FŇĎoldal

Korunk 1932 Március

Világpolitikai problémák

 


A VILÁGPOLITIKA ERŐCSOPORTOSULÁSAI


A világpolitika erővonalainak rajza részben egyszerűbb, részben komplikáltabb, mint a világháború előtti időkben. A világháború után Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország kiváltak az imperialista hatalmak sorából. Csak négy önálló imperialista világhatalom maradt: az U. S. A., az angol világbirodalom, Japán és Franciaország. Ebben a tekintetben egyszerübb a kép. Komplikáltabb a következő okokból kifolyólag:


1.   Németországot, a világ egyik népessége és gazdasági súlya miatt vezető államát a háború után lefegyverezték s az imperialista lét lehetőségétől megfosztották. Ma sajátságosan egyesíti magába az imperialista hatalom tulajdonságait egy gyarmati ország sajátosságaival. Németország gazdasági strukturája szerint — a tőkeimport kivételével, amelyre a reparációs kötelezettségek kényszeritik — imperialisztikus; a (legalább is hivatalosan) keresztül vitt lefegyverzés, a reparációs fizetések kötelezettsége, a külföldi ellenőrzés és a tőkeimport következtében viszont koloniális. A német polgárság gazdasági viszonyai következtében imperialisztikusan viselkedik. Nyíltan felveti a kérdést az elrabolt koloniák visszaadása felől. Megkísérli a francia gyarmatokban gazdaságilag a tevékenységét. Vasutakat épít Törökországban és Perzsiában. Ennek ellenére a szó teljes értelmében nem imperialisztikus birodalom, hanem egy sajátos, ellentmondásokkal teli képződmény; félig imperialista hatalom, félig az imperialista hatalmak ellenőrzése alatt álló gyarmat.


2.   A haditechnika fejlődése és a négy világhatalom fölénye következtében a kisebb országok számára lehetetlenné vált — jóllehet formálisan önállóak — az önálló külpolitika. Külpolitikájuk csak abban állhat, hogy lavíroznak a nagy imperialisztikus hatalmak között s azok ellentéteit a maguk javára használják ki. Sajátos jelenség, hogy ezek között a kisebb országok között van három, melyeknek kiterjedt gyarmataik vannak: Hollandia, amely gyarmatát nem tudja megvédeni és Anglia védelmére van utalva; Portugália, amely jóllehet gyarmattal bir, mégis Anglia félgyarmatává sülyedt; végül Belgium, amely nemzetközi védelem alatt a francia hatalmi szférához áll közel.


3.   Önálló államok, gyarmatok és félgyarmatok között a határvonal mindinkább elmosódik. Görögország például formálisan független, valójában azonban Angliától sokkal inkább függ, mint az angol dominiumok. Kanadának vagy Ausztráliának a British Empirehez való tartozása tisztára célszerűségi kérdése az ottani burzsoáziáknak. Ha döntésre kerülne a dolog, alig képzelhető el, hogy az angol burzsoázia kísérletet tenne fegyveres erővel kényszeríteni őket az Empire kötelékében való megmaradásra.


4. A gyarmatok és félgyarmatok viszonyában az imperialisztikus hatalmakhoz egy kettős folyamat állapítható meg. Az azelőtt független dél- és középamerikai államok egyre növekvő függőségbe kerültek az Egyesült Államokkal, amely ezekben az államokban annyiban játszik vezető szerepet, hogy azok kapitalisztikus fejlődését elősegíti s a burzsoáziát a feudális földbirtokosokkal szemben (akikre Anglia ezeken a területeken támaszkodik) támogatja; egyuttal azonban úgy ezeket az államokat, mint burzsoáziájukat a saját szférájába vonja.


Ezzel a jelenséggel szemben az angol világbirodalmon belül az angol dominiumok centrifugális fejlődése áll s a régi gyarmatok és félgyarmatoknak növekvő ellenállása az imperialista elnyomás ellen általában. Ez az ellenállás egyes esetekben (Törökország, Afganisztán) teljes sikerhez vezetett; más esetekben (Kina) az imperialisták átmenetileg megerősödött uralmához (Japán nyilt betörése Észak-Kinába).


5. A helyzetet még jobban komplikálják a reparációk és a szövetségesek közti adóságok; végül a Szovjetunió fennállása, mely mint polarizátor, minden imperialista ellenes erő centruma.


Az iránytszabó imperialisztikus világhatalmak jellemzése ezek után a következőkben foglalható össze:


a) Az Egyesült Államok az utolsó évtizedben teljesen kifejlődött imperialista állam lett. Az előző periódus egynémely vonása még tapasztalható rajta. Élelmiszerekben még erős az exportja. Belpiaca még döntő jelentőségű: az ipari termelésnek csak hat százaléka kerül külföldre, Az amerikai finánctőke külföldön még nem épült ki. Az imperialista cselekvés szabad kibontakozását még zavarják a régi periódus bizonyos törvényes és ideológiai maradványai. Mindezek a maradványok azonban gyors tempóban kopnak. A technikai fejlődés felülmulja a belpiac kiszélesedését, strukturális munkanélküliség, árú és tőkeexport jelentkezik s gazdasági szükségszerűséggé válnak előbbiek levezetésére a monopolizált területek.


Az U. S. A. imperialista cselekvésének területe elsősorban az amerikai kontinens. A Karaibi-tenger környékét, nyíltan olyan területnek proklamálják, ahova az U. S. A.-t „különleges érdekek” fűzik. Igazolásul a Panamacsatorna védelme szolgál. Tovább Délamerikára a Monroe-doktrina érvényes, amit az amerikai imperializmus szükségleteinek megfelelően értelmez. Délamerika államai mindinkább gazdasági, pénzügyi és politikai függőségbe kerülnek az U. S. A.-val. Kanada, amely formálisan az Angol Világbirodalomhoz tartozik, gazdaságilag mindjobban az amerikai gazdasági érdekszférába vonódik...


Az U. S. A. hatalmi sulya az amerikai kontinensen gazdaságilag és katonailag megtámadhatatlan. Az U. S. A. mai is és a jövőlen is elsősorban amerikai hatalom.


b) Az Angol Világbirodalom (Kanadát kivéve) az Indiai-óceánra támaszkodik. Anglia elsősorban Indiai-óceáni hatalom. India körül fekszenek Hátsóindia (Singapore) Ausztrália, Ujseeland és Afrika. Az India felé vivő utat Egyiptom, Mezopotámia, Palesztina, Gibraltár és Málta védik. Pár előretolt állástól eltekintve, az Angol Világbirodalom India körül koncentrálódik. Anglia világháborúbeli szerzeményei: Előázsia, Keletafrika — az Indiai-Óceán feletti angol uralom kikerekítéséül szolgál. (Autóközlekedés a Földközi-tengertől közvetlenül Bagdad-India felé. Megszakítatlan szárazföldi kapcsolat Fokváros-Kairo között). Míg azonban az U. S. A. imperialisztikus hatalma felfelémenőben, addig Angliáé — ellenére a világháborúbeli új szerzeményeknek — hanyatlik. A nagy telepes-gyarmatok, mint Kanada és Ausztrália, az Egyesült Államok felé orientálódnak. A dolgozó tömegek ellenszegülése az elnyomott gyarmatokban ós félgyarmatokban egyre erőteljesebb, ellenére a gyarmati burzsoázia vezetőinek az imperialistákhoz való csatlakozásának mindenütt, ahol a nemzeti-forradalmi mozgalom antikapitalisztikus forradalomba csap át.


c) Japán kimondottan távolkeleti hatalom. Jelentékenyen gyöngébb, mint az angol-szász világhatalmak. Gazdaságilag részben az U. S. A.-tól függ, miután a Japán számára oly fontos selyemexport tulnyomó tömegét ő vásárolja fel s a tőkét Japánba ő exportálja. Japán léte, mint kapitalista hatalomé, elsősorban Kinára támaszkodik. Mint nyersanyagszegény ország, csak kolóniáiból (Korea, Mandzsuria, Santung, Formoza) s Kinából nyert nyersanyagok segítségével képes gazdaságát fentartani.


d) Franciaország mindenekelőtt földközitengeri-afrikai hatallom (jólehet Indokínában is értékes gyarmatterütettel rendelkezik). Az afrikai gyarmat közel fekszik sem anyaországhoz s gazdaságilag és stratégiailag a legszorosabb összeköttetésben áll azzal. Franciaország gyöngesége lakosságának csekély és stagnáló létszámán alapszik, ereje az európai kontinensen való katonai fölényében. Politikailag, katonailag szoros a kapcsolata Lengyelországgal, Jugoszláviával és Csehszlovákiával (a gazdasági kapcsolat nagyon jelentéktelen), egészében azonban mégis jelentősen gyöngébb, mint a két angol-szász világhatalom. (Afrikai gyarmataival való összeköttetését a brit tengeri hatalom, mely Gibraltárban és Máltán hatalmas flottabázisokkal rendelkezik, fenyegeti állandóan).


Eközött a négy világhatalom között, amelyek az imperialista világpolitika önálló alanyai, hintáznak ide-oda a többi államok, változó block-képződéseikkel, amennyiben már is nem végérvényes függelékei valamelyik világhatalomnak. Alapvető ebben a tekintetben a világhatalmak növekvő rivalizálása, amit a piacokért, a nyersanyagokért s a monopolisiztikusan birtokolt területekért való kölcsönös harc hív elő. Ez a rivalizálás a legerősebb jelenleg a két legnagyobb nagyhatalom az U. S. A. és Anglia között. Ez a rivalizálás kiterjed az egész világra: Délamerikában, Kanadában, Ausztráliában, Kinában, mindenütt szorongatja az angol tőkét az amerikai, miközben mindegyik az általa nem uralt területen „nyitott ajtót”, azaz egyenjoguságot követel. A harc kiterjed a nyersanyag monopoliumokra is, amiket az angol finánctőke tart a kezén: kaucsuk, cin, stb. A petróleumért való harc Royal Dutch kontra Standard Oil lényeges elemét képezi az ellentétnek. Az U. S. A. fegyverkezése mindenekelőtt Anglia tengeri fölénye ellen irányul, amely ellenére a washingtoni egyezménynek, változatlanul fennáll. Anglia mindenütt flottabázisokkal s nagyobbszámú kereskedelmi hajókkal rendelkezik, amik háború esetén segédcirkálókká alakithatók át.


Állandó ellentét áll fönn az U. S. A. és Japán között. Az U. S. A. „nyitott ajtót” követel Kinában, amit a jövő leggazdagabb piacának tárt Azonkivül riválisak a Csendes-óceán birtokáért általában. Az U. S. A. a washingtoni konferencián kiszorította Japánt Kínából és kényszerítette Angliát, hogy Japánnal való szövetségét felbontsa.


Franciaország állandóan ellentétben áll Angliával az európai kontinensen való hegemónia kérdésében. A haditechnika változása következtében Anglia stratégiai értelemben megszűnt szigetországnak lenni. A francia messzehordó ágyuk a szárazföldről lőhetik az angol partokat. A repülőgépek egy óra alatt elérhetik Londont és bombázhatják. A tengeralattjárók — a bázisok nagyobb közelsége és sokkal nagyobb típusok következtében — összehasonlíthatatlanul erősebb mértékben veszélyeztethetik Anglia hajózását, mint a kevés s a mai tengeralattjárókhoz viszonyítva primitiv német tengeralattjárók a háborúban. Ugyanígy — ellenére minden nemzetközi monopoliumképződésnek — mélyenjáró az ellentét Franciaország és Németország között. Németország lakossága belátható időn belül kétszer annyi lesz, mint Franciaországé. Technikailag és gazdaságilag gyorsabban fejlődik, mint Franciaország. A revans háborútól való félelem egyik fő mozzanata a francia külpolitikának, ellenére a locarnoi, thoiry-i és más békeszerződéseket biztosító konferenciáknak.


Franciaország katonai fölénye Angliát szövetségesek keresésére kényszeríti a kontinensen. Ezért van jó viszonyban Olaszországgal, amely maga is éles ellentétben áll Franciaországgal. A francia-olasz ellentét alapja az a tény, hogy a világháború utáni osztozáskor Olaszország az összes győztes államok közül a legrosszabbul járt, mert a leggyöngébbnek bizonyult. Kisázsia neki igért zsákmánya a török nemzeti újjászületés következtében kisiklott a kezeiből. Ezenkívül az ugrásszerűen növekvő északitáliai ipar az olasz belpiac különösen szűk volta miatt a legsürgősebben piacokat és gyarmatokat keres a világpiacon. A világ azonban fel van osztva. Olaszország csak értéktelen hulladékokat kapott. Itália számára az imperialisztikus terjeszkedés természetes területe a Földközi-tenger partvidéke volna. Ám. bárhol veti meg a lábát, Franciaország hatalmi szférájába ütközik. Szicíliától szinte át lehet látni a francia Tuniszba, ahol sokkal több az olasz, mint a francia. Kelet felié való terjeszkedésében Olaszország Jugoszláviába ütközik, amit Franciaország támogat. Kész eszköze tehát Itália Angliának Franciaország gyengítésében. Azonkívül: Franciaország ellensulyozására Anglia Németország megerősítésére törekszik. Németország azonban a legerősebb versenytársa Angliának ipari tekintetben, — Anglia hatalmi érdeke konfliktusba kerül így közvetlen gazdasági érdekével.


A végtelenségbe vezetne mindazoknak az ellentéteknek csak az érintése, amelyek a balkanizált Keleteurópát keresztül-kasul szövik. Németország és Lengyelország; Magyarország és Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia; Lengyelország és Litvánia, Bulgária és Jugoszlávia, stb. Mind ellentétben állnak. Ezek az ellentétek a legkülönbözőbb blockképződésekben jutnak kifejezésre. Ezek a blockok azonban rövid életűek: a belső érdekellentétek mindig feldöntik; vagy kölcsönösen neutralizálják egymást. A block-képződések alapjai a következők például:


a)Minden kapitalista állam közös ellentéte Szovjet-Oroszországgal szemben. Ez a block latensen állandóan adott. Az érdekellentétek azonban oly nagyok, hogy a block eddig nem aktualizálódhatott, Anglia kísérletei valamennyi közép- és keleteurópai államot blockba tömöríteni az U. S. S. R. megtámadására, eddig nem sikerült, mert már maga a kísérlet Keleteurópa valamennyi latens ellentétét a felszínre hozta.


b)Valamennyi gyarmathatalom közös ellentéte az általuk elnyomott gyarmatokkal és félgyarmatokkal szemben, mikről már beszéltünk.


c)Valamennyi európai adósállam közös ellentéte hitelezőjükkel, az Egyesült Államokkal szemben.


d) Valamennyi győztes állam közös ellentéte a legyőzött államokkal szemben, melyeket a háborúban feldaraboltak és kifosztottak.


e)Valamennyi reparáció-hitelező közös érdeke a Dawes-terv keresztülvitelében. (Mint minden kérdésben, úgy ebben is az egyes nemzeti burzsoáziák s a burzsoáziákon belül egyes rétegek érdeke ugyanabban az országban ellentétes. Anglia számára a reparációk bevételezése pénzügyileg nem fontos: reparációs követeléseivel mindenek előtt saját amerikai adóságait akarja felcserélni. Franciaország számára a reparációk bevételezése nagyon fontos. Az U. S. A. finánctőkéje mindenekelőtt németországi tőkekihelyezéseit akarja biztosítani és ezért van a Daves-terv revíziója mellett, ebből a célból azonban visszautasítja a szövetségesek közti adósságok lejárását, jóllehet eszek financiálisan számára nagyon kevés szerepet játszanak. S végül mert a reparációk csak a német ipari termeivények erős többletkivitelével fizethetők, ami a felvevő államok ipari érdekeit erősen sérti, ellentét keletkezik ezeknek az országoknak a burzsoáziáján belül. Ezért nem szerepelhet a reparációs kérdés sem tartós blockképződés alapjául.


f)Van egy block a Magyarországot körülvevő államokból a Kis Entente — birtokállományaik védelmére. Van azonkivül képződésben egy az ezt a blockot keresztező fasiszta államok blockja: Olaszország, Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Románia. Stb. stb.


Mindez azonban labilis, váltakozó, törékeny. A világhatalmak érdekellentétei szétmarják mindezeket a váltakozó blockképződményeket, a kis államokat a maguk világhatalmi politikájának jármába kényszerítik, miközben ezek a nagyok érdekellentétét kihasználva a relatív önállóság elérését kísérlik meg.


Összefoglalásul: a jelenlegi világhatalmi viszonyokat az ellentét a kapitalista világ és a Szovjetunió, az ellentét az imperialista hatalmak és a gyarmatok s az ellentét az imperialisztikus világhatalmak között (U. S. A.—Anglia; U. S. A.—Japán; Anglia—Franciaország) uralja. A kisebb államok formális függetlenségük ellenére vagy függelékei csupán a világhatalmaknak, vagy legalább is önálló hatalmi politikára képtelenek. A nagyhatalmak finánctőkéje konzekvensen készül a világ új felosztását célzó háborúra s a kisebb államok ha akarják, ha nem együtt kényszerülnek velük. A legközelebbi világháború alkalmával még kevesebb semleges állam lesz, mint az első alkalmával. Népszövetség, leszerelési konferenciák, meg nem támadási szerződések, a háború „kiküszöbölése”, stb. részben tudatos megtévesztési manőverek; részben a polgárságnak az új világháború következményeitől való félelmének a kifejezése, mely a kapitalisztikus uralom bukásával végződhet az országok egész sorában. Ezért törekvése a polgárságnak elsősorban az U. S. S. R. megdöntése, mielőtt a harcot egymásközt felvennék.


 


Vissza az oldal tetejére