Főoldal

Korunk 1932 Március

Az író és a gyakorlat


Szentgyörgyi Anna

 


Irhattuk volna ciműl azt is: az író és a valóság. Az ellentét azonban ez utóbbi fogalmazás szerint nem olyan kifejező. Az író és a gyakorlat a polgári felfogás szerint ellentétes fogalmak. Az írói pálya nem gyakorlati pálya, az író cselekvése nem gyakorlati cselekvés. A kettő két külön világ. S az esztétika, a kritika, de a közfelfogás is e két „külön világ” között a szakadékot — a polgári vonalon — csak mélyíti. A kettő között nincs hid és érintkezés. Illetve ha van, ez az érintkezés nagyon kivételes, eredményeiben feltételes, egészében illuzórikus. Az író mindig meg akarja őrizni „függetlenségét” a gyakorlati világgal szemben s a gyakorlat óvakodik „zavarni” az írót. Az író bűvös kört rajzolt maga köré. Bent a kör közepén áll és „varázsol”. A varázslatok a művei s ezek a müvek csak nagyon messziről, különös tükröződéseken és rezgéseken keresztül korrespondálnak a gyakorlattal. A gyakorlat mindig más; a „rossz valóság”, mely a körön kívül fekszik s a kettő közt a különbség körülbelül ugyanaz, mint az álom és ébrenlét között. Az író persze az, aki álmodik, még akkor is ha „gyakorlati” a szava. Még akkor is nagyon messziről és nagyon magasról beszél. Az utja szivárványok ós örvények közt vezet, felhők vatta báláin át és sohasem a kémiailag kianalizálható valóságos talajon, amelyben sok a dög és a trágya. Megfelel ez az állapot az író helyzetének a polgárság társadalmi és termelési rendjén belül. Ez a társadalmi és termelési rend tudatosan neveli finomra az író orrát és tartja távol a gyakorlattól. Tudatosan tereli másfelé. Ne avatkozzék a machinációiba, vágyaival és terveivel emelkedjen egy másik —- valamely nem létező — világba. Különben nem tartják el! Posztulátumait állítsa fel ott, hiányérzéseit elégítse ki ott, elképzeléseivel elégedetlenkedjen ott. — Ez a helyzet természetesen nem lehet tartós s nem is volt tartós a polgárság irodalmán keresztül. Az iró egyre kirándult a gyakorlatba. Ezeknek a kirándulásoknak az eredményei a realista irodalmi mozgalmak s a realista irodalmi műfajok. A realista irodalmi mozgalmak s a realista irodalmi műfajok jelzik azt a szituációt, amikor az író a lelkiismeretére ébred s felteszi maga számára a kérdést: miért irok, mit akarok? S ezek a kérdések szükségszerűen a gyakorlat felé terelik. A riportage, a dokumentum, a társadalmi regény, a tendenc-irodalom s a művészi publicisztika mind külön-külön és együttvéve azok az irodalmi műfajok és irányulások, amelyek az író és a gyakorlat közti távolságot minimalizálni törekednek. A polgári irodalmon belül azonban ezek a törekvések az ellentét élességét az író és a gyakorlat között nem. tompítják. Az író a gyakorlattal szemben változatlanul a régi. Legfeljebb álmaiban több az éber elem. Típusa nem változott, A különbség csak az, hogy pontosabban irja le a valóságot, a valóság szerkezeti hibáira azonban nem tud rájönni. S nem is jöhet rá. Még mindig esztétikát és metafizikát űz. Persze azért, mert a saját maga régi természete változatlan. Még mindig a régi íróasztal előtt ül s ha ki is megy a dolgozószobájából, ősrégi fogalmait viszi magával, főleg azt az alapviziót, amit osztálytársadalma szuggerál neki külön „lényi”, „istenáldotta” minőségéről, aki a gyakorlatban nem veszhet el. Magasabbrendű ahhoz. Nem keveredhet el a valóság nyers erői, a gazdaság, a politika és a világnézetek között. Ellentétben az írónak ezzel a típusával, mennyivel több és menynyivel inkább megtalálja a helyét az az írótípus, akinek nemcsak a körvonalai, de a valósága rajzolódik fel Sergej Tretjakow egy németül most megjelent könyvéből. (Feld-Herren, Malik-Verlag). Tretjakow az iró feladatát nem az erről, vagy arról való értesítésben, nem a leírásban s nem is a szemlélésben, hanem az aktív részvételben, befolyásolásban és együttvaló harcban látja. Tretjakow felfogását a legjobban igazolják azok az adatok, amiket a saját írói cselekvésére felhoz. Amikor 1928-ban Oroszországban kiadták a mezőgazdasági kollektivizálássak kapcsolatban az „írók a kolhozokba!” jelszót, egy mezőgazdasági munkaközösséghez csatlakozott ós az író a saját maga teljes írói habitusa latbavetésével a következőket cselekedte: gyűléseket hívott egybe; rávette egyenként az idegenkedő parasztokat a kolhozokba való belépésre; felügyelt az olvasókörökben, faliujságokat hivott életre és szerkesztette a kolhoz lapját; tudósításokat küldött napilapoknak, bevezette a rádiót s vándormozikat szervezett, stb. Röviden: az író kint a valóságban operált, a ,költői” szféra és a valóság szférája között megtette az ugrást: gyakorlativá lett. A termelési folyamat valamelyik pontján bekapcsolódott magába a termelésbe s ahelyett, hogy meszsziről nézte volna és így süritette volna könyvvé az ilyen szemléleti distanciából szerzett tapasztalatokat, könyvében kritika, ösztönzés és szervezési javaslatok révén magának az írói lényegnek a tartalmát visszavitte a termelési folyamatba. Kétségtelenül az írói operálásnak ez az orosz példája nem. utánozható le ma Európában, mert hiszen mi nem a szocialista építés stádiumában élünk, ahhoz azonban feltétlenül alkalmas Tretjakow írótípusa, hogy revízió tételére ösztönözze azokat az irodalmárokat, akik az írónak a gyakorlathoz való viszonyát oly kétségbeejtően elhomályosították. Tretjakow írótípusa figyelmezteti az irodalmárokat, hogy elmélet és gyakorlat, iró és valóság alatt valójában mit kell érteni. (Kolozsvár.)


 


Vissza az oldal tetejére