polgári forradalom részben lerombolta a feudális elemek abszolutisztikus uralmát a megnyitotta az akkor még gyermekcipőkben járó kereskedelmi és ipari tőke számára a fejlődés utját. Egyidejűleg az ipari és kereskedelmi átalakulással gyökeret vert Japánban a polgárság ideológiája is. Huszonhét évvel a polgári forradalom kitörése után a félfeudális Japán polgári kormánya háborút indított Kina feudális kormánya ellen. Ennek a háborúnak a következtében a Japán ipari tőke helyzete hallatlanul megerősödött. 1904-ben, tiz évvel a Kínával folytatott háború után, kezdődött az orosz-japán háború. A japán nehézipar jelentkezése a következménye ennek a háborúnak, illetve a nehézipar révén a modern japán imperializmusnak. A világháború a japán imperializmus további fejlődését és megnövekedését jelenti. Ezeknek a történeti folyamatoknak a hátterében mindinkább kialakulnak és elnyerik lényeges arculatukat a történelmet mozgató osztályok. A Japán polgárság kialakulásával párhuzamban a japán dolgozók is egyre döntőbben lépnek fel az osztályharcok arénájában. A japán társadalmon belül a demokratikus mozgalom, mind fejlődöttebb lesz. Ezeknek a mozgalmaknak a talaján fejlődik ki Japán mai irodalma is. Az 1868-ban bevezetett polgári forradalomnak a nyugati kapitalizmus mintájára való berendezkedésével egyidejűleg reorganizálódik Japán szellemi élete is. Az európai hatás ezidőtájt tulnyomóan angol. Az angol befolyás különben már a XVIII. században jelentkezik. Az új berendezkedés első éveiben az angolból, németből, franciából és oroszból való fordítások özöne árasztja el az olvasókat. Az európai hatás méginkább megérlelte az amugy is meglévő realisztikus és naturalisztikus tendenciákat úgy a próza, mint a dráma terén. A japán polgári irodalomban ez időtől kezdve mindmáig két döntő csoportosulás állapítható meg. Az egyik az „európaias” szellemű realisztikus irány, a másik az úgynevezett nemzeti és faji ideálokhoz való ragaszkodás. 1900 és 1910 között a polgári irodalomban a naturalizmus volt az uralkodó. 1910 után ugyanúgy, mint az, európai polgári irodalmakban (hisz a termelési és a társadalmi rend is lényeges vonásaiban azonos) a naturalizmus reakciója, az új romantika és a humanizmus, kerekedett fölül. Ez az irányzat már minden tekintetben magánviselte az elfáradás bélyegét. Ebből a fáradtságból a japán polgári irodalom azóta sem lábolt ki. Egyik legnagyobb japán napilap pár évvel ezelőtt egy körkérdés nyomán megállapította, hogy a legsűrűbben olvasott japán könyvek szerzői nem japánok vagy a rokon kínaiak, hanem Dosztojevszki, Rousseau, Turgenyev, Maupassant, Zola, Rolland, Ibsen, Strindberg, Shaw, Flaubert, stb. A japán olvasók csak másodsorban olvassák saját! népük íróinak könyveit. A japán polgári irodalom erejének elhanyatlására egy másik tünet is nagyon jellemző. A külföldi és japán könyvek közül a, legnagyobb a forgalma az autobiografikus jellegű irásoknak. Koume Masao, aki a fő képviselője az autobiografikai iskolának, (jellemző, hogy a tünetből „iskola” lett) azt mondja egy manifesztumában, hogy a költőnek le kell mondania minden kitalálásról és képzeletről s szükségtelen a dolgok mögé nyulnia, amikor az események egymásrakövetkezése már maga elégséges a művészi ábrázolásra. Ez a felfogás kétségtelenül szemléltetően juttatja kifejezésre a polgári művészi-teremtőerő válságba kerülését. Koume Masao felfogását a japán polgári irodalom irányító elméi magukévá tették. Nem tették azonban magukévá azok az új japán írók, akik a japán polgárság ideológiáját túlhaladva a japán dolgozók új, feltörekvő osztálya mellé csatlakoztak s Koume Masaoval ellentétben igenis a dolgok mögé nyulnak és annak a művészi ábrázolását keresik, aminek valamiféle szociális jelentősége van. A japán dolgozók irodalma azonban korántsem mai keletű. Nyomai a japán munkásmozgalom szervezkedésének első idejére mennek vissza. Erőteljesebben azonban csak az 1905-ös orosz forradalommal egyidőben jelentkezik. Akkoriban egész Japánt az egymásra következő sztrájkok hulláma öntötte el. Ilyen szociális viszonyok közepette jelentkezik először Japánban a magasabb értékű szociális célzatú irodalom. Ennek az irodalomnak a tartalma még teli van a keresztény szocializmus, a polgári liberalizmus, anarchizmus, terrorizmus, nihilizmus, stb. elemeivel s, a dialektikus materializmus nyomai még nagyon gyérek. Megfelel ez a japán munkásmozgalom akkori állásának. A keresztény szocializmus) többé-kevésbé uralkodó ideológiáját az anarcho-szindikalizmus váltja fel. Ennek a fokozatnak a kifejezése az az úgynevezett „népi irodalom”, amelyet teljesen áthat a Tolsztoj-féle humanizmus és a tiszta anarchizmus eszmevilága. A „népi irodalom” azonban csakhamar osztályjelleget ölt s mint „munkásirodalom”, vagy a „negyedik rend irodalma” íróival, akik részint a munkásosztályból nőttek ki, részint a polgári; irodalomból csatlakoztak hozzájuk, a dolgozók vonalára áll. Ezeknek az időknek a munkásirodalma azonban még nem egyéb a „szegények” életének naturalista s részvétes ábrázolásánál. Ekkor még teljesen hiányzik belőle az osztálytételezés és a marxista világnézet. Az az utóbbiaknak megfelelő irodalom csak a japán imperializmus már kiteljesedett fázisában, 1920 körül jelentkezik Japánban, a Magvető cimű folyóirattal. A Magvető köré csoportosuló írók mindenekelőtt: a Műveszet lényeges A művészet és örökkévalóság című folyóiratokkal veszik fel a harcot s a művészet történelmi szerepének és osztály-jellegének a tisztázásával új helyzetet teremtenek a japán irodalomban. A Megvető körüli lassan felvonulnak Japán íróinak, kritikusainak és művészettörténészeinek összes haladott és forradalmi elemei. A Magvető s a köréje csoportosult forradalmi íróik tevékenysége az 1923 szeptemberében bekövetkezett nagy földrengésig tart. A földrengés utáni könyörtelen reakció letöri egy időre a Magvető által beindított irodalmi mozgalmat s átmeneti hanyatlás áll be. Ebből az enerválódásból a Biengej Sensi — Az Irodalmi Front cimű folyóirat téríti ismét magához az írókat és olvasókat. Ezt az új folyóiratot azonban már nem hatotta át az a harcos szellem, mint a Magvetőt, — ennek ellenére azonban a munkásírók egész sorát hivta felszínre, akik ara olvasók és lapok figyelmét osztálykülönbség nélkül vonták magukra. Az új japán irodalom e periódusában jelentek meg Kossoi Wakidski „Egy munkásnő szomoru története”, Fudsimori Sejkiti a „Keresztrefeszitett Modsaemon”, Takakasi „Paraszt-fölkelések” cimű írása és egyebek. — Uj periódust jelentett, a japán baloldali irodalomban az 1925-ben megalakult Proletár Irók Szövetsége. Különböző belső ideológiai harcok eredményekép ez az egyesülés többféle változáson ment keresztül. 1930-ban a proletár irodalomnak már három szervezete van Japánban. Ma a japán dolgozók irodalma két élesen elkülönülő táborra oszlik. Az egyik csoporthoz tartoznak a tiszta osztálytudatos beállitódású proletár írók s a forradalmian hangolt szervezetlen, de a dolgozók ügyét szolgáló írók. A másik csoportnak kimondottan szociáldemokrata az ideológiája. A legutolsó évek az ez utóbbi! csoport elleni szakadatlan harc s a proletár irodalom műveinek osztályjellegét illtető megerősödés jegyében állnak. Nagy hatást gyakorolnak az új orosz irodalom tapasztalatai és vívmányai. Az orosz könyveket egyre-másra fordítják. Az ezek nyomán keletkező erőteljes mozgalommal egyidejüleg az életerejében megtámadott japán kapitalizmus talaján álló japán polgári irodalom mélyreható krízisen megy át. Az utolsó években ez a polgári irodalom nem mutat föl egyetlen egy jelentős alkotást sem. Ezzel szemben a dolgozók irodalma a műremekek egész sorát adta, melyek nemcsak szociális sulyúk, de művészi sajátosságuk miatt is magas értéket reprezentálnak. Az olyan proletár írók, mint Tokunaga Naoshi „A Naptalan ucca” cimű regénye és Fudsimori Sejkiti „A keresztrefeszitett Modsaemon” cimű drámája s Kataska Tennej művei a parasztfelkelések történetéről mindenkép egy új korszak határköveit jelentik a japán irodalom történetében. Ha pár évvel ezelőtt csak itt-ott találkozott a japán olvasó a liberális irányzatú folyóiratokban proletár írókkal, úgy az utóbbi időben nincs ezeknek a folyóiratoknak egyetlen egy száma sem, amely ne hozná valamelyik proletár író művét. Sőt legujabban ezeknek a folyóiratoknak irodalmi-művészeti részét szinte teljes egészében proletár és félproletár írók művei töltik be s csak a legritkábban szólalnak meg polgári szerzők. A proletár írók nemcsak a proletárok sorai közt örvendenek nagy népszerűségnek, hanem a kispolgári olvasók is annyira szeretik, hogy a liberális irányú folyóiratok nem tudják nélkülözni irásaikat. Ennek az irodalomnak a fejlődése azonban mégsem sima. Tele van harcokkal a saját soraiban jelentkező mindenféle elhajlás s a proletár-ellenes ideológiák befolyása ellen, mely különben az Irodalmi Front oldalain sűrű. Ennek az új japán irodalomnak azonban nemcsak az idegen ideológiai befolyás s a különböző elhajlások ellen kell küzdenie. Még sulyosabb csapásokat kell elviselnie a hatóságok kíméletlen terrora következtében. A kiméletlen cenzurán s a proletár írók szövetségének Rohamzászló cimű lapjának szakadatlan betiltásán kivül a japán hatóságok egész sor rendkívüli intézkedéssel „tartják fenn a rendet az irodalom terén.” A japán rendőrség szisztematikusan dolgozik a proletár írók ellen. A japán büntetőtörvénykönyv szerint a letartóztatottak vizsgálati fogsága huszonkilenc napig tarthat. A kipécézett írókat tehát lefogják és vizsgálati fogság cimén huszonkilenc napig fogva tartják, azután szabadon eresztik és egy másik ok alapján ismét letartóztatják és ismét huszonkilenc napig fogva tartják és így tovább, a dolgot megismétlik egy csomószor. Nem kevésbé találékony a japán cenzura. Nincs egyetlen egy valóban baloldali mű, amit ne ima tele a cenzura keresztjeivel. A Rohamzászlót szakadatlanul elkobozzák. Mindezek a represzszáliák azonban mégsem tudják megakadályozni az új japán irodalom növekvését. A Rohamzászló minden üldözés ellenére harmincezer példányban jelenik meg s állandó olvasóinak a száma jóval felülmulja a százezret. Ennek a folyóiratnak egyik fő részét a munkás- és parasztlevelezők irása tölti be. (Berlin)


 


Vissza az oldal tetejére